A közelmúltban jártam a Semmelweis utcában, ahol is megálltam a Magyarok Háza kirakata előtt, amelyben a Magyarságtudományi Füzetek eddig megjelent számai kínálták magukat. Úgy a huszonegyéhányadik példányig az összes ott sorakozik a polcomon. Akkor valahogy lemaradtam a sorozatról. Egyből azt stírőltem, miről maradtam le. Egyből feltűnt Einstein arca. Mint kakukktojás. Mert, ugye, Magyarságtudományi Füzetek. Einstein meg kevésbé magyar. A tudomány, mint olyan, még kevésbé. Einstein pedig nyilván nem magyar világképről írt. Azonnal betértem megvenni. Nem sikerült, mert csak nagy címletű bankjegy volt nálam, s nem tudtak visszaadni. De legközelebb már kiszámolt pénzzel mentem.

A füzet megmagyarázza a megjelentetés okát: túlléptek a kitűzött célon, mert a szerző, dr, Balogh Sándor mondanivalója egyetemesen fontos.

Vágjunk bele! 
A szerző nem állít mást, mint azt, hogy a tudomány mára zsákutcába jutott. A materializmus zsákutcájába, amely kizárólag alulról próbál felfelé gondolkodni, és a részletek alapján próbálja összeállítani a nagy egészet. S így eleve tudománytalannak ítél mindent, ami ebbe a világképbenem fér bele. Valahogy úgy, ahogyan egy lábjegyzetben idézett, álhivatalos szócikk megállapítja: Tudományos fikció – olyan tudományos elmélet, amely kihagyja Istent. Holott, mondja a szerző, a teljes kép csak hierarchikusan megismerhető. Valahogy a jól ismert arisztotelészi oksági elmélet alapján: minden mozgás mögött ott van a Mozgató. S mert így tesz a tudomány, kénytelen a véletlen, a valahogy, az önszerveződés, és a tudjuk szavakkal manipulálni. S mondja, az utóbbi, a tudjuk mögött jobbára ennyi áll: A redukcionista módszer könnyen megzavarja a laikust: ha egy tudós „tudja” ki vagyok én, hogyan vitatkozhatnék egy tudóssal, egyáltalán meg merhetem-e kérdőjelezni, amit egy tudós „tud”? Pedig az ilyen „tudjuk”, gyakran csak azt jelenti, hogy ismerjük a közvetlenül látható előzményeket, de fogalmunk sincs, hogy mi okozta az előzményeket, és hogyha az előzmények létrehozzák a vizsgált eredményt, vajon miért történik az, ami történik.

Balogh Sándor nagyot mer: azt állítja egy einstein-i előszó alapján, hogy a tudománynak új paradigmára van szüksége, mert a jelenlegi, ahogy írtam, zsákutca. Képes törvényszerűségek felismerésére, de alig képes többre, mint milliárdok elköltésére olyan sehová sem vezető kísérletekre, mint a részecskegyorsítás, vagy az ellenőrizhetetlen húrelmélet körüli cécót. S amivel foglalkozik, annak már régen alig van gyakorlati haszna.

A kvantumfizika (nocsak, ismét!) sok mindent felborított. Ismerjük a hatásait, de nagyon ismerjük a miértjeit, a hogyanjait. Ráadásul teljesen felborította a statikus newton-i fizika egyetemlegességét. A „hiszem, ha látom” hozzáállás teljesen értelmét veszítette, hiszen régen túllépett a fizikailag érzékelhető három dimenzión. Az amiről beszél, amit feltételez, már régen olyasmi, mint a hangyáknak magyarázott konyhatechnika.

Dr. Balogh Sándor mondanivalója gyakorlatilag leegyszerűsíthető a következőkre:

1. Ami van vagy történik és amit az okság elve megkövetel, az nem lehetetlen, nem lehet kizárni a tudományok területéről.
2. Amikor a végső dolgokról van szó, el kell fogadni, hogy valami vagy Valaki VAN.
3. Isten elégséges oka a valóságnak. De azonnal ki is emeli, hogy ez nem „istenhit”, nem hit a teremtő Istenben, hanem tudományfilozófiai konklúzió, annak megállapítása, hogy létezik egy teremtő Isten . Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez az Isten nem szükségszerűen azonos sem az Ó- sem az Újszövetség Istenével. (Gondolom, ez sokaknak megnyugtató.) Pusztán csak azt, hogy Isten van. Mint létező oka mindennek.

