Moha olvasónaplója

P. G. Wodehouse: Valami sumákság

2018. november 03. - Mohácsi Zoltán

wodehouse_valami_sumaksag.jpgEgy jó hír: van feloldása a soha, sehol teljességében ki nem írt P. G-nek! Mégpedig: Pelham Grenville. Gondoltad volna? 

P. G. Wodehouse azon írók sorába tartozik, mint Terry Pratchett, Kurt Vonnegut, Edgar Burroughs, Rejtő Jenő és sokan mások: ha olvastad egy könyvét, voltaképpen mindet olvastad, ám ennek ellenére mégis el akarod olvasni mindet, sőt, ha lehet, a polcon is legyen ott hiánytalanul az életmű, hogy ha a világ valami apokaliptikus disztópiába zuhanna, legalább a minőségi, vésztartalék olvasnivaló meglegyen.

Wodehouse hősei jobbára ugyanabból a társadalmi osztályból kerülnek (az alsó középosztály, lecsúszott arisztokraták, nagybácsik, unokaöccsök, unokahúgok, balfék barátok) témája és mindig hasonló (szerezzünk pénzt és szerezzük meg a szerelmünket) és a stílus is teljesen változatlan, néha körülményes körmondatok, pazar poénok, helyzetkomikumok, félreértések, happy end. A szereplők a legritkább esetben múlatják az idejüket munkával, vagy ha mégis, akkor az, tökéletes bizonyossággal álíthatjuk, nem reggel nyolctól délután négyig való robot, hanem valami szellemi szabadfoglalkozás, kurátor, magándetektív, ilyesmi. Ezért a nap bármely szakában van lehetőségük a történetük cselekményének a bonyolítására, megkavarására, az egymás elleni, vagy egymás érdekeinek az érdekében végzett cselekedetekre. 

Szóval ha az ember elolvas Wodehouse-tól bármit, akkor biztos lehet benne, hogy azt olvassa majd újra és újra minden könyvben, megbízhatóan ugyanabban a minőségben, sőt, jobbára még tartalmilag is, és ha változnak is a szereplők, a cslekmény, a központi probléma, annyira mégsem változik egyik sem. 

De nem lehet Wodehouse-t nem szeretni. MInt megtudtam, kedvenc írója volt Evelyn Waugh-nak, Rudyard Kipling-nek, vagy Douglas Adams-nek, Terry Pratchett-nek, de kedvenc írója Salman Rushdie-nak és Stephen Fry-nak. Nincs mit szégyellnünk, ha a különösebb társadalmi mondanivaló, a lélekbúvár elmélyedése hiánya, a Nagy Frankó megmondásának a hiánya ellenére azt mondjuk, Wodehouse-t bármikor olvasunk. wodehouse.jpg

Az is érdekes viszont, hogy miközben megbízhatón egyenletes színvonalú könyvek garmadáját írta (nem számoltam meg pontosan, de száz fölött), voltaképpen nagyon nehéz egyet kiválasztani, hogy az a legjobb.* Sőt, ha egyenként nézzük, tulajdonképpen azt mondjuk egyenként mindre, hogy fergeteges szórakozás volt, de kiszámítható és voltaképpen nem egy nagy durranás. Miközben PGW-t úgy szeretjük, ahogyan van. A csuda se érti ezt!

A Valami sumákság, meglepő fordulat, a pénzszerzésről szól, meg a szerelem megtalálásáról, sokadik verzióban ugyanúgy. A fülszövegben voltaképpen ott van a történet, ami nincs, az meg olvasás közben hamar kitalálható. Az olvasó meg úgy csinál, mint a kisgyerekek, akik kukucsosat játszanak: tudják, hogy fel fog bukkani a felnőtt a fotel karfája mögött, de amikor ténylegesen meg is teszi, picit mindig hátrahőkölnek, majd nagyot kacagnak. És kérik, hogy újra bújjon el, és ismét jöjjön elő. 

