Camus és