Tényleg nem tudom, miért foglalkoztat annyira ez a gender-téma, hogy több könyvet is olvastam már róla. (S terveim szerint még fogok is olvasni. Szilvay Gergely könyve még mindig kinyitatlanul áll a polcomon.)
Mivel szexuális értelemben világéletemben a női testek foglalkoztattak, sem a férfiaké, sem a gyerekeké, sem a lovaké vagy kutyáké nem hozott soha izgalomba, arra a marhaságra, amit már megkaptam, tudniillik, hogy látens meleg vagyok, csak legyintek. (Most eszembe jutott Szerelmetesfeleségtársam teste... Hjaj!) Ahogyan a homofóbiám meglétére is. Ahonnan már csak egy lépés a fasizmus szellemisége, ugyebár.
Erre a könyvre is véletlenül találtam a könyvtárban. Egy teljesen másikat kerestem, de azt végül nem hoztam el. A másik túl vaskos volt és száraznak tűnt.
A woke-gender katyvaszból a transzneműek problémája érdekel a legkevésbé, Elég sommás, és cseppet sem polkorrekt véleményem van róluk és a problémakörről. Ezt tudtam, tudom magamban a legegyszerűbben helyre tenni. A nagyon sokat segített, hogy egyszer feltették nekem a kérdést, mit tennék ha a gyerekeim valamelyikéről kiderülne, hogy meleg vagy transz? Persze a kérdésben azonnal ott volt a sugalmazott megoldásom: felkötném-e vagy kitagadnám? Én meg csak lestem mint bornyú arra bizonyos új kapura (vajon honnan jött ez a mondás?), hogy mifene, hát itt nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, és már a kérdésben benne van a jellememről és a hozzáállásomról konkrétan kialakult vélemény. De mert alapvetően engedelmes, szabálykövető vagyok, és szeretem a tisztességes beszélgetéseket, vitákat, elgondolkodtam. Meg is lett a válaszom. Hát, gender-klinikára semmiképpen nem vinném őket, hogy mű nemi szerveket fabrikáltassak rájuk, az tuti! Volt a válaszom tovább is, de az majd kiderül alább, a könyv értékeléséből.
Helen Joyce ír újságíró és a transzneműek mibenlétének, tevékenységének, jogainak, mozgalmának a kritikusa. Matematikusként tanult, és a tudományos életben dolgozott, mielőtt újságíró lett. Eddigi fő műve az, amiről éppen beszélgetünk. 2005-ben a The Economist Nagy-Britannia részlegének oktatási tudósítójaként kezdett dolgozni, és azóta több vezető pozíciót töltött be, köztük pénzügyi- és nemzetközi szerkesztőét is. Majd e könyv témájának a kutatása miatt elhagyta a folyóiratot. (Több mást itt olvashatsz, ha ennyi információ nem elég a hölgyről.)
Egyébként a fotói alapján olyan kis eminensnek tűnik, nem pedig annak a karakán újságírónak, aki ő valójában. Mert a gender-lobbival szembe menni tőlünk nyugatabbra, igen sok karakánságot, bátorságot feltételez: a megélhetés, a jó hír, a becsület múlhat rajta. Aztán lám, Helen Joyce cikksorozatot, publikált, majd a sorozatból könyvet írt, és meg is jelentette.
TRANSZNEMŰEK MAGYAROSZÁGON
Vannak. Hogyne lennének. Előbb-utóbb minden lesz nálunk is, ami odakint (értsd nyugatra) van.
Mindenhol vastagon politikai kérdés a hozzájuk való viszony. Nálunk is. Miközben a tartalma és a következményei fittyfenét politikaiak. Illetve nem csupán politikaiak.
Az sem evidencia, hanem megáll tőle az ember esze, hogy Magyarország Alaptörvénye nem kis felháborodást keltett, amikor nagyon helyesen leszögezte, ami évezredek óta természetes, hogy a család alapja egy férfi és egy nő. (Nem, nem vagyok sem kormánypárti, sem Fideszes, sem egyházi ember,még gyakorló egyháztag sem, tény, hiszek Istenben.)
A felháborodás mögött a a melegek gyerekekhez való joga áll. Az eleve kizárásuk a magyar családmodellből. De a melegek jogának a védelme közben teljesen háttérbe szorult, hogy a kérdés lényege nem az ő bármilyen joguk, hanem a gyerekeké. Mert a melegek örökbefogadási joga nem róluk szól, hanem a gyerekekről.
