Moha olvasónaplója

Agnieszka Kołakowska: Kultúrák ​háborúi és más harcok

Mert sajnos nem csupán az országok, földrészek jelentenek más kultúrát...

2020. július 14. - Mohácsi Zoltán

kolakowska_kulturak_haborui_es_mas_harcok.jpg

NEM TUDOM, MI KELL MÉG, hogy a világ belássa, a nyugati civilizáció a liberalizmus pusztító hatása miatt szűnik majd meg.

Nem kell értelmiséginek, politológusnak, társadalomtudósnak, történésznek lenni, csak vigyázó szemünk most éppen Amerikára vetni, hogy ezt könnyen beláthassuk.

Bizony, adja magát: Black Lives Matter. Ami név önmagában is rasszista, gyűlöletkeltő és kirekesztő. Mármint a fehérekkel szemben. Meg a sárgákkal. Meg a latinókkal. Meg mindenki mással szemben, aki nem fekete. Mert hiába iparkodnak ebbe a mondatba a fordításoknál beleszuszakolni egy „is” szót, ez bizony azt jelenti, hogy csak az, és semmi más.Vagyis pont arról szól, ami ellen tiltakozik. (Ahogy Seattle-ben, amikor létrehozták a független, nevetséges miniállamukat, az egyik első dolog egy erőszakszervezet létrehozása volt, miközben az egész borzalmukat az állami erőszakszervezet elleni tiltakozásul kezdték el.)

Az ideológia műbalhé mégis hátborzongató. Nem csupán azért, mert újra előszedi a kollektív bűnösség fogalmát (mi a fasizmus és nácizmus, ha nem ez?), hanem elsősorban azért, mert a vádlottak (és, apám, ez az igazi döbbenet!) rábólintanak, úgy van, bűnösök vagyunk, bocsáss meg, kedves gyújtogató, fosztogató és gyilkos; és hamut szórva a fejükre engedelmes birkákként ereszkednek féltrédre szerte e nagyvilágon. (Magyaroszágon is, ahol a büdös életben nem volt rabszolgaság.) Miért? Azért, hogy másik rassztól bocsánatot kérjenek a rasszizmusért. Az ész megáll! Nem kell nagy belátás, hogy éppen ezzel tesznek különbséget a rasszok között.

Ám ez a megalázkodás sehol sem indokolt. Mert más az alázat és más a megalázkodás. Az utóbbi sosem azonos szinten levők közötti interakció. Biz' a még a BLM honában sem, ahol sehány éve még milyen színű is volt az elnök? Meg ahol az Álomgyárban ráták vannak a kötelezően megjelenő bőrszínszámról, és ahol a Minden Idők Mindenkor Legbölcsebb Embere Minden Filmben (Morgan Freeman) nocsak, milyen színű? 

Nem mondom, a demokrácia hazájában törülték el a nyugati világban utoljára a rabszolgaságot, és ott élt legtovább a feketékkel szembeni (bakker, ha nem figyelek oda, azonnal polkorrekt leszek én is: nincs olyan antropológiai elnevezés, hogy feketék; negroid van. De lám, mire képes az újbeszél sunnyogó öncenzúrája!), törvénnyel is szabályozott előítélet.

Azt sem mondom, hogy a kérdés nem a tyúk vagy tojás-kategória, ahogy itthon a cigányságé az. (Előítéletes-e, aki tapasztalati úton óvatos és fenntartásos, avagy az óvatosság és a fenntartás váltja-e ki az ellenkezést az alanyokból? Nem komolyan kérdezem.)

Ahogyan eszembe sincsen azt mondani, hogy önmagában bármit is jelent a bőrszín kérdése. Ahogy azt sem mondom, hogy a minimális együttélési normák alól való felmentésül a bőrszín a leghangyapénisznyit is számíthat, indokolhat és magyarázhat. A szociológia sem ment a törvény alól, ahogy annak nem ismerete sem.

S elképedve nézem a képeket, videókat, hogy a gyújtogatással, rombolással, pusztítással, az üzletek kifosztásával, az önálló, miniállamukban elkövetett gyilkosságaikkal vajon milyen érvelési struktúra mentén erősödik meg, hogy a fekete számít? Hacsak így nem: következmények nélkül megtehet bármit, amit akar. Mert a dolgok sajnos nagyon erre felé mutatnak.

Lépjünk egy kicsit közelebb. Gyöngyöspata. Ocsmány dolog a szegregáció. De tényleg. Viszont a magam részéről elképzelni nem tudtam, hogy a gyöngyöspatai pedagógusok egymásra néztek, és egyszerre csak így szóltak:
– Szegregáljunk már egy jót, olyan kis visszataszító a barnás bőrszín, meg a Lakatos és a Kolompár név!

Sokkal inkább az történt, ami kiderült és gyanítható volt, hogy a kisebbségi tanulók, akik között volt olyan, aki kilenc év alatt (miért kilenc?) 2040 napot hiányzott, egyszerűen terrorizálták a többséget, loptak, védelmi pénzek folytak be, stb.. Ezért különítették el őket. Hogy tanítani lehessen, aki tanítható. Erre mi történik? A helyi bonsai-terroristák, az ész megáll, pénzt kapnak, jóvátételül, mert nem voltak hajlandók kultúráltan együttműködve tanulni. (Mondjuk én a pénzt sem értettem, és még akkor sem értettem volna, ha valóban szegregált oktatásban részesültek volna a „sértettek”. A 168 óra erről szóló cikkéből kiderült, egyéb, enyhén szólva nevetséges megfogalmazás mellett, hogy a megítélt összegeket a pert nyerők elsősorban a lepukkant ingatlanjaikba fektették. Ami nem helytelen. Nem elítélendő. Csak a probléma szempontjából indiferens. Mer vajon ettől a nyertesek jobb pozícióba kerülnek a munkaerő piacon? Fenét! (Ezért üdvözölendő, hogy a jogalkotók kicsit előremenekültek, és megakadályozva a további, hasonló lenyúlásokat, úgy döntöttek, a hasonló perekben nem közvetlenül anyagi lehet a nyereség: aki pert nyer, oktatást, képzést nyerhet. Végtére is azt „veszítette” el a szegregációval, kapja hát vissza! S ezzel mindenki nyer. [Taps!]

És akkor az Európát immár kikerülhetetlenül (mert ha eddig nem tette, hát ezután sem fog felébredni, csak amikor ár késő) elnyelő muszlim fenyegetésről még egy szót sem ejtettem.

Kapizsgálod, miről szól ez a könyv?

kolakowska_kulturak_haborui_es_mas_harcok_ak.jpgAGNIESKA KOŁAKOWSKA nevében benne van a tény: Leszek Kolakowski leánya. Kolakowski lengyel filozófus volt, és Oxfordban halt meg. A neve nem ismeretlen hazánkban, több könyve megjelent a mi nyelvünkön is.

Agnieszka Kołakowska nem liberális (bármit is jelentsen ez a szó), sokkal inkább konzervatív (bármit s jelentsen ez a szó), de leginkább a józan ész pártján áll. Agnieszka Kołakowska zsidó. Ezt ő maga hangsúlyozza többször a könyvében. Van, amikor ez valóban lényegi szemponttá is válik, például Izrael állam viszonylataiban, illetve a feminizmus kérdését taglalva.

Agnieszka Kołakowska ha nem is elragadó szépség, de számomra az arcra szimpatikus. Akkor is, ha ez nem jelent voltaképpen semmit. Sokkal többet jelent, hogy olvasva is szimpatikus.

A jelen könyve nem egy koherens gondolatmenet kibontása, hanem ahogyan ő fogalmazza meg az előszava első mondatában:

A 21. század első évtizedében készültek a kötetben egybegyűjtött írások, különböző lengyel lapokban jelent meg az első változatuk.

kolakowska_kulturak_haborui_es_mas_harcok_lengyel.jpgKezdem némi dohogással, hogy aztán az ív töretlenül felfelé tartson.

A KÖNYV BORÍTÓJA egyáltalán SEMMIT vissza nem ad abból, amiről a könyv szól. A képszerkesztővel megbolondított fotón rövid hajú, fiatal fiúk szemmel láthatón, törülközővel a kezükben, fürdőnadrágban állnak egy sorban a fűben. Az azonnali asszociáció vagy a zánkai úttörő-táborra utal vagy Auschwitzra. Ami a könyv tartalmát jelenti, mindkét útvonal alapvetőn téves. Próbáltam elvonatkoztatni, nem sikerült. Lássuk be, az eredeti borító sokkal sokatmondóbb és van köze a könyv tartalmához is. Ha beláttuk, lépjünk egy picit tovább.

Nem, nem csupán a magyar borító szkennelt változatán nem látszik a szerző neve: a könyvön sem.

Aztán itt van A KÖNYV CÍME. Ami majdnem ugyanaz mint a lengyel eredetiben.Csakhogy valahogy az sem az igazi. Részben lefedi a tartalmat. Szól erről is a könyv. De nem csupán erről.

[DOHOGÁS VÉGE]

Szóval a szerző filozófus gyermek. És konzervatív szemléletű újságíró. Ez manapság nagy érték. Legnagyobb döbbenetemre a moly.hu-n még senki sem olvasta a könyvét, pedig tavaly jelent meg. Ennek is van üzenet-értéke.

MÁR AZ ELŐSZÓ ZAVARBA HOZOTT

Nyilvánvaló, hogy sem konzervativizmus, sem a liberalizmus nem egységes tömb, több ága, értelmezése, alkalmazási formája létezik.Kołakowska leszögezi, a liberalizmus szó körül óriási a káosz. Megpróbál tehát rendet vágni az értelmezések között.

A liberális nézet képviselői Európában elutasítja az állami centralizációt, próbálja nyirbálni a gondoskodó szerepét, és vakon hisz a piac önszabályozó, önmérséklő szerepében. Nos, ezek a liberálisak, mondja Kołakowska, a jobboldal tipikus képviselői.

Az európai liberálisokkal szemben az amerikaiak hisznek az állam szerepében, ami jobbára a „társadalmi igazság” érdekében alkalmaznak, amely például az adóztatás progresszivitásában nyilvánul meg.

Csakhogy (kezdődik a kavar) az európai politikai életben a szocialisták és a szociáldemokraták képviselik az állam gondoskodó szerepének az erősítését, a centrális hatalom keményebb kiépítését, ezért Európában a klasszikus liberálisok, hogy megkülönböztessék magukat a baloldaliaktól, konzervatívnak hívják magukat.

Magyarországon kifordult a kesztyű: az eddigi kormányra került baloldali pártok mindegyike a csomagokban, meg- és elvonásban, a szabad piac önkorlátozó képességében és az állami beavatkozás komoly megnyirbálásában gondolkodott. Míg a jobboldali kormányokra volt jellemzőbb a piaci résztvevők erősebb kézben tartása, több területen az állami központosítás megvalósítása és a szociális háló erősebbre csomózása.

És akkor még egy szót sem ejtettünk a neoliberálisokról és a ultraliberálisokról...

A későbbiekben Kołakowska is egyszerűsíti a mondanivalójában az értelmezést. Azért is van viszonylag könnyű dolga neki is és az olvasóinak is, mert a későbbi mondanivalójában nincsen ekkora bonyodalom. Egyfelől mert nem nagyon foglalkozik gazdasági kérdésekkel. Másfelől mert jobbára a liberalizmus erkölcsi rombolása kerül a mondanivalója fókuszába.

AZ ELSŐ ÉS A NEGYEDIK FEJEZET HIHETETLENÜL ÜTŐS

Azt mondom, viszi a hátán a könyvet. Az első címe: A politikai korrektség forrásai. Kołakowska tömören plasztikusan fogalmaz, eszébe sincsen köntörfalazni: bemutatni, rádöbbenteni és elrettenteni akar. Figyeld csak, hogyan definiálja a „politikailag korrekt” kifejezést!

Így hangozhatna a bevezetésképpen vázolt definíció: a politikai korrektség baloldali, egalitárius és antielitista ideológia, amely ellenségesen tekint a nyugati kultúrára és szabadságra; dogmatikus és és intoleráns, bár toleranciát hirdet; totalitárius - alá akarja rendelni a követelményeinek a gondolkodást az élet minden területén; absztrakt elveken alapul, amelyek a józan ész fölé kerekednek. Csoportokra osztja a társadalmat, ezek pedig a saját külön érdekeik csoportjává válnak. Az emberek, a tények és az értelem megvetésével tűnik ki, ugyanakkor deklarált célja az igazságosság és az emberiség java. A „politikai korrektség” fordulat Orwelltől ered, és a kommunista pártban helyesnek tekintett nézetekre vonatkozik.
E pillanatban nehéz lenne nem észrevenni bizonyos hasonlóságokat, melyek a kommunista ideológiára emlékeztetnek. Némelyik tényleg döbbenetes.
(29–30.)

