Az a jó abban, hogy az ember félművelt panelproli, hogy időről-időre rácsudálkozhat arra, hogy milyen fontos könyvek kerülnek a kezébe, sőt arra is, kicsodák a szerzőik és milyen tevékenységet, munkát végeztek eddig.
Amikor a jelen könyv szerzőjének első magyarul megjelent könyvét A negyedik politikai eszmét olvastam, fogalmam sem volt arról, kicsoda Alekszandr Dugin. Konkréten még csak azt sem tudtam, hogy orosz.
A könyv maga csalódás volt: a negyedik politikai eszméről gyakorlatilag semmi sem derült ki belőle. Pedig reménykedtem, hogy talán ebben lesz az ideológiai spanyolviasz.
Amikor e mostani kötetnek olvastam valahol valami hirdetését, akkor már tudtam, tudni véltem Dugin személyéről egy, s mást. De még csak nem is ezek miatt az információk miatt érdekelt a könyve, hanem, mert hátha és tényleg Üzenet. Erre nem csupán Dugin (ha akarom rossz társításokat keltő) prófétai külseje inpsirált.
Nem tudva, ki volt eredetileg a szerző célközönsége és milyen szerepet szánt ő maga e kötetnek. elolvasva egy bizonyos: nem az én meggyőzésem lebegett a szeme előtt.
Kicsoda Alekszandr Dugin?
Végső soron a csuda tudja... Az, akinek tudni akarom. Az öles szalagcímek felhasználják a külső hasonlóságot és a pozíciónélküliségét, majd egyből rámutatnak az adódó külső és tartalmi párhuzamokra: Dugin a modern Raszputyin!
Innen csak egy lépés, hogy mivel filozófus, politológus, aktív politikai tevékenységet végző ember, bár politikai pozíció nélkül, hogy jól hangzó, bár nem biztos, hogy pozitív tartalmú jelzőkkel illessék. Mint például: Putyin Raszputyinja. Vagy Putyin főideológusa.
Más véleményeket olvasva a kapcsolat koránt sem közvetlen és szoros, az ideológiai kapcsolódási pontok nem az együtt csiszolás, mindössze az egymástól függetlenül, vagy csak nagyon érintőlegesen találkozó gondolatmenetek közös metszetei.
Manapság, amikor Ukrajna miatt Putyin lett napjaink főördöge (hol van már Oszama bin Laden, hol van Szaddam Husszein?) ez a jelző nem biztos, hogy pozitív hozadékkal bír Dugin számára.
Csak úgy bevillant: azért minimum érdekes, hogy az ukrajnai háború miatt Putyin megvetendő, utálandó démonná vált, ugyanakkor az iraki invázió miatt az USA és a nyugat-európai vezetők egyáltalán nem démonizálódtak.
Még akkor sem emlegette senki a pusztításban való felelősségüket, amikor kiderült, ami kezdettől nyilvánvaló volt, hogy Szaddamnak nincsen atomfegyvere. Csak az országa földjén kőolaja. Amiből az ország simán ki tudja fizetni a rombolás utáni újjáépítést azoknak, akik lerombolták. Pénz a fegyverekért, pénz az olajból és pénz az újjáépítésért. Rizikó nincsen. S közben újra és újra megleljük az éppen aktuális ellenséget. (Jó lesz pár évre mondjuk egy vírus is...) Majd vigyázó szemünket keletre vetjük.
Elkalandoztam.
2022 augusztusában Dugin a világ sajtójának a címlapjára került. Nem a Putyinnal való bármilyen kapcsolata, nem a filozófiája, propaganda-tevékenysége miatt, hanem mert egy távvezérlésű bombával felrobbantották a lánya, Darja Dugina autóját. A hölgy az autóban ült, az életét vesztette. Nem egyértelmű, hogy eredetileg ő volt-e a célpont vagy az édesapja, s hogy végső soron mi volt a merénylet indítéka és célja. Mert innen nézve a kedves arcú hölgy túl apró pont volt. A halálának pedig nem volt semmi közvetlen üzenete. Akkor sem, ha az apja nyomdokain járt, és állítólag politikai babérokra kacsingatott.
A kötet szerkezete
Nos, képtelen voltam felfedezni, hogy van neki ilyen.