Akárhol, akármikor bármilyen beszélgetésben felmerült a kérdés, a nekem írt, mondott válaszokból mindig az jött le, hogy a heteroszexuális szülőkből álló családok csapnivalók, bizonytalanok, agresszívek, szeretetlenek, míg a melegek mindig stabil, tartós, következetesen szeretetteli kapcsolatban vannak egymással, így mekkora biztonságot jelentenek a gyermekeknek. Erre rendszeresen tárva marad a szemem, leesik az állam. Mert honnan a statisztikai ismeret, honnan a bátorság, hogy a melegeket ne elsősorban emberként, hanem a nemi vonzódásukból alapján ítéljük meg? Avagy, ha meleg lenne az egész világ, csak boldog családok léteznének? A melegek között nincsen soha megcsalás, veszekedés, nincsen agresszió, anyagi természetű perpatvar, eltérés a nevelési elvekben, mint bármelyik hetero családban? Egy meleg soha nem lehet függő, szenvedélybeteg? Uggyan már!
Az előző gondolatmenet azért is beteg, mert az egyes ember értékét a nemi vonzalmai, önmeghatározása alapján határozza meg: kékszemű, szőke, árja... Ja, nem: saját nemének a szeretete, a nemi szervének ellentétes nemi önazonosság, stb. Vagyis az értéket nem teljesítmény adja, hanem valami egészen más.
A woke-, gender-, LMBTQXYVZZs-mozgalmat jellemző, alapvető szemléletmód szerint az ember nem hihet a józan paraszti észnek, a mindennapi tapasztalatoknak, de még az általánosan elfogadott tudományos alaptényeken alapuló valóságértékelésének sem. A ma modern, polkorrekt embere csak az új ideológiának hihet.
Amire, ugye, az Alaptörvény egyáltalán nem támaszkodik. Nem azért nem, mert Fideszes, nem is azért, mert jobboldali (illetve dehogyis nem, ha balról alkották volna meg, lenne itthon is még nagyobb ostobaság-térnyerés), hanem azért, mert valóban, Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Vagy: az evolúció nem hímnősként, hanem dualisztikus nemiségben vélte megtalálni az emberi faj túlélésének a megoldását. A nem a férfin és nőn alapuló társadalom simán kihal, tehát az evolúció szempontjából értéktelen zsákutca. Ha keresztény szemmel nézem, tökéletesen szembe megy Isten akaratával. S egyébként a józan ésszel is.
De mert hazánkban a kormánypártok úgy állnak ehhez a dologhoz, miképpen hozzá állnak (bár tőle jobbra azt mondják, annyira következetesen nem is teszik ezt), hát súlytalanná válik a téma. Mert nem láthatók annyira azok a jelenségek, amelyek odakint már mindennaposak. 7
„Ugyan, hol vannak Magyarországon transzneműek az óvodákban? Mit kell ezen rugózni? Semmi ilyesmi nincsen itthon” Ezt sem értettem soha, hiszen azért nincsenek a nőnek öltözött bácsik az ovikban, mert nem lehetnek ott, s nem azért, mert a magyar transzok nem akarnak ott lenni! (Ehhez hasonlóan elég megnézni, mit tett Németországgal a szemellenzős migránsimádat. S máris árnyalódik a Fidesz gyűlölet-politikája.)
Mondtam, nem vagyok Fideszes, és semmi anyagi, politikai, karrier-érdekem nem fűződik ahhoz, hogy bármit, akármit a regnáló kormány mellett mondjak. Nem azért mondom, mert a kormány ezt mondja, hanem azt mondom, amit a kormány is mond, tőlük tökéletesen és mindenben függetlenül. Ha a baloldali kormány mondaná, akikre a magam szabad akaratából soha nem szavaznék, akkor is azt mondanám, tökéletesen igazuk van.
Sőt továbbmegyek: Dúró Dóra könyvégetésével sem értettem egyet. Könyvet nem égetünk. Elég égő volt az magától is. Ugyan nagy marhaság, hogy aki könyvet éget, embert is égetni fog, de égetéssel nem csinálunk reklámot annak, ami említést sem érdemel! Csak alapos kritikát. Nem alaptalan öngyújtót. Öngól volt a javából.
TRANSZNEMŰEK
Voltak az őskorban, de legalábbis a kilencvenes évek előtt a melegek. Akik a saját nemükkel szerettek/szeretnek orgazmust átélni és fülig szerelmesedni. Meg voltak a transzvesztiták, a férfiak, akik meghökkentő módon női ruhákba szerettek öltözni.
Transzvesztiták ma már nincsenek. A melegek is ki fognak halni. Nem én mondom, a következetlen, átgondolatlan és rendszer nélküli genderideológiából következik. Ugyanis manapság már csak a gender van. Hogy mi a gender? Egyszerű (fenét az, ennél komplikáltabb marhaság talán csak a szcientológia)! A következőről van szó:
Az embereknek van egy BIOLÓGIAI NEME. Ezt ugye, egyértelműen jelölik az elsődleges nemi szervek: fütyije vagy puncija van-e a megszületett kis drágaságnak? De a gender ideológiája szerint ez semmit sem jelent. De tényleg semmit. Illetve de: társadalmi előítéletet, családi hátrányt, a csöppekre erőszakolt, az elméjükbe szuszakolt magatartásformákat: ha kislány, akkor rózsaszínű babát, fakanalat tesznek a szoknyácskája ölébe, ha kisfiú, akkor kék autót, játékkatonát helyeznek a kantáros nacija zsebébe.
De a valódi lényeg az ember GENDER NEMÉBEN rejtőzik. A gender nem az a nem, aminek született, hanem az aminek valójában érzi magát. Függetlenül a genetikusan szerzett vagy sebészileg alakított nemi szervektől, függetlenül a genetikától és a hormonháztartástól.
A transzneműség így öli meg a homoszexualitást: ha egy férfi a férfiakat szereti, akkor eszerint a gondolkodás szerint ő valójában már nem is férfi, hanem nő. Transznő. Hm... Akkor egy transzférfi, aki elidegenedett a nemétől (tudod, valójában, biológiailag nő) de mégis egy nővel van együtt, akkor tulajdonképpen leszbikus férfi? :-D Van itt ellentmondás, lesz is, még több...
Így lehetséges az, hogy például jelenhet újsághírként, címlapot szerezve magának, hogy férfi gyereket szült. Természetesen soha nem egy biológiai férfi szül, hiszen az képtelen a szülésre, hanem mindig transzférfi (tudod, biológiailag nő) szül gyereket. Akinek a vaginájában férfipénisz járt, vagy akinek a méhébe hímivarsejtet ültettek.. (Mert még csak az ösztrogén-kúrájánál tart, a méhe még a helyén van és működik.)
S itt jön a titok: a biológiailag férfinak született emberből soha nem lesz nő, a biológiailag nőnek született emberből soha nem lesz férfi. Az átalakító műtétek csak külsőségeket változtatnak. A biológiai nemünk lényege sokkal mélyebben rejtőzik bennünk. Még az hormonkúrák, a pubertásstoppolók sem képesek ezt a lényeget megváltoztatni.
Arról nem beszélve, hogy mindehhez egy antropológiai bűvésztrükköt is végre kell hajtani.
Ha van az ember és van a teste, és az utóbbi csak egy kaszni, amit a lélek kapott, akkor ez azt jelenti, amit a mai filmek, könyvek milliója sugall: a test és a lelek szétválasztható. Ezt mondja a gender-ideológiai a transzokról/nak: légy az, ami a lelked szerint vagy, ne törődj a testeddel!
Ez ellen a szétválasztás ellen már sokszor demonstráltam. Ezt teszi Joyce is csak más alapokon.
Abban egyetértünk, hogy az ember biokémiai egység. Egy egészséges ember tudatát a jól működő biokémiája határozza meg. A kettő, a test és a lélek nem választható el egymástól: nincsenek agyhalott zombik (illetve vannak, csak nekik történt valami az agyukkal) és nincsenek test nélkül mászkáló lelkek.
Nem állom meg, hogy ne ismételjem magamat: a test és a lélek szétválasztása a Biblia szerint az ördög egyik legnagyobb csalása. A Szentírás szerint ugyanis a halálban nem szétválnak az antropológiai összetevők, hanem megsemmisülnek.
A halál alvás, amelyben a halott semmit sem tud arról, ami a halála után történik. (Alvás azért, mert lesz belőle a feltámadás után.) A halott nem képes kommunikációra, semmilyenre, sehogyan. Aki, ami kommunikál, az nem a halott ember. Nem véletlenül tiltja Isten a halottidézést, a halottakkal történő kapcsolatfelvételt.
