Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

John Grisham: Siralomház

A halálbüntetés útjai a polkorrekten is érdekes regényben

2021. április 26. - Mohácsi Zoltán

grisham_siralomhaz.jpgOfi barátom már említette néhányszor John Grisham nevét:
– Nagyon jó bíróságos, ügyvédes, bíróságos könyveket ír!

Eddig nem volt bennem annyi érdeklődés, hogy bármelyik kötetébe belefogjak. Az úriember képtelen rövid regényeket írni, az összes műve féltégla. A pereskedős igényeimet pedig teljesen kielégítették E. S. Gardner Perry Mason-sztorijai. Abból is van, amit még nem olvastam. 

Siralomház-ba szokásom szerint véletlenül futottam bele. Ezúttal a munkahelyem könyvcserélő polcán találtam rá a könyvre. Azért néztem bele, mert Ofi barátom szereti az írót. A barátságnak van ilyen következménye is. 

Nem is annyira a történet, inkább a téma érdekelt: a HALÁLBÜNTETÉS kérdése.

Katonakoromban még egy reflexszerűen leütött szúnyogról is lelkiismeret-furdalásos verset írtam. A lakásba tévedt poloskákat is kihajigálom az ablakon és nem a klotyón húzom le. Életemben eddig mindössze négy hal lett az áldozatom a családi vacsora érdekében, és fogalmam sincsen mit tennék a baromfiudvarral, ha vidékre költöznénk (szerintem nekünk lennének egyedül nyugdíjas tyúkjaink). Életemben nem verekedtem úgy istenigazából, de még a küzdősportok sem érdekeltek soha, élükön a kézilabdával. De közben itt van a halálbüntetés kérdése, amit bizonyos esetekben nem tudok nem jogosnak érezni.

Az embernek ezt-azt hallva megfordul a fejében az meg ez.

Olvastam a könyvet és megfordult.

John Grisham 1955-ben született, eddig negyvenkét könyvet írt. Tíz évet dolgozott jogászként. A büntetőpereknek hamar hátat fordított és a polgári perek felé fordult. Úgy fest, bőven szedett össze muníciót a jogászi múltjában. A negyvenkét könyve közül magyarul negyvenkilenc jelent meg. Ezt kapd ki! Mert van, ami több fordításban is, meg eltérő címekkel jelent meg. 

grisham_siralomhaz_2.jpg

Forrás

A KÖNYV EGÉSZÉRŐL

Nincsen összehasonlítási alapom, milyen Grisham többi könyve. Ez simán jó. Olvastatja magát, nehéz letenni, és felvet jó néhány gondolatot. S persze féltégla vastagságú, hiszen, mint tudjuk, a szerző nem kicsit grafomán. (Szendi Gábor szerint tehát sérült a temporális lebenye. Mert azok képtelenek írásban röviden kifejezni magukat.) 

Grisham bestseller író. Ezer más példa lehetne, de nekem Jodi Picoult jutott eszembe róla. Talán azért, mert Picoult-t olvastam, egyébként annyira nem az enyém ez a műfaj. 

Meg sem kísérlem leírni a bestsellerek definícióját. Azt tudom, nekem mit jelent. Azokat a a könyveket, amelyek valami félelmetesen olvastatják magukat, teljesen követhető a cselekmény, akkor is, ha nem lineráis, a témaválasztásuk jobbára valami nagyon sokakat érdeklő, foglalkoztató társadalmi kérdésre összpontosít. De a szövegük, a dramaturgia nem művészi igényű, hanem a tömegolvasó kielégítését szolgálja. Ez utóbbi mondat semmiképpen sem igénytelenséget takar. S félre ne érts, mindez nem értékítélet. Nem szeretem jobban vagy kevésbé egyik felet sem. Sőt, nem is felek ők, sokkal inkább irányzatok. Jó bestsellereket írni tán ugyanolyan nehéz írni, mint színvonalas művész-irodalmat.

Tűnődve mondom: az tény, hogy ebben a könyvben volt néhány, de tényleg csak két-három olyan párbeszéd, hogy a falat kapartam tőle. Mert úgy, ahogy azokban beszéltek a szereplők, emberek nem beszélgetnek egymással. A szöveg irodalmi volt. Mármint a párbeszéd megfogalmazása, az, ahogyan egy-egy szereplő beszélt. Irodalmi és nem élőszavas. De azért arányítsunk: két-három bekezdés versus ötszáznegyvenkét oldal. A többi, ahogyan mondtam, olvasmányos, érdekes, pörgős, holtjáték nélküli.

