A szerzőpáros, Mark Millar és John Romita Jr. parádés szuperhős-alkotó múltat tudhat magáénak. Fel sem sorolom, külön-külön mi mindennek voltak az alkotói, mert túl hosszú lenne a lista, de mind a Marvel-, mind a DC-birodalom aktívan foglalkoztatta őket. A bibliográfiájukban olyan címek találhatók,…
Vannak könyvek, zenék, illatok, színek, hangulatok, amik egy-egy pillanathoz, személyhez kötődnek. Nekem az Asterix történetekről mindig a már bőven felnőtt Gergő fiam jut az eszembe. Nem tudom, mi mindent sikerült neki átadnom azokból a dolgokból, amiket valamiért értéknek tartok, amiket szeretek,…
Bárhogyan is lesz a továbbiakban, a Saga-sorozat első két kötete mindenképpen az egyik legfigyelemreméltóbb képregény, amivel eddig találkoztam, mind hangvitelében, mind kivitelezésében, mind mondanivalójában. Ahogyan azt mind az első, mind a második kötetnél írtam. Amit annál a két kötetnél írtam,…
Ez a kötet a negyedik általam értékelt Rejtő-Korcsmáros átdolgozás. Az alapmű feldolgozásának a feldolgozása. Volt, ugye a Rejtő Jenő által írt ponyvaregény. Amit Korcsmáros Pál és Cs. Horváth Tibor képregényre álmodott. S az ő álmukat álmodta merészen tovább Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán.…
VAJON MENNYI VAN A MÁSODIK KÖTETBEN?
A Saga első kötetéről a napokban írtam. Végső soron azt írtam, hogy ez a képregény egy pornóba hajló, cafatos sci-fi, Rómeó és Júlia parafrázis, betegre formázott lényekkel, és meglepő módon családcentrikus, egészséges mondanivalóval. Írtam arról, hogy a szerzői…
Én és a képregények
Úgy vettem észre, a képregényekre nézve (is) alapvetően konzervatív vagyok. Vannak témák és képi megoldások, amik egszerűen nem kötnek le. A múltkor belenéztem például valamelyik friss Batman-be, meg egy.két manga-megoldásba, meg volt a kezemben a Spawn, meg sok minden, de semmi…