A bibliai antropológia egyébként nem dualisztikus, hanem a test-lélek-szellem hármassága adja ki a teljes embert. Ebben a felfogásban a test egyértelműen a matériát jelenti, a lélek az értelem, érzelem, akarat hármasságát, a szellem pedig az Istenre való nyitottság képességét. Mind az Ó- mind az Újszövetség szóhasználata konzekvens az eredeti héber és görög szavak használatában. De ez itt messzire vezetne.
Ha mélyebben érdekel a téma, kattints ide, csuda érdekes!
IGAZSÁGTALAN VAGYOK A KÉPEKKEL
Egyébként. Mert eddig jobbára olyan képeket tettem fel, amelyek ijesztő, visszataszító arcokat mutatnak. Amiket semmilyen esztétika szerint nem lehet szépnek nevezni. (Van valami ösztönös szépérzék bennünk: nincsen élő ember, aki például a felújított, kaszásdűlői Pethe Ferenc teret szépnek nevezné az otromba vascsöveivel.) Papagájok és bohócok.
De ez nem kell feltétlenül így kinéznie minden transzneműnek. Nem is értem, hogy mit a fene reakciót várnak, azok, akik ilyen förtelmessé teszik magukat? Teljesen véletlenül találtam például Lakatos Levente oldalán két transz fiatalt, akikről így ránézésre, az utcán, a villamoson meg nem mondanánk, hogy transzok. Dizájn szerint szimpatikusak. Mondjuk amikor a transz nő megszólal, az érdekes...
Cikk és videó itt, ahonnan a kép is származik
A TRANSZGENDER EREJE
Helen Joyce elsősorban Amerikáról, Angliáról és Írországról beszél, onnan hoz példákat, példatörténeteket. Amit leír, elmesél, döbbenetes. Itt, Magyarországon el sem tudjuk hinni, képzelni. O1G gyülöletkeltésének gondoljuk.
Az említett országok (és még sokan mások) ott tartanak, hogy a transzgender ellen nem lehet szólni. De tényleg nem. Aki megteszi, hamarosan célkeresztben találhatja magát, függetlenül a bármilyen teljesítményétől.
Így járt például, hogy neves személyt említsek, és aki csöppet sem vádolható jobboldalisággal, J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írója. Felemelte a szavát, hogy menstruálni csak a nők tudnak, és a ki menstruál, az nő. A transzgender kivágta nála a biztosítékot. Ő meg a transzlobbinál. Ezáltal a médiában is. A dolgok hamarosan ott tartottak, hogy Rowling fasisztává ért a támadások alatt. Mármint azzal vádolták. A történet manapság ott tart, hogy a genderlobbi azért dolgozik, hogy a HBO-nál készülő Harry Potter háttértörténetek megfilmesítésekor Rowling tűnjön a francba a film környékéről is. Érted, ne legyen ott a saját művénél...
Esete nem egyedi. Professzorok vesztették el a katedrájukat, lapok szűntek meg, alapítványi támogatások apadtak el. Szörnyű hatalma és ereje lett a transzgendernek. Amit a politika is támogat. Helen Joyce szerint a legtöbb esetben a tájékozatlansága miatt. Aki a transzúthenger útjába kerül, az alaposan megjárhatja.
E példák miatt is érdemes elolvasni a könyvet.
Adva van egy kanadai szülőpáros. Általános iskolás kislányukról az iskolában „kiderült”, hogy bizonytalan a nemi identitása. Fiúnak gondolja magát. Fiúkkal barátkozik, rövidre vágatta a haját. Vagyis transz, szól a verdikt. Az iskola a szülők tudta és beleegyezése nélkül megerősítette a lányt az új identitásába: fiúként kezdte kezelni, új nevet adott neki, még az évkönyvben is az új nevén és nemével szerepeltette.
Az iskola saját genderpszichológusa egy kísérleti tesztoszteron kezelést javasolt a lánynak fiúnak. A lány fiú és az édesanyja tudomásul vette, hogy a kezelés kísérleti és bele is egyezett a lefolytatásába.
A gyermek apja tiltakozott az iskola eljárása és a kíséreti kezelés lefolytatása miatt és bírósághoz fordult. Ahol akkorát bukott mint Rottenbiller. A bíróság kimondta, hogy neki semmi köze nincsen az egészhez (ismét mondom: általános iskolás gyermekről volt szó!). Azt is, hogy a szülőknek kötelessége megerősíteni a kiskorú gyermek identitását, s ha nem teszik, az családon belüli erőszaknak számít.