Ez a könyvecske lényege. Amit természetesen doktor Balogh sokkal hosszabban, kimerítőbben és tudományosabban fejteget. Sokszor úgy, hogy fel is adtam a megértését a tudományosabb részeknek. Ismerethiány és hiányos szürkeállomány végett. Viszont, ahogy többször leírtam már, éppen a kvantumfizikáról olvasott egy-két könyv volt az, ami megerősített abban, hogy a tudomány nem mindenható, és sokszor ugyanúgy képviselőnek metafizikai befolyása, hite alatt áll, mint az általa kárhoztatott vallások képviselői. (A szerző erre hozza példának a nyugati orvostudományt, amely, szemben a keleti orvoslással, csak kezeli a betegséget, néha nagyobb bajt okozva, mint amit az alapállapot jelentett, szemben a keleti orvoslással, amely az embert, mint egészet nézi.) S így eleve kizár magyarázatokat, mert nem illenek bele a világképébe. Ez a zsákutca.

Amit nem fogtam fel az a lényeg: mitől új ez a paradigma? A XIX. század végéig az összes tudomány képviselőnek ez volt a világképe. (Figyelj csak, Szerelmetesfeleségtársam!) A zene is tudomány, és például Bach egész életét annak szentelte, hogy művein keresztül mutassa, bizonyítsa be Isten létezését, nagyságát és szeretetét.

Dr. Balogh Sándor írását csuda izgalmasnak és felettébb naivnak találtam. Ha egyet is értek vele. Amit át akar adni voltaképpen hitkérdés. S tudomány emberei, néhány kivételtől eltekintve, ha el is jutnak odáig, hogy valamire már csak a VAN lehetne magyarázat, nem lépik át a küszöböt, mert a következtetést eleve kizárják. Ebben képtelenek hinni, számukra megváltoztathatatlan, hogy a véletlenben, a valószínűlegben, az önszerveződésben higgyenek.

Jó tudom, ismétlem önmagamat! Mert nem egyszer írtam már, hogy bajban vagyok egy adott könyv értékelésével. De most is bajban vagyok. Kolozs Pál könyvét nem tudtam ugyanis letenni, de voltak oldalak, amiket simán és minden lelkiismeret-furdalás nélkül átlapoztam, s miután elolvastam, mégis az volt az érzésem, hogy ezt a nagyon élvezetes, humoros, szellemes könyvet teljesen felesleges volt elolvasni.

Pedig annyira kitalált, annyira megcsinált, és annyira Réber Lászlósak már az első oldalak is. ötöt kell lapoznunk, hogy a főcímlaphoz eljussunk, és addig van egy csomó réberes gyilkosság.

Irodalomtörténetet olvashatunk, az irodalomnak is egy kis, sajátos szegmensének a történetét, a krimi műfajét. De voltaképpen nem is történet ez, hanem utazás. Aki utazik, nem mutat be mindent, nem lát át egy komplett országot, nem ismer meg mindenkit azon a helyen, azokon a helyeken, ahová utazott: azt írja le, amivel találkozott, és úgy, ahogyan ő látta. Aztán a mozaikokból vagy összeáll valami összkép, vagy nem.

Az a baj, hogy Kolozs Pál könyve által nem áll össze. Pedig akár meg is tehetné.

Mondom, nagyon szellemes a könyv. Mert nem azt teszi, mint például Szerb Antal, hogy elindul a kályhától, és még olyan írókról is lényegi meglátásokat tesz, akiket szinte csak ő ismer. Nem, Kolozs Pál valami regény-félét ír a krimi műfajról. Az anyaggyűjtés Albionban maga a történet. S vannak nagyon jó megfogalmazásai, meglátásai. És információgazdag. És tök fölöslegesen szószátyár, ami az általa említett, mi említett: bemutatott könyvek tartalmát illeti. De még a bemutatás sem jó szó. Poe híres novelláját, a krimi műfaj egyik legelső darabját, amely eredeti formájában harmincöt oldal, Kolozs húsz oldalon keresztül mutatja be. A megoldással együtt. :-O
S így tesz még nagyon sok mindennel. Aki nem akarja zanzában megismerni a következő könyveket, történeteket az ne olvassa el Kolozs könyvét:

Edgar Allen Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság 
Conen Doyle: A Thor-híd probléma 
Karel Čapek: Betörők, bírák, bűvészek és társaik (Igaz, innen csak egy novella, de a címét nem árulja el, én meg így költözés után nem tudom, hol is van a könyv, hogy megmondhassam…) 
Karel Čapek: A költő
G. K. Chesterton: Furcsa lábak 
Edgar Wallace: A három igaz ember 
Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset 
Alexander A. Milne: A vörös ház rejtélye 
Gaston Leroux: A sárga szoba titka 
E. S. Gardner: A harcias nagymama esete 
Móricz Zsigmond: A tiszazugi méregkeverők 
Geroges Simenon: A kis szabó és a kalapos 
Dürrenmatt: Az ígéret (Harmincöt oldalon!) 
Dürrenmatt: Késő őszi esti órán 
Graham Greene: A merénylet (Harmincegy oldal)

Remélem, nem hagytam ki semmit! 
A poén az, hogy voltaképpen semmi szükség a rettentő hosszú összefoglalásokra. A végső megoldások lelövése pedig egyszerűen gonoszság az olvasókkal szemben.

