A világ manapság a gyerekekről szól. Így vagy úgy. Ez nem vitakérdés. Szerintem túlzottan is. Utyuluputyulu, személyiségjogok, fejlesztés, alacsony kapcsolók, anyámtyúkja… Ebből skacék le is veszik (tisztelet a kivételnek), hogy ők tojták a spanyolviaszt és rántották elő balkézzel ánuszból a világot. Otthon is van ilyen tapasztalatom, meg mindenhol is: kölkök nyűgős, agresszív, hisztis tömegei.
A szerző azt mondja, bizony van még ilyen is, hogy a szülő-gyermek kapcsolat óhatatlanul megbetegszik, terhelt lesz, háborús lesz, ha nem hierchachikus alapokon nyugszik. A hierarchia csúcsán a szülőnek kell állnia. A demokrácia nem a családfelépüléséhez való (való valamihez?). A gyereknek tekintély kell, vezetés kell, mert a maga szűkös tapasztalataival nem látja át, nem láthatja át a dolgait és főleg a következményeket. Ezért a gyereket irányítani kell. Spanyolviasz manapság, de komolyan! A könyvnek ez a része, bingó, osztogatandó és megosztandó, és naná megfontolandó! Minimum.
Aztán jön a TVShop rész, amivel bevezeti A Megoldást. Mert A Megoldás valóban megoldás, nem csalás, nem ámítás, nem csupaduma, nem mellébeszéd, nem félrecsúszás, nem fulldemokrácia, nem árokmélycsihipuhu, nem vacakkacatpszichopraktika, hanem eredeti, valódi A Megoldás. Ha nem tudja, mi A Megoldás, ha jót akar magának és büdös, rosszcsont, legszívesebben szecskavágóval és húsklopffolóval nevelendő gyermekének: maradjon velünk (olvasható a könyvben, komolyan, mármint a velünk maradás!) és megtudja, mi A Megoldás!
S megtuggyuk. Pofonegyszerű. Nem mondom el. Olvassátok el! (Jutalékot kapok a szerzőtől.:-P ) Tényleg egyszerű. Tényleg működhet is. Tényleg eszembe jutott minden sorára a fél lányom (csak nevelni próbálom, nem vérszerintim), akinek nagyjából mindenre három ellen-megoldása lenne. De ettől még működhet is a dolog. Mert mondom, nem próbáltam.
A szerző abszolút testi fenyítés ellenes. Asszongya, nem született még ember, aki igazságosnak tartotta volna az atyai jobbost, s pláne nem, aki nevelődött volna általa. Cáfolom! Mellszélességgel. Én kaptam nemzőatyámtól egy olyan seggest a Mátyás tér és a Dankó utca sarkán, hogy helyben forogtam, miközben a könnyeim meg, mint a vázát vesztett centrifugából a víz, fellocsolták a környéket. De határozottan emlékszem, már akkor tudtam, hogy Apunak igaza van, ezerszer elmondta: a járdáról körülnézés és atyai engedély nélkül lelépni tilos. Tojtam rá. Ő meg az önérzetemre és a személyiségi jogaimra, és elnyomó, agresszor szülőként csattant hatalmas, esztergályos marka csöppnyi, ötéves seggemen. Nagyot. Sajgósat. De: mondom, s mondtam akkor is: igaza volt. Többet se léptem le úgy járdáról. Ja, és akkor megmentette az életemet, mert egy autó elől rántott vissza. Meg lehet hogy később is megmentette. De ez csak valószínű, mert mondom, nem léptem le többet körülnézés nélkül a járdáról. Szóval legalább egyen vagyok, aki cáfolja a testi fenyítés hatástalanságát. De a generációmban vagyunk többen is, bizton tudom, igaz a barbár kelet-euban nőtttünk fel a felvilágosult nyugat helyett.
Csillagokat nem tudok adni a könyvre. Nem azért, mert értékelhetetlen, mert nem az, sőt, hanem azért, mert ez végső soron egy gyakorlati munkafüzet a kölkökhöz, én meg a gyakorlatban még nem éltem a módszerével, de komolyan ki fogom próbálni! Mondom!
Utóirat: Ma reggel, vagyis négy évvel a könyvértékelés megírása után, mielőtt beszálltam a munkahelyemet jelentő autóba, olvasgattam a Facebook-ot. Találtam egy bejegyzést. Ami azt bizonyítja, hogy nem változott a világ. Érdemes elolvasni.
?/5
(2014)
