Jó tudom, ismétlem önmagamat! Mert nem egyszer írtam már, hogy bajban vagyok egy adott könyv értékelésével. De most is bajban vagyok. Kolozs Pál könyvét nem tudtam ugyanis letenni, de voltak oldalak, amiket simán és minden lelkiismeret-furdalás nélkül átlapoztam, s miután elolvastam, mégis az volt az érzésem, hogy ezt a nagyon élvezetes, humoros, szellemes könyvet teljesen felesleges volt elolvasni.

Pedig annyira kitalált, annyira megcsinált, és annyira Réber Lászlósak már az első oldalak is. ötöt kell lapoznunk, hogy a főcímlaphoz eljussunk, és addig van egy csomó réberes gyilkosság.

Irodalomtörténetet olvashatunk, az irodalomnak is egy kis, sajátos szegmensének a történetét, a krimi műfajét. De voltaképpen nem is történet ez, hanem utazás. Aki utazik, nem mutat be mindent, nem lát át egy komplett országot, nem ismer meg mindenkit azon a helyen, azokon a helyeken, ahová utazott: azt írja le, amivel találkozott, és úgy, ahogyan ő látta. Aztán a mozaikokból vagy összeáll valami összkép, vagy nem.

Az a baj, hogy Kolozs Pál könyve által nem áll össze. Pedig akár meg is tehetné.

Mondom, nagyon szellemes a könyv. Mert nem azt teszi, mint például Szerb Antal, hogy elindul a kályhától, és még olyan írókról is lényegi meglátásokat tesz, akiket szinte csak ő ismer. Nem, Kolozs Pál valami regény-félét ír a krimi műfajról. Az anyaggyűjtés Albionban maga a történet. S vannak nagyon jó megfogalmazásai, meglátásai. És információgazdag. És tök fölöslegesen szószátyár, ami az általa említett, mi említett: bemutatott könyvek tartalmát illeti. De még a bemutatás sem jó szó. Poe híres novelláját, a krimi műfaj egyik legelső darabját, amely eredeti formájában harmincöt oldal, Kolozs húsz oldalon keresztül mutatja be. A megoldással együtt. :-O
S így tesz még nagyon sok mindennel. Aki nem akarja zanzában megismerni a következő könyveket, történeteket az ne olvassa el Kolozs könyvét:

Edgar Allen Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság 
Conen Doyle: A Thor-híd probléma 
Karel Čapek: Betörők, bírák, bűvészek és társaik (Igaz, innen csak egy novella, de a címét nem árulja el, én meg így költözés után nem tudom, hol is van a könyv, hogy megmondhassam…) 
Karel Čapek: A költő
G. K. Chesterton: Furcsa lábak 
Edgar Wallace: A három igaz ember 
Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset 
Alexander A. Milne: A vörös ház rejtélye 
Gaston Leroux: A sárga szoba titka 
E. S. Gardner: A harcias nagymama esete 
Móricz Zsigmond: A tiszazugi méregkeverők 
Geroges Simenon: A kis szabó és a kalapos 
Dürrenmatt: Az ígéret (Harmincöt oldalon!) 
Dürrenmatt: Késő őszi esti órán 
Graham Greene: A merénylet (Harmincegy oldal)

Remélem, nem hagytam ki semmit! 
A poén az, hogy voltaképpen semmi szükség a rettentő hosszú összefoglalásokra. A végső megoldások lelövése pedig egyszerűen gonoszság az olvasókkal szemben.

Nagyobb baj, hogy minden szellemesség, találékonyság ellenére képtelen voltam átlátni némely fejezetek miértjét (akkor is, illetve akkor sem, ha nagy élvezettel olvastam őket) és még nagyobb baj, hogy nem leltem a könyv szerkezetét sem. Mint tyúk az udvaron, ide csippent, oda csappant, ide pottyant, oda kotkodácsol. De nem győzőm hangsúlyozni, végig vele vagyunk, hallgatjuk, figyelünk rá. Chandler falhoz kenése miatt pedig, de, haragszom Kolozsra, mert éppen a napokban szerelmesedtem bele az általam most először olvasott Chandler egyik könyvébe, és az ember megvédi a szerelmét, különösen, ha friss, élő szerelem! Biz' a!

Szóval utazgatunk Detektíviába, de sehová nem jutunk az utazással. (Illetve de, kíváncsi lettem John Dickson Carr könyveire. Lehet, más más írókkal jár így.) Kapunk egy kupac spoiler-t, kapunk egy nagy kupac szubjektivizmust, nagyon élvezzük, amit olvasunk, ezt nem győzöm hangsúlyozni, de mondom, a végén sehová nem jutunk. S ráadásul aki eddig nem olvasott krimit, Kolozs hatására valószínűleg nem is fog, de aki eddig is olvasott, az ezután is fog. Már csak azért is, mert bár én magam is örvendezem pl. Chandler Kolozs szerint nem is létező irodalmiasságának, de voltaképpen amikor Burroughs Tarzan- vagy Mars-történeteit olvasom, tudom, hogy a szöveg stílusilag, szerkezetileg vacak, de mégis, képtelenség őket letenni. Vagyis van valami a szöveg minőségén túl a könyvekben, valami, amit nem tudok megfogalmazni. És ez fordítva is igaz: van olyan szöveg, ami minőségi irodalom, príma szöveg, belátom, de képtelen vagyok élvezni, elmerülni benne meg még kevésbé tudok. Így van, ez barátaim.

Tehát nem mondom, hogy ne olvassátok Kolozs Pál detektíviás utazását, mert de, mert érdemes, mert élvezetes, de azt mondom, hogy ne legyen feltétlenül mérce számotokra ami könyvében értékítélet. Mert ugye, nem kell valakivel egyetértenünk ahhoz, hogy szeressük.