Nagyobb baj, hogy minden szellemesség, találékonyság ellenére képtelen voltam átlátni némely fejezetek miértjét (akkor is, illetve akkor sem, ha nagy élvezettel olvastam őket) és még nagyobb baj, hogy nem leltem a könyv szerkezetét sem. Mint tyúk az udvaron, ide csippent, oda csappant, ide pottyant, oda kotkodácsol. De nem győzőm hangsúlyozni, végig vele vagyunk, hallgatjuk, figyelünk rá. Chandler falhoz kenése miatt pedig, de, haragszom Kolozsra, mert éppen a napokban szerelmesedtem bele az általam most először olvasott Chandler egyik könyvébe, és az ember megvédi a szerelmét, különösen, ha friss, élő szerelem! Biz' a!

Szóval utazgatunk Detektíviába, de sehová nem jutunk az utazással. (Illetve de, kíváncsi lettem John Dickson Carr könyveire. Lehet, más más írókkal jár így.) Kapunk egy kupac spoiler-t, kapunk egy nagy kupac szubjektivizmust, nagyon élvezzük, amit olvasunk, ezt nem győzöm hangsúlyozni, de mondom, a végén sehová nem jutunk. S ráadásul aki eddig nem olvasott krimit, Kolozs hatására valószínűleg nem is fog, de aki eddig is olvasott, az ezután is fog. Már csak azért is, mert bár én magam is örvendezem pl. Chandler Kolozs szerint nem is létező irodalmiasságának, de voltaképpen amikor Burroughs Tarzan- vagy Mars-történeteit olvasom, tudom, hogy a szöveg stílusilag, szerkezetileg vacak, de mégis, képtelenség őket letenni. Vagyis van valami a szöveg minőségén túl a könyvekben, valami, amit nem tudok megfogalmazni. És ez fordítva is igaz: van olyan szöveg, ami minőségi irodalom, príma szöveg, belátom, de képtelen vagyok élvezni, elmerülni benne meg még kevésbé tudok. Így van, ez barátaim.

Tehát nem mondom, hogy ne olvassátok Kolozs Pál detektíviás utazását, mert de, mert érdemes, mert élvezetes, de azt mondom, hogy ne legyen feltétlenül mérce számotokra ami könyvében értékítélet. Mert ugye, nem kell valakivel egyetértenünk ahhoz, hogy szeressük.

Az ember olyan, hogy kategóriákban, fiókokban gondolkodik. Kell hová tenni, mihez kötni a dolgokat. Ha tudom, hogy az alsógatyáim és a zoknijaim a komód felső fiókjában vannak, nem kell minden egyes alkalommal kutatnom, hol is vannak, hová is tegyem őket? S ha újat veszek, akkor nem az ingek és kabátok közé nyúlok, nem a szerszámos polc felé közelítek, nem az íróasztal fiókban turkálok, hanem megyek a komód felső fiókjához. Nagyon sok időt takarítok meg ezzel. 
Szelektálnunk kell az információkat, egyre gyorsabban, egyre radikálisabban.

Így vagyunk ezzel a Moly-on is. A könyvek egymásról szólnak, írta valahol, ha jól emlékszem, Umberto Eco. Sokszor egymásból születnek. egymás oldalhajtásaiból nőnek ki; egy ötlet, egy hangulat, egy mondanivaló annyira fontossá válik egy másik író számára, hogy abból külön könyvet csinál. Talán példákat sem kell nagyon sorolnom, elég csak mondjuk Swift Gulliverjére gondolni, aki megihlette Karinthyt és Szathmári Sándort is. És az ihletettség itt egyértelmű, egyenes vonalú, s mégis, mindkét mű, azonos súlyú az eredetivel. Sőt, részemről Szathmári még élvezetesebb is.

Namost, itt van ez az új régi PKD regény, A végső igazság. Már a címe PKD a legjavából, mert lehet a könyv utolsó mondata után agyalni vastagon, hogy mi is az a végső igazság? Mert ezen a háború utáni Földön csupa igazságtalanság van. Mindenféle szempontból. De a regény elsősorban a dezinformációra, az álhírekre, sőt, a kitalált személyek műszemélyiségére koncentrál. A tömegeket műszemélyiségek műhírekkel, műinformációkkal tartják sakkban, hogy teremtett művilágukban engedelmes rabszolgák legyenek. Egyáltalán: örüljenek szűk lakókörnyezetükben, hogy élnek, van mit enni, s hogy a Nagy Testvér, oppárdon, a Védelmező gondoskodik róluk. Ami egyfelől igaz, van gondoskodás, van élelem, van víz, van munka, de ezentúl semmi nem az, aminek látszik, semmi nem úgy van, ahogy gondoljuk.