Ha valami hiányzott belőle, akkor az a végjáték katarzisának a hiánya. (Ez Picoult-nak is több könyvében félresiklott.) 

A KIINDULÁSI ALAP IS ÜTŐS

Adva vagyon egy rasszista fickó, Sam. Zsigerből utálja az (hogyan is kell ma szépen mondani?) afro-amerikaiakat és a zsidókat. Tagja a Klu KLux Klannak. Részt vesz néhány robbantásban is, amelyben senki nem sérül meg. Mert a robbantásoknak nem a gyilkosság, hanem a megfélemlítés a célja.

Mígnem egy napon egy robbantásban meghal egy zsidó ügyvéd ötéves, ikerpár kisfia és megnyomorodik, mindkét lábát elveszít az édesapjuk. Ő később öngyilkos lesz. 

Sam-et elfogják, börtönbe kerül. Az első tárgyaláson felmentik. Aztán a másodikon is. Déli állam, déli bíróságának déli vádlottjaként mentik fel.

Aztán tizenhárom évig békében nyugalomban él, dolgozik, adót fizet.

Ám az állam kormányzója nem nyugszik, elindul a harmadik per is, s mer múlt az idő rendesen, változtak az idők, demokrácia, jogegyenlőség, satöbbi, Sam-et halálra ítélik. De a halálos ítélet végrehajtását az ügyvédek egyre csak tolják és tolják ki az időben. Sam egy évtizednyi időt tölt a halálbüntetés árnyékában.

Amíg egyszer csak beállít hozzá egy pályakezdő ügyvéd, aki hatalmas elánnal veti bele magát Sam védelmébe, akinek három hete van már csak a halálos ítélet végrehajtásáig. A fiatal ügyvéd akkor jön, amikor Sam éppen kirúgta az egyik legnevesebb ügyvédi irodát, aki képviselte őt.

A fiatal ügyvéd nem más mint Sam unokája. Még sohasem találkoztak. Adam nyolc éve a nagyapja védelmére készült. Most huszonhat éves. Nyolc éve tudta meg, hogy van nagyapja, és azt, hogy kicsoda is ő.

Innen indulunk. A többi cselekmény már Adam emberfeletti munkájáról szól: mindent bevet, hogy megmentse a nagyapját, akivel szinte semmiben nem ért egyet. 

grisham_siralomhaz_3.jpg

Forrás

A HALÁLBÜNTETÉS KÉRDÉSE

Persze, hogy nem fogok spanyolviaszt feltalálni. Mondd már, ötvennégy évesen? Ha eddig nem sikerült? Már csak azért sem, mert nagyjából fogalmam sincsen mi a véleményem. Vannak komoly érveim minden irányba.

Grisham egyértelműen állást foglal: a halálbüntetés rossz dolog, meg kell szüntetni. Ezt a szájába adja majdnem az összes szereplőnek, csak az igazán megveszekedettek helyeslik és akarják Sam kivégzését. Az egyetlen érvük, hogy az áldozatokkal szembeni megvetés megnyilvánulása lenne, ha a gyilkos életben maradna. De például a börtön összes munkatársa a halálbüntetés ellen van.

Ügyes húzás. Vagy tán nem annyira, mert kicsit átlátszó. Mondhatnók propagandisztikus

Ám valóban: a ószövetségi „szemet szemért” elvet már Jézus is elvetette. Sőt, ő azt mondta, az egyik legnagyobb erény a megbocsátás képessége. Ő maga is az őt megfeszítőkért könyörgött a kereszten, az Atya megbocsátását kérte a számukra: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” 

S az is igaz, hogy több mint kérdéses, van-e joga embernek elvenni az Isten-adta életet ? Ha már visszaadni nem. tudja. 

Albert Moukheiber A7 elm3 trük4ie1 című könyvében rámutat: az 1992-ben bevezetett DNS-tesztek alkalmazásnak a következtében a szemtanúk elmondása alapján hozott ítéletek 75%-át kellett megsemmisíteni. Annyira döbbenetesen nagy ez a szám, hogy fel is merülnek azonnal kérdések. Azonban Moukheiber könyve az emberi agy tevékenységére és trükkjeire koncentrál, nem az igazságszolgáltatásra. De arra mindenképpen igen határozottan rámutat, hogy vastagon van lehetősége annak, hogy a bíróságok tévedjenek.