Mondom, a szerző nem beszél mellé. Idéznem kell még egy szakaszt, hogy tisztában légy vele, miről is van szó, milyen ennek a könyvnek a felütése.

Pontosan ebből a vízióból merít ihletet minden közlemény és akció, tilalom. parancs, kifogás és értelmiségi divat, amelyet politikailag korrektként határozhatunk meg A polkorrekt gondolkodás mindenkit egyszerre képzel el, és azt mondja mindannyian egyenlők vagyunk. Minden tekintetben. De, amint az gyakran megesik az utópiákban, vannak egyenlőbbek is. Például a nők. De nem mindegyik, hanem csak a helyesen gondolkodók, akiknek tisztességes feminista tudatuk van. Meg nemzetek is, amelyek sosem értek el semmit, de legalább gyűlölik a nyugati értékeket. (Nem szabad azt mondani, mint Saul Bellow tette pár éve a Harvardon egy előadásán, hogy sosem került ki Dosztojevszkijhez mérhető író a zuluk közül Azt kell mondani, hogy a zuluknak megvannak a saját, sokkal jobb hagyományaik, Dosztojevszkij meg egyébként is fehér hím, és már csak ezért is kárhoztatni kell) Meg a analfabéták is. Nincsenek buták, csak másképp bölcsek. Mindenkinek megvan a maga igazsága, amely ugyanolyan fontos, mint mind egyik más (bár némelyik fontosabb), ezt pedig az formálta, hogy a illető kicsoda. Nem létezik olyasmi, mint objektív igazság. Az autoriter kitalált fogalom, a nyugati civilizáció kényszerítette ránk, hogy leigázza a „gyengébbeket”.

Mindenkinek joga van a felsőfokú tanulmányokhoz, különösen akkor, ha írástudatlan és szellemileg elmaradott. Ha pedig még ráadásul fekete, leszbikus nő is, akkor katedrát érdemel. Minden iskolában (különösen Angliában) speciális foglalkozásokat kell tartani azoknak a gyerekeknek, akiknek problémáik vannak az írással, az olvasással, a figyelemmel és azzal, hogy ne lopjanak, ne hozzanak fegyvert az iskolába és ne támadjanak a tanárokra. Azokkal a gyerekekkel, akiknek nincsenek ilyen problémáik, esetleg lehet foglalkozni, ha marad rájuk idő és pénz. Minden iskolában tartani kell órákat arab és szuahéli nyelven, mert nem szabad arra kényszeríteni a gyerekeket, Isten ments, hogy annak az országnak a nyelvén beszél- jenek, ahol élnek, mert az rasszizmus lenne, sértené a méltóságukat, tagadná a kultúrájuk értékeit, és korlátozná őket a szabadságukban. Minden gyereknek tisztelet jár az iskolában (de a tanároknak nem), mindegyiküknek joguk van az önkifejezésre, mindig és mindenütt, de legfőképpen az órán. A vizsgáztatás elnyomást szolgáló módszer, nemkívánatos egyenlőtlenségek kialakulásához vezet, ez pedig ,elitizmust" alakít ki, az ellen pedig harcolni kell. A tényeknek nincs jelentőségük.

Az iskolákban a vallási élet minden megnyilvánulását be kell tiltani (különös tekintettel a betlehemes játékra), hacsak nem az iszlámról van szó, mert az a béke vallása, és joggal ítéli el azt, amit el kell ítélni, különös tekintettel a nyugati civilizáció szűk körben ismert, elit, imperialista és rasszista értékeire. Minden illegális bevándorlónak azonnal adni kell iratokat, állampolgárságot, meg kell adni nekik a szót, megilleti őket az a jog, hogy a nyilvánosság előtt fejezzék ki az őket befogadó ország iránt érzett gyűlöletüket. [..] Mindenkinek joga van elérni mindent, amire csak törekedik, de az a legjobb, ha az államtól várja a vágyai teljesítését, mindenkinek joga van az önkifejezésre (a szólásszabadság viszont nem illeti meg); mindenkit egy bizonyos szexuális társadalmi, vallási, etnikai csoporthoz való tartozása határoz meg minden ilyen csoportnak joga van kiváltságokat követelni az államtól, ha kisebbségi. Az egyetlen megoldás a világ - az iskolák, az egyetemek, a nyomor, a kórházak, a harmadik világban pusztító éhínség problémáira az, ha állandóan és bőségesen osztják a pénzt ilyen célokra. De ezeket a költségeket állami forrásokból, adókból kell fedezni, és nem kell firtatni, mi hasznát veszik ennek, különösen akkor nem, ha a harmadik világról és a diktátorokról van szó, akik egyszerűen bámulatosan gondoskodnak azokról, akiken uralkodnak, és természetesen sosem volt nukleáris, biológiai vagy vegyi fegyverük. Csak az olyan háború igazságos, amelyet támogatnak az ENSZ-ben az afrikai marxista diktatúrák képviselői, valamint Oroszország, Franciaország, Kína és Szíria. Bush elnök veszedelmes féleszű imperialista állam élén, amely a világbékét fenyegeti. [...]