Vagyis, igen, PKD megalkotta, újra fogalmazta az 1984-et. S bár vannak komoly áthallások Orwell művével (vö. zokni a komódban, Swift-Szathmári), nem volt olyan érzésem, hogy PKD lenyúlta az elődöt, kicsit átfazonírozta, különben minden ugyanaz, és már az eredeti ötlet meglepetés sincsen meg (vö. például: Vanília égbolt vs. Nyisd ki a szemed!)

A történetben nem merülnék most el. PKD módszere és stílusa PKD-i. Ahogy az lenni szokott: távol tartott figurák, akik nem ellenszenvesek, de nem is kerülnek közel a szívünkhöz, egy világ, ahol semmi nem az, aminek látszik, és a szereplők nagyon ritkán azok, akiknek tűnnek. Ebben tehát senki ne várjon nagy változást. Sőt voltaképpen a fő mondanivalóan sincsen semmi új: a világ, ami körülvesz,csinált, alkotott világ. Nem egy transzcendens isten által alkotott, nem valami párhuzamos valóság világa, hanem a hatalom birtokosai/bitorlói által, elsősorban a média és az erőszakszervezetek által alkotott világ. Amiben kiderül az is, hogy a hatalom emberei ugyanúgy emberek, félelmekkel, bizonytalanságokkal, bezárva a hatalom kényszerpályáira (ahol néha ölni is kell), a hatalom kikerülhetetlen módszereibe. S PKD kimondja a frankót: média és erőszak. S nincs kivétel: senki nem lehet önmaga. Aki alul van, az azért nem, mert etetve van, fogalma nem lehet, mi zajlik a felszínen, s ha lesz is fogalma, vagy meghal, vagy a földalatti léthez képest ugyan luxus börtönbe zárják: de börtönbe zárják.* 
Aki felül van, az pedig tarthat a jól ismert kényszerpályáktól, módszerektől. Mert ma nekem, holnap neked… S aki fél, az nem szabad, mert nem lehet szabad. Csak mások a problémái.

PKD nyitva hagyja a regényt. Ahogyan szokta. Van egyfajta feloldás, de továbbra sem lehetünk biztosak semmiben. Mert emberek vagyunk. A célok, a kényszerpályák és a módszerek pedig adottak. Hiába szép a lelkünk, ha egyszer élni kell, s ebben a világban csak ennek a világnak a módszereivel lehet élni és életben maradni.

Vagy ez is csupán a velünk elhitetni kívánt látszat?

* Évekig nem néztünk tévét Szerelmetesfeleségtársammal. Semmiféle marha nagy elvek miatt, hanem mert nem érdekelt. Nemrégen elköltöztünk, s párom azt mondta, legyen tévénk. Lett. Ezáltal rájöttem, hogy vagy buta, vagy öreg vagyok, vagy mindkettő: egy öreg, buta ember. Egyszerűen nem értem a reklámokat. Itt van ez a MOL-reklám például: festi magát apu nemzeti színűre, aztán akció-filmként peregnek a képek, és a végén a MOL-felirat: a szurkolóknak. S nem értem, mi a tőgy van? Aki szurkoló, az MOL…? A családot meg összetartja a kávé, amit az interneten szagoltat anyu a skaccal, mire az gyorsan hazaruccan Londonyországból. Mi van? Nem folytatom. Régen volt a termék, vedd meg, ha kell. Ma: kellkellkellveddmegveddmegveddmeg, kizárólag felszólító módban (bennem ez előhozta a dackorszakomat: NEM! Ma egészen más, látszólag össze nem függő dolgokkal manipulálnak, agymosnak. Média. PKD. Van összefüggés. Börtön.

Elhagyva a Vadnyugatot, visszaugrottam a sorozatban. Sajnos a magyarul kiadott első könyv nincsen meg, így a másodikkal kezdtem. Folytattam. Vagy mi. Szóval Digedagék most Keletre mentek, szemmel láthatón, olvashatón a török szultán udvarába. Hogy mi lesz a sztori, a most nem derült ki, egyelőre csak annyi világos, hogy Digedagék nem hajlandók benyalni a szultánnak, de azért nem is küldik el a csudába, nem fordítanak neki hátat. Nem hajbókolnak a hatalomnak, de nem is veszik semmibe: hát csak megcsinálják azt a fránya repülő szőnyeget, igaz nem síkba terítve, hanem hurkába hajtva, gázzal töltve.

