KÖZELEG A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM századik évfrodulója. Erdélyben, az Uz-völgyében a katonai temetőben, az emlékhelyen forrnak az indulatok, s a román politikai vezetés szóba sem áll a külügyminisztériummal. Románia is, Magyarország is Uniós ország. Magyarország és Románia sosem szerette igazán egymást, még Trianon előtt sem, azóta pedig végképp nem. A szocializmus kényszerbékéje csendet teremtett, de nyugalmat nem, ám a Nagy Testvér által kikényszerített szilencium a magyar felet még olyan esetekben is hallgatásra kényszerítette, mint például Bözödújfalú kiürítése és a völgy vízzel való elárasztása. (2009-ben jártunk ott, akkor még állt a templom tornya. 2014-ben egy vihar azt is ledöntötte.) Kádár „apánk” csak Nicolae Ceaușescu-val nem váltott édes szájcsókot a szocialista főtitkárok közül.
S van baj a hivatalos történelemmel is. Innen úgy fest, meglehetősen érdekesen válogatják és rendezik sorba a rendelkezésre álló adatokat. Meg úgy, hogy a román kisebbségi érzés mindent megtesz a történelemmel, hogy ne kelljen léteznie. Még dákoromán-elméletet is szül, csak magasabbra emelhesse magát. (Most arról ne beszéljünk, hogy a magyar ősemlékezet rokonságai [hun, sumér, kelta, Nimród, stb.] 
honnan fakadhat, és mi lehet a valós tartalma, és vajon miért érezzük ezt megalapozottabbnak, mint a románok múltfestését, illetve arról se beszéljünk most, miért a magyarok voltak az egyetlenek a volt „testvéri országok” közül, ahol egy kommunista előbb volt kommunista, mint magyar? Míg a szomszéd országok kommunistái előbb voltak románok, csehek, szlovákok, bármik, mint kommunisták. Miért Magyarország az a hely, ahol a nemzeti jelképek fasisztának számítanak, a nemzeti lobogó meg a vezető párt zászlajának? Lehetne még vastagon bolyongani hasonló kérdések felett, de most valójában nem is ez a téma.
*
SOKKAL INKÁBB AZ, HOGY VAN ITT EGY ROMÁN TÖRTÉNÉSZ, Lucia Boia, aki, úgy fest innen, józan európai a román európaiak között. Aki nem hanyatlik elégedett a dákoromán múlt tényszerűségébe vetett hit kiváltotta intellektuális orgazmussal a párnái közé, hanem hajlandó kérdéseket feltenni. S ezeket le is írja. Olyan könyvekben, mint a Miért más Románia?, a Vesztesek és győztesek (Az első világháború újraértelmezése), a Románia elrománosodása, vagy A román kommunizmus különös története, illetve Az 1918-as nagy egyesülés. De sokat mondó ez a cím is: Történelem és mítosz a román köztudatban.
Boia könyve jobbára könyvecskék, nem féltégla nagyságú, okadatolt szörnyek. Vagyis olvasható a mennyiség. Vastagságra is, stílusra is. Úgy fest, Boia nem egy grafomán, szószátyár történész. Rövid lére fogja a nem éppen polkorrekt és országában általánosan elfogadott véleményét.
*
A JELEN KÖNYVÉVEL IS SZEMBEMEGY A MAI, HIVATALOS álláspontokkal, véleményekkel. Ugyan Oswald Spengler óta tudjuk, hogy a Nyugat haldoklik, Fukuyama óta pedig azt, hogy a demokrácia után nincsen semmi, mert ezzel a topra értünk, s nos, véget ér a történelem. Valójában Boia sem mond mást a könyvecskéjében. Ha csak méretre összehasonlítjuk Spengler és Fukuyama könyvével, orbitális tévedés lenne azt gondolni, hogy bármit alapjaiban gondol újra, vagy vadonás új elméletet állítana fel a várható kilátásokat illetőn. Számomra ez, mármint a túlságosan szűkre szabott terjedelem a könyvecske gyengeségének tűnt. Kicsit olyan volt, mintha Boia nagyon röviden összefoglalta volna mindazt, amit összemazsolázgatott innen-onnan. Másfelől tény, hogy jól mazsolázgatott, és élvezetesen mondja el a végeredményt.
A Nyugat hanyatlásá-nak a mondanivalója gyakorlatilag három pontban foglalható össze.
1.
A Nyugat érthetetlen módon elveszítette a saját identitását. A múltját legszívesebben letagadná, megsemmisítené, és az egész létezése nem más, mint egy állandó bocsánatkérés a létezése miatt. Ez azonban az önazonossága, a méltósága megszűnéséhez vezet. Mert azt elfelejteni, hogy ha vannak is szégyenfoltjai (s kérdés, kinek, mely földrésznek, országnak, nemzetnek, nációnak nincsenek), Európa mégis a világ vezetője volt, s ha Amerikát Európa egyfajta gyermekének tekintjük, a mai napig is az. Ám ha nem tekintjük is annak, az USA, Oroszország és Kína mellett ma is az. S itt nem csupán a politikai hatalomra kell gondolni, hanem a szellemi, tudományos, művészeti és kultúrális kapacitásokra is.
2.
Az identitás feladása miatt elveszítette az önvédelmi képességeit is. A legjobb példa erre, hogy a migrációval kapcsolatban mintha az összes európai ország kikapcsolta volna az immunrendszerét. S egy kkapcsolt immunrendszer óhatatlanul a szervezet halálához vezet.
3.
Az identitás feladása az egykori értékek feladásával jár, az pedig káosszal. Kikerülhetetlenül. S ha az egykori, évszázadokon át kitartó értékek megszűnnek, ha szembe fordulunk emberi mivoltunk alapvető meghatározásával, a teremtettségből fakadó emberségünkkel, a férfiúi és a női mivoltunkkal, és minden ebből fakadó édes kényszerrel. Boia a nemek összemosását, a gender-elmélet tarthatatlanságát és a nemi szerepek felcserélését említi. Illetve azt, hogy az EU-parlament Istennek még a nevét is kivette az EU Alkotmányából. Mintha ez érdem lenne. Vagy magától értetődő.
*
Boia azt mondja, van kiút. Mindent pont nem úgy kell csinálni, ahogyan most csináljuk. Vagy ha így csináljuk, ne legyen meglepetés, ami történni fog. Mert mindennek van születése, érlelődése, növekedése, delelője és alkonyata is. Ez törvényszerű. De az nem, hogy Európa hibát hibára halmozva önmaga idézi elő a saját halálát és ezt még eszmei, humanitárius köntösbe is öltözteti.
Boiai könyve nem üt nagyot, csak mintegy összefoglal. Nincsenek messzire ható, nagyot akaró koncepciói, csak szákszavúan elmondja, amit lát, és amit gondol. Nem elemez túlságosan, nem prognosztizálni nagy mélységekbe, csak elmondja, Európának valószínűleg annyi. Ennyi.
Persze az is meglehet, és ezt már én mondom, nem Boia, hogy pontosan emiatt érett már ez a világrend a pusztulásra, pontosan emiatt kell valami jobbnak következnie. Ami lehet valami nagy szellemi ébredés (nos, khm, izé), lehet egy világégés és egy új kezdet, és lehet valami nagy, nem az emberből kiinduló transzcendentális változás. Én, nyilván a posztkereszténységem miatt leginkább az utóbbira hajlok. Félelmetes jövőkép ez is, leginkább önvizsgálatra sarkalló, de nem véletlenül írtam vagy húsz éve egy könyvet Marana Tha! címmel.
Két interjú a szerzővel:
https://foter.ro/cikk/20181203_lucian_boia_nalunk_a_borton_meguszasa_az_orszagprojekt_interju
https://www.erdely.ma/lucian-boia-tortenesz-megallapitasai-a-digi24-studiojaban-a-tortenelem-nem-ismetli-onmagat/
Koinónia, Kolozsvár, 2014, 114 oldal · ISBN: 9789721650975 · Fordította: Rostás-Péter István
