A borító nagyon ütős! Csuda jól találta ki, aki kitalálta. Ugyan itt-ott már megmutattam a saját novelláskötetem általam tervezett borítótervét, de innentől a kutya sem fogja elhinni, hogy már vagy tíz éve terveztem. Hasonlít a kép, a fekete alap, a sárga betűk...De, mondom, marha jól néz ki mindkét borító. Plasztikus, figyelemfelhívó. 

A kötet hátsó oldalán levő szöveg voltaképpen mindent elmond. Nem is tudom, miért lepődtem meg olvasás közben. Nekem is megkönnyíti a dolgomat, ha idézem. 

Úgy ​érzed, mintha a céged hatalmas elefánt lenne a mellkasodon?
Vagy mintha őrületes erővel darálna be valami ismeretlen erő, amely felemészti minden idődet és a magánéletedet is?

Gaál Péter, a Jövőkép főhőse is így érez. Amióta elindította napelemekkel foglalkozó vállalkozását, mintha minden gallyra ment volna.
Már visszasírja a napi tizenkét óra munkát, ha pedig nincs ott mindenhol, egy pillanat alatt összedőlhet a cég. Mindennek tetejébe a felesége válni akar, Péter pedig hétvégi apuka lesz.

Amikor találkozik egykori osztálytársával, hihetetlen lehetőség hullik Péter ölébe. A barátja képes megmutatni a jövőt.
Péter megnézheti, hol tart majd a cége és ő maga tizenöt év múlva.

Vajon mit mutat a Jövőkép? Kilátástalan a helyzet vagy van remény a sikeres vállalkozásra és boldog életre?

Egerszegi Krisztián, a Cégépítők Podcast házigazdájának és a MiniCRM cégvezetőjének első könyve igazi kuriózum. Egyszerre letehetetlen regény, ugyanakkor a gyakorlatban is használható módszerekkel teli üzleti és önfejlesztő olvasmány.

„Elakadások minden cégvezető életében előfordulnak. Az enyémben is voltak szép számmal. Mindig azon dolgoztam, hogy átlépjem a saját korlátjaimat és a valós üzleti életben megszerzett tudást átadjam másoknak is. Hiszek benne, hogy a siker csakis rajtunk múlik! Mert nem az számít, hogy MOST mekkora a céged, egyedül az számít, hogy mit szeretnél a JÖVŐben!” – Egerszegi Krisztián

Miért mondom, hogy ebben minden benne van? Hát azért, mert így van. De persze nagy eséllyel te még nem olvastad a könyvet, és ugyanennyire nagy eséllyel nem ismersz engem sem, tehát nem tudod, mire gondolok. 

  REGÉNY   

Mondom, ez az. Nem pedig egy üzleti, önképképző könyv. Hm... Nem pusztán egy üzleti, önképző könyv. Az, hogy regény, azt jelenti, hogy konkrét főszereplője van, konkrét konfliktussal, drámával, cselekménnyel, történettel, és végkifejlettel. Hiszen ezt olvashattad az előbb. 

De az, hogy regény, természetesen nem jelenti azt, hogy szépirodalom. Magyarázzam a különbséget? A szöveg minőségében van a különbség. 

Ezzel eszembe sincsen degradálni a Jövőképet. Ezerszer elmondtam már: vannak írók, s erre a Tarzan és a Marsos John Carter-könyvek írója, Edgar RIce Burroughs a legjobb példám, akik nem szépirodalmi szövegeket írnak, mégis felettébb olvasmányosak, letehetetlenek a regényeik. De a szövegük minősége bizony nagyon elmarad attól, hogy az olvasó gyönyőrködjön benne. Miközben az, amit írnak, teljesen magával ragadó, letehetetlen.

Innentől az illusztrációk az Ideogram nevű képgenerátorban készültek. 
A képek a könyv egy-egy jelenetét hivatottak jól-rosszul megjeleníteni.

Mihez hasonlítsam? Mint amikor ott áll előtted a világ legszebb/legsármosabb nője/pasija, kiráz a hideg, elönt a forróság, libabőr, szédülés, mert ilyen nincsen! Aztán megszólal, és a hangjából, a hagszínéből, a szavai megválasztásából, a hangsúlyából, úgy mindenből azonnal lejön, hogy intelligencia zéró, az egész gyönyörű jelenség abszolút egybites semmiség. És ki is ábrándulsz belőle. De attól még mindig gyönyörű. Csak nem ő lesz életed párja. De ránézni továbbra is egy esztétikai élmény. 

Ezek az írók mesélni csodálatosan tudnak. Történetük van, akár nagyon jó is. Sőt, van, hogy a történet sem annyira jó, de pompásan mesélik el. De ettől még nem válik irodalmi minőséggé. (És simán igaz lehet az ellentéte is: az irodalmi minőségű szöveg fárasztóan unalmas, semmitmondó, nem köt le, álmosít, untat.)

  PROGRAMREGÉNY   

Mert ilyen is van. Milyen az ilyen? Olyan, hogy valami konkrét módszert, szellemi irányzatot akar egy történeten keresztül propagálni. 

Én főleg keresztényben olvastam ilyesféle könyveket. Ebbe a vonulatba tartozik például John Bunyan metaforikus, szimbolikus története, A zarándok útja. Ide tartozik Patricia St. John letehetetlen, pozitívan érzelemgazdag történetei a sora. És ide tartozik egykori felekezetem több, igen hatásos kiadványa is. Az egyik egy kis füzet, amiben a közösség próféciamagyarázatát formálta történetté tizenhat évesen az író. Merikay McLeod írta és Most! a címe. A másiknak A kijegyzett könyv. A szerzője Charles L. Taylor. Sok kiadásban megjelent. A történet igen izgalmasan formált, holott voltaképpen egy hajóút során lefolytatott teológia vita leírása. Vagy a Napsugár című kedves, megható regény June Strong tollából, amely egy kamaszlány és egy angyal története. Aztán ott van még a már a rettentő vacak címében is roppant árulkodó Az Őrtorony Isten igazságának a csatornája-e? című nem is tudom micsoda, E. B. Price tollából. Ez is egy teológia vita története, ezúttal két család párbeszédének a leírását olvashatjuk, hogy vajon az adventista vagy a Jehova Tanúi teológiája-e az igazi. Mondjuk ennél a könyvnél nem tudtam eldönteni, hogy az érintettség vagy a Tanúk tanításának a megismerése miatt tartottam felettébb érdekesnek. Aham, ez is történetbe ágyazott okosság. 

Egyiket jobban szerettem mint a másikat. A legirodalmibb közülük egyértelműen Patricia St.John

Egyik programregény jobb, letehetetlenebb mint a másik. Ugyan más programmal mint ezek, de ebbe a sorba áll be a Jövőkép is. 

Nincs ezzel baj. 

  DE AKKOR MIVEL VAN BAJ?  1.  

Jogos a kérdés! 

Mondom, az olvashatósággal nincsen. Nagyon nincsen. Két nap alatt elolvastam a könyvet. Egyáltalán nem zavart, hogy nem irodalmi a megfogalmazás. Vö. az előző alcím tartalmával! 

Nehéz lesz megfogalmaznom a problémámat, mert értem én, hogy miben nincsen igazam. 

Túl direktbe megy a saját marketing, na! Merthogy Egerszegi Krisztián egy CRM-cég ügyvezetője. CRM =  Customer Relationship Managemen. Vagyis ügyfélkapcsolat-kezelés. Ami arról szól, egy szoftver, hogy átlásd a céged dolgait, egy helyen kezeld az egymással logikusan összekötött adatokat, átlásd a céged teljes munkáját. Tök jó! Mert kell a rendszer. S ez egy jól kitalált, pragmatikus, időfelszabadító, hatékonyságnövelő megoldás. Illetve nem egy, mert CRM sok van. Még magyarul is több. Az egyik közülük az, amelynek a szerző az ügyvezetője. 

Nem, nem fogom tudni megfogalmazni, miért is volt visszatetsző, amikor a történetben konkrétan szembejött a MiniCRM neve, majd a szerzőnek a fülszövegben is említett podcast-csatornájának a címe is, ugyancsak megdicsérve. Ezen a ponton nem tudott nem eszembe jutni a Ponyvaregény vonatkozó, totál vulgáris jelenete, amikor a Travolta és a Johnson által formált figura dicséri egymást, majd az utóbbi megelégeli a dolgot és azt mondja: „Na, jól, ne szopjuk már egymás faszát!” Hát a Jövőképben ezzel a podcast-dologgal alapos önfaszszopás történik. A könyvet a MiniCRM Cégépítők adta ki. 

Kérdezheted, hogy ugyan miért zavart ez, amikor tudván tudhattam, hogy programregényről van szó? Ugyanúgy a programot hirdeti, ahogyan a keresztény-verziók tették? Csak annyi a különbség, hogy amott a hitemnél fogva pozitívan érintett voltam, s most meg nem vagyok az egyáltalán, csak kívülálló érdeklődő? 

Igazából nem tudom. De emiatt a konkrét cégreklámtól, meg a kéjes önoráltól annyira elment a kedvem a történettől, hogy majdnem letettem a könyvet. Aztán mégsem, de már csak azért olvastam végig, mert tudni akartam, mi lesz az előre kiszámítható vége. Nem pontosan az lett, lett benne egy kis csavar. Ami azért dobott rajta valamelyest. De a rossz érzésemet már nem űzte el. Valami olyasmi volt/van bennem, hogy: „ja, mindössze egy marketing-ötlet az egész?”

– Miért? – kérdezte Szerelmetesfeleségtársam. – Engem sokkal jobban érdekelt így, történetbe ágyazva, mintha nyomtak volna valami szar reklámot magukról! 
– Ez így nem ugyanaz? 
– Nem! Így tök érdekes volt! 
– Aham...
– De tényleg! 

Mindenesetre nekem mocsok kiábrándító volt, hogy csak erről a regény. Miközben a keresztény verziók csak arról szóltak, miért van igaza a keresztényeknek, azon belül is az adventistáknak. S azzal nem volt bajom. Szóval nincsen igazam. 

  DE AKKOR MIVEL VAN BAJ?  2.   

Jövőkép.

Nekem soha nem volt ilyenem.

Amikor tizennégy évesen el kellett döntenem, hová akarok menni tanulni, mentem valahová, mert másvalaki is odament. Annyi előrelátás volt bennem, hogy én a vendéglátós szakma érettségizhető változatát választottam. Soha nem voltam vendéglátós, utáltam mint a franc az egészet. Az első szakmai gyakorlaton utáltam meg, amikor szembesültem azzal, hogy a vendégek szíveslátása nem más, mint a potenciális balfaszok minél súlyosabb lehúzása. Elfogadom, hogy lehet másképpen is csinálni, naná, de én megundorodtam. Pedig nem a KIsbüdösben vagy a Zöld Takonyban voltam szakmai gyakorlaton, hanem az akkori, nyolcvanegynéhányban Hiltonjában. Aztán a balatonfüredi Annabellában. Meg a margitszigeti Nagyszállóban. 

Aztán csak éltem. Anyagi szempontból jobbára csak túléltem. S közben együtt fújtam a Ricsével a Jövőkép  által is idézett dalszöveget: „Ami befolyik az rögtön kifolyik.”

Ha nincsen cél, akkor nincsen odaérés sem. Én meg mindig az adott nap élvezetével törődtem. Örülni annak, ami ma jó, megcsinálni, amit ma tenni tudok. 

Soha nem irigyeltem a pénzes embereket. De persze nem egyszer vágyakoztam arra, hogy milyen jól esne nem csupán másod-harmadrendű minőségük cuccokkal beérni, nem csak túlélni anyagilag, hanem élni is az anyagiakkal. De soha nem vágytam Dubajba, Armani öltönyre (fúj öltöny!), aranyórára, húsz millás verdára. Úszómedencés, örökkilátásos házra igen. Meg arra is, hogy ha bemegyek egy könyvesboltba, kedvemre válogathassak, ne csak abban, hogy mit ne vegyek meg ebben a hónapban. (Volt egy kétezer forintos Korcsmáros-képregény megrendelésem az egyik Rákócszi úti cégnél. Az üzlet jobb sarkában volt az átvétel. Mire odáig jutottam, sok mindenen megakadt a szemem. Hallod! Ötezer alatt már nincsen könyv! :-O De inkább hat-hétezer. Egy könyv!) 

A Jövőkép azt mondja, kell egy jövőkép, mert különben csak bolyongás van. Cél nélkül csak stagnálás lehet. Vagy bukás. Süllyedés. A jövőkép arra jó, hogy legyen képünk a jövőről, amit el akarunk érni. És ha akarjuk, akkor el is fogjuk érni! 

Csak persze kell hozzá ez a konkrét CRM, meg a szerző podcast sorozata, ami elsőre lehet, hogy hülyeségnek tűnik, de ha az ember belegondol, a végén rájön, hogy mennyei bölcsesség, business-manna. Evangélium, na! Erre jött rá a főhős is. 

Szóval jövőkép + CRM + a megfelelő guru (aki a megfelelő CRM ügyvezetője) és nem tudsz nem sikeres vállalkozó lenni. 

Hm... 

Tegnap arra gondoltam, amikor SzFT-vel beszélgettünk erről a könyvről, hogy egyrészt persze, oké, elfogadom. Másrészt azért az élet nem fekete-fehér, egyszeregy az egy. Jócskán vannak benne kiszámíthatatlanságok, meglepetések, hirtelen szakadékok, miegymások. Oké, minden szarból fel lehet tápászkodni, le lehet mosakodni, újra lehet kezdeni, csak... 

Mondtam, SzFT tegnapelőtt elutazott Miskolcra üzleti konferenciázni. Nem örültem neki, hogy megy. Azért sem, mert nem volt jól egész héten. Most csak egy kicsit van rosszabbul. Ezért nagyon féltettem a vezetéstől. Autópályán, meglepő fordulat még soha nem vezetett. 
– Képzeld, Morzsám, Füsti (a kis Yarisunk, akibe SzFT mellett szerelmes vagyok) végsebessége százhetven!
– Nem mondod!
– De ezt bírta, tartotta! 
– Tartotta? Az autópályán, ahol százharminc a maximum? Azt tudod, hogy ha lefotóznak, ez hatvan rongy és plusz négy büntipont? S hogy tizennégynél szigorított verzióban kell újra KRESZ-vizsgáznod, ami másfél-kétszáz rugó? Arról nem beszélve, hogy Füsti nem egy Octavia (az előző, ballépés kocsink az volt; nem az Octávia-k gyalázatosak, csak a miénk volt túlstrapált példány) az útfekvése messze nem olyan. Tudsz kezelni százhetvennél mondjuk egy szélrohamot? Azt hittem felnőttebb vagy, kedvesem! 

Aztán nem ebből lett a baj. De bajt súgott az intuícióm. Lett is. SzFT most rosszabbul van, mint mielőtt lement... felment Miskolcra. Ez várható, tudható volt. Az viszont nem, hogy elhányja valahová a jegygyűrűjét. A nagyon speciális, rovásírással egyedi szöveges jegygyűrűjét. Sírnom kell...*

* Pár, azaz két nap múlva kiegészítem azzal, hogy szerencsénkre 1.) SzFT nem csupán webes felületen levelezik, hanem beállíttatott velem egy Thunderbird-öt is, az pedig őrzi a nem mostani e-mail címeinek a leveleit is. Amikor a gyűrűket csináltattuk nekem egy ultrawebes címem volt, ami aztán a céggel együtt megszűnt, Vagyis elúsztak a leveleim. Azért is, mert bár akkoriban az Outlookban leveleztem, de valahogy eltűnt az Outlook-os mentésem. Meg közben átszoktam a webes felületre. Hiba volt. Szóval SzFT-nél egy réges-régi beszélgetésben felmerült annak az ötvösnek a létezése , aki a gyűrűinket csinálta. És ott volt a weboldalának a címe is! Persze, hogy azonnal írtam neki! Most izgatottan várjuk a válaszát.  

Mennyire kiszámítható a jövő? Még akkor is, ha oké, nem arról van szó, hogy a jövőkép megtalálása után királyi út van az eléréséig. Hm... Most olvasom Kordos Szabolcs Budapest-könyvének a második kötetét. Nem egy esetben kellett azt leírnia, hogy az éppen aktuális szereplő sikeres volt ugyan, de nem számíthatott arra, hogy jön az első, majd a második világháború, hogy azután a nyugat odavet minket a vörös Szovjetuniónak... És amikor ezek történtek, a Krőzus-gazdag vállalkozók pillanatok alatt veszítették el mindenüket, világmárka keserűvizes palackozójukat, ahol évi két-három millió üveg vizet palackoztam, fél Andrássy utat, és még mennyi meg mennyi mindent. 

S persze kérdés, mi van azután, hogy a jövőképem megelevenedik és jön mondjuk egy harmincas évek beli világválság, és megy vele minden? Persze, újra kezdem, értem, és elérhető újra a jövőkép... Közben elmegy az élet. Ja, de van jövőképem, meg CRM, meg podcast-sorozat, tehát sokkal-sokkal könnyebb már építkezni. Meg a saját tapasztalatokkal. Értem, rendben van! 

  ÖSSZHATÁS  

Negatív. Ebben a pillanatban merült fel bennem, hogy nem azért-e, mert irigy vagyok? Hogy itt ülök szombat hajnalban az óbudai panelünkben, ami a csóróság jelképe (bár manapság egymilla / négyzetméternél már talán ez sem igaz), kávézgatok, Riverside-ot hallgatok, az ID.Entity című lemezt. Csuda jó! majdnem hatvan vagyok, a nyugdíjra várok, ami rohadt messze van, és mocsok kevés lesz, semmire nem vittem az életben, sehová nem jutottam, és már nincsen is kedvem menni. S közben a sihederek köröket vernek rám. 

Benne lehet a pakliban, hogy erről van szó. Meg az is, hogy alapvetően utálom, ha meg akarnak győzni valamiről. Akkor is, ha a meggyőzés valami ügyes, új módszerrel történik. Az átlátszó manipulálás még jobban bosszant. 

Most ugrott be valami. Sokkal elegánsabb lett volna, csak mintegy finoman utalni valahol a konkrét szoftverre és a szerző podcast-csatornájára mint a regényen belül kiírni a tényleges tényeket. 

Meg az is most jutott az eszembe, hogy a tényleges nevek szerepeltetése reklámmá degradálta a könyvet. S tudjuk, hogy minden reklám hazudik... 

A puding próbája az evés lenne. Ha vállalkozó lennék. Nem vagyok az. Tehát nem is én vagyok a célközönség. De ha az lennék, akkor megoldást keresnék a mindennapokra, nem olvasmányt, hogy aztán olvasó-NAPLÓT írjak belőle és a blogom alapanyagának tekintsem.

Az alábbi kép egyben link is ám!

2025 februárjának még mindig a háromnegyede. Ma átmentünk Csillaghegyre Szerelmetesfeleségtársam édesanyjához, SzFT születésnapját megünnepelni. Holnapután lesz tíz évvel fiatalabb mint én tizenhárom nap múlva. :-) Egek! Mindketten kerek évfordulósok voltunk, amikor találkoztunk (érdekes, akkor is, éppen úgy mint ma, éppen tíz év volt közöttünk!) így bármikor szóba kerül, nagyon könnyű kiszámolnunk, hány éve vagyunk együtt: életkorunk, mínusz a találkozásunk kori, kerek évfordulónk, és már meg is van.

S bármerről forgatva nézem is, bizony a találkozásunk, pontosabban amikor SzFT lecsapott rám, az már majdnem húsz éve volt! És az a baj, hogy ebben a majdnem húsz évben az történt, hogy soha egy nyavalyás napot nem voltunk képesek fiatalodni! Mindig, mennyire tök unalom már, egyre csak öregedtünk.

Még akkor is, ha a múlt héten ketten is mondták, egymástól függetlenül, hogy jé, annyi vagyok, amennyi, hát nyolc-tíz évet simán letagadhatnék. Hm, hízelgő. Belülről nem úgy érzem. Ott tartok, ahogyan a mondás tartja, hogy ha lehajolok cipőfűzőt kötni, akkor, ha már ott vagyok, körülnézek, mi az, amit még el tudnék végezni. :-)

Most, hogy SzFT Miskolcon elhagyta a nagyon egyedi, eljegyzési gyűrűnket, kerestem képet, hogy minél élethűbben pótolni tudjuk. Még ha az nem is ugyanaz lesz. 
– Figyelj, Zsákom, lehet, hogy ideje lenne elválnunk!
– Miért? 
– Jelez a tudatalattink. Én mostanában többször elfelejtettem felhúzni a gyűrűmet. Te meg el is hagytad. Mindig mondtam, hogy én jobban szeretlek, mint te engem, látod, itt a bizonyíték, én csak ki-kilépnék a kapcsolatból, te egyből eldobtad az egészet! – mondtam vigyorogva. 
SzFT el sem mosolyodott. Csak leszögezte: 
– Ez mekkora hülyeség már! 
És hozzám bújt: 
– Hiányoztál, Morzsám! 
– Aközben is, hogy elhagytad a gyűrűt? 
SzFT már nem is válaszolt.