Ebből még bármi is lehet…

*

A Digedag sorozat 2. kötete a Németországban 1974. november, december és 1975. január, február folyamán (gyűjteményes könyv formájában 1993-ban Fliegende Teppiche címen) megjelent Mozaik újságokat tartalmazza: 
Az elcserélt teve 
Repülő szőnyegek Isztambul felett 
Aranyketrecben 
A hallgatás tornyaiban
(infó: moly.hu)

*

A Digedag-sorozatról.

Ez a könyv meg az a könyv, amit betéve ismertem füzet formában, mielőtt így elolvastam. Ez a vadnyugati Digedag-sztori utolsó része: a pénz eljut a frankó csávó északiakhoz, hogy taccsra vághassák a rabszolga-tartó csúnya bácsi délieket. Szerintem a legjobban kitalált történet volt az általam olvasott Mozaik-történetek közül. Vélem, ha nem ezzel találkoztam volna először, nem lettem volna soha olyan lelkes a Mozaikkal kapcsolatban.

S ez a lelkesedés még akkor sem múlt el, ha maga a történelmi háttér azóta árnyalódott a történelmi ismereteim bővülése miatt. (Vö.: mikor is küzdött a négerek egyenjogúságáért Martin Luther King, és mikor volt az, hogy egy fekete nőt bíróság elé vittek, mert a fehéreknek fenntartott helyre ült a buszon? S mennyivel volt ez az észak-dél háború után? Rabszsolgák felszabadítása, emberi jogok? De most nem az a téma.)

Szóval pá, Vadnyugat de nem pá, Digedagék, megyünk keletre!

*

A 37. kötet a Németországban 1974. március, április, május és június
(Magyarországon 1975. február, március, május és június)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Eljegyzés San Felipén (az 1975/2. szám megjelenéskori címe: Hadihajó a láthatáron) 
Florida mocsaraiban (az 1975/3. szám megjelenéskori eredeti címe: A felrobbantott híd) 
Visszavonulás ellenséges területen (az 1975/4. szám megjelenéskori eredeti címe: Menekülés tűzön-vízen át) 
A viszontlátás Jennyvel (az 1975/5. szám megjelenéskori eredeti címe: A nagy kaland vége)

*

A Digedag-sorozatról.

Ez a könyv olyan könyv, ami csak olyan Mozaik füzeteket tartalmaz, amiket még nem olvastam. Viszont azT a fanyalgásT, amit az előző rész értékeléséhez írtam, most visszavonom.

A magát angol nemesnek hazudó szatócs, Pedró féltékenysége, a szatócs buktája nagyon feldobta ezt az epizód-sort. Valahogy úgy éreztem, most nem csak perget a cselekmény, hanem történt is valami. Szóval visszatért az alig párolgott hitem a sorozat ezen epizódjaiba.

*

A 36. kötet a Németországban 1973. november, december, 1974. január és február
(Magyarországon 1974. október, november, december és 1975. január)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Kalózportyán (az 1974/10. szám megjelenéskori címe: Halálfejes lobogó alatt) 
A csodás banánpezsgő (az 1974/11. szám megjelenéskori eredeti címe: Szökés az erődből) 
Az angol hajó (az 1974/12. szám megjelenéskori eredeti címe: A kalóztámadás) 
A fegyverraktár (az 1975/1. szám megjelenéskori eredeti címe: A titkos fegyverraktár)
(infó: moly.hu)

*

Időkapu, Budapest, 2016, ISBN: 9789639791473 · Fordította: Nagy János, Viszocsánszky Mihály

5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Folytatódik a dél-amerikai kalandok sora. Digedagék a botcsinálta spanyol nemes, önjelölt kalóz, Don Manuel di Tornados „vendégei”, nem kicsit barátjuk, az erőművész Pedro szerelembe esésének következményeképpen. Don Manuel figurája nekem folyton-folyt Loius de Funés-t juttatja eszembe. Akit soha nem kedveltem igazán. Erőltetett és harsány számomra. Emitt a figura egyáltalán nem nyert meg magának. Nem a negatív, ostoba szerepe miatt, hiszen a korábbi gonoszok, Coffins és társai, Doc és Jack figuráját nagyon eltaláltnak gondolom. Don Manuel nem gonosz, csak simán ostoba. Don Quihote-i figura, de híján annak minden szimpatikus nemessége nélkül. Egyszerűen ostoba. Amitől még lehetne érdekes. De számomra nem az. És ebben a képi megfogalmazás sem segít sokat. Coffins figurája, a vadnyugati tszteletes szikár, fekete alakja nem önmagában volt antipatikus, hanem a tettei tették azzá, de még tetteinek pragmatikussága is hordozott magában valamit, amitől ha nem is szimpatikussá, de, hm, mi is a jó szó…, figyelemre méltó ellenféllé vált. Don Manuel ripacs. Pont. S ezáltal a történetben is jelentkezik valami nem pozitív nyitás a gyerekek felé.