S figyelj csak, művelt vagy, biztosan ismered Reginald Rose drámáját, a Tizenkét dühös embert! A tizenkét ember: esküdt. Összeülnek, hogy döntést hozzanak arról, bűnös-e egy gyilkossággal vádolt fiatalember vagy sem. A tények annyira egyértelműek tűnnek, hogy kétség nincsen, a fiatalember a gyilkos, vagyis halál vár rá. Egy esküdt azonban nem bizonyos a dolgában, kérdezni kezd. Olyan sokat kérdez, és a kérdéseire adott válaszok végül egyértelműen megmutatják: a fiatalember ártatlan. Vagyis a látszat néha, ugye...

A végrehajtott halálbüntetés nem visszavonható, nem visszacsinálható. (A politikai halálbüntetésekről most inkább szót sem ejtek.) Leginkább ez szól a halállal való megtorlás ellen. Mi van, ha mégis ártatlan, akit kivégeznek, és az ártatlansága csak utólag derül ki? Mi lenne? Mi lehetne? 

*

– Morzsám – (tudod, így szólít Szerelmetesfeleségtársam, a Futrinka utcai kutyusra gondolva, mert az bölcs, kedves, udvarias, szóval nagyon hasonlít hozzám) –, miért, te mit csinálnál egy olyan helyzetben, hogy hazajössz, mi a családod ott fekszünk szanaszéjjel a lakásban, lekaszabolva, a gyilkos pedig ott áll a hulláink felett, és éppen nyalogatja vigyorogva a machetáról a vérünket? 
– Jó, de...
– Ugyan! Nem egyértelmű? Én fekszem ott a véremben! Meg a lányod! Meg a fiad! Meg a nevelt lányod! Mit kell azon gondolkodni, mit csinálnál a gyilkossal? Beszélgetnél vele, milyen sanyarú gyerekkora volt? Főznél neki egy kávét? Vagy mi? Én felkapnám a sarokból a baseball-ütőt és addig verném, amíg mozog! Ennyi!
– Jó, de...
– Te nem ezt csinálnád? Hadd ne csalódjak benned! 
Ki akarná, hogy élete nője csalódjon benne? 

Ki akarna annak lehetőséget adni, hogy Hannibal Lecter kiszabaduljon és netán éppen az ő agyából kivéve egy darabot készítsen rántottát? 
Vagy ki akarná, és ez már vérvalóság, hogy a gyilkossági kísérlet miatt elítélt vérnösző vadbarmot a jó magaviselete miatt kiengedjék a böriből, neki meg az első útja hazafelé vigyen, ahol is akkurátusan meggyilkolja a saját gyerekeit? (Ez megtörtént eset?)

Vagyis az életben hagyott aberráltak esetében mérlegelnünk kell, kinek van nagyobb joga az élethez: az esetleges újbóli elkövetőnek vagy a leendő áldozatainak? Igen, a „mi lenne ha” tipikus esete. 

Aztán: vajon kell-e a társadalomnak olyanokat tolerálnia, akik a cselekedeteikkel egyértelműen kifejezték, hogy nem hajlandók az közösen elfogadott szabályok, törvények szerint élni? Akik a szabályok törvények elvetésével deklarálták, hogy nem óhajtanak részesei lenni a többségnek.  grisham_siralomhaz_4c.jpg

*

Persze minden eset más és más. Mert nyilván van különbség Hannibal Lecter és egy figyelmetlenségből, hanyagságból, forró fejűségből elkövetett, egyszeri emberélet-elvétel között.

A napokban láttunk egy dokumentumfilmet, Szamóca lányom ajánlotta, pompásan megfogva a dolgot: „Apuci, neked nagyon tetszett a Beszélnünk kell Kevinről.  Na, ez majdnem olyan, csak fordítva. Itt is a gyerek öl, de majdnem teljesen igazat adsz neki”.
S valóban! Anyuka, a drága a maga hatáskörén belül agyilag fogyatékosnak minősíti a kicsilány csemetéjét, tolószékbe kényszeríti, és nem engedi felnőni. A leány a szó szoros értelmében az édes(?)anyja foglya. A csemete egy óvatlan pillanatban, huszonéves korában szerelmes lett. Kezdetben csak az interneten beszélget a választottjával, majd nagyon titokban találkoznak is. Lényeg a lényeg: a csemete a választottjával megöleti az anyját, hogy megszabadulhasson a rabságból és végre a saját életét élhesse. (Anya gyilkos kincse [Mommy Dead Dearest])
Na, most vele mi a helyzet? 

