Arról van szó, hogy kiürülnek a Vadnyugat kocsmái, nincsen verekedés, nincsen részeg zsivaly, eltűnnek a táncosnők, ital nélkül a párbaj sem ér fityfenét sem. A Vadnyugat elveszíti a saját jellegét. Eképpen: 

És mindez azért, mert az amerikai sörök városában, a legnémetebb amerikai városban, Milwaukee-ban, a sörök városában sztrájkba kezdetek a sörgyári munkások. 

Ki másnak, Lucky Luke-nak kell meggyőznie őket, hogy a sztrájk tönkre teszi a Vadnyugatot, fejezzék be, vegyék fel a munkát. Vagyis Lucky Luke sztrájktörővé lesz. :-O

AZ EPIZÓD NÉMET-FRICSKÁZÓ HUMORA

Vagyis elszakadunk a Vadnyugattól, nagyvárosi, ipari, politizáló környezetben kell Luke-nak rendet csinálnia. Igen, politikaiban, hiszen Marx eszméi végigsöpörtek a világon, a képe ott lóg a sörgyárban is. Az egyik legnagyobb poén ebben a füzetben hozzá kötődik. Pedig minden lapra jut egy, s bár a Lucky Luke minden epizódja vicces, azért ekkora sziporka nem jellemző rá. Szóval Marx...

Ezt elspoilerezem: a gyár falán ott lóg az ideológus überszőrös feje. A Daltonok megkérdezik, ki ez az ember, miért a feje a falon, mit követett el, miért kőrözik? A válasz, hogy ő, Marx volt az, aki „elméleteivel kirobbantotta a tőkét”.

Joe bólint, és így interpretálja a többi Daltonnak Marx személyét: „Srácok, ezt a boomert skubizzátok! Állítólag ő követte el az évszázad rablását!” (Jó, igen, a boomer szóval van gond. Nem csak az, hogy anakronisztikus, ez még lehetne vicces is, hanem egyszerűen nem illik ide.Mert felejtsük el, hogy alapvetően a második világháború után született generációra vonatkozik, de akkor is a fő jelentése a generációk gondolkodásmód különbségére utal, különösen a kommunikációs technikák használatára. A fiatalabbak lesajnálón használják a szót. Marx és a Daltonok összefüggésében nincsen se generációs, se kommunikációs különbség. Vagyis erőltetett a poén. Ez az egyetlen egyébként, ami nem jött össze ebben a füzetben.

S ha már itt tartok, akkor elmondom a lényeget. Az epizód humora leginkább a németek sajátos jellemzőire, a nemzeti jellegzetességeire, történelmére, híres személyiségeire épít. Remekül, kacagtatón, ötletesen. Galádság lenne ide pakolgatnom a legremekebb vicceket. De hogy miről van szó, mutatóban mégis csak kapsz belőle. (A harmadikhoz egy kis segítség: Luke embermentésből kifolyólag beleugrik az egyik sörfőző üstbe, azért meztelen, mert a ruhái éppen száradnak, azért meztelen.) 

Jul, a képregény írója úgy használja ki és fel a híres német származású amerikaiakat, a német nép karakteológiai jellemzőit, kultúráját, hogy közben egyáltalán válik sem bántóvá, sem izzadtságszagúvá. Pedig kapnak rendesen! De nagyon rendesen! 

(Luke a gyárigazgatónak, miután rendőröket küldött a sztrájkolókra, akik brutálisan oszlatták el a tömeget.)
– Azért a sztrájkolókra nem kellet volna rárontani!
(A válasz:)
– De megszállták a gyáramat, – és higgyen nekem: – egy német megszállásnak mindig rossz vége van!

(Tegnap, 2025. 01. 17-én a Retró rádió reggeli ébresztőjében a Bochkor-ban azt játszották a műsorvezetők, hogy egy-egy nemzetről egyikük csupa pozitívumot mondott, a másik meg csupa negatívumot, és a betelefonálónak ezekből a konkrétum nélküli jellemzőkből kellett kitalálnia, milyen országokról beszél a két műsorvezető. Simán, általában két jellemző után, vágta is az országneveket. Bizonyítva, hogy létezik a nemzeti karakteológia. Vagy az össznépi projekció és előítélet.)

