Moha olvasónaplója

Ira Levin: Rosemary gyermeke

Rosemary gyermeke 1.

2018. augusztus 14. - Mohácsi Zoltán

levin_rosemary_gyermeke.jpgMagamtól biztosan kezembe nem vettem volna, mert ahogyan mármondtam, nem szeretem a horrort, nekem olyan kis öncélú műfaj. Stephen King tehet róla, meg az a fránya Danse Macabre, az általa írt horror-történet.

Amikor valami művet az utókor alapműnek kiált ki, akkor természetesen hatalmasakká válnak az elvárások. Ha alap, akkor rohadt nagyot kell szólnia, hiszen a későbbi dolgok arra épültek, belőle nőttek ki. Csakhogy mivel az alap az alap, mire az utókor felismeri, addigra már ismer egy csomó mindent, ami belőle nő ki, ami rá építkezett, ami így-úgy magába hordozza az alap tulajdonságait, logikáját, eszközeit, esztétikáját. S az utókor nem pallérozott része csak les: „De hiszen ezt ismerem, ezt olvastam, láttam már, mi ebben a nagy vasziszdasz, erre mások is képesek?” Innen nézve hálátlan dolog alapnak lenni.

Másfelől nézve Levin (mindig Rejtő nagy Levinje jut eszembe róla, és röhögnöm kell) könyve bravúr. A horror öncélú, de ki nem állhatom az öncélúság szuperletívuszát, a kizárólag gyomorforgatásra látványcentralizált darabolós, fröcsögős darabjait. S Levin ezt hihetetlen bravúrral kerüli el, a könyvében jóformán még egy túlfujt orr vérzése sincsen, ha azt az ablakon távozott hölgyet nem számolom. Le a kalapal Levin módszere egészen más: a fosatás finom adagolásával dolgozik, a sűrűsödő jelek, kétségek, felismerések halmozásával közeledünk a mesterien félbehagyott csúcspontig.

Tekintsünk el attól, hogy a Sátán nemzette gyermek így önmagában teológiai baromság. Ha már Sátán: mi célból kellene neki egy hús-vér gyermek, amikor angyalok garmadája áll a rendelkezésére? Avagy egy kifordított megváltás, amire Levin (nem a nagy, hahaha!) is utal? De hogyan fordítható ki a megváltás? A történet csak Mária és József történetének a negatívja, nem Jézus keresztény teológia szerinti küldetéséé. Így akkor Rosemary gyermekének vissza kellene csnálni a megváltást.. Na, hagyjuk, ez úgy ökörség, ahogyan van. De a könyvet voltaképpen nem is érinti a kérdés, mert a történet csak az anti-Betlehemig jut el. És nem program, hanem történet.

Ott hagytam el a lényeget, hogy Levin nem vérfröcsögéssel manipulál, hanem annak felismerésével, amire Palahniuk is utal az előszavában, hogy a XX–XXI. században az ellenség már a falakon belül van. Ahogyan mondja: az embert addig a biztonságos mikrokörnyezetéből kiszakadva, az erdőben, a hegyek között, a tengeren támadta a Gonosz. Levin óta már sehol és senkitől nem vagyunk biztonságban. Szar ügy. A manhattan-i (ki nem gondol Woody Allen-re?) hétköznapok így fodulnak a boszorkányság mocskává.

A hatalmas plusz még a könyvben a befejezése, Rosemary kétsége, felismerése, gondolkodás-változása, az egyén érzéseinek és a köz érdekei összecsapásának minden didaktikától, lila gonadolatiságtól mentes hihetetlenül frappáns levezetése. De csitt, erről szót se, maradjon titok! Ha már Levin sem fejtette ki bőven.

Szóval a horror még mindig nem a kedvenc műfajom, Rosemary nem lesz a minden évben elolvasott könyvek között. Sőt talán újra sem olvasom. Erről az ízlésvilágom tehet, ami ugye, nem abszolút mérce. De pazarul felépített, ízléses horror az kétségtelen.

4/5

(2016)

Agave Könyvek, Budapest, 2014, ISBN: 9786155468216 · Fordította: Varsányi Mária

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr1114181587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.