S mert az apa az eljárás során folyamatosan nőneműként hivatkozott a kislányára. Végül börtönre ítélték, mert nem akarta passzívan végigasszisztálni a gyermeke tönkretételét.
Mondom: börtönre ítélték, mert úgy gondolta, köze van a gyermeke sorshoz, egészségéhez és jövőjéhez!
Egyébként a transzmarhaság ereje egyértelműen megmutatkozik abban is, hogy a szerző levezeti, mennyire semmi tudományos alapja nincsen a transzneműségnek, mennyire minden-ellenes, hozza a példákat, hogy milyen kíméletlen diktatúrát alkalmaznak az érvényesülés és a mindent leuralás érdekében. Majd több esetben is kellő tisztelettel szól a transz emberekről, nehogy megbántsa őket. Mi a félelmetes, ha nem ez?
Érdekesség. 1999 talán legnagyobb filmes dobása a Mátrix volt. A filmet eredetileg Larry és Andy Wachowsky rendezte. Azért eredetileg, mert ma már Lana és Lilly Wachowskynak hívják őket.
A film bemutatása után évekig ment a lelkes találgatás, mi is a témája, párhuzamos világ, ismeretelmélet, valóságismeret, miegymás. Még könyv is jelent meg a Mátrix filozófiájáról. A könyv rengeteg mindent tárgyal.
Csak éppen azt nem, amiről a rendező tesók szerint ténylegesen szólt a film: a transzneműségről, a rejtőzködésből való előbújásról, önmaguk, a női mivoltuk, lényegük vállalásáról.
Backi, gondoltad volna?
Én ezek után úgy vagyok vele mint Hofi az orvosa által felírt gyógyszerrel: az orvos nem mondta meg, mire írta fel, Hofi meg nem mondja meg, mire szedi. Én se mondom meg, miként nézem, értelmezem magamnak a filmet. Tutira nem annak, amit a rendező fivérek/nővérek elkészítették.
A GYERMEKEK NEMI IDENTITÁSA
Helen Joyce is írja: az utóbbi években szignifikánsan megugrott a nemváltó fiatalok száma, és az életkoruk is egyre fiatalabb. Ezen már gondolkodtam. Mert ennek két oka lehet:
- Végre nem kell titkolózni, nem szégyen, nem jár érte társadalmi megvetés, simán mehet a coming out, hát elő is állnak, akik tudják, hogy a lábuk közötti szerv tévedés, véletlen, félrevezető. S mert előállnak, azok, akik még nem tették meg, ebben bátorítást látnak, s jönnek elő a fényre.
- A kamaszok már az internet világában élnek: egyre többet, egyre sűrűbben találkoznak a transz-problémával. S mert egyre sűrűbben találkoznak vele, kommenteket olvasnak, podcastokat, beszélgetéseket néznek, s ezt teszik a társaik is. Minden azt sugallja mindez teljesen természetes. Kialakul körülöttük a véleménybuborék. Mintegy divattá lesz a transzság.
Joyce a második verzió mellett teszi le a voksát. Idéz pszichológusokat, szakértőket, akik azt mondják, nem átnevelni és pláne nem hormonkezelésnek kellene ezeket a kamaszokat alávetni, hanem megerősíteni őket abban, akinek, aminek születtek. Mert mondják, kamaszkor után a legtöbb gyerek egyszerűen túlnő ezen az identitásproblémán.
S bizony itt van a hormonális és a műtéti kezelések tragédiája. Mert ez már nem csupán pszichés ráhatás, hanem visszafordíthatatlan következményekkel járó beavatkozás. Nincsen visszaút.
A transzgender nem ismer megbánás-történeteket. Hivatalosan nincsen olyan, aki abbahagyja a kezelést, aki visszatér az eredeti biológiai neméhez. Csak boldog jövő, virágos rét van a kívül-belül roncsolt testekben.
A NŐK SEMMIBEVÉTELE: A SPORT ÉS A NŐI TEREK
A transzgender tevékenység nyomán szép lassan semmivé foszlanak mindazok az eredmények, amelyeket a feminista mozgalom elért. A nőiség érték-mivolta vész el teljesen. Mert ha bárki nő, aki annak mondja, gondolja magát, ki marad, aki igazából nő? Sőt és egyáltalán mi marad abból, hogy nő?
A transzgender két területen veszi teljesen semmibe a nőket. Az egyik terület a SPORT. Nyilvánvaló: ha egy férfi átesett a kamaszkoron, az egész testalkata mindenestül férfi. S a férfiak biológiája egészén más mint a nőké. Egy férfi sportolóval szemben egy női sportoló teljesen esélytelen. (A könyvben erre több konkrét példát is olvashatunk.) Ez ellen kampányolt Martina Navratilova is. El is vesztette az állását, a támogatásokat. De ez ellen tiltakozott a nemzetközi úszószövetségnél György Réka, magyar úszónő is, amikor a férfinak született Will Thomas-szal kellett versenyeznie. Elmondta, hogy sokan megköszönték a kiállását, de csak suttogva az árnyékba bújva, nehogy kiderüljön, szóba álltak vele. Esetéről dokumentumfilm is készült.
A másik terület, ahol a transzgender leuralja a nőket, a NŐI TEREK semmibevétele. Micsoda a női tér? Mosdók, öltözők, börtönök. Olyan terek, ahol fontos a nemi elkülönülés. Arról van szó, hogy a transznők (értsd: férfiak) követelik maguknak a jogot, hogy ezeket a tereket használhassák. Függetlenül a meglevő nemi szervüktől, csak mert azt mondják, ők már nők. Vajon nőként szívesen vetkőznél, zuhanyoznál egy transznők szeme láttára? Vagy férfiként rábólintanál, hogy a párod, lénygyereked ezt tegye?
A női börtönökbe küldött transznők esete sem kis probléma. Joyce részletesen ír erről. A bemondásra nők igazi nők közé kerülnek, zárt térben, összezárva...
A transznők nősége így söpri félre a biológiai nők jogait. A kisebbség így uralja le a többséget. S a többség ebbe szélesen mosolyogva egyezik bele. KIvéve, aki nem.
A KÖNYV MAGYAR KIADÁSA
Bár mára itthon is több, a gender-marhaságokkal foglalkozó kötet is napvilágot látott, Helen Joyce könyve mégis hiánypótló. Elsősorban azért, mert összeszedett, széles körben vizsgálja a kérdést, közben mégis olvasmányos, érdekes és érthető. Nekünk magyaroknak, akiknél ez az őrület még nem mindennapos és pláne nem diktatúra-szerű, különösen megdöbbentő és fontos tudni, mi a helyzet „odakint”.
Nem tudom, milyen lehet a szöveg eredeti nyelvezete. A magyar fordítás minősége hullámzó. Döntő részben nincsen vele baj, de vannak olyan mondatok, amik annyira nyakatekertek, hogy többször nekik kell futni az értelemért. a fordító mintha nem mert volna elszakadni az eredeti szórendtől és írásjelektől.
De vannak teljesen értelmetlen mondatok is. Tényleg nem sok, de pár akad.
Mindent összevetve ez nem zavaró, a tartalom messze elmossa a szöveg gyengélkedését, de azért jó lett volna, ha még ez sincsen. Azért az MCC Press van annyira jelentős kiadó, hogy ilyet ne engedhessen meg magának.
ÉRTÉKELÉSEIM EGYNÉMELY GENDER-TÉMÁJÚ KÖNYVEKRŐL
Szilvay Gergely: A melegházasságról
Szőnyi Szilárd: Föltámadott a gender
Gabriele Kuby: Globális szexuális forradalom
Dougla Murray: A tömegek tébolya
MCC Press, Budapest, 2022, 342 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156351265 · Fordította: Lukács Tibor
8/10
2024, január vége felé, péntek délután. Tegnap láttam egy mémet: annyira hosszú ez a január, pedig már hetvennegyedike van! Hát, ja...
A hét arról szólt, hogy írtam a Moonhead Prog Rock Fesztiválról a beszámolót, meg is jelent, küldtem is egy csomó zenésznek, válaszoltam a reakcióikra, fogadtam a kritikát és a köszöneteket (ebből volt több) és dolgoztam.
Meg voltam unokázni, de most inkább a lányommal való beszélgetés lett belőle.
Nagyon lassan ment a hét, hideg is volt, meg olyan kis kedvetlen is vagyok. A pénzünk nagyon fogyott ebben a hónapban, szűkre kellett vonni nagyon a nadrágszíjat, megint volt ebből feszkó, meg másból is, olvastam, de vagy három könyvet félbe hagytam érdeklődés híján.
Szóval ez olyan kis dejóhogyvége hét lett.
