A beszélgetést olvasva olyan érzésem volt, mint Nagy Bandónál: le kellene ülni ezzel az Ervinnel, és feltétlenül szükséges borozgatnunk egyet. Valahol, valamelyik kertben, ahol lefotózódott, a könyvben levő képek tanúsága szerint. Vélem ennek csak két akadálya lehetséges, sajnos, nagyon sajnos ő már nem él, s ha élne sem biztos, hogy kiváncsi lenne rám. De ez utóbbi immár mindörökre függőben marad.

Az interjúban, a gondolataiban, az őszinteségében, az emberségében és elsősorban az írásaiban viszont nagyon itt van!

A kötetből elénk mondogató szerző igen hiteles embernek tűnik. Embernek tűnik; hogy félreértés nélkül legyen érthető, mondat közben is leírom a szót: Embernek tűnik. Szerény, tévedő, lusta, hedonista, de családszerető embernek. Akit viszont szeretett majd' mindenki, aki csak ismerte.

S ami nekem vadonatúj volt: Lázár Ervin alapvetően vallásos és jobb oldali ember volt. Nem ez adja meg egy ember értékét számomra, de némi szégyenkezéssel bevalom, valahol, valamit számít. Azzal együtt, hogy Márquez vagy Vonnegut könyveit is nagyon szeretem, bármennyire is balra húznak. Szóval ennyit számít. :-) 

4/5

(2012)