A Miután, ahogyan azt utólag, a képregény olvasgatása közben megtudtam egy a Wattpad-ről indult sorozat. Pár évvel ezelőtt neveltlányomtól, Csemetétől már megtudtam, mi az a Wattpad, ebben legalább átléptem a boomerségemet. Akkoriban néhányszor beleolvastam a Wattpadon található írásokba, de aztán hagytam a csudába az egészet. Érdeklődés hiányában. Ha nem találkoztál még vele: a Wattpad-re bárki felteheti a bármilyen íráskezdeményeit. Szociális háló-szerű felület, kezdő és mindörökre elvetélt íróknak.
Anna Todd a Wattpad-en jelentette meg első alkalommal a Miutánt. Amiből, gondolom az egész sorozatot tekintve (öt kötet) állítólag kétmilliárd darabot adtak el. (Egek!) A művekből filmek is készültek.
Én erről mit sem tudtam. Vagyis teljesen és tökéletesen szűz voltam Miutánból. Kicsit bánom, hogy elvesztettem az ártatlanságomat.
Ismét könyvtár, és ismét olyat kerestem, ami nem Marvel, nem DC, nem szuperhősös és képregény. A Bonelli Coney Island-jét és ezt találtam. Amikor belenéztem, örvendeztem. Hazaérve a hosszú nap után magányomban a kádba csobbantam, és egy kora esti kávét szürcsölgetve olvasni kezdtem. Úgy a feléig kitartott az érdeklődésem. De nem adtam fel, hősiesen végigolvastam.
Van történet (?)
Amerikában vagyunk, valamikor majdnem napjainkban. A főszereplő egy tizenkilenc éves hölgyemény, Theresa a böcsületes neve, amit Tessa formában kedvel. Tessa, a vidéki jó kislány egyetemre megy. Van egy gyerekkori barátja, Noah, akivel együtt nőttek fel, s jó ideje járnak egymással. Még egy éjszakát sem töltöttek együtt, illedelmes, jó gyerekek. Tessa nem bulizós típus, minden idejében az egyetemre gyúrt, tanult mint az állat, nem volt ideje másodlagosságokra. Még szűz, a szó petting-értelmében is.
Az egyetemen már az első pillanatban szembesül azzal, hogy ő eddig egy egészen más világban élt. Elszakad anyucitól, tesótól, Noahtól.
A második pillanatban megismerkedik a már megjelenésében meghökkentő Hardinnal: tetkó hegyek, ajakpiercing, agresszivitás, zárkózottság.
S ahogyan kell, Tessa és Hardin között vonzalom alakul ki. A saját szavaim helyett lássuk, mit mond a fülszöveg!
Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább. Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott. Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt.
Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné, amikor azonban Tessa eltaszítaná magától, közelebb vonja magához. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt.
Immár majdnem mindent tudsz, ami lényeges. Ami lényegtelen, az történik a képregényben. Tessa Hardinon át felfedezi a szexualitást. S mert ez Hardinhoz kötődik, a fiútól sem tud elszakadni. Meg a saját régi életétől sem. Megy a csiki-csuki ezerrel. Hardin rendre morcos, kiszámíthatatlan, hol kőbunkó, hol teljesen kedves. Tessa hol vele kefél, hol Noah-hoz ragaszkodik, de vele, mellette semmit nem tapasztal abból a tűzből, amit Hardin kihoz belőle. S mert egyetem, akad némi kavarás, kavarodás a baráti, ismerettségi körben/rel is. Hogyne lenne, amikor még szülői berkekben is van némelységes furaság.
Vagyis egy amerikai kamasztörténetet olvasunk, látunk. Szokásos klisékkel, szenvedésekkel, szenvelgésekkel, nagyjából motiválatlan szereplőkkel. (Azt vettem észre, hogy a motivációkat olvasás közben én költöm a történethez, mert abból nem adódnak. Legalábbis nem feltétlenül és nem egyértelműen.)
S ezzel tényleg mindent tudsz. A többi már csak cizella.
De ebből még lehetne bármi és akármi.
