Rossz passzban vagyok, vagy mostanság csupán nem találnak meg a megfelelő könyvek? Avagy, mi a legjobb könyv, amikor az ember legjobb barátja éppen eltávozott ebből a világból és összefüggésrendszerből? Na jó, nem nyavalygok, hanem értékelek.

Müller Péter nagyon jól ír. Müller Péternek nagyon jó gondolatai vannak. Müller Péternek van mondanivalója és üzenete, és az a hihetetlen tulajdonsága, hogy hitelesen szeretne segíteni mindenkinek jobban élni és el is hisszük neki, hogy ez a célja. A Szeretetkönyv örök kedvenc, osztogatnám, ha lehetőségem lenne rá. Akkor is ez a véleményem, ha sokan csupán egy újabb ezoterikus megmondóembernek tekintik őt. 

Ezt a könyvet, a Férfiéletet, női sors-ot szerencsére csak kölcsönkértem és kölcsönkaptam Szerelmetesfeleségtársam édesanyjától, aki szintén szereti Müller Pétert. Szerencsére mondom, mert két okom van erre. 

Egyfelől számomra nem oldadott fel annak az ellentmondása, hogy az ember alapvetően ember, és csak utána nő vagy férfi, és a nemi szerepek sorsszerepek, amiket a cocializáció kényszerít ránk; miközben aztán ízres, szagos, érzékletes példákon keresztül olvashatjuk, mennyire más is a férfi és a nő, mennyire ellentétek, és mennyire kiegészítik egymást, és mennyivel jobb lesz, ha végre matriarchátus lesz (nem lesz jobb). 

Másfelől : miközben az ember bölcsen mosolyog olvasás közben, és néha cöccögve magára ismer, aminek vagy örül, vagy nem, amikor leteszi a könyvet, azon gondolkodik, voltaképpen mit is olvasott, mi az üzenet? Na? Na…? Hm…

Szóval a háromnegyedéig figyelmesen olvastam, aztán felületesen, aztán már csak lapoztam. Aztán becsuktam. Nem szidom. Müller Pétert, mert nem akarom szidni. Nem érdemli meg. Nem ismerem személyesen, de nagyon jó embernek tűnik. De nem fogom még happra sem jelölni a könyvet, úgysem venném le újra a polcról. Bármilyen bölcs is.

3/5

(2014)