*

A 35. kötet a Németországban 1973. július, augusztus, szeptember és október
(Magyarországon 1974. június, július, augusztus és szeptember)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Száguldás az Atlanti-óceánig (az 1974/6. szám megjelenéskori címe: A vészjósló távirat) 
A különös kalózok (az 1974/7. szám megjelenéskori eredeti címe: Kalózok fogságában) 
Majombajok San Felipén (az 1974/8. szám megjelenéskori eredeti címe: A majomcsapda) 
A Bella Espagna ágyúi (az 1974/9. szám megjelenéskori eredeti címe: Hajóroncs a Rettegés-öblében)

*

4,5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Digedagék a Vadnyugatról délebbre kalandoznak, eljutnak Dél-Amerikába, egészen Panamáig. 

Kamaszkoromban ekkor már vadul gyűjtöttem a sorozatot, minden hónap elején rohantam az újságoshoz, le ne maradjak róla. Annak ellenére, hogy itt valahogy változott a sorozat, a hangnem. A vadnyugati történet, az összes képi, verbális poén ellenére, fura lesz ez a szó, de mégis komoly volt. Ettől a panama résztől, Pedróstul, kalózostúl az egész egyre inkább elcsúszik valami túl komikus harsányság felé. Ami nem jelenti azt, hogy rossz lesz. Filmvígjáték is többféle van: a maga nemében humoros az Ötödik elem, a Különben dühbe jövünk, A tizedes meg a többiek is, a Jákob rabbi kalandjai, meg a Torrente -sorozat is. (Nem sokat gondolkodtam a fenti címeken, csak ami jött…) Nem rosszabb innentől a sorozat, ízlés kérdése. csak más. (Tény, hogy a még későbbi Irgum-burgum lovag már kicsit idegesített. Gyerekként.)

Ezzel együtt, és ez már nyilván a nosztalgia része, sokszor nagyon mélyeket sóhajtottam, a rajzok egy csomó olyan emléket felhoztak, amiknek semmi köze nem volt a történethez, csak a korhoz, amiben lapozgattam a füzeteket. Ahogy a Vadnyugat-sorozatnál teljesen egyértelmű volt, hogy önmagában hordozza az értékét, itt már nem vagyok annyira biztos magamban.

*

A 34. kötet a Németországban 1973. március, április, május és június
(Magyarországon 1974. február, március, április és május)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Úton Panamába (az 1974/2. szám megjelenéskori címe: Hajótörés a nyílt tengeren) 
Hajótörés az Ördög-foknál (az 1974/3. szám megjelenéskori eredeti címe: A dzsungel árnyai) 
A világ legerősebb embere 
Az őserdei vasút (az 1974/5. szám megjelenéskori eredeti címe: A vonatrablók támadása)
(infó: moly.hu)

*

5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Abszolút retró-feelinget hozott ez a kötet, de most komolyan! Ebből a könyvből minden füzet a birtokomban van, alaposan ismertem az összes kockáját, Coffins elmúlását, a kincs megszerzését, a kínai negyed kalandjait, Doc és Jack aljas bénázását.

Valamit nagyon tudott ez a Hannes Hegen, barátaim, hogy a mai napig hatnak ezek a rajzok. Túl a nosztalgián is.

5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Erről a kötetről 
Ez valahogy nagyon élvezetes volt! Egyfelől a döntő része ismeretlen volt számomra, másfelől nagyon szórakoztatott, harmadfelől azért volt benne ismerős füzet is, de a környezetét, előzményét eleddig nem ismertem. Viszont az a böhöm tolték szobor már gyerekkoromban nagyon megragadta a képzeletemet.

Mondjuk azt nem értem, hogy miért az a könyv címe, mi, hiszen a gőzorgona messze nem fogja át a cselekményt, sőt, voltaképpen annyira egyetlen jelenethez kötődik, hogy csak na. Ezt elhibázták.

Nem volt hiányérzetem kiskamaszként, már ami a történetet hiányzó mozaikjait illeti, kiegészítettem magamnak, vagy nagyvonalúan átlépte a történet likain; a hiányérzetem a birtoklási vágyamból fakadt, akartam az összes füzetet. Az elmúlt több, mint negyven év alatt ez a birtoklási vágy nem csökkent, mai is ugyanúgy él… Kapzsi az ember.

Keeeell, brühühühü!

