Akartam olvasni. Mondom máshogyan: volt, hogy akarnom kellett olvasni. A fülszöveg annyira ígéretes volt, meg persze a szerző neve (annak ellenére, hogy mivel vámpír-történetek ellen, az eredeti Stoker-féle Drakula-sztori kivételével. be vagyok oltva, ezért az Őrség-történetek teljesen hidegen hagytak; elég volt az első, egyébként jól sikerült filmváltozata) is csábított.

Nekiestem. Majd felálltam. Voltaképpen az „üldöznek-fussunk” történetek sem nagyon kötnek le; pl. bármennyire aléltam Dan Simmons Hyperion -jáért, az Endymion sem volt gyerebe. Ez a könyv pedig „üldöznek-fussunk”. S voltaképpen a végén sem vagyunk sokkal előrébb, mint az elején. Pedig olyan kis ígéretes volt a fülszöveg! Ami, nem mellesleg, elmond olyat, ami a könyvben nincsen is benne (ez milyen már?). Vagy nagyon figyelmetlenül olvastam. Vagy a kiadó is érezte, hogy előlegezni kell valamit a folytatásból, hogy legyen egy kis figyelemfelcsillantás.

Holott a szereplők is jól formáltak, pereg a sztori, izgalmas is, csak éppen sehonnan ugyanoda jut. S ezt a pergő események annyira nem ellensúlyozzák. Annyi minden történik, hogy jó lenne, ha valami történne is.

Mondjuk arra jó, hogy legyen bennem kíváncsiság a kettedik kötet iránt. De ha az is ilyen, ezentúl sokkal óvatosabb leszek Lukjanyenkóval.

3/5

(2014)