De valahogy ez a történet, a közepétől bármennyire is élveztem, valahogy kicsúszott a kezemből. Lehet, hogy én voltam dekoncentráltabb, munkahelyváltás, probléma a gyerekkel, kocsieladás (meddő kísérletei; nem kell valakinek egy 2002-es Octavia, részletek a szerkesztőségben), s hiába volt a négynapos hétvége is... Kavartam a szerepőket, mindenkiből kettő van, a kövérekből is, nyalánk ifjúból is, meg észkombájn kavarógéppől is. Mindig csak kapkodtam a fejemet. Talán azért is, mert Wodehouse csak a könyv közepére döntötte el, mi lesz a központi cselekmény, és kik lesznek a központi cselekmény elkövetői, ki lesz, akinek szurkolni kell, és ki lesz, akit nem szeretünk. De onnan, a közepétől, a döntéstől működik, beindul minden, és amit addig élvezgettünk, azt innentól önfeleldten faljuk. 

S a vicc az, hogy sokkal többet nem tudok a könyvről írni. Tényleg. Csak ezeket a lapos általánosságokat. És az a vicc, hogy sokkal többet nem tudok a könyvről írni. Talán még annyit, hogy a Valami sumákság nem része a szerző egyik sorozatának sem, teljesen önálló a többitől független regény.
wodehouse_valami_sumaksag-zsoldos.jpgAmi érdekes volt még, bár nem Wodehouse érdeme, hogy Zsoldos Vera illusztráció pompásan illenek a könyv stílusához, hangulatához, és bár én Hegedűs Istvánnal társítom PGW-t, egyáltalán nem volt semmi disszonancia-érzésem, sőt!

Szóval éljen Wodehouse! S ha valakit érdekel, tegnap megcsináltam a listát azokról a könyveiről, amik még hiányoznak és kellenének a polcomra! (Az Octavia iránti érdeklődéssel egy füst alatt kielégítem a kiváncsiságát bárkinek, aki ajándékozni szeretne számomra.)


* Ha belegondolok, nekem azért a Dinamit bácsi talán mégis a szívem csücske.

4/5

(2018)

Ciceró, Budapest, 1999, ISBN: 9635392699 · Fordította: Molnár Zoltán · Illusztrálta: Zsoldos Vera

 

– Én ugyanis a gyermekkori szerelmemet veszem nőül. Mennyivel romantikusabb! 
– A gyermekkori szerelmedet? Ez jó! Amikor Meadowhamptonban voltunk, soha még csak rám sem néztél. 
– Ezt már megtárgyaltuk. Úgy néztél ki, akár egy vizköpő. 
– Tehát amikor azt mondod, hogy szeretsz, ez csupán a külsőmnek szó? 
– Egyáltalán nem csupán az istenverte külsődnek szól. Ezt jobb, ha még most tisztázzuk, mielőtt tovább lépnénk. A főzni tudásod miatt veszlek el, és igen éberen fogok ügyelni a legcsekélyebb szinvonalhanyatlásra is. És ha már a halott múltat bolygatjuk: mi a helyzet veled meg Twine-nal? Igen, igen, nem csodálom, hogy most lehorgasztod a fejed, és a földet csuszatolod. Mindössze fél percre veszem le rólad a szemem… 
– Azazhogy: tizenöt évre. 
– Mindössze röpke tizenöt évre veszem le rólad szemem, és máris mi történik? Faképnél hagysz egy fickóért, aki sárga bársonynadrágot visel.

(152-153.)

 

– Milyen gyorsan lehet házasságot kötni? 
– Mint a villám, föltéve, hogy van diszpenzációja. 
– Akkor a biztonság kedvéért kettőt is beszerzek. 
– Magam is így tennék. Ha tartalék is van belőle akkor nem lehet gond. – Lord Uffenham egy pillanatig csöndben volt. Mélyen megindultnak látszott. 
– Tudta-e – mondta végül –, hogy a heringsirály párzáskor felfúja a nyakát, kinyitja a csőrét, és visszaöklendez egy jókora mennyiségü emésztetlen táplálékot? 
– Ne mondja! Ez, ugye, az anglikán egyház esketési szertartásának nem része? 
– Nem hinném. Mindazonáltal – mondta Lord Uffenham – érdekes gondolat.

(162.)

 

– Emlékszel Alice nénikédre? Nem, hiszen már három évvel azelőtt meghalt, hogy te megszülettél, ezért kétlem, hogy valaha is találkoztál vele.

79.)


A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr8014340265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.