Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Hannes Hegen: Mozaik – Digedag – 32. Digedagék és a gőzorgona

2018. augusztus 26. - Mohácsi Zoltán

mozaik_digedag_32_gozorgona.jpgA Digedag-sorozatról.

Erről a kötetről 
Ez valahogy nagyon élvezetes volt! Egyfelől a döntő része ismeretlen volt számomra, másfelől nagyon szórakoztatott, harmadfelől azért volt benne ismerős füzet is, de a környezetét, előzményét eleddig nem ismertem. Viszont az a böhöm tolték szobor már gyerekkoromban nagyon megragadta a képzeletemet.

Mondjuk azt nem értem, hogy miért az a könyv címe, mi, hiszen a gőzorgona messze nem fogja át a cselekményt, sőt, voltaképpen annyira egyetlen jelenethez kötődik, hogy csak na. Ezt elhibázták.

Nem volt hiányérzetem kiskamaszként, már ami a történetet hiányzó mozaikjait illeti, kiegészítettem magamnak, vagy nagyvonalúan átlépte a történet likain; a hiányérzetem a birtoklási vágyamból fakadt, akartam az összes füzetet. Az elmúlt több, mint negyven év alatt ez a birtoklási vágy nem csökkent, mai is ugyanúgy él… Kapzsi az ember.

Keeeell, brühühühü!

*

A 32. kötet a Németországban 1972. július, augusztus, szeptember és október
(Magyarországon 1973. június, július, augusztus és szeptember)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza:
 

Sötét terv, sárga pöttyökkel (az 1973/6. szám megjelenéskori eredeti címe: A nagy csel) 
A gőzorgona győzelme (az 1973/7. szám megjelenéskori eredeti címe: A megvadult csorda) 
Támadás a sziget ellen (az 1973/8. szám megjelenéskori eredeti címe: Veszélyben az aranykincs) 
A bánya foglyai (az 1973/9. szám megjelenéskori eredeti címe: Az aranybánya foglya)

*

5/5

(2017)

Időkapu, Budapest, 2015, ISBN: 9789639791435 · Fordította: Dani TivadarNagy JánosViszocsánszky Mihály

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9914203893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása