Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Hannes Hegen: Mozaik – Digedag – 34. Digedagék Panamában

2018. augusztus 26. - Mohácsi Zoltán

mozaik_digadag_34_panamaban.jpgA Digedag-sorozatról.

Digedagék a Vadnyugatról délebbre kalandoznak, eljutnak Dél-Amerikába, egészen Panamáig. 

Kamaszkoromban ekkor már vadul gyűjtöttem a sorozatot, minden hónap elején rohantam az újságoshoz, le ne maradjak róla. Annak ellenére, hogy itt valahogy változott a sorozat, a hangnem. A vadnyugati történet, az összes képi, verbális poén ellenére, fura lesz ez a szó, de mégis komoly volt. Ettől a panama résztől, Pedróstul, kalózostúl az egész egyre inkább elcsúszik valami túl komikus harsányság felé. Ami nem jelenti azt, hogy rossz lesz. Filmvígjáték is többféle van: a maga nemében humoros az Ötödik elem, a Különben dühbe jövünk, A tizedes meg a többiek is, a Jákob rabbi kalandjai, meg a Torrente -sorozat is. (Nem sokat gondolkodtam a fenti címeken, csak ami jött…) Nem rosszabb innentől a sorozat, ízlés kérdése. csak más. (Tény, hogy a még későbbi Irgum-burgum lovag már kicsit idegesített. Gyerekként.)

Ezzel együtt, és ez már nyilván a nosztalgia része, sokszor nagyon mélyeket sóhajtottam, a rajzok egy csomó olyan emléket felhoztak, amiknek semmi köze nem volt a történethez, csak a korhoz, amiben lapozgattam a füzeteket. Ahogy a Vadnyugat-sorozatnál teljesen egyértelmű volt, hogy önmagában hordozza az értékét, itt már nem vagyok annyira biztos magamban.

*

A 34. kötet a Németországban 1973. március, április, május és június
(Magyarországon 1974. február, március, április és május)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 

Úton Panamába (az 1974/2. szám megjelenéskori címe: Hajótörés a nyílt tengeren) 
Hajótörés az Ördög-foknál (az 1974/3. szám megjelenéskori eredeti címe: A dzsungel árnyai) 
A világ legerősebb embere 
Az őserdei vasút (az 1974/5. szám megjelenéskori eredeti címe: A vonatrablók támadása)
(infó: moly.hu)

*

5/5

(2017)

Időkapu, Budapest, 2015, ISBN: 9789639791459 · Fordította: Nagy JánosViszocsánszky Mihály

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr4914203925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása