Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről

Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Szergej Lukjanyenko: Konkurensek

Van konkurense ennek a könyvnek. Kérdés, hogy ő maga konkurencia-e?

2021. január 23. - Mohácsi Zoltán

lukjanyenko_konkurensek.jpg

Hát szóval, azt mondom neked, piszok furcsán működik az emberi agy! Bizony! Szerelmetesfeleségtársam egyik vesszőparipája az agyunk furmányos működése, egy időben sorban olvasta a vele kapcsolatos könyveket, és csuda lelkesen olvasta fel nekem az érdekesebb eseteket. 

És akkor itt van ez a Szergej Lukjanyenko, ez a nálam egy évvel és egy hónappal fiatalabb kazahsztáni úriember, aki a Sztrugackij tesókat tekinti példaképnek, és aki írt már egy szekérderék könyvet, (magyarul 17,5 és fél jelent meg; a „fél” egyik idén márciusban érkezik). A 17,5-ben van egy tizenegy részes, kultikus, tizenegy kötetből álló sorozat, az Őrség. (Aminek három részét társszerzővel írta, hármat pedig nem ő írt.) 

S itt jön az agycsavar: ha megkérdezed tőlem, szeretem-e Lukjanyenko írásait, tudod, mit válaszolnék? Próbáljuk meg!

TE: Mondd, Moha, szereted te Lukjanyenko írásait? 
ÉN: Ó, persze, Lukjanyenko egy nagyon jó író: van fantáziája, van humora, pörgősek a könyvei! Az egyik kedvenc oroszom. 
TE: Ahá! Ismerlek, akkor minden bizonnyal az egész Őrség-sorozatot befaltad már!
ÉN: Öööö... Azt még nem... Csak az első rész filmváltozatát láttam. Nem annyira kedvelem a vámpírokat... De éppen a napokban ajánlotta valaki, hogy próbálkozzam meg vele, érdemes!
TE: Jé! S mondd, az Ég fürkészei sorozat hogy tetszett? 
ÉN: Ááööö... Az melyik is? 
TE: Ejnye, Mohácska! A vas prófétája és A vas birodalma.
ÉN: Azt elkezdtem, de nem tetszett, abbahagytam. 
TE: Na, álljunk meg, fordítsuk meg a beszélgetést. Voltaképpen olvastál tőle valamit? 
ÉN (sértődötten): Persze! A két világőröset (Világok őre, Őrök világa) és a két ugrásosat (Ugrás az űrbe, Ugrás az ismeretlenbe)
TE: Hát, izé, értem. Vagyis a tizenhét magyarul megjelent könyvéből négyet olvastál...
ÉN: Úgy van! De azok nagyon tetszettek! (tétován) De mondjuk egyikre sem emlékszem igazából. Csak a hangulatokra, meg nagyon rövid flash-ekre. 
TE (mély sóhaj): Rendben. És akkor a Konkurensek hogy tetszett? 
ÉN: Na, látod, ez már helytálló kérdés! Figyelj csak...!

lukjanyenko_konkurensek_szluk.jpgA fentiekből két dolog biztosan kiderült. Az egyik, hogy valóban olvastam már Lukjanyenko-regényt. A másik, hogy a cselekmények annyira nem, csak a hangulatok maradtak meg bennem. Illetve még valami: van olyan kötete, ami annyira nem tetszett, hogy el sem olvastam. Meg van olyan témája, ami csak rábeszélésre, most, az első Őrség-kötet megjelenése után huszonkét évvel kezdett érdekelni. (Vö: vámpírok nemszeretete.) Vagyis a félműveltségem a továbbiakban is tarolni fog. 

Tulajdonképpen a Konkurensek témáját egy mondatban össze tudom neked foglalni. Azt olvastam valahol, hogy az a könyv, amit nem lehet egy mondatban összefoglalni, vacak. Mondjuk ehhez hozzátenném, hogy az a könyv, amiről egy mondatnál többet nem nagyon érdemes beszélni, az sem éppen minőségi. Az más kérdés, hogy a részemről képes vagyok többet is mondani egy mondatnál, de kérdéses, hogy ez a  regény vagy a grafomániám érdeme. 

  A TÖRTÉNET  

Szergej barátunk már itt meglepett. A négy elolvasott regénye után azt azért nem mondanám, hogy fantáziaszegény lenne. Azt sem mondom, hogy egy részemről mindenáron az újdonságot favorizálom.