*

A 32. kötet a Németországban 1972. július, augusztus, szeptember és október
(Magyarországon 1973. június, július, augusztus és szeptember)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Sötét terv, sárga pöttyökkel (az 1973/6. szám megjelenéskori eredeti címe: A nagy csel) 
A gőzorgona győzelme (az 1973/7. szám megjelenéskori eredeti címe: A megvadult csorda) 
Támadás a sziget ellen (az 1973/8. szám megjelenéskori eredeti címe: Veszélyben az aranykincs) 
A bánya foglyai (az 1973/9. szám megjelenéskori eredeti címe: Az aranybánya foglya)

*

5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Ebben a könyvben volt az a füzet, Az Ég Királynője, ami gyerekkoromban erős marokkal ragadta meg a fantáziámat. Azok a régi, gyerekkori érzések, hű-k, meg ha-k a képeket látva, nézve azonnal visszatértek. S itt volt még A nagy üveggyöngy üzlet, ami hasonló hatással volt rám anno, mint a fenti füzet.

Nem bírom abbahagyni! De nem kérek segítséget, nincs rá szükségem.

*

A 31. kötet a Németországban 1972. március, április, május és június (Magyarországon 1973. február, március, április és május) folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Az egek királynője 
Rodeó Buffalo Springs-ben (az 1973/3. szám megjelenéskori eredeti címe: A Szahara réme) 
Meglepetés a Hód-folyónál (az 1973/4. szám megjelenéskori eredeti címe: Az arany nyomában) 
A nagy üveggyöngyüzlet (az 1973/5. szám megjelenéskori eredeti címe: Hajóskapitány szárazon)

*

4,5/5

(2017)

Digedagékról.

Ebben a könyvben van az a két füzet, amit először kaptam papától. Vszont mivel ismert képekről van szó, itt nagyon feltűnő volt, hogy vagy az eredeti képek feldolgozása, vagy a nyomdai kivitelezés, de valamelyik nem sikerült. A könyv egészét nézve és a digitalizálásra gyanakszom, mert maga a kiadvány egyébként profi.

Amikor olvastam, mosolyogtam, nevettem, meghatódtam (az emlékek miatt, Papa miatt), gyerek lettem, de felnőttként is élveztem.

*

A 30. kötet a Németországban 1971. november és december, 1972. január és február folyamán (Magyarországon az 1/72, 2/72, 3/72 és 1973/1 jelzéssel) megjelent Mozaik újságokat tartalmazza: 
Felfordulás Turtleville-ben 
Tutajjal a Mississippin 
Közjáték a Palace Hotelben (a 3/72. szám megjelenéskori eredeti címe: Közjáték a Palace Szállóban) 
A Missourin (az 1973/1. szám megjelenéskori eredeti címe: Hajsza a folyón)
(infó: Moly.hu)

*

5/5

(2017)

A Digedag sorozat egészéről itt olvashatsz.

Ebből a kötetből semmi nem volt/nincs meg eredeti kiadásában, vagyis az egész újdonság volt számomra.

Nem tudom, hogy a fordító vagy a szerző, Hannes Hagen hibája, a rengeteg grafikai poén mellett itt tűnt csak fel nyelvi lelemény is, amitől szakadtam*. Igaz nem is találtam sokkal többet. Arra gondolok, amikor a Digedagokat üldöző seriff fejére zuhan a rabló kezéből a fémtárgyakkal teli nehéz zsák, és leüti, akkor a seriff gondolata ez: „Jelelemző, mindig, minden teher az én vállamat nyomja!” Majd a rabló jegyzi meg ugyanott: „Most elősör látok olyat hogy a seriff összeomlik a bizonyítékok súlya alatt.” S amikor egy kockával odébb a seriff magához tér, ezt motyogja: „Mi történt? – tűnődött kábultan. – Valami súlyos esettel volt dolgom.” Nagyon vicces!

* Bár a DeVito-Schwarzenegger-féle Ikrek-ben van egy nagyon hasonló poé: amikor az egyik fickóra rázuhan több száz kiló vastag lánc, és maga alá temeti, DeVito megjegyzi: „Egy ember, akinek sok nyugszik a vállán.”

*

A 29. kötet a Németországban 1971. július, augusztus, szeptember és október folyamán (Magyarországon az utolsó két szám 1/71 és 2/71 jelzéssel) megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Rajtaütés a Préri-expresszen 
Aranyláz New Orleans-ban 
Veszedelmes titkok 
A „Louisiana” akció

A kötet érdekessége, hogy 1971-ben a „Veszedelmes titkok” címmel megjelenő újság volt az első szám, melyben a magyar olvasok – kissé furcsán, egy folytatólagos kaland közepébe csöppenve – először ismerkedhettek meg a három manóval.
(infó: moly.hu)

*

5/5

(2017)

Mivel azért, be kell látnunk, itt egy gyermekeknek szóló képregény-szappanoperáról van szó, nehéz minden részhez külön értékelést írni. Így ezentúl belinkelem majd az egészről szóló értékelésemet. Meg ha van külön véleményem, azt persze leírom.