A rajongók és a fanyalgók, avagy a célközönségesség hatalma
Persze, hogy minden művészeti produktumnak van célközönsége, bármilyen is legyen a minősége. Vannak metszetek, átjárók, de mert mindnyájan mások vagyunk, minden és bármi találhat magának fogyasztót. Aztán van, amit önnön minősége ad el, s van a körülötte levő felhajtás. Divatos szóval: a hipe.
Egy-egy produktum megítélésben a rajongók és a fanyalgók soha nem fog egyetérteni. Főleg azért, mert a fanyalgók inkább az eszükre, míg a rajongók sokkal inkább az érzéseikre hagyatkoznak. S persze lehet zsigerből és nem észből fanyalogni. Az az igazi sznobság, amikor valaki az észből érvel, de zsigerből fanyalog. Nehezen tettenérhető, hogy pusztán esztétikai problémái vannak-e az adott produktummal kapcsolatban, vagy zsigeri az érzelmi ellenállása.
Én is tettem ilyen kamaszkoromban: a Piramisos éveiben Révész Sándor hangját fikázgattam. És szembe állítottam Vikidál Gyuláéval. Ami látszólag jogos. Valójában meg baromság. Különös tekintettel arra, hogy amikor ezt tettem, még nem ismertem a Yes csodáit. Meg a Rush dolgait sem. Bár az is tény, hogy amíg Jon Anderson falzett hangja a mai napig lenyűgöz, bármit is énekel, addig Tom Sawyer éneke rendre megfoszt egy remek zene élvezetétől.
A rajongók és a fanyalgók tábora antagonisztikus kapcsolatban áll egymással. Nem egy nyelvet beszélnek. A párbeszédük ugyanúgy vakok és süketek párbeszéde, ahogyan a politikai táboroké vagy a vallásosaké és a hitetleneké. Jobbára hitkérdés. Mindkettő be akarja bizonyítani a másiknak, hogy téved, s hogy a világ akkor zökkenne vissza a helyes kerékvágásba, ha a másik oldal belátná, hogy téved. S persze egyiket sem érdeklik a másik érvei.
Ahogy igazából engem sem érdekel a rajongóké. Nem tudnak olyan érvet mondani, amivel meggyőzhetnének. Nincsen baj, rajongjon nyugodtan, tessék neki a Miután-galaxis. Nekem nem fog. Ritkán vagyok ennyire ellenséges. (Talán utoljára a Semmi végett keltem ki ennyire magamból.)
Annak ellenére, hogy állítólag kétmilliárd (hitetlenkedem: ez igaz lehet?) fogyott Anna Todd regényeiből, mégsem mondom azt, hogy szebb lenne ez a bolygó, ha ennyi emberben helyrebillenne a Miután egyedül helyes, logikus és üdvözítő, általam való megítélése. Nem billenne helyre, mert lenne a Miután helyett más. Nekem nem fáj, ki mire költi a pénzét, és mi okoz neki eksztázist. Mindössze hitetlen- és értetlenkedek. Mármint azon, hogy ez valóban ennyi embernek kell.
De azt el kell ismernem, hogy a sztori egyáltalán nem képtelen. Azért mondom ezt az elképesztőséget, mert a valóságban is tudok nagyon hasonlóról. Éveken keresztül szurkoltunk a párnak, hogy szakadjanak már el végre egymástól, hogy elszakadhassanak a problémától, amit egymásnak jelentenek.
Célközönség
Azt a tényt, hogy ennek a történetknek nem én vagyok a célközönsége nem tagadom Mert az kétségtelen. Ez a képregény, ahogyan a regényeredetije is, YA-irodalom. Young Adult. Az a tizenéves korosztály, aki iskolába jár, a szüleivel/ből él, keresi az önazonosságát, már dolgoznak benne a hormonok, de „élménye még nem volt senkivel” és jobbára csak reménykedik abban, hogy őt is utoléri a szerelem. Nos ez valóban nem én vagyok.
Nem firtatom a célközönséggel bíró irodalmi alkotások szükségszerűségét.
Vannak gyerekversek, van ifjúsági irodalom, vannak aztán versek és felnőtteknek való irodalom (s most nem a pornóra gondolok). Bár érdekes ez. Ami manapság felnőtt irodalom, régebben az volt az alap. Dickens és Mark Twain könyvei nem olvasói réteghez szóltak, hanem az olvasókhoz. A gyerek elől elzárandó szexet, pornót pedig Tiziano és Raffaelo (ahogyan azt Bókay János olyan kedvesen leírja Az idegen című regényében), nem pedig a Csöcsike magazin vagy mára leginkább az xx-es internetoldalak.
Ahogyan régen a mesék nem ifjúsági, hanem közösségi műfaj voltak.
Vagyis nem a szintek mentek le a gyerekhez, hanem a gyereket iparkodtak felhozni a szintre.
De eszembe se jutna megkérdőjelezni Weöres Sándor gyerekverseinek, Csukás István meséinek a létjogosultságát.
A YA-é mégis kérdéses bennem. Azzal nincsen bajom, hogy egy piszokul telített piacon nem lehet mindenkihez szólni, mert akkor senkihez sem szólok. Csak gondolj bele és vedd szó szerint a piac szót. Ha ott, az óbudain, újpalotain, a szombati MDF-en mindenkinek mondani akarnál valamit meddig jutna az üzeneted? Igen, a körülötted állókhoz. Nem tovább. De ez a YA mintha konzerválni akarna egy életkori sajátosságot, megerősíteni és abszolutizálni, ami még kérdéses, csak hogy érezhesse ez a korosztály, hogy nincsen egyedül a problémáival. Amit aztán a YA maga is fakaszt, kialakít, konzervál, mert tipizál.
Az esztétikai és a mondanivaló
Nos, igen, egy irodalmi mű megítélhető többféle, de alapvetőn kétféle módon: az esztétikai szempontok és a mondanivaló szerint. Halmazok, metszetek.
- Van, aminek rendben van az esztétikája és a mondanivalója is.
- Van, ami vacakul fogalmazott, szerkesztett, de amit mond, amit üzen, az rendben van.
- Van, ami remekül fogalmazott, szerkesztett, de baromság az üzenete.
- S van amelyik vacakul van megírva, szerkesztve és még hülyeséget is beszél.
Anélkül, hogy túlragoznám, mert már így is hosszú vagyok, két olvasói véleményt idézek, hogy lásd, jelen esetben miről van szó.
Önző, érzelmileg éretlen emberek toxikus kapcsolatának romantizálása egy fél könyvben.
Nos, Anna Toddtól egy olyan „élményben” részesített, amiről bár rengeteg mondanivalóm lenne, nem vagyok hajlandó egy teljes, jól megszerkesztett értékelést adni. Eddig erre még nem volt példa.Az indok egyszerű: Mert. Nem. Érdemli. Meg.
A szereplők teljesen hiteltelenek. Kitépem a hajam Tessától és Hardintól egyaránt, de még a mellékszereplők is idegesítenek, Noah-val az élen. De főként ez a nőnemű prototípus az, ami a legjobban idegesít…. Tessa…Olyan érzés, mintha a Szürke ötven árnyalata szindrómában szenvedne ez a csaj. Végig játssza a tudatlan, megbotránkozott, patyolat lelkű angyalkát, de közben meg…. kéjléc a szájba, aztán akkorát szól, mint még sosem. OK. Gyerekek, el nem tudjátok képzelni, mennyire irritált ez a csaj…. ha ez egy élő ember lenne
szerencsére nincs ilyen a földöntuti megütném. Csak kedvelésből.A történet… beszélhetünk itt erről egyáltalán? Sztoriról? Láncolt eseménysorról? Ha felütöd a könyvet három random helyen, ugyanazt fogod benne végig olvasni. Ez semmi.
Klisék? Na ebben a témában is újat mutatott: nem hittem volna, hogy egy tipikus elemet is el lehet rontani. A szerző még ezeket sem tudja használni. Ez a regény sehogy sem áll össze.
Vagyis az esztétika az ablakban, a mondanivaló pedig vállalhatatlan. Merre megy tehát a kerék nélküli szekér, amely előtt két döglött ló fekszik?