A tudatomban él egy kép arról, hogyan kellene ismertetni olyan dolgokat, amelyről a célközönségnek fogalma sincsen. Kiindulva a kályhától, a fogalmak ismertetésén át a rendszer összefoglalásáig, majd kiszálazásáig. S persze kikerülhetetlen, hogy mindennek a mélysége megfeleljen a célközönség ismeretének.
Ha ez így nem áll össze, én azonnal két dolgot feltételezek.
- Az egyik, hogy az előadó vacak: lehet, hogy sokat tud, lehet, hogy hatalmas ismerettel, tudással, műveltséggel bír, de nem rendelkezik vele. Azért nem, mert képtelen átadni mindazt, bármit, ami az agyában van.
- A másik ok az lehet az átadás sikertelenségének, hogy az, amit át akar adni, nem koherens, nem kiforrott, nem teljesen átgondolt. (S még a szerkesztői sincsenek a topon.)
Dugin fent említett, első magyar nyelvű könyvének az értékelésében elmondtam, hogy csak éppen a lényeg, a cél, az üzenet nem jött át: az, hogy mi is a negyedik politikai eszme, miből áll, hogyan is működik, miben is több mint elődei? Vagyis a könyv messze nem töltötte be a célját. A címével pedig átvágta az olvasót.
(Bár ebben nem vagyok teljesen bizonyos. A moly.hu-n ketten értékeltük a könyvet. A másik értékelést egy Andriska nevű felhasználó követte el. Az ő értékelésében ott vannak annak összefoglalása, ami nekem csak a jelen kötet olvastán állt össze. Felmerült bennem, hogy Andriska e könyv olvasása után írta meg annak az értékelését, de a bejegyzésének a dátuma 2020. április 11. Vagyis, hacsak nem utólag javította az értékelését, számára már Dugin első könyvéből összeállt a lényeg. Tehát velem van a hiba.)
Úgy áll a helyzet, hogy az Eurázsia küldetés ebből a szempontból szerencsésebben összerakott kötet. Egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, amit Dugin mondani akar. De a helyzet az, hogy még mindig nem értem teljesen. Feltételezve, de nem megengedve, hogy velem van a baj, kérem, hogy tessen má' úgy fogalmazni, hogy megértsem!
Szóval szerkezet... Ahogy a bevezető, keretes szöveg alatt mondtam, olyan a könyvnek gyakorlatilag nincsen. Annyira nincsen, hogy a feléig elszenvedve magamat, az oázis kapujában majdnem feladtam az olvasást.
Ugyanis olyan érzésem volt, hogy Dugin vasvillával bedobált mindent a borítólapok közé, vázlatokat, röplapokat, jegyzeteket, kiáltványokat, meg amit csak lelt az irattartójában. S még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy logikai sorrendben felfűzze az iratokat egy szerkezeti vázra. Ezért történhetett meg, hogy politikai cselekvésterveket olvashatunk akkor, amikor még nem is tudjuk, milyen eszme alapján kellene cselekednünk, és mire jutunk a cselekvésükkel.
Mi az amit megértettem a könyv olvastán? Nem túl sok. Próbálom összeszedni, mi maradt meg bennem, egy héttel az elolvasása után.
Az eurázsiai üzenet megvalósítását követelő okok
Az alaptézis az, hogy a 20–21. századot meghatározó alapvető eszmerendszerek megbuktak: a kommunizmus, a fasizmus és a liberalizmus is. Az utóbbi ugyan még funkcionálni látszik, de a táguló repedések már erőteljesen árulkodnak a végnapjairól. Ebben nincsen vita. Dugin teljes joggal temeti a liberális demokráciákat és rájuk épülő, egypólusú globalista rendet, rendetlenséget is. Azt mondja, ezekbe belepusztul a világ.
Már csak azért is, mert a nyugat liberális demokráciája nem exportálható csont nélkül bárhová, akárhová és mindenhová. Azért nem, mert ez az export tökéletesen figyelmen kívül hagyja a kulturális különbségeket, a nemzeti hagyományokat és sajátosságokat. S azért sem, mert még a kommunista diktatúrák is bírtak helyi sajátosságokkal.
Vagyis, mondja Dugin, a megoldás egy többpólusú világ megépítése, mielőtt tökéletes anarchiába süllyedünk.