S lehetne még ezeregy kivétel példájával élni. Hogy nehezebb legyen a helyzetünk, de igazságosabb a döntésünk. 

A KÖNYV ÜZENETE

Grisham egyértelműen arra a következtetésre jut, nincs különbség a magánember gyilkossága és az állam által szervezetten elkövetett gyilkosság között. Az élethez mindenkinek joga van. Pont. S mindenki életéhez joga van a családtagjainak is.  Ez a fő üzenet. 

A másodlagos üzenet is teljesen világos: a rasszizmus rossz dolog. Amerikában vagyunk: csúnya dolog az afro-amerikaiakat gyűlölni. Az antiszemitizmus elvetése, megbélyegzése pedig alap. 

Voltaképpen egyik állítással sincsen semmi vitatkozni való. A könyv 1994-ben jelent meg először. Azóta valamelyest változott a világ. Kétségtelen, hogy a világ legnagyobb, a görögöket nem számítva legelsőbb országában éltek legtovább a rasszizmust támogató törvények. A fekete lakosság azonos jogainak megköveteléséért Martin Luther King az 1960-as években indított harcot. Mondom, a '60-as években! Elképesztő és gyalázatos! 

A tendencia mára a visszájára fordult. Immár kötelező kvóta van a filmekben a fekete bőrű szereplők megfelelő társadalmi státuszú szerepeltetésére. Ahogyan törvény létezik rengeteg országban, hazánkban is a gyűlöletbeszéd ellen. Ami nagyon általánosan megfogalmazva azt teszi, hogy a holokausztról vallott, általánosan elfogadott történészi téziseknek a nyilvános megkérdőjelezése, vagy az esetleges tényeinek a kétségbe vonása börtönnel büntethető. Mára már a ló másik felén vagyunk.

Nézzük az amerikai kórház-sorozatot Szerelmetesfeleségtársamal. A címe: New Amsterdam. Jó sorozat, szerethető karakterekkel, izgalmas esetekkel.

Nézzük, de egyre jobban elképedve. Tömény neoliberális agymosás az egész. Van itt minden, a kórház pszichológusának (férfi) a férjétől (férfi) kezdve, a szegény elnyomott, nemváltoztató műtétre készülő fiatalemberig. Minden részre jutott valami. 

Volt néhány jelenet, amik közül az elsőt már hangos röhögéssel fogadtam, de azért megismételték még néhányszor, hogy elég hangsúlyt kapjon. A kórház második embere egy fekete orvos, ő kardiológiai osztály vezető sebésze. Ez a fekete bőrű főorvos, a kórház második embere, akit az orvosigazgató nem enged kilépni, nem egy részben dühöng, szomorkodik a tomboló rasszizmus miatt. 

Játszunk asszociációs játékot? Barack Obama? BLM? 

Mert persze, hogy jó könyv volt a Tamás bátya kunyhója, jó filmsorozat a Gyökerek, fontos volt a maga idején a Ne bántsátok a feketerigót!, és nyilvánvaló kétségbevonhatatlan az emberjogi mozgalmak érvelésének az ENSZ által  alapja, Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata, amely kimondja: 

1. cikk
Minden emberi lény szabadnak születik, és azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.

2. cikk
Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül, hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.

Csakhogy ezek a sorok (és a folytatása) bunkósbottá lettek az ilyen-olyan kisebbségek kezében, amelyek mára gyakorlatilag diktálnak a többség számára. Úgy diktálnak, hogy azzal a legtöbbször kétségbe vonják a demokráciának azt a valóban kényelmetlen vetületét, hogy demokrácia elvileg a többség akaratának az érvényesülése.

grisham_siralomhaz_5.jpg

Forrás

Erre ezeknek a kisebbségeknek a megoldás a következő: ha a többség akarata nem a megfelelő akarat, akkor az rasszista, antiszemita, homofob és gyűlölködő. Márpedig ilyen nem lehet a többség akarata, vagyis a többségi demokráciában kötelező a kisebbségi követeléseknek érvényesülnie. 

Grisham üzenetétől nem szorul ökölbe a kezünk. Az emberjogi mozgalmak arroganciája későbbi keletű.  Ez a későbbi arrogancia egyenesági aberrált következménye mindannak, amit Grisham állít, de nem azonos vele.

