A Digedag-sorozatról.

Ez a könyv meg az a könyv, amit betéve ismertem füzet formában, mielőtt így elolvastam. Ez a vadnyugati Digedag-sztori utolsó része: a pénz eljut a frankó csávó északiakhoz, hogy taccsra vághassák a rabszolga-tartó csúnya bácsi délieket. Szerintem a legjobban kitalált történet volt az általam olvasott Mozaik-történetek közül. Vélem, ha nem ezzel találkoztam volna először, nem lettem volna soha olyan lelkes a Mozaikkal kapcsolatban.

S ez a lelkesedés még akkor sem múlt el, ha maga a történelmi háttér azóta árnyalódott a történelmi ismereteim bővülése miatt. (Vö.: mikor is küzdött a négerek egyenjogúságáért Martin Luther King, és mikor volt az, hogy egy fekete nőt bíróság elé vittek, mert a fehéreknek fenntartott helyre ült a buszon? S mennyivel volt ez az észak-dél háború után? Rabszsolgák felszabadítása, emberi jogok? De most nem az a téma.)

Szóval pá, Vadnyugat de nem pá, Digedagék, megyünk keletre!

*

A 37. kötet a Németországban 1974. március, április, május és június
(Magyarországon 1975. február, március, május és június)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Eljegyzés San Felipén (az 1975/2. szám megjelenéskori címe: Hadihajó a láthatáron) 
Florida mocsaraiban (az 1975/3. szám megjelenéskori eredeti címe: A felrobbantott híd) 
Visszavonulás ellenséges területen (az 1975/4. szám megjelenéskori eredeti címe: Menekülés tűzön-vízen át) 
A viszontlátás Jennyvel (az 1975/5. szám megjelenéskori eredeti címe: A nagy kaland vége)

*

A Digedag-sorozatról.

Ez a könyv olyan könyv, ami csak olyan Mozaik füzeteket tartalmaz, amiket még nem olvastam. Viszont azT a fanyalgásT, amit az előző rész értékeléséhez írtam, most visszavonom.

A magát angol nemesnek hazudó szatócs, Pedró féltékenysége, a szatócs buktája nagyon feldobta ezt az epizód-sort. Valahogy úgy éreztem, most nem csak perget a cselekmény, hanem történt is valami. Szóval visszatért az alig párolgott hitem a sorozat ezen epizódjaiba.

*

A 36. kötet a Németországban 1973. november, december, 1974. január és február
(Magyarországon 1974. október, november, december és 1975. január)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Kalózportyán (az 1974/10. szám megjelenéskori címe: Halálfejes lobogó alatt) 
A csodás banánpezsgő (az 1974/11. szám megjelenéskori eredeti címe: Szökés az erődből) 
Az angol hajó (az 1974/12. szám megjelenéskori eredeti címe: A kalóztámadás) 
A fegyverraktár (az 1975/1. szám megjelenéskori eredeti címe: A titkos fegyverraktár)
(infó: moly.hu)

*

Időkapu, Budapest, 2016, ISBN: 9789639791473 · Fordította: Nagy János, Viszocsánszky Mihály

5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Folytatódik a dél-amerikai kalandok sora. Digedagék a botcsinálta spanyol nemes, önjelölt kalóz, Don Manuel di Tornados „vendégei”, nem kicsit barátjuk, az erőművész Pedro szerelembe esésének következményeképpen. Don Manuel figurája nekem folyton-folyt Loius de Funés-t juttatja eszembe. Akit soha nem kedveltem igazán. Erőltetett és harsány számomra. Emitt a figura egyáltalán nem nyert meg magának. Nem a negatív, ostoba szerepe miatt, hiszen a korábbi gonoszok, Coffins és társai, Doc és Jack figuráját nagyon eltaláltnak gondolom. Don Manuel nem gonosz, csak simán ostoba. Don Quihote-i figura, de híján annak minden szimpatikus nemessége nélkül. Egyszerűen ostoba. Amitől még lehetne érdekes. De számomra nem az. És ebben a képi megfogalmazás sem segít sokat. Coffins figurája, a vadnyugati tszteletes szikár, fekete alakja nem önmagában volt antipatikus, hanem a tettei tették azzá, de még tetteinek pragmatikussága is hordozott magában valamit, amitől ha nem is szimpatikussá, de, hm, mi is a jó szó…, figyelemre méltó ellenféllé vált. Don Manuel ripacs. Pont. S ezáltal a történetben is jelentkezik valami nem pozitív nyitás a gyerekek felé.

*

A 35. kötet a Németországban 1973. július, augusztus, szeptember és október
(Magyarországon 1974. június, július, augusztus és szeptember)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Száguldás az Atlanti-óceánig (az 1974/6. szám megjelenéskori címe: A vészjósló távirat) 
A különös kalózok (az 1974/7. szám megjelenéskori eredeti címe: Kalózok fogságában) 
Majombajok San Felipén (az 1974/8. szám megjelenéskori eredeti címe: A majomcsapda) 
A Bella Espagna ágyúi (az 1974/9. szám megjelenéskori eredeti címe: Hajóroncs a Rettegés-öblében)

*

4,5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Digedagék a Vadnyugatról délebbre kalandoznak, eljutnak Dél-Amerikába, egészen Panamáig. 

Kamaszkoromban ekkor már vadul gyűjtöttem a sorozatot, minden hónap elején rohantam az újságoshoz, le ne maradjak róla. Annak ellenére, hogy itt valahogy változott a sorozat, a hangnem. A vadnyugati történet, az összes képi, verbális poén ellenére, fura lesz ez a szó, de mégis komoly volt. Ettől a panama résztől, Pedróstul, kalózostúl az egész egyre inkább elcsúszik valami túl komikus harsányság felé. Ami nem jelenti azt, hogy rossz lesz. Filmvígjáték is többféle van: a maga nemében humoros az Ötödik elem, a Különben dühbe jövünk, A tizedes meg a többiek is, a Jákob rabbi kalandjai, meg a Torrente -sorozat is. (Nem sokat gondolkodtam a fenti címeken, csak ami jött…) Nem rosszabb innentől a sorozat, ízlés kérdése. csak más. (Tény, hogy a még későbbi Irgum-burgum lovag már kicsit idegesített. Gyerekként.)

Ezzel együtt, és ez már nyilván a nosztalgia része, sokszor nagyon mélyeket sóhajtottam, a rajzok egy csomó olyan emléket felhoztak, amiknek semmi köze nem volt a történethez, csak a korhoz, amiben lapozgattam a füzeteket. Ahogy a Vadnyugat-sorozatnál teljesen egyértelmű volt, hogy önmagában hordozza az értékét, itt már nem vagyok annyira biztos magamban.

*

A 34. kötet a Németországban 1973. március, április, május és június
(Magyarországon 1974. február, március, április és május)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Úton Panamába (az 1974/2. szám megjelenéskori címe: Hajótörés a nyílt tengeren) 
Hajótörés az Ördög-foknál (az 1974/3. szám megjelenéskori eredeti címe: A dzsungel árnyai) 
A világ legerősebb embere 
Az őserdei vasút (az 1974/5. szám megjelenéskori eredeti címe: A vonatrablók támadása)
(infó: moly.hu)

*

5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Abszolút retró-feelinget hozott ez a kötet, de most komolyan! Ebből a könyvből minden füzet a birtokomban van, alaposan ismertem az összes kockáját, Coffins elmúlását, a kincs megszerzését, a kínai negyed kalandjait, Doc és Jack aljas bénázását.

Valamit nagyon tudott ez a Hannes Hegen, barátaim, hogy a mai napig hatnak ezek a rajzok. Túl a nosztalgián is.

5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Erről a kötetről 
Ez valahogy nagyon élvezetes volt! Egyfelől a döntő része ismeretlen volt számomra, másfelől nagyon szórakoztatott, harmadfelől azért volt benne ismerős füzet is, de a környezetét, előzményét eleddig nem ismertem. Viszont az a böhöm tolték szobor már gyerekkoromban nagyon megragadta a képzeletemet.

Mondjuk azt nem értem, hogy miért az a könyv címe, mi, hiszen a gőzorgona messze nem fogja át a cselekményt, sőt, voltaképpen annyira egyetlen jelenethez kötődik, hogy csak na. Ezt elhibázták.

Nem volt hiányérzetem kiskamaszként, már ami a történetet hiányzó mozaikjait illeti, kiegészítettem magamnak, vagy nagyvonalúan átlépte a történet likain; a hiányérzetem a birtoklási vágyamból fakadt, akartam az összes füzetet. Az elmúlt több, mint negyven év alatt ez a birtoklási vágy nem csökkent, mai is ugyanúgy él… Kapzsi az ember.

Keeeell, brühühühü!

*

A 32. kötet a Németországban 1972. július, augusztus, szeptember és október
(Magyarországon 1973. június, július, augusztus és szeptember)
folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Sötét terv, sárga pöttyökkel (az 1973/6. szám megjelenéskori eredeti címe: A nagy csel) 
A gőzorgona győzelme (az 1973/7. szám megjelenéskori eredeti címe: A megvadult csorda) 
Támadás a sziget ellen (az 1973/8. szám megjelenéskori eredeti címe: Veszélyben az aranykincs) 
A bánya foglyai (az 1973/9. szám megjelenéskori eredeti címe: Az aranybánya foglya)

*

5/5

(2017)

A Digedag-sorozatról.

Ebben a könyvben volt az a füzet, Az Ég Királynője, ami gyerekkoromban erős marokkal ragadta meg a fantáziámat. Azok a régi, gyerekkori érzések, hű-k, meg ha-k a képeket látva, nézve azonnal visszatértek. S itt volt még A nagy üveggyöngy üzlet, ami hasonló hatással volt rám anno, mint a fenti füzet.

Nem bírom abbahagyni! De nem kérek segítséget, nincs rá szükségem.

*

A 31. kötet a Németországban 1972. március, április, május és június (Magyarországon 1973. február, március, április és május) folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Az egek királynője 
Rodeó Buffalo Springs-ben (az 1973/3. szám megjelenéskori eredeti címe: A Szahara réme) 
Meglepetés a Hód-folyónál (az 1973/4. szám megjelenéskori eredeti címe: Az arany nyomában) 
A nagy üveggyöngyüzlet (az 1973/5. szám megjelenéskori eredeti címe: Hajóskapitány szárazon)

*

4,5/5

(2017)

Digedagékról.

Ebben a könyvben van az a két füzet, amit először kaptam papától. Vszont mivel ismert képekről van szó, itt nagyon feltűnő volt, hogy vagy az eredeti képek feldolgozása, vagy a nyomdai kivitelezés, de valamelyik nem sikerült. A könyv egészét nézve és a digitalizálásra gyanakszom, mert maga a kiadvány egyébként profi.

Amikor olvastam, mosolyogtam, nevettem, meghatódtam (az emlékek miatt, Papa miatt), gyerek lettem, de felnőttként is élveztem.

*

A 30. kötet a Németországban 1971. november és december, 1972. január és február folyamán (Magyarországon az 1/72, 2/72, 3/72 és 1973/1 jelzéssel) megjelent Mozaik újságokat tartalmazza: 
Felfordulás Turtleville-ben 
Tutajjal a Mississippin 
Közjáték a Palace Hotelben (a 3/72. szám megjelenéskori eredeti címe: Közjáték a Palace Szállóban) 
A Missourin (az 1973/1. szám megjelenéskori eredeti címe: Hajsza a folyón)
(infó: Moly.hu)

*

5/5

(2017)

A Digedag sorozat egészéről itt olvashatsz.

Ebből a kötetből semmi nem volt/nincs meg eredeti kiadásában, vagyis az egész újdonság volt számomra.

Nem tudom, hogy a fordító vagy a szerző, Hannes Hagen hibája, a rengeteg grafikai poén mellett itt tűnt csak fel nyelvi lelemény is, amitől szakadtam*. Igaz nem is találtam sokkal többet. Arra gondolok, amikor a Digedagokat üldöző seriff fejére zuhan a rabló kezéből a fémtárgyakkal teli nehéz zsák, és leüti, akkor a seriff gondolata ez: „Jelelemző, mindig, minden teher az én vállamat nyomja!” Majd a rabló jegyzi meg ugyanott: „Most elősör látok olyat hogy a seriff összeomlik a bizonyítékok súlya alatt.” S amikor egy kockával odébb a seriff magához tér, ezt motyogja: „Mi történt? – tűnődött kábultan. – Valami súlyos esettel volt dolgom.” Nagyon vicces!

* Bár a DeVito-Schwarzenegger-féle Ikrek-ben van egy nagyon hasonló poé: amikor az egyik fickóra rázuhan több száz kiló vastag lánc, és maga alá temeti, DeVito megjegyzi: „Egy ember, akinek sok nyugszik a vállán.”

*

A 29. kötet a Németországban 1971. július, augusztus, szeptember és október folyamán (Magyarországon az utolsó két szám 1/71 és 2/71 jelzéssel) megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Rajtaütés a Préri-expresszen 
Aranyláz New Orleans-ban 
Veszedelmes titkok 
A „Louisiana” akció

A kötet érdekessége, hogy 1971-ben a „Veszedelmes titkok” címmel megjelenő újság volt az első szám, melyben a magyar olvasok – kissé furcsán, egy folytatólagos kaland közepébe csöppenve – először ismerkedhettek meg a három manóval.
(infó: moly.hu)

*

5/5

(2017)

Mivel azért, be kell látnunk, itt egy gyermekeknek szóló képregény-szappanoperáról van szó, nehéz minden részhez külön értékelést írni. Így ezentúl belinkelem majd az egészről szóló értékelésemet. Meg ha van külön véleményem, azt persze leírom.

A Digedag-sorozatról itt olvashatsz.

Erről a kötetről 
Ez nem annyira. Valószínűleg az utolsó beletett füzet lovakkal való vacakolása miatt, ami olyan volt, mint egy Louis de Funès -film, és engem az ő filmjei szórakoztatás helyett mindig nagyon fárasztottak. De tény, ezáltal a kötet által kezd bennem összeállni a kép, miről is szólt egészében Digedagék vadnyugati kalandja. Mert régen mozaikokból raktam csak össze magamban a Mozaik történetét.

De minden jel azt mutatja, hogy függő lettem: elmentem a könyvtárba, hogy még a nyári szünet, a könyvtár zárása előtt kivegyem a még bent levő köteteket. Öt darab volt. Most kilenc kötet vár még elolvasásra, kettő pedig értékelésre.

„Még és még és még és még”*

* Kálloy Molnár Péter pöpec dala. Csak ez a sor passzol ide, de a dal nagyon jó: https://www.youtube.com/watch…

*

A 26. kötet a Németországban 1970. július, augusztus, szeptember és október folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Kansas Cityben 
Az indiánok táborában 
Az erőd a Medve-folyónál 
Menekülés az indiánokhoz
(infó: moly.hu)

*

4/5

(2017)

Felmerül a kérdés, mi csudáért érdekli az embert egy író (színész, zenész, festő, akárki) élete, miért nem elégszik meg a produktummal magával? S na jó, kíváncsi arra, mik lehettek a motivációk, hol vannak a gyökerek, milyen volt akkoriban a társadalom, s milyen volt az alkotó, mint ember? Elismerem ez az érdeklődés is kétélű. Lehet akár értelmes is, de lehet akár beteges is. Az utóbbiba sorolom az egész felesleges, ostoba, fárasztó, felszínes bulvár sajtót, annak minden vonatkozásával. Ami nem bulvár, az talán még hozzá is tesz az emberhez. 

A könyveknél erről szól az irodalomtörténet. 

Ami PKD esetében szerintem messzemenőn és teljes körűn (legalábbis engem illetőn) kulminálódik Sutin PKD-ről írott könyvében. 

Nem, ezzel nem mondtam ellent magamnak, mert Sutin könyve alapvetőn életrajz. Míg a jelenleg taglalt kötet pedig PKD műveiről írt tanulmányok sora.

És tényleg azok. Mondjuk magam részéről nem nagyon szoktam tanulmányokat sem olvasni könyvekről. A Moly-os véleményeket szeretem, a leghosszabb sem fáraszt el, mert nem kötet-hosszú, jobbára nem überlila, bár sokszor, tény, hihetetlenül felszínes, de ez kiderül mindig a felvetésből, nem kötelező tovább olvasni. Szóval nem nagyon olvasok könyvekről tanulmányokat. Azért nem, mert ha nem érdekel maga a könyv,akkor miért érdekelne egy tanulmány a nem érdeklő könyvről? Ha pedig érdekel maga a könyv, olyan még nem volt, hogy ne azt éreztem volna a tanulmány olvasásakor, hogy kicsi szobatudós a félhomályos szobában, a ceruzacsonkját rágcsálva izzad, hogy tudjon valami nagggyon okosat mondani, írni, és aztán boldog, mert sikkkerül nekije!

Könyvtárból vettem ki a kötetet. Tehát még kerestem is. Most mondd! S lelkesen fogtam az olvasásához. Aztán csökkent a lelkesedésem. S olyat tettem, amit nagyon ritkán szoktam: elolvastam a róla írt értékeléseket. S bólogattam. Mert nem néztem utána a neveknek, hogy ki kicsoda az írók közül, s mit tudott eddig? De valóban nekem is olyan érzésem volt, amit többen is írtak, hogy volt valaki, jelen esetben a szerkesztő, akik összeszedte a diákjait, és úgy gondolta, jó a téma, van időnk, mindenkinek van számítógépe, szeretik PKD-et, nosza, csináljunk könyvet róla, az olyan kis amazing manapság!

Én nem mondom, hogy butaságokat írnak a szerzők. Nem írnak azt. Csak valahogy olyan kis érdektelen az egész. És emiatt ismét rájöttem arra, hogy a jó könyveket olvasni kell, nem róluk olvasni. A többiről meg teljesen felesleges olvasni. Vagyis PKD könyveit olvasni kell. Mert jók. 
Ezt meg nem annyira. Mert sokat ugyan hozzá nem tesz az eredeti alapokhoz.

2/5

(2017)

Wolf Haas könyvei azok a könyvek, amelyek elolvasása után az emberek minden erejét meg kell feszítenie, ha érékelést ír, nehogy automatikusan felvegye a stílusát. Még az is roppant nehéz, hogy ne úgy kezdje: „a” Wolf Haas. 

Büszke vagyok magamra: ellene álltam! Csak azt nem bírtam ki, hogy egyáltalán meg sem említsem, milyen nehéz ellene állni a kísértésnek.

Brenner első nyomozását olvashatjuk ebben a könyvben. Mert nem az első Haas-olvasásom, maga a stílus már nem hatott reveláció erejével. De az a nagy helyzet, hogy Haas minden ereje a stílusában van. Abban, hogy a olvasó végső soron nem olvas, hanem hallgat. Hallgatja, ahogy a narrátor elsörözi vele Brenner történeteit. S hogy ez nem csupán az én érzésem, legnagyobb meglepetésemre ugyanezt mondja könyv fordítója, Bán Zoltán András az utolsó oldalon konkrétan ezt írja: a roppant szórakoztató elbeszélői modor, melynek révén úgy érezzük, hogy az egyes szám első személyű narrátor […] mintegy a kocsmaasztal mellől egyenesen nekünk, a vele söröző olvasóknak címzi mondanivalóját. No, ez az, ezt tudja nagyon jól Haas! A könyvön keresztül egy kocsmaasztalnál ülve mesélni. De komolyan! Van/volt egy nagyon kedves ismerősöm, Feri. No, ez a Feri olyan figura, ha elkezd mesélni, egyfelől nem tudja abbahagyni (ettől még lehet nő is, de nem az), másfelől egy élmény őt hallgatni, mert olyan plasztikusan, annyi humorral mesél, hogy olyanok vagyunk, mi hallgatók, úgy csüngünk rajta, mint díszek a karácsonyfán. S közben potyog a könnyünk a röhögéstől. Nem és fajra való tekintet nélkül.

Ennyit tesz a stílus. Mert über alles. Olyan, hogy az ember, na jó, kis pihenés után újra akar még belőle. Mert persze, azért csak furdalt közben a kíváncsiság, hogy kifene lehet a gyilkos, de bevallom, voltaképpen ez annyira másodlagos volt, mint mondjuk a Rejtő-könyvek történetei. (Kapásból: na, miről szól a Csontbrigád?) Ha emlékszem is bármelyikre, az csak véletlen lehet.

S azért még hozzáadódik az összértékhez, hogy Brenner alakja nagyon kitalált figura. Nem szép, nem humoros, nem penge elméjű, nem pazar társalgó, nincsenek a lényegbe fúróként hatoló megfigyelései, kérdései. De (csak azért sem, nem és nem írom oda, illetve kitörlöm, hogy „a”! De nehéz volt…) Brenner mégis megoldja, a maga lassú, tétova módján, a bűnügyeket, és hiába sziklaként egybeszabott, hiába rossz társalgó , a nőknél mégis jó valamiért. S bár egyáltalán nem egy társasági epicentrum, mégis mindenki kedveli. Szóval ellenmondásos figura, de valószínűleg éppen ettől él. Mert ugyan, rajtam kívül nincs még egy ember, aki nem lenne ellentmondásos. :-)

S komolyan: vért izzadtam, hogy nehogy Haas stílusában írjak. Szerintem a következő Haas-könyv olvasása után legalább két könyvet várok, amíg értékelésbe fogok.

5/5

(2017)

A sorozatról magáról ezt írtam, így most csak egyből bele a közepébe nekije!

Ebben a kötetben csupa olyan füzettel találkoztam, amivel a saját mátrixomban még soha, ezért nagy élmény volt. Mondjuk a címét nem értem, mert egy fia kalóz elő nem fordult benne… Nem tudom, a német eredetiben is ez volt-e a címe (mondjuk ez kiderülne, ha odamennék a polchoz…) vagy csak valami magyar mellényúlás. Sokkal sikerültebb lett volna mondjuk a Hajsza a bendzsóért vagy a Mrs. Jefferson bendzsója cím. Vagy bármi hasonló, mert erről viszont szól a kötet. :-)

Ebben a kötetben lép színre Coffins, a nagyon gonosz, lelkész dizájnú fazon, jobb és bal kezével, Dokival és Jack-el, és ebben a kötetben veszi kezdetét a kincsvadászat. Szóval a későbbiek szempontjából kulcsfontosságú részt nézhettem, olvashattam.

Olvasás közben kapunk némi bepillantást az egykori rabszolgatartás módszereibe, feszültségeibe, az aranyásók lelkivilágába, és főleg az egykori Vadnyugat utazási szokásaiba is.

(S milyen kapzsi az ember: egyre csak ez duruzsolt bennem: kellkellkell!)

*

A 25. kötet a Németországban 1970. március, április, május és június folyamán megjelent
MOZAIK újságokat tartalmazza: 
A Mississippi kalózainál 
Az aranyásó öröksége 
Az elveszett végrendelet 
Út a szabadságba
(infó: moly.hu)

*

5/5

(2017)

Akkor még a nyóckerben laktunk, a Szerdahelyi utcában, a Mátyás tér mellett. Nem ház volt az, csak egy udvar, ahol kis kulipintyókat húztak fel a lakóknak. Az egyenetlen, durván összedobált macskakövek az udvaron csuda izgalmasan vezették ki a lejtős udvar vizét az utcára, bár csöppnyi kis kertünk előtt előbb mindig kis tó képződött. Itt laktunk együtt Mohácsi papával és mamával, s persze Anyuval és Apuval. Papa művészlélek volt, rajzolt, festett, írt, érdekelte a művészet, a logikai játékok, az eszperantó nyelv. Ő hozta haza az általam látott első mozaikot. 1972 volt, én öt éves voltam, akkoriban készültem iskolába. A füzet alcíme ez volt: Közjáték a Palace Hotelben.* A mai napig itt van a… még nem a polcomon, mert a képregényeket még nem csomagoltam ki a költözés után. 

Papától megkaptam a következő számot is: A Missourin volt a címe. Ezzel kezdődött. Nem lett belőle függőség, nem vagyok olyan típus, de hosszú-hosszú éveken keresztül megvásároltam a havonta megjelenő füzeteket. Akkor is, amikor már nem Digedagék, hanem az Abrafax-ok voltak a főhősök, és akkor is, amikor igazából már nem fogott meg a változó történet. Aztán a gyerekeimnek is el kezdtem megvenni, amikor az Amerika-sorozatot kiadták a 2000-es években. Nagyon-nagyon sajnáltam, de egyszerűen nem volt pénzem megvenni a reprint gyűjteményes köteteket. Majdnem sírtam de ez volt a valóság.

Tegnapelőtt a központi FSZEK könyvtárban teljesen véletlenül leltem rá egy csomó kötetre. Nyolcat hazahoztam belőlük. (Nem teljesen jó sorrendben, de majd megoldom.) 
Meglepő módon a köteteknek csak a gerincén jelzik, hanyadik is a sorban (de ezt a könyvtári jelzettel nyolc kötetből hétnél leragasztották), és azt sem tüntetik fel, amit itt a Moly-on igen, hogy eredetileg mikor jelentek a benne szereplő füzetek, illetve milyen címmel. Szerintem ez oltári hiányosság minden Mozaik-könyvben. Aztán valahol azt olvastam, hogy nem is időrendben történt a kiadás, mármint, hogy a magyar összegyűjtött kötetek nem követték az eredeti német megjelenés sorrendjét, de a számozás mégis a megjelenés sorrendjében történt. Az kihozott kötetekben egyelőre passzol a számozás és a történeti kronológia.

Aztán még a könyvekről, mint tárgyakról, technikai szempontból. Kicsit olyan izés, hogy van/volt itt egy csapat, akik nagyon sokunk álmát megvalósította a kiadással, én meg itt kekeckedek, de el kell mondanom: sajnos többször feltűnt, hogy mennyire életlenek, durvák a képek, egyértelmű, hogy szkennelt képek hasznosításáról van szó. Lehet, ha nem olvastam volna gyerekkorom óta a füzeteket, nem tűnt volna fel, de így nagyon. Elég vacak szkennere lehetett a kiadónak, vagy aki szkennelt, nem nagyon értett hozzá. Nagyobb baj, hogy van könyv, ahol a színek olyan valótlanok, hogy az bántja a szemet. (Egy példa: a Digedagék és az aranykincs című kötet több füzete is a birtokomban van, nagyon sokat nézegettem őket, így amikor belelapoztam a kötetekbe, egyből feltűnt, hogy nyomni kellett volna a képekre egy kis kontrasztot, meg egy kis tónust,mert halvány és színtelen majdnem az egész.) Szerencsére ez nem áll minden kötetre.

Szóval, mondanom sem kell, a könyvtárban sikongattam magamban a gyönyörtől, s úgy kapkodtam le a polcról a köteteket mint egy kisgyerek, majd amikor kiderült, hogy Szerelmetesfeleslgtársam és lízingelt csemetém nem akar semmit kivenni, még visszarohantam néhányért.

A történet, mivel évtizedeken át megjelenő sorozatról van szó, gyakorlatilag elmondhatatlan. Nagyobb egységekre bonthatók a történetek, attól függően, hogy a főhősök, Dig, Dag és Digedag, a három manó (nagyjából háromnegyed magasak, mint egy ember) éppen merre, melyik földrészen melyik korban kalandoznak (mert ez sem konstans). A jelen sorozat tetszett nekem legjobban, és úgy fest, ez volt talán a leghosszabb, egybefüggő történet: Digedagék a Vadnyugatot császkálják keresztül-kasul, mint újságírók, egy nagy kincs nyomában. 
A technikai malőrök ellenére most falom a könyveket, az elmaradt eleddig beszerezhetetlen részekkel, és örvendezek, hallelujázok magamban, hogy láthatom, olvashatom őket. S ezért minden hiba ellenére hála a kiadónak!

S nem lelem sehol megvásárlásra a könyveket. Bár az összes birtokomba kerülése, úgy tudom, harminchét kötet jelent meg, egy vagyon és egy komplett polc lenne.

* 2014-ben a Digedagék St. Louisban című kötetben jelent meg újra ez a füzet.

*

A 24. kötet a Németországban 1969. november, december és 1970. január, február folyamán megjelent MOZAIK újságokat tartalmazza: 
Éjszaka a homokpadon 
Megérkezés Baton Rouge-ba 
A kalózok szigete 
A bendzsós fiú
(infó: moly.hu)

*

5/5

(2017)

Karcsú kis könyvecske, alig százhuszonnyolc oldal; tegnap vettem ki a könyvtárból, és lásd, mára el is olvastam, pedig nem voltam teljesen dologtalan.

Egy parttalan és valószínűleg soha el nem dönthető vitához szól hozzá a könyv: létezik-e Isten, a tudomány és a vallás kizárják-e egymást, illetve valóban befellegzett Istennek a modern tudomány eljövetelével? Teszi mindezt a világ egyik legnagyobb tudósára, Stephen Hawking-ra, annak is A nagy terv című könyvére reagálva. (Hű, tényleg, írjam csak fel azonnal a könyvtári listámra! Fel is írtam.)

Hawking beáll azoknak a nagy nevű tudósoknak a sorába, akiknek az élén egyértelműen a vallás-gyűlölő Dawkins áll. Azoknak a sorába, akik tudományos tudásukat és tekintélyüket bevetik a vallás és Isten eltüntetése érdekében.

Jelen könyv írója John C. Lennox reagál Hawking A nagy terv című könyvére. Lennox nyíltan, bevallottan keresztény. Vagyis hisz Istenben, mégpedig egy személyes, mindenható, örökkévaló Istenben, akinek Fia, Jézus Krisztus eljött erre a Földre, hogy megváltsa, aki hisz benne. Mindezt Lennox egy pillanatig sem titkolja, de csak az utolsó pár oldalon tolja előtérbe, akkor is csak Hawking-ra reagálva, a csodákkal kapcsolatban.

Mondom, vékony a könyvecske, ezért nyilván nem szedi cafrangokra Hawking írását. A könyv nagy része Hawking alaptételéről szól, miszerint kezdetben nem volt semmi, csak a gravitáció. Lennox erre a mondatra, gondolatsorra fűzi fel a maga érveit (ellentmondás, állítja Lennox, mert ha volt gravitáció törvénye, akkor a semmi már valami, de/ha/és hogyan teremt egy törvény, és megteremtheti-e önmagát az univerzum?)

Majd rátér Hawking multiverzum és M-elmélet fejtegetéseire, és ezekről az érvekről még könnyedebben bebizonyítja, hogy meglehetősen súlytalanok. Teszi ezt más, nagy nevű tudósok szavaival, akik nem voltak szégyenlősek szembeszállni Hawking nézeteivel.

Ezek után következik a csodákról való polémia, ahol Lennox leginkább C. S. Lewis szavaival világít rá, hogy a csoda és a természeti törvények nem zárják ki egymást.

Világos, tömör érvelés, nem merül el felesleges részletekben, számomra ezzel a százhuszonnyolc oldallal elpelyhesítette Hawking mondanivalóját. Jó, könnyű neki, az alapvető nézeteim az övéhez állnak közel, és sokkal távolabb az ateista nézőponttól.. A harcos ateistától meg végképp. 
Mondjuk egyfelől értem én, hogy Lennox az ateizmustól egyből a Biblia Istenéig jut el, de közben nem értem, hogy miközben a logikára, észre, ok-okozatra hivatkozik, hogyan lehet egyből a Biblia Istenég eljutni? Első lépésben miért nem áll meg egy kicsit messzebb, hiszen az sokak számára sokkal elfogadhatóbb lenne, és nem lógna ki a hitterjesztés lólába. Ami szintén nem önmagában baj, hanem azért az, mert ez sokak szemében súlytalanítja az érveit. Holott a kettőnek voltaképpen semmi köze egymáshoz. Mármint Lennox tudományos és logikai érveinek ahhoz, hogy mindezt hívő keresztényként írja.

Bevallom, a legérdekesebb fejtegetés számomra az volt, amikor Lennox bemutatta, hogy Hawking temeti a filozófiát, majd szinte azonnal metafizikus fejtegetésbe kezd. S ezen a ponton van bennem egy marha nagy kérdőjel. 
Egyszerűen nem értem ugyanis sem Dawkins, sem Hawking, sem egy volt keresztény ismerősöm, sem némely ateista Moly-társak harcos ateizmusát. Mert voltaképpen mi múlik rajta? Komolyan gondolhatja bárki, hogy az emberek a vallástól egyszerűek? Komolyan gondolhatja bárki, hogy az emberek szomjasak a valódi ismeretre, és az majd felemeli őket? Vajon emelkedett-e az Ész istenítése, a francia forradalom óta bármekkorát is az emberiség erkölcse, morálja? Az ateizmus térnyerése óta vajon jobbá, szeretőbbé, szolidárisabbá lettek-e az emberek, összetartóbbak-e a családok, nemzetek, társadalmak? Az észre hivatkozó liberalizmus békét, egészséget, harmóniát hozott-e a mindennapokba? 
De persze máris és azonnal felteszem a kérdést: a vallás, az egyházak, gyülekezetek megtették-e ugyanezt?

Nem mondom, hogy teljesen feleslegesen az igazság megismerésére törekedni, mert dehogy mondok ilyet! Már Jézus is azt mondta: az igazság szabaddá tesz. (Aztán rab lett és meghalt. Igaz, aztán feltámadt.) De valahogy úgy fest, hiába bármilyen igazság, csak nem jön az a szabadság, bárhogyan is értelmezzük, bárhonnan is várjuk. Lehet hogy a szabadság fogalmával vagyunk bajban?

S vajon Hawking-nak vagy Lennox-nak a jobb? Ki a boldogabb? Hawking, mert felvilágosultan elveti az ósdi babonákat, és hisz a tudományban, mint egyetlen vezérlő erőben, vagy Lennox-nak, aki az Isten megváltott gyermekének tartja magát? S most nem a szajkózott, egyen-válaszra vagyok kíváncsi, hanem arra, melyik ember érzi a maga hite, vallott ismerete miatt boldogabbnak magát? Nem tudjuk meg úgysem soha…

A könyv voltaképpen tudományos vita egy olyan területről, ami kutathatatlan, eldönthetetlen, csak következtetni, valószínűsíteni és hinni lehet. Bármelyik oldalról. De élvezetes, okos kis könyv ez. Végső soron megtudjuk belőle, hogy a legnagyobb elmék is csak emberek (és itt a „csak” nem lefokozás, hanem empátia), akiknek meg van a maguk korlátja, prekoncepciója és hite.

Afelől is van kétségem, hogy Isten-telenített társadalom lenne-e a sokkal jobb, vagy egy Istennel teli? Úgy vélem, az egyik a hinek, a másik a behinek területe, ha az analógia kicsit el is csúszik. Egyik sem jobb vagy rosszabb önmagában, de az ember mindkettőt gallyra tudja vágni. Egyikben sem jó élni, mindkettőre volt már példa a történelemben.

De jó élni. S valami számomra is érthetetlen módon nekem valahogy jobb, hogy Lennox érvei a meggyőzőbbek…

4,5/5

(2017)