Fekete Istvánban nem csalódtam eddig. Nem vagyok elfogult rajongója, de ahogy ír, azzal számomra magyar íróknak abba a csoportjába tartozik, ahol Wass Albert, Nyírő József, Sütő András, Karácsony Benő vagy éppen Tersánszky Józsi Jenő is tartózkodik: a nyelvünk szépségeinek hódoló, azt regényeikben is líra mód használó írókéba. Akiknél nem csupán a történet előre mentelét jelenti a nyelv használatának lehetősége, hanem a mélységeinek, gyönyörűségének a bemutatását is, anélkül, hogy öncélúvá válna.
A Derengő hajnal is szépen megírt könyv. Ha nem hangzana degradálólag, azt mondanám, Fekete István a tőle megszokott szépséggel ír a tájról, határozott kézzel kezeli lírai jelzőit.
A könyvvel azonban van néhány nagy bajom.
Egyfelől az, hogy igazából nincsen története. Jó, persze, hogy van, de csak nagyjából annyi, mint az alsós olvasókönyvek történeteinek. Éppen csak, hogy le ne tegyük végleg. Ha nagyon megerőltetném magamat a történet nagyjából mindent érintve két-három sorban összefoglalható. Olyan, mintha az író nem tudott volna ellenállni az írásra való késztetésnek, de nem volt igazából miről írnia. S a boldog,mindent elrendező befejezés még inkább hitelteleníti az előzményeket. Ha nem lenne nagyon rossz szájízű, meg tiszteletlen Fekete Istvánnal szemben, azt mondanám, olvastam egy művészi ponyvát.
Valószínűleg éppen a történettelenség az oka a címválasztásnak is. 1944-ben eredetileg Emberek között címmel jelent meg. Az a cím nyilván a mátyásmadárra utalt. De mert a mátyás csak meg-megjelenő szereplő, semmiképpen sem központi alak, jobbnak látták a címet megváltoztatni. De hogy miféle hajnal dereng, kinek, hol, bevallom, arról fogalmam sincsen.
Nem értem a könyv üzenetét sem. Vagy csak annyi, hogy legyen bármilyen társadalmi helyzetben, az ember lehet gazember, és lehet bármilyen rangban vagy rangtalan, attól még lehet jó ember? Rendben, lehet, hogy ez, de ez pöttyedt laposka…
Bajom volt még, hogy kapkodnom kellett a fejemet, ki is a főhőse a regénynek? Péter? A mátyásmadár? Az idős erdész? Mintha maga Fekete István sem tudta volna eldönteni. Péter gyerekkel indul a történet, s mire beleélem magam, hogy no, akkor egy falusi siheder és a mátyás kapcsolata lesz a téma, addigra egyszerre a Retek család (ez így milyen vacakul hangzik!) és ellenfelei, irigyei sűrűjében találjuk magunkat. De igazi, mély indítékok nincsenek, az alakok olyan papírmasésak, s volt egy pont a regényben, amikor az egyébként nem túl sok szereplős regény alakjait nem tudtam követni: amikor a kis gróf kórházba kerül, és elkezdenek kavarni a hátrahagyottak. Kicsoda Dombi, Csörgős és a többiek? S hogyan lehetséges ekkora kavarás egy pillanat alatt? Nem, ennek elnagyoltsága, motiválatlansága megint valahogy a filléres regényeket idézte. Ahogy aztán a befejezés nagyon lapos megoldása és hirtelensége is.
Engem nagyon zavart a szereplők Janus-arcúsága is, ami nem jellemükből, hanem sokkal inkább a jelentek szükségszerűségéből fakadt. Nem árnyaltak voltak, sokkal inkább esetlegesek. Két példa: az első jelenetben Péter gyerek egy határozott, ha nem is teljesen egyenes jellem. Aztán a könyv többi részében egy kis hisztis purdé. De nincs igazi kohézió a jellemének a két arca között. S ugyanilyen a főhőssé váló Retek is (a nevével egy pillanatra sem tudtam megbarátkozni: idétlen): az elején autoriter családfő, majd kellemes, pipázó bácsikává válik, akivel a gazemberek majdnem sikeresen kibabrálnak, s akinek a pipafüstje mindent megold… Persze, világos, az ember nem egysíkú lény, különböző társadalmi helyzetekben különböző arcaink vannak, s más-más viszonyulással reagálunk más-más helyzetben, nem ezzel van a baj. Hanem a kohézió hiányával: mintha például a fenti két szereplőnek nem két viszonyulásáról olvasnánk, hanem mintha a viszonyulások különböző alakokat mutatnának be.
A meglepő vagy nagyon jellemző az, hogy talán a legjobban kidolgozott alak a szerepéből fakadó humorával maga a mátyásmadár. A gondolatocskái, ahogy próbálja felfogni, értelmezni, lereagálni, ami körülötte történik, voltaképpen a történettelen történet legérdekesebb felvillanásai.
Olvastam egy gyönyörű nyelvezetű, habkönnyű, sehonnan sehová nem jutó vidéki történetet.
2,5/5
(2016)