Hogy-hogy merre? A siker felé. Mert a második idézetből kiderül, hogy a könyv sokkal nedvesebb, mint a képregény. Vagyis, úgy tűnik, vannak vele mindenféle gondok, de mert Tessa és Hardin sokat szexelnek, ez eladja a hormondús célközönségnek az egészet. Én meg csak a képregényt olvasva, ezért nem tudom mire vélni a sikert, mert abban éppen csak utalások vannak arra, hogy kinek, mikor, hogyan jó.
Hát, erre mondta Toma barátom, hogy a saját írásaimat azért nem tudom eladni, mert hiába is van bennem zsidó is, meg cigány vér is, egy sort nem írtam még a holokausztról. De ha nem is arról, akkor legalább folyjon elég vér, sőt, még inkább férfiúi és asszonyi altesti nedv. De ezek viszont özönpatakokban.
Segítek a mondanivaló értelmezésében, mert talán az a leglényegesebb. Van benne álnokság. Mármint a mondanivalóban:
- Ciki, ha jó kislány/kisfiú vagy, ha céljaid vannak, és következetesen törekszel is arra, hogy elérd őket.
- A visszafogott, csinos öltözködés semmiképpen sem helyénvaló, csöcs ki, puna villant!
- Gáz, ha nem jársz elhajlós bulikba, ha egy kortyot sem iszol
- Überpirulás, ha a pároddal még nem neminedveztétek szarrá az ágyat két év után sem.
- Felejtsd el, de qva gyorsan, hogy a legfontosabb nemiszerved az agyad!
- Abszolút természetes, ha te is, a párod is képtelen vagytok tartani magatokat ahhoz, amit kimondtatok. Szakítsatok akár naponta ötször, majd turkáljatok bátran egymás alsóneműjében a végső szakítás után.
- Ugyanilyen alap, hogy légy rapszodikus, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan és következetlen.
- Felejtsd el, hogy nem az vagy, amit mondasz, hanem az, amit teszel. (Csak zárójelben: ennek alapján Tessa ócska ribanc, buta liba. A kivarrt, piercinges csávó pedig egy hektikus, aberrált, bántalmazó, szexmániás, önző, öntörvényű gennyedék. Emlékeztető: ők a főhősök, akiktől meg kell hatódni...)
- Az alkalmazkodás kivétel nélkül minden környezetben és társaságban elsőfokú követelmény. Erkölcsi gátlások és kivétel nélkül mindenhez!
Ha nagyon összeszedném magamat, lehetne még folytatni a sort, mit üzen a Miután. Legalábbis a belőle készült képregény. Aminek a borítóján, gondolom a franchise része, nagybetűkkel ott virít az eredeti szerző neve. Vagyis alma és a fája.
S most megállok egy pillanatra. Adva van egy regény/regény-sorozat, amiből csináltak filmet/filmsorozatot. Olvastam olvasói, nézői véleményeket erről a világsikerről. A Miután című regény a moly.hu oldalán 1129 csillagozás után 78%-os tetszési indexen áll. Ez bizony egy világsikerhez képest elég silány helyezés. Az olvasók 20%-ának egyáltalán nem tetszett a könyv. Ez meg nem mutat olyan rosszul, mert ha megfordítod a mondatot, egészen másképpen fest: az olvasók 80%-ának tetszett a könyv. „Nem szerethet mindenki.”
A képregény ábrázolásmódja
Mert azért ez a legfontosabb szempont egy képregény esetében. A könyvet olvasók jó része azt mondta, a képregény hozza a könyvet. A filmmel nem olvastam összehasonlítást. Nekem a filmbeli Hardin elképesztőn nyálas, a képregény figurája sokkal jobban tetszik.
A könyv végén a grafikus, Pablo Andrés elmondja, hogy ez volt az első olyan munkája, amit teljes mértékben digitálisan készített el. Egyébként tollal, ceruzával szokott dolgozni.