A szellemi alapok
Az üzenet szerint nem kell mindenestül kukázni az említett, már elbukott eszméket, politikai platformokat, hiszen mindegyiknek vannak használható elemei. Ezért Dugin számára elfogadhatatlan az antifasizmus és az antikommunizmus is. Olyannyira, hogy az általa preferált berendezkedésnek, a negyedik politikai eszmének a meghökkentő nemzeti bolsevizmus nevet ajánlja. Ha kulturálatlan lennék, bokáig esett állal lesnék, s csak egy kinyögött mondat lehetne a reakcióm: „Mifaszom?” De ez egyelőre nem a kifejezés tartalmának, mindössze a jócskán terhelt nevének szól. Nem a jelző, hanem a fogalom terheltségének.
S ezen a pontom ismételten jelentkezik a szerző előző könyvének a problémája. Ugyanis egy jól szerkesztett gondolatmenet szerint itt következhetne a nemzeti bolsevizmus eszméjének tanításának a szellemi összefoglalása. De ilyet nem találunk. Éppen csak megemlíttetik René Guénon, Julius Evola, meg az új jobboldali filozófiai rendszer, de meg a tradíció és a hagyomány, s hogy vissza kell térni hozzá. Ám hogy mit is jelent mindez, az most sem derül ki.
Ahogyan az sem, hogyan megvalósítható a negyedik politikai eszme valós, nem elméleti rendszerében a kiadott ukáz: el kell érni a vallások békés egymás mellett élését, mert mindegyik fontos, értéket hordozó és egyenlő módon érvényes. Vajon
- erről Dugin szólt az iszlám képviselőinek is?
- S ezt hogy a viharba akarja a gyakorlatba ültetni?
- Minél és mennyivel jobb egy szinkretista, végső soron semmit nem jelentő, semmi üzenetet sem hordozó, részleteiben egymást kioltó katyvasz-maszlag vallás, mint egy szekularizált társadalom? (Csak utalásszerűen említem, Jézus azt mondta, hogy sokkal jobb, ha a hívek mélyen elkötelezettek, kevésbé jó, de még mindig elfogadható, ha hidegek, hitetlenek, mert belőlük még lehet hívő, de a langymelegséggel nem tud mit kezdeni (Jel 3:15–16).
Egy új nevet kell találnunk ennek az ideológiának, és a negyedik politikai eszme elég megfelelő erre a célra. Nem árulja el, mi ez az elmélet, viszont azt igen, hogy mi nem. (195.)
Ha anarchista lennék, elégedett lennék ezzel a megfogalmazással. De nem vagyok anarchista. Az anti jelző számomra önmagában nem jelent pozitív tartalmat. S egyébként is: egy sorszám, negyedik semmit nem mond arról, hogy ez az eszme mi nem. Még az is lehet, hogy kihatásaiban ugyanolyan gyilkossá lesz, akár az elődei. (Igen, a liberális demokráciák is kíméletlenek: itt és most is említettem már Irak példáját. S ugyancsak félő, hogy a gondolkodási diktatúra is egyre szigorúbbá lesz, a keretek egyre szűkebbé válnak. Gondolj csak a mára teljesen kötelező vált újbeszélre, amely az illiberális Orbán-kormányok alatt is kötelező!)
Egy szó mint rengeteg: végül ismét nem tudjuk, miféle szellemi alapzattal rendelkezik a világ újra berendezését követelő negyedik politikai eszme.
A politikai földrajz és a gazdaság
Dugin szerint a negyedik politikai eszme természetes és nem mesterséges területekre osztaná a bolygónkat. Ezeket az új, magától adódó területeket hívnák közigazgatásilag nagy tereknek. Ebből négy létezne: az amerikai kontinenst átfogó atlanti zóna, az euró-afrikai, az orosz-közép-ázsiai és a csendes-óceáni zóna. A zónák nem tartalmaznák a most ismert országokat és azoknak jelenlegi határait.
A nagy terek közigazgatása tökéletesen homályos maradt számomra. Az a meghatározás, hogy az előző három eszméből ki kell venni, ami használható, illetve hogy a negyedik politikai eszme név meghatározza, hogy mit nem jelent semmiképpen, számomra nem árulja el, hogy akkor mégis micsoda, és hogyan, milyen gyakorlati elvek alapján tevékenykedne? „Magyarázd el, hogy mitől megy a villamos!”