Mondok két pofonegyszerű példát! 

ELSŐ PÉLDA:
Egyszer volt, hol nem volt, több mint négyszáz évvel ezelőtt élt egy ember, aki írásra adta a fejét. Olyan történeteket írt, de úgy harmincötöt, amit színpadon elő lehetett adni. Piszok nagy sikere volt, de annyira, hogy amiket írt, a mai napig játsszák a világ majd' mindegyik országában. Ez sem kis bravúr, de ezt kapd ki, a manusnak gyakorlatilag nem volt saját története! Mások történeteit alakította a saját képére és hasonlatosságára. Ha megtetszett neki egy sztori, akkor megtöltötte a saját tartalmával. Valahogy így írta a nevét: Shakespeare

De mondd, ha már Vilmosunk szóba került, eszedbe jutna-e a West Side Story-t plagizált műnek tekinteni, és ezt szemére hányni Leonard Bernstein-nek? 

MÁSODIK PÉLDA:
Volt, ugye a LED ZEPPELIN. Mint korszak- és stílusalkotó együttes. Léteztek, ameddig léteztek, és milyen nagyon jó, hogy ezt tették!

2012-ben három tesó, a Kiszka-gyerekek (Josh, Jake és Sam) alakítottak egy rockzenekart, ahová magukon kívül csak nem Kiszkát vettek be, a dobost, Denny Wagnert. Az együttest a  szomszédasszonyukról nevezték el. Úgy hívják őket: GRETA VAN FLEET. És zenélni kezdtek. 

Jimmy Page (aki, ugye a Zep gitárosa volt, tehát autentikus) azt mondta róluk, hogy a mai idők Led Zeppelinje. Meg, hogy nagyon szereti őket.

Hogy kerül a rockzenei csizma a könyvasztalra? Példaként. Ugyanis így a betegácsim alatt, ami másfél hónapig tartott, volt két nap is, hogy csak a Greta Van Fleet-et hallgattam. Alakul a mondanivaló?

A Greta zenéje nem kitalált zene abban az értelemben, hogy a stílust a Zeppelin már évtizedekkel ezelőtt letette. A Greta énekesének,  először meglepő, gyerekesen nyávogó hangja tulajdonképpen vastagon idézi a Zeppelin énekesét, Robert Plant-et. A gitáros játéka pedig Page-t. De a hangzás is olyan, hogy akár Zeppelin is lehetne. Vagyis, ha akarom, stílust loptak. Nem számokat, nem dallamokat, hanem hangzást. Ami hangzásban egyértelműen idézi a mestereket. 

Azonban olyan remekül művelik, amit művelnek, hogy bár mindenki számára egyértelmű, hogy hol vannak a zenei gyökereik, szerintem aki hallja őket, mind arra gondol, hogy oké, a gyökér ott van, ahol, de ez új, nagyon üde, friss hajtás. 

Mellőzve minden további teketóriát: Lukjanyenko regénye arról szól, hogy a főszereplő(k) részt vesznek egy internetes játékban, és egyszerre, hoppácska, azon kapják magukat, hogy valóban ott vannak a játékban. Vagyis a valóság duplikálttá válik a számukra. Párhuzamossá. Nem lehet azt mondani, hogy vadonatúj téma... Elég, ha azt mondom, Philip K. Dick

Különösen ha túllépve a párhuzamos valóságon, azt veszem alapul, hogy vérvalósággá válik egy játékban való részvétel. Talán elég csak a Battle Royal-t vagy A menekülő ember-t említenem, hogy többet ne is. De: a Végjáték-ot. Na, még egy utolsót: Az utolsó csillagharcos.

Azonban Shakespeare talált történeteit, valamint a Zeppelin és a Greta párhuzamát véve alapul egyáltalán nem kell hatalmas problémaként kezelni, hogy nem igazán eredeti ennek a regénynek a története. Mert az eredetiség nem önmagában érték. Ahogyan egy történet vagy egy stílus sem. Illetve nem jelent önmagában értéktelenséget ezeknek a felhasználása sem, ha (és itt jön a lényeg) valami pluszt kap a kiindulási alap

Csak mellékesen jegyzem meg, ha úgy vesszük, Ernest Cline 2011-es Ready Player One-jában szemérmetlenül lenyúlta a 2008-as Konkurensek-et. Aztán? Hadd mondjam, kicsit spoilerezve a saját, jelenlegi értékelésemet: nekem az jobban tetszett.