A Digedag-sorozatról itt olvashatsz.

Erről a kötetről 
Ez nem annyira. Valószínűleg az utolsó beletett füzet lovakkal való vacakolása miatt, ami olyan volt, mint egy Louis de Funès -film, és engem az ő filmjei szórakoztatás helyett mindig nagyon fárasztottak. De tény, ezáltal a kötet által kezd bennem összeállni a kép, miről is szólt egészében Digedagék vadnyugati kalandja. Mert régen mozaikokból raktam csak össze magamban a Mozaik történetét.

De minden jel azt mutatja, hogy függő lettem: elmentem a könyvtárba, hogy még a nyári szünet, a könyvtár zárása előtt kivegyem a még bent levő köteteket. Öt darab volt. Most kilenc kötet vár még elolvasásra, kettő pedig értékelésre.

„Még és még és még és még”*

* Kálloy Molnár Péter pöpec dala. Csak ez a sor passzol ide, de a dal nagyon jó: https://www.youtube.com/watch…

*

A 26. kötet a Németországban 1970. július, augusztus, szeptember és október folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Kansas Cityben 
Az indiánok táborában 
Az erőd a Medve-folyónál 
Menekülés az indiánokhoz
(infó: moly.hu)

*

4/5

(2017)

Felmerül a kérdés, mi csudáért érdekli az embert egy író (színész, zenész, festő, akárki) élete, miért nem elégszik meg a produktummal magával? S na jó, kíváncsi arra, mik lehettek a motivációk, hol vannak a gyökerek, milyen volt akkoriban a társadalom, s milyen volt az alkotó, mint ember? Elismerem ez az érdeklődés is kétélű. Lehet akár értelmes is, de lehet akár beteges is. Az utóbbiba sorolom az egész felesleges, ostoba, fárasztó, felszínes bulvár sajtót, annak minden vonatkozásával. Ami nem bulvár, az talán még hozzá is tesz az emberhez. 

A könyveknél erről szól az irodalomtörténet. 

Ami PKD esetében szerintem messzemenőn és teljes körűn (legalábbis engem illetőn) kulminálódik Sutin PKD-ről írott könyvében. 

Nem, ezzel nem mondtam ellent magamnak, mert Sutin könyve alapvetőn életrajz. Míg a jelenleg taglalt kötet pedig PKD műveiről írt tanulmányok sora.

És tényleg azok. Mondjuk magam részéről nem nagyon szoktam tanulmányokat sem olvasni könyvekről. A Moly-os véleményeket szeretem, a leghosszabb sem fáraszt el, mert nem kötet-hosszú, jobbára nem überlila, bár sokszor, tény, hihetetlenül felszínes, de ez kiderül mindig a felvetésből, nem kötelező tovább olvasni. Szóval nem nagyon olvasok könyvekről tanulmányokat. Azért nem, mert ha nem érdekel maga a könyv,akkor miért érdekelne egy tanulmány a nem érdeklő könyvről? Ha pedig érdekel maga a könyv, olyan még nem volt, hogy ne azt éreztem volna a tanulmány olvasásakor, hogy kicsi szobatudós a félhomályos szobában, a ceruzacsonkját rágcsálva izzad, hogy tudjon valami nagggyon okosat mondani, írni, és aztán boldog, mert sikkkerül nekije!

Könyvtárból vettem ki a kötetet. Tehát még kerestem is. Most mondd! S lelkesen fogtam az olvasásához. Aztán csökkent a lelkesedésem. S olyat tettem, amit nagyon ritkán szoktam: elolvastam a róla írt értékeléseket. S bólogattam. Mert nem néztem utána a neveknek, hogy ki kicsoda az írók közül, s mit tudott eddig? De valóban nekem is olyan érzésem volt, amit többen is írtak, hogy volt valaki, jelen esetben a szerkesztő, akik összeszedte a diákjait, és úgy gondolta, jó a téma, van időnk, mindenkinek van számítógépe, szeretik PKD-et, nosza, csináljunk könyvet róla, az olyan kis amazing manapság!

Én nem mondom, hogy butaságokat írnak a szerzők. Nem írnak azt. Csak valahogy olyan kis érdektelen az egész. És emiatt ismét rájöttem arra, hogy a jó könyveket olvasni kell, nem róluk olvasni. A többiről meg teljesen felesleges olvasni. Vagyis PKD könyveit olvasni kell. Mert jók. 
Ezt meg nem annyira. Mert sokat ugyan hozzá nem tesz az eredeti alapokhoz.

2/5

(2017)