A politikai korrektség hívei hirdetik ezt az iskolákban és az egyetemeken, a politikai vitákban és a parlamentekben. Szeretnek beszélni a toleranciáról (de ez csak a helyesen gondolkodóknak jár) és a multikulturalizmusról (melynek csak a nyugatellenes kultúrákat kell szolgálnia, a miénket viszont meg kell bélyegeznie), a sokféle (mint fent), az igazságosságról (de csak a társadalmiról), a  tudatról (de csak a társadalmiról), a lelkiismeretről (de csak a társadalmiról), az egyéni jogokról (a kötelességekről viszont soha), a demokráciáról (ami annyit jelent, mint az egyéni jogok, különösen bizonyos csoportokhoz tartozó egyének jogaira), a dialógusról (ez mindig ,békés", különösen akkor, ha Arafattal vagy Szaddam Huszeinnel folytatják). Egy utópisztikus elképzelés nevében minderről, amelyben nincs nyomor, mindenki egyenlő, és szabad, nem béklyóz meg senkit a történelem, a hagyomány vagy a vallás. A gyakorlatban ez átalakul intoleranciává, tudatlansággá, gyűlöletté, megvetéssé, irigységgé, a szabadság korlátozásává és cenzúrává.
(17–19.)

És ez csak az első fejezet. Bár ahogyan mondtam, az ezt követő negyedikkel simán elviszik a hátukon az egész könyvet.

A negyedik fejezet címe: A Párizs környéki intifáda. Az intifáda szó jelentése: felkelés, lázadás. A szövegből kiderül, hogy a történtek idején Kołakowska  Franciaországban élt. Nagyon röviden a háttérről: két tizenéves fiatal elmenekül, amikor látja, hogy az utcán rendőrök igazoltatnak. A rendőrök nem üldözik őket. A srácok átmásznak egy kőfalon menekültükben. Rosszul teszik: egy transzformátorházba másznak be. Amire ki is volt írva, hogy nem kellene vele szöszmötölni. Soha többet  nem jönnek ki onnan. A helyi muszlimok azonnal talpra pattannak, hogy micsoda rendőri erőszak tombol Galliában, és komoly zavargások kezdődnek, az igazoltató rendőröket is felelősségre vonják.

Amikor Kołakowska  tollat ragad, egy hete tartanak a zavargások, a csőcselék több mint kilencezer (!) autót és huszonöt buszt felgyújtott vagy megrongált, iskolákat, óvodákat gyújtott fel . A helyi polgármester emlékmeneten vett részt a fiatalokért A család beperelte az igazoltató rendőröket, vészhelyzetben való segítség elmulasztása miatt. Érted? Tíz pernyi metróútra Párizs belvárosától az utcán, a felesége szeme láttára vertek agyon egy ötvenhat éves építészt, aki kiszállt a kocsijából, hogy egy utcai lámpát lefényképezzen. Mert a két ostoba, a nekik otthon adó nemzet nyelvén olvasni nem tudó kamasz agyonvágatta magát az árammal. (Meg kell kérdezem, nem ismerős valamelyest a szituáció? Segítek: idős magyar bácsit rendszeresen kifosztja a helyi kisebbség, mire ő a kertjén belül áramot vezet a zöldségei köré. Ki is írja, hogy feszültség alatt van a vetemény. Helyi kisebbség sarja xarik rá, bemászik, mert lopni akar ismét. Hát nem sikerül neki. A verdikt: a bácsi gyilkos. Ahogyan a borosgazda is, aki nagyon hasonló alaphelyzetből kiindulva fagyállót töltött a borospalackokba. A tolvaj ott is meghalt. Mérlegelj, és tégy igazságot! Szerencsére hazánkban nem lett belőle polgár-, csak sajtóháború. De az ugyanolyan kétkulacsoosan, eszementen, ahogyan Franciaországban vagy az USÁ-ban történt. Vagy ahogy a nyugati civilizációban történik bárhol.