Tehát a kérdés az, hogy Lukjanyenko mit kezdett az alapötlettel? 

Történetileg, mert ugye, az alcímem most erről szól, olyan sokat nem. A Konkurensek arról szól, hogy a főhős talál egy elég fura hirdetést, jelentkezik rá, és sittysutty egy internetes, űrháborús játékban találja magát, ahol harcolni kell egy idegen civilizáció ellen, meg is lehet halni, szerelmes is lehet, barátságot is köthet, miegymás, de ki nem jöhet a játékból. 

Miközben mégis kint van. Mert a valóságban is bóklászik, teszvesz, menekül, nyomoz, keresgél. Azt keresgéli, hogy ki működteti a játékot, ki üldözi őt is, meg a taxis csajszit is, aki a játékban mindenhogyan a partnere. S miért van szükség egyáltalán magára a játékra? Erről szól a könyv. Mondom, semmi új. A kérdés, hogyan sikerült újraírnia a szerzőnknek a semmi újat? 

lukjanyenko_konkurensek_02.jpg

  HOGYAN SIKERÜLT ÚJRAÍRNI A SEMMI ÚJAT?  

Ma nincsen kedvem lacafazázni. Különösen, hogy a lacafaca ebben az esetben mesterségesen duzzasztott bekezdéseket szülne. Azt meg minek tenném? 

Szóval, lacafaca nélkül: sehogyan sem sikerült az újraírás. Olyan érzésem volt olvasás közben, hogy Szergejünk kiment vécére, vagy havat lapátolni, és közben beugrott neki, milyen lenne beesni egy valósághű játékba. És amíg ücsörgött, vagy el nem fogyott a hó, össze is hozta a sztorit. Ami olyan is lett, mint egy klotyón ücsörgés vagy józanító hólapátlás közben bevillant történet. Olyan se füle, se farka. 

VICC, aminek csak halvány köze van a könyvhöz:
– Melyik állat az, ami elől is véres, meg hátul is?
– ?
– „Boci, boci tarka, se füle, se farka...”

Szóval számomra ez egy hasonló könyv. Lukjanyenko ponyvája. Ami semmit sem akar, csak elmesélni egy elég kis semmilyen történetet, elég semmilyenül. Olyan, akár egy turkálós ruha: lehet, hogy jól áll, lehet, hogy teljesen célszerű, lehet, hogy abszolút ritka, lehet, hogy nagyon örülünk neki, de ajándékba azért nem innen vásárolunk. 

Mert szó se róla, unatkozni nem unatkoztam olvasás közben. De nem is faltam a történetet. Nem mondom, hogy húztam a számat, de azt sem, hogy rágtam a körmömet, vagy nagyokat gondolkodtam, annyira volt min. Vagy éppen röhögtem volna, na, azt sem mondom. Csak olvastam csendeskén, lapozgattam az e-könyv olvasót, néztem, mennyi van még hátra, valami halvány érdeklődés volt bennem a végső megoldás felé, de aztán abban sem volt semmi intellektuális vagy kulturális orgazmus: oké, ez volt a cél rendben, mi legyen a következő olvasmány? 

Szóval olyan semmilyen ez a regény. Ha elolvasod, viszonylag jót fogsz szórakozni, ha nem olvasod el, egy Lukjanyenko-val kevesebbet olvastál, de úgy igazából semmit nem vesztesz. S ha elolvasod, semmit sem nyersz. Hacsak maga a nem teljesen önfeledt szórakozás nem számít nyereségnek. 

lukjanyenko_konkurensek_03.jpg

Lukjanyenko magyarul megjelent könyvei
Az Őrség-sorozat kötetei

Metropolis Media, Budapest, 2018, 344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628764 · Fordította: Weisz Györgyi

5/10

2021 januárjának vége felé, javuló vércukorral

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr8416400302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kétszeres vuvuzelaművész 2021.09.25. 09:52:45

Nekem a bejött az Őrség sorozat (legalábbis azon része amit Lukanyenko és Vasziljev írt), de a többi könyve nem tetszett. Talán még szódával az Őrök világa/Világok őre.
süti beállítások módosítása