S egy utolsó vicc-példa: 

Benz seriff börtönbe veti Luke-ot, aki a munkásokat ment rávenni a sztrájk befejezésére. Benz seriff az, aki háromágú csillagot hord a szíve felett. Frederick Maltz a világ legnagyobb sörfőzdéjének a tulajdonosa személyesen megy kiszabadítani. 
– Miszter Luke, kérem nézze el Benzünknek! Hamar bepöccen, de nagyon megbízható típus. 

A szekrényen álló üres whisky-s üvegre pillant. 
– Még ha sokat is fogyaszt! 

 Mit szólsz? :-D

ÚJ GRAFIKA MEGOLDÁSOK

Nem kell megrémülni! Az eddigi képekből is látható, hogy Achdé-nak eszébe sincsen átformálni a Lucky Luke-ot. Csak egy kicsit tágítja az ábrázolás perspektíváját. Nehezen tudom megfogalmazni mire is gondolok. Valahogy tágítja a spektrumot,, bizonyos képek összetettebbé váltak, anélkül, hogy szövetidegenek lennének ennek a képregény-sorozatnak a megszokott stílusában. Nézd csak, ilyenekre gondolok: 

Nem tudom megfogalmazni, mi is az, ami más. Talán a Lucky Luke-énál tágasabb perspektíva, talán a színezés, de valami más.

De újra mondom, egyáltalán nem olyasfajta megújításról van szó, amilyen például a kétezres években a Mozak képi világával történt. Az brutális volt, idő kellett hozzá, hogy megeméssze az ember. Egyáltalán nem arról volt szó, hogy rosszabbá lett volna általa a sorozat, hanem arról, hogy gyökeresen mássá vált.

Valahogy olyan ez, mintha Szerelmetesfeleségtársam jól megszokott formáit egy varázsló az ideális irányába formálná át. Nem tudom, hogyan fogadnám, miként reagálnék rá, és miként reagálna a változásra a testem.. Azért nem, mert én őt így szeretem, ahogy van, a jelenlegi formai tökéletlenségeivel együtt. „Ne mondd már, hogy nem lenne jobb, ha jobb lenne!” Nem mondom. Egyáltalán nem. De valahogy húzom a számat, csóválom a fejemet, és tartózkodom attól, hogy más legyen. Még ha ő folyamatosan, időn, téren és lehetőségein felül állva törekszik is erre. :-P  

Viszont e Lucky Luke esetében eszemben sem volt ilyet tenni, azonnali volt az elfogadásom. Sőt! Mi több! Talán mert nem brutálisan nyúlt bele a grafikai megjelenésbe, hanem csak nagyon finoman, diszkréten. S tudom én, hogy ha csak lassan melegítjük a vizet a béka alatt, nem veszi észre, és mire észbe kap, megfő, de nem vélem, hogy itt erről lenne szó. 

Szóval nekem tetszik. Mert rugalmas és széles látókörű vagyok, fogékony az újra, a változásokra, jaj, mi is a szakszó... a nyitott az innovatív megoldásokra, meg minden ilyen trendi szöveg...  

Azt gondolom, ez a Cowboy a prés alatt a legjobb epizódok egyike. Semmi izzadtságszag nincsen benne, semmi görcs, hogy valami jót hozzanak össze, koherens a történet, sziporka van a poénokkal, amik ráadásul sokkal árnyaltabbak, többrétűek mint eddig. Mit várunk még el egy Lucky Luke-füzettől, amikor már ez is több mint a sokéves átlag? 

És milyen tréfásan hangzik már, hogy „Cowboy elvtárs”! :-)))))

10/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2025 mégmindigjanuárközepéje. Szombat hajnal. 