Ahogyan a gazdaság működésének az elvei is annyira általánosak és semmitmondók, hogy nem tudok velük mit kezdeni.
– a gazdaság alárendelés fejlett civilizációs értékeknek
– a makrogazdasági integráció elve és munkamegosztás a „nagyterek” vonatkozásában (vámunió)
– egységes pénzügyi, szállítmányozási, energetikai, termelési és információs rendszer megteremtése az eurázsiai téren belül
– Stb., stb. (117.)
Jelentsen ez bármit is, valósuljon meg bárhogyan, a fő alapelve a multipolaritás.
Azonban Amerikával még a multipoláris világban is baj van: nincsenek gyökerei. Mondja Dugin. Az amerikaiak ilyen-olyan amerikaiak. Angol-amerikaiak, német-amerikaiak, magyar-, lengyel-, orosz-, stb-amerikaiak. Nincsen amerikai-amerikai – állítja a szerző.
Én meg csak nézek, mint Rozi a moziban. Emiatt nincsen gyökerük? Hiszen már a második generációnak van!
A családomból, tudomásom szerint soha senki nem élt Óbudán. A Mohácsik közül mi, Anyu, Apu és én éltünk itt először. Nem tudom, Apu hogyan élte meg azt az utólag tulajdonképpen csekély számú, hét-nyolc évet, amíg itt laktunk, de engem ez az idő mindörökre óbudaivá tett. Itt jártam ki az általános iskolát, ide kötött a barátság, az első szerelem, majd a Nagy Szerelem, a szüzességem elvesztése. Minden.
Amikor két évtized után visszaköltöztem ide a két gyerekemmel, és össze Szerelmetesfeleségtársammal, a régi osztálytársak közül többen rendre össze-összejöttünk nálunk.
A gyerekeim tágra nyílt szemmel hallgatták a sztorizgatásainkat. Gergő fiam nem kis irigységgel meg is jegyezte egy alkalommal:
– Apa, de jó volt nektek! Van mire visszaemlékeznetek!
Nem tudtam vele vitatkozni. Az a nyolc év gyökeret jelent a számomra.
Ha csak az ezerhatszázas évektől számoljuk a múltját, Amerikának ne jelentene gyökeret a minimum négyszáz éve? Ne viccöljünk má'! Vagy csak számháborúzunk a múltjaink éveinek a számával? S akkor vajon hány év jelet gyökeret?
Négyszáz év alatt ne alakulnának ki szokások, ne lennének a közösségeket összetartó események, történetek? Ennyi év alatt senki sincsen, aki Amerikát tekinti a szülőföldjének? (Kételkedő rosszallással összevontam a szemöldökömet.)
Ugyanilyen érthetetlen számomra, amikor Oroszországból kárhoztatja valaki a globális oligarchiákat. Mert ennek csak egy oka lehet: az orosz oligarchiák nem globálisak.
Lenne még kérdésem. Nem igazán van értelme feltenni. Azért nem, mert részletekbe kapaszkodó kérdések, miközben a Nagy Egész olyan mint egy olajjal leöntött gázlufi: repül felénk, de ahogy érte nyúlunk, rögvest kisiklik a kezeink közül, és iparkodik is az ég felé.
Várjuk-e az eurázsianizmus hatalmát?
Há', ugye, kérem szépen, ezek után tudja aztat a fene! Nyilvánvaló, hogy ami van, az az értékeivel együtt egy rakás híg fekália, és ami felé tart, az sem tűnik biztatónak.
Amit Dugin úr összeszedett ebbe a könyvbe, az meg felületes és hullik szét, mint az oldott kéve. Kapunk ide, kapunk oda, arcunkba mondja a tutit, de mi meg csak se té, se tova, tanácstalan, jobbra-balra toporgással nézünk körbe-körbe, hogy akkor merre is van a hány méter?
Nem merném azt állítani, hogy a Dugin által megfogalmazott eurázsianizmusnak nincsen rendszere. Nem tudom, hogy van-e? Mindenesetre nekem Dugin két könyvéből nem jön át, hogy ha van, milyen is az?
Hogy mi ellen emeli fel a szavát, egyértelmű. Az is, hogy Oroszországnak a negyedik politikai eszmében fontos szerepet szán. S az is egyértelmű, hogy Putyin elnöksége alatt a szerep összpolitikai súlya erőteljesen növekedni kezdett. Olyannyira, hogy az ukrajnai események és az arra adott reakciók akár világháborút is vizionáltathatnak boldogtalan bolygónk számára.
(Dugin terveiben Ukrajna csont nélkül Oroszország együttműködő, természetes partnere. S persze az is lehetne, ha egyes vélemények szerint, az Egyesült Államok Oroszország gyengítése érdekében kifejtett áldatlan tevékenysége nem fordította volna szembe már 2014-ben a két országot.)
A magam részéről a huszadik századi ideológiák közül mindössze kettőben éltem. A fasizmus a koromnál fogva kimaradt. Nem bánom. De ez a kettő, amit belülről ismerhettem, láthattam, untig elég! S bár elmondhatom, hogy a generációm (az ötvenes éveim derekán járok) megúszta háború nélkül az eddigi életét, de egyik rendszer sem nyerte el a tetszésemet. Pedig a rendszerváltásnak nevezett valaminél néhány másodpercig volt remény. Aztán kiderült, hogy uszkve marad mindenki, ahol eddig volt, csak a párt neve és logója változott, meg több lett belőlük. Illetve valamelyest módosultak a szabályok, a lózungok, a népi demokratikust felváltja a liberális demokrácia, s hogy a mindenkori vezetőről immár nyíltan is lehet rosszat mondani, akár trágárkodni is lehet (O1G), de valahogy mégsem ez az, amire vártunk, vágytunk. Tény: időközben Nyugaton is odébb csúsztak a dolgok, és nem vagyok benne bizonyos, hogy ami ott van, arra teljesen szívemből vágynék. Vagyis nagyon szükség van a másra!
De Dugin nem győzött meg, hogy ez a más az a tartóoszlopok, szerkezet nélküli, elméleti, eszmei, politikai felületes katyvasz, amiről ír. Persze simán lehet, hogy ismét csak én nem értek a szóból.
Kárpátia Stúdió, Köröstárkány-Balatonfőkajár, 2022, 352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155374807
3/10
2023, holnapután kiskedden megszületek. (Ez konkrétan tegnap volt.) Ötvenhat éves lettem. Négy év (ha megérem) és hatvan leszek. Egek! Hatvan! Én! Elképesztő!
Vasárnap meg kirándulni voltunk Matyi barátunkkal. Pilisszántóról Pilisszentkeresztre, onnan a Dera-szurdokán át Csobánkára. Csuda klassz volt, pedig nem volt hozzá rengeteg kedvem. A szurdokban még nem jártam, szerencse, hogy Matykó elég jól ismeri a Pilist. Kivéve, amikor eltéved, de ez bármelyik túravezetővel megtörténhet. Csobánkára éppen eggyel a naplemente előtt értünk be. Mire a buszra szálltunk, már világítani kellett a QR-kódot, hogy beolvassa a teló. Aztán kilenckor Szerelmetesfeleségtársam már aludt is. Én úgy húsz perccel később. De hajnalban keltem, írtam ezt az értékelést, meg olvastam a szerzőről és a lányáról. Közben Vangelist hallgattam, a Voices című albumát. Amit nagyon szeretek. Meg a Dragon-t, amit annyira nem.
Aztán reggeli kávé SzFT-vel, nekem addigra a harmadik, reggeli joghurt, gyümivel, banán, a gyógyszereim, ismét egy kis írás, ebédcsinálás (hagymás csirkemáj, nyers zöldségsali kapros joghurttal), alvás, aztán megint írás, olvasás.
Főzés közben meg töprengés, hogyan változtatható meg egy változtathatatlan helyzet, illetve ha változtathatatlan, hogyan tudok kilépni belőle? S mennyire halok meg, ha kilépek? A kérdés szorosan összefügg a ki- és megbeszélhetetlen problémák körével, amikbe belehalt már egy házasságom és tetszhalott állapotban van egy nagyon fontos kapcsolatom.
„...hínárszálak húztak le a mélybe, / önmagam állítottam félre [...] / Rám zuhant minden, minden, mi nem kellett másnak... [...] / Az egek felé kiáltottam, / rosszat soha nem akartam.”
(Ez, ugye, nem Vangelis. :-) )