Amikor a kádban ülve belefogtam az olvasásba, a kötet feléig jutottam el. S akkor végtelenül unni kezdtem. Az első pillanatban nem tudtam eldönteni, a tartalom vagy a külső miatt. Az első miatt mindenképpen, akkor már túl voltam a csajszi és a csávó ikszedik szakításán, békülésén, szexén, bunkóságán, meghódolásán, verbális bántalmazásán. De nem ez volt a fő indok mégsem.
Éppen tegnap meséltem Szerelmetesfeleségtársamnak egy kis éjszakai sétánk közben, hogy a legutóbb kiolvasott Dampyr egyik története annyira töményen semmi más csak egy bugyuta horror-sztori, hogy az nem igaz. De, igaz. S bár a sztorit nem élveztem csak nagyon kicsit, az elején, a képi megfogalmazás miatt a képregényről mégsem született lesújtó véleményem.
Nos, a Miután grafikusa azt is elmondja, mennyire figyelni kellett a részletekre. S én éppen ezen akadtam fent. Mert az alakok konzekvensek, felismerhetők, a mozgások a döntő többségében rendben vannak, de nekem mégis, valahogy üresek a rajzok. Nem azért mert nincsenek hátterek, meg mittudomén, virágváza az ablakpárkányon, hanem az összhatás részlettelen. A Miutánt követőn azonnal a Bonellis minisorozatát, a Coney Island-et nyitottam ki. Hát, apám, annak az első képe fogalmazta meg bennem ezt a részlettelenség dolgot.
Aztán a totálokról. Vonalzóval rajzolt utca, fűszálak nélküli erdő, árnyalatok nélküli kocsidukkó. Merevség, egyszínűség. Majdnem telibe töltött színek mindenhol. Legyen szó akár emberről, akár tárgyakról, tájelemekről, bármiről.
Aztán fotózni nyitottam ki a könyvet. S nem volt olyan kocka, amelyhez kapásból vissza akartam térni. Átlapoztam az egész kötetet, hátha csak nem emlékszem, de mégis volt valami, ami megragadott. Nem volt. Tök mindegy volt honnan fotózok kit, micsodát. De ezt így hidd el nekem! Se egy lehengerlő arc, egy elképesztő látószög, egy megkapó mozdulat, semmi.
Vagyis az unalmam egyaránt szólt a történetnek is és a képi megfogalmazásnak is.
*
Ennyi. Mi többet mondjak egy történetről, aminek sem a mondanivalójával, sem a dramaturgiájával, sem a szerkezetével, sem az erkölcsével, sem az üzenetével, sem a képi megfogalmazásával nem tudok mit kezdeni. S nem azért nem, mert nem én vagyok a célközönsége, hanem azért, mert a színvonala nem engedi, hogy kezdjek vele valamit.
Egy mondatot mégis! A kiadót a kiadvány színvonaláért nagyon komoly dicséret illeti. A könyv, a képregény mint könyv: minden szempontból hibátlan. De tényleg! Ennek ellenére hihetetlenül nem érdekel a folytatása. Úgyis csak tovább nyűglődnek benne.
A hivatalos trailer-t nem tudtam beágyazni, mert a tulajdonosa tiltja más weboldalakon való megjelenést.
Klisés romantikus tinifilm rossz színészekkel, szar karakterekkel és kínos jelenetekkel. A sztori egy mondatban összefoglalható: egy ártatlannak tűnő lányka bekerül a kollégiumba, ott találkozik a helyi ribancokkal, akik így vagy úgy, de kurvát csinálnak belőle, közben persze összejön az alfának kikiáltott ficsúrral.
GABO, Budapest, 2022, 192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635662944 · Fordította: Kaul Éva
3/10
2022 októberének közepe felé, vasárnap hajnalban. Magic Pie összest hallgatok két napja, és nem tudom megunni, annyira pazar muzsika.
Egyébként semmi, csak a szokásos. Főleg, hogy jó Szerelmetesfeleségtársammal lenni. Csak úgy, hogy semmi különöset nem csinálunk. Bár ma reggel jó sokáig aludt, most ébredt (9:08) csak. Én meg muzsikáltattam magamnak a Magic Pie-jal. És írtam. És olvastam. És gondolkodtam, éppen a fenti képregény miatt, mennyire öregedtem meg, és mennyit változott a világ?