A könyv odáig megy el, hogy a rasszizmus, az antiszemitizmus rossz, az ezekre épülő közösségek tehát rosszá, gyilkossá válnak. Mert önmagában ellenséget látnak a másságban. (Ez megint messzire vezet. Sokszor tűnődtem, hogy ebben a balliberális sajtó szerint fasizálódó társadalomban vajon miért nem hallottam soha egyetlen rossz hangot sem a kínaiak ellen? Maximum a kutyapoluláció meglepő fogyatkozását froclizzák a velük kapcsolatos megjegyzések.) 

Siralomház ügyes dramaturgiai eszközökkel nyomja belénk az üzenetét. Sam, az elítélt, aki valóban gyilkos, bár a két zsidó gyerek, akik miatt elítélik, nem tartozik az áldozatai közé, ám több ember életének az elvételében bűnös, nos, végső soron szimpatikus figura. Az egyetlen a könyvben, akinek humora van (méghozzá pompás!), aki reálisan látja önmagát, a tetteit. Gyilkosnak tartja magát, azt mondja, megérdemli, ami következik. A zsidó ikerpár esetében is azt tartja, figyelmeztethette volna az ügyvédet, megakadályozhatta volna, ami bekövetkezett. Sam bűnbánatot gyakorol, megbánja a tetteit ember és Isten felé, leveleket ír az áldozatai hozzátartozóinak. De mindezt nem a félelem diktálja, hanem az, hogy a halála közeledtével megváltozik számára az élet értéke.

Ám Sam előtte sem volt elvetemült. Például elvhű és önfeláldozó: hosszú ideig az elvek miatt, később a családja védelmében nem árulja el a gyilkost, holott ezzel elháríthatná a közelgő halált. A rabtársai számára nem egy jogi beadványt szerkesztett, mindenki siratja a halálsoron, amikor mennie kell. Mi több, ügyvéd-unokája egy réges-régi, az amerikai feketék sorsáról szóló fényképalbumot  a Klu Klux Klan tevékenységét bemutató résznél nézegetve belátja, hogy nagypapa bár azt tette, amit tett, ugyan ilyen környezetben, ilyen felmenőkkel hogyan s lehetett volna mássá? (Mondjuk úgy, ahogyan a gyerekei azzá lettek? Hm?)

Nem folytatom. Sam egy alávaló, rasszista, antiszemita gyilkos, aki nagyon szimpatikus, belátó, jó humorú ember. Érdekes, nem kizárható, de a célnak mindenképpen megfelelő jellem-turmix. 

S igen tiszteletre méltó ügyességre vallanak az apró finomságok, megfogalmazások, amelyek alátámasztják a halálbüntetés tarthatatlanságát! A meggyilkolt ikerpár édesanyja, bár verbálisan alig várja, hogy Sam-et kivégezzék, látni is akarja a halálát, a végén mégsem meg el a kivégzésre. Aztán: a kivégzést irányító, börtönparancsnok-helyettes egy érzéketlen, díszpéldány-seggfej, naná! A kivégzés minden esetben gyilkosság, ha a megfelelő elveket képviselő ember mondja. És így tovább. Mondom, ügyesen kiagyalt, szerkesztett, tálalt a könyv ideológiája.

A helyzet az, hogy ezzel nem kicsit át vagyunk vágva. De a helyet az is, hogy ez közben valahogy mégsem fáj. Mert bár nem cingár a kötet, és ha jól belegondolunk, tulajdonképpen semmi sem történik benne úgy igazán, beadványok jönnek-mennek, nagyapa összeismerkedik, barátkozik az unokájával, egy alkoholista elvonóba megy, és ennyi, a könyv mégsem és egyáltalán nem unalmas. (Mondjuk a tettestárs felbukkanásakor azt gondoltam, lesz valami pittyputty, nem csupán egy beszélgetés Sammel... Amikor Lee [az ügyvéd, Adam nagynénje] eltűnt, arra gondoltam, no, akkor itt van... De nem volt ott.) 

A regényből készítettek filmet is, a címe megfelel a regényének. Határozottan nézhető, élvezetes, nem kevéssé a Sam-et alakító Gene Hackman-nek köszönhetőn. 

Fabula, Budapest, 1995, 542 oldal · ISBN: 9636540195 · FordítottaWertheimer Gábor

7/10

2021 tavasza, húsvét, tegnap voltunk a fiamék új bérleményében, szépen laknak, nagyon örültem nekik

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr4216482400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása