Moha olvasónaplója


Erle Stanley Gardner: A vakszerencse esete

A 72. Perry Mason-történet

2020. március 01. - Mohácsi Zoltán

Erle Stanley Gardner-rel kamaszkoromban kezdődött a szimpátiám. Nagyjából mit sem tudva arról, hogy ki méltán híres és ajánlottan olvasandó krimiszerző, egyedül Agatha Christie neve mondott valamit, egyszerre csak belevettem magamat az Albatrosz és a Fekete Könyvek sorozatba. Szinte válogatás nélkül…

Tovább

Szántai Zsolt – Váry Zoltán: Dressed To KISS

A „Csók”-tól a „Hangrobbanás”-ig – A Démon, a Csillaggyermek, az Űrpilóta, a Macskaember, meg a többiek

Privát KISS-történelmem A Könyvudvarban találtam tegnap, január harmadikán. El kellett  mennem, mert várt egy Rukkolás könyv, s mert Szamóca becenevű lányomnak mutattam egy könyvet arról, hogy a pasik döntő többsége azokat a nőket szereti, akik gömbölyűek, erre ő „Kölcsönadod, apci?”-felkiáltással…

Tovább

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

Amisok, halott gyerek, leányanya, szingli ügyvédnéni, vallás, tárgyalás

Jodi Picoult amerikai írónő. (Egykor nagyon szép volt, de hát a kor őt sem kímélte. A mellékelt fotó egy köztes állapotát mutatja az egykor és a ma között.) Ha jól számoltam, eddig tizenkilenc könyve jelent meg magyarul a huszonháromból. Ötéves kora óta ír, és nagyjából egyidős velem, 1966-ban…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard – Cliff Rathburn: Itt van Negan!

A „The Walking Dead” kiegészítő története. Vagy mégsem?

Az Élőhalottak legzseniálisabb, legkitaláltabb, legátütőbb figurája ez a Negan nevű, barom pszichopata. Erről már írtam hosszabban. Meg is kísértett a gondolat, hogy simán idemásolom annak a bejegyzésnek a szövegét. Most még tűnődöm egy kicsit, megtegyem-e... Ez a kötet, illetve füzetecske…

Tovább

Richard Kirkman – Charlie Adlard – Stefano Gaudino: Élőhalottak 19., 20., 21.

Hadak útján – Nyílt háború 1-2.

Világéletemben pacifista voltam. Soha nem ütöttem meg komolyan senkit, soha nem verekedtem élesben, a legkomolyabb erőpróbám kiskamasz koromban az erőfitogtató birkózás volt a Harrer Pál utcai gyerekrendelő mögötti kis füves téren. Jó, lefogtam egyszer apámat, amikor majdnem kést mártott az…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 18. – Utórezgések

The Walking Dead 18.

– Ne már! Ez komoly? Megint a Walking Dead? És három? – képedt el szerelemtesfeleségtársam (SZFT), amikor tegnapelőtt megjöttem  könyvtárból az aktuális zsákmánnyal. – Nem unod még a sztorit? Hiába a kilencven-kilencvenöt százalékos egyezésünk („Megijedtem, amikor megnéztem a weboldaladat: egy az…

Tovább

Stephen King: Halálos árnyék

Egy se füle, csak farka történet

EZERSZER ELMONDTAM MÁR: NEM SZERETEM STEPHEN KING KÖNYVEIT. Nem azért, mert nem jó író. Jó író. Nagyon jó. Tudom, mert több helyen kifejtette: szeret mesélni. S ha mesél, akkor azt is elhisszük, hogy egy Röjtökmuzsajon megszűnt telefonfülkének a bosszúálló telefonkönyve átzabálja magát az óceánon…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: – Élőhalottak 16. – A falakon túl

The Walking Dead 16.

S ugyan mivel lehet még a történetet fokozni? Lehet még fokozni egyáltalán? Két irányba lehet elindulni, hogy a sztori ne szóljon ciklikusan mindig ugyanarról: vagy a teljes összeomlás felé vagy a stabilizálódás felé kell nyitni. Úgy tűnik, a szerzőpáros így, a tizenközepi füzeteknél úgy érezte, a…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 15. – Újrakezdés

The Walking Dead 15.

Ezerszer leírtam már: nem szeretem a sorozatokat. Legalábbis azokat nem, amelyeknek a sikerre építve soha nincsen vége, és amelyek nem kerek, egész történetet mesélnek el. S még mindig nem tudom, van-e kerek koncepciója, végső kifutása a The Walking Dead-nek. Ofi barátom, aki az egész…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 14. – Nincs kiút

Belecsapnak a lecsóba, csak úgy fröcskölnek a zombik, mi meg eshetünk kétségbe

Az előző rész, ahogy írtam, szerencsétlen tizenharmadik volt. Fogjuk rá a számmisztikára, rendben, hogy ez a tizenharmadik rész olyan kis csendesebb, semmitmondóbb és bicegősebb volt. Úgy fest, a szerzők is unni kezdték a csepegtetve adagolt akciót, s úgy gondolták, a még élők lelki nyavalygása…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 13. – Töréspont

Lazázás, műbalhé, de azért Walking Dead

Ha babonás lennénk, azt mondanám, ajjaj, hajajaj, a tizenharmadik kötetéhez érkezett nálam az Élőhalottak képregényformája. Mármint ajjaj, hogy a tizenharmadikhoz. Nem vagyok babonás, de kétségtelenül valóban ez a tizenharmadik rész. S hosszú bevezetés nélkül: valóban nem lett túl…

Tovább

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Kamaszszerelem az internet és a mobilok előttről

APU KEZÉBEN MEGVILLAN A KONYHAKÉS Apu nem állt biztosan a lábán, de még állt, s ha bizonytalanul is, de menni is tudott. Zsuzsa a szobában állt, onnan üvöltött valami szokásos hülyeséget neki. Apu szájában már nagyon gömbölyűek voltak a szavak, és így ha darabosan is, de gömbölyűen ömlött belőle a…

Tovább

Réti László: Panda

Cameron Larkin harmadszor is újra röhögtet és nem mellesleg ismét nyomoz is

MARCUS RÉTI AVAGY LÁSZLÓ MEADOW Réti László nevével, akkor még mint Macus Meadow-al a nagykőrösi Coop kis forgatható könyvespolcán találkoztam először, a bal oldalt látható könyv borítóján. Természetesen nem a Marcus Meadow név keltette fel a figyelmemet, hanem a rajta levő hölgy arca és elsősorban…

Tovább

Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Putyin, az örökkévalóság politikája és a világ ma

TIMOTHY SNYDER a Yale egyetem 1969-ben született történészprofesszora, több nagy sikerű könyv szerzője. Amerikaiként különösen foglalkoztatja Európa és abban is Kelet-Európa sorsa, történelme. Roppant olvasmányos stílusban ír, a nagyközönség számára is érthetően, nem csoda, hogy a könyvei…

Tovább

Juan Díaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad 2. – Hófehér nemzet

Egy roppantul polkorrekt képregény

Ami kétségtelen, és minden Blacksad-képregény értékelésénél refrén: a Blacksad nehezen felülmúlható képi világgal rendelkezik. A rajzok egyszerűen gyönyörűek, részletgazdagok, a nézőpontok frenetikusak. Ha a Blacksad szóba kerül, nincsen ember, aki ezt ne említené meg. A szerzőpáros, illetve a…

Tovább