Ahogy Kołakowska  fogalmazza, bár sokat jelentene, igen-igen szükséges lenne, de nagyon nem elég megszüntetni az ostoba, öngyilkos, semmire sem vezető pozitív diszkriminációt, az újbeszél önpusztító szerecsenmosdatását. Azt sem lehet elmondani, hogy ez a külvárosi réteg nem részesül elég állami támogatásban, sőt, mi az hogy, nagyon is! De mindenképpen szükség lenne a francia gazdaságpolitika átalakítására azért is, hogy az ebbe a rétegbe és a pusztító tevékenységének a helyretételébe pumpált irdatlan mennyiségű pénz ne az ablakon legyen kidobálva, a vécében lehúzva.

obertone_gerilla.jpgKÖNYVAJÁNLÓ A TÉMÁBAN

A szerző mondanivalója, mert józan, tisztán látó, gondolkodó ember, teljesen összecseng Oriana Fallaci, Pokol Béla mondanivalójával. De még Réti László regényeivel is: Európa falak mögött, Európa halála.

De nagyon ajánlók egy viszonylag friss, disztópikus, ám vastagon a jelenlegi valóságból kiinduló, döbbenetes, kemény regényt is. (A róla szóló értékelésem kicsit elsikkadt itt, a blogomon. A címe

GERILLA – FRANCIAORSZÁG VÉGNAPJAI

Ez a regény frissebb mint Kołakowska könyve, tehát későbbi, hozzánk időben még közelebb megtörtént eseményeket is alapul tudott venni.

* * *

Nagyon leragadtam e két témánál. Lépjünk tovább, jó? A könyvben olvashatunk még a

  • gondoskodó baloldalról (hahaha),
  • globális felmelegedés általánossá vált iparáról (nem a felmelegedést vonja kétségbe, hanem a kiváltó okokat, illetve szóvá teszi, hogy mindazok a tudósokat, akik nem állnak be a sorba elhallgattatják, ahogyan a véleményük sem jelenik meg sehol)
  • egy lengyel feminista cikke alapján megtudunk ezt azt a politikai korrektség brigádjairól
  • bevezetést nyerünk a tolerancia értelmetlen világába (csuda érdekes gondolatmenet!)
  • a nyugaton ezerrel nyomott iszlám orientalizmus mibenlétére
  • a terrorizmus okairól és az apologétáiról
  • sőt, levezetésképpen még a szekularizációl és a pátriárkák koráról is (ami nem is illik a könyvbe)
  • és még több mindenről.

Nehéz feladat lenne mindenről írnom, ami a könyvben olvasható, de azt hiszem, még emberpróbálóbb lenne végigolvasni. A gondolatai kötetben 2010-ben jelentek meg. Azóta tíz év telt el. Semmi sem változott. Illetve de, még rosszabb á vált mindaz, amiről 2010-ben írt. Az eredményét immár az Egyesült Államokban is igen plasztikus és nagyon szomorú tálalásban szemlélhetjük. De a nyugati világ gyermekei még erre sem ébrednek fel, inkább divattérdepelnek és szolidaritanak.

Éppen ezért felmerül a kérdés: vajon viszi-e előrébb a világot az igazság kimondása, a hazugság leleplezése? Történt-e már, hogy egy világos gondolatmenet, egy tisztán szóló leleplezés eredményt ért el? Reménykedhetünk-e abban, hogy akik így rendezik a világ sorsát, észhez térnek? Ha csupán a tényeket nézem, egyáltalán nem vagyok optimista. Csak mindent összevetve hívő embernek tartom magamat.

Agnieszka Kołakowskat pedig egy jó tollú, logikusan gondolkodó, többször olvasható újságírónak, filozófusnak. S nem csupán azért, mert többségében egyetértek azzal, amit most tőle olvashattam. És nagyon örvendetes, hogy egyre szaporodnak azok a könyvek, amelyek a nem az unásig nyomott kötelezőt mantrázzák, hanem szóhoz juttatják a másik oldal véleményét is.

 

Örökség Kultúrpolitikai Intézet, Budapest, 2017, 292 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158015660
9/10
(2020. júliusa, már csak párat kell aludni a nyaralásig!)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr3215983476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.