A francért nem tudok normális hosszat aludni hétvégén? Hét közben meg nem egyszer konkrétan álmomból ébresztett Szerelmetesfeleségtársam telefonja, ami a közös éredésünkért felel. S alig tudtam feltápászkodni, olyan álmos voltam. Ma meg megint már négykor fent voltam. 

Viszont ha már így, akkor írtam és zenét hallgattam. Még mindig el vagyok azzal az ötvenes listával, amit 2024 legjobb progrock lemezeiről leltem, és aminek az első helyén a Solaris „MI vagy az MI” lemeze áll. A lista 21. helyén egy Infringement nevű együttes Black Science and White Lies című lemeze áll. Lehet, hgoy szerencsém van mert nem tudok jól angolul? Olyan polkorrekt címnek hangzik, hogy csuda. Viszont a zene frenetikus. A progrock általában túl komolyan veszi magát, ebben pedig rengeteg játékosság van. Az tűnt fel elsőre. Másodikra meg az, hogy rengeteg zene is. Pazar! 

Hajnalodik. Olyan kis szomorú idő volt tegnap, és állítólag ilyen lesz az egész hétvége. 

Hogy én tegnap hogyan untam mindent, de mindent, elmondani nem tudom... Untam, hogy órára kell kelnem, untam, hogy készülnöm, utaznom, dolgoznom kell, untam, hogy SzFT-vel megint a fizetésemről beszélgettünk (ő beszélt, én hallgattam), untam a vonat tömegét, untam a buszt, untam, hogy megint fel kellett másznom az igazgatóság második emeletére (és még vagy ötször a nap folyamán), untam, hogy megint be kell ülnöm az ételszagú autóba, hogy pakolni kell bele a kaját ki-be, hogy ugyanaz az útvonal, és ha másfelé mentem volna, azt is unom. Untam a szokásos párbeszédeket, untam a Pólust, ahol ügyintéztem, untam az üzemi ebédet, untam hazajönni, nagyon untam bevásárolni, tényleg nagyon untam mindent. De legalább tegnap együtt vacsoráztunk SzFT-vel. Mert az új diétája miatt nem szokott vacsorázni...:-( Gyűlölöm, hogy már akkor sem vagyunk együtt. Mert, ugye, addig is dolgozik. .

Unásig ismert sémákból épül fel az életem. Mindent unok. Még a blogomat is. Igazából csinálom, de nem visz semerre. De a változásokra sem vagyok nyitott. Az egyetlen változás, amire nyitott lennék, hogy leülök valamelyik heverőre, ágyra, fotelbe, és fel sem állok hónapokig. Betakarózom, kávét szürcsölgetek, zenét hallgatok, olvasok, írok... Úgy ennyi. 

A fönöknénim, aki vagy tíz évvel fiatalabb nálam szólt, hogy vegyünk ki arányosan szabit az első negyedévben is. Kérdeztem SzFT-t, hogy szerinte? Írta, hogy húsvét, nem? Mondtam, hogy oké, továbbírtam, hogy akkor húsvét.. Itthon SzFT mondta, hogy nem kellene akkor összehozni a Fertő-tavas bringakört, amit terveztünk, csak nem jött össze? Az is megkönnyebbülés volt, hogy nem jött össze. Erre most megint... Napi negyven kilométer, más-más szállásokon. 

De ugyanez van a már többször megírt gyulai költözéssel is. Majdnem ugyanez. Egy darabig tuti voltam benne, hogy mennünk kell. Két hete hasított belém a kétség, hogy talán mégsem. Csodás város, jó lenne ott lakni, átsétálni a könyvtárba, vagy maximum bringára ülve eltekerni, útközben meginni egy kávét, elnyalni egy fagyit... De két hete, mondom, jött valami elementáris tartózkodás. Csak nem tudtam eldönteni, hogy a költözés nyűge, a berendezkedés dolgos ideje vagy az a fránya intuícióm az ok, ami már nem egyszer működött, csak xartam rá, és rá is baxtunk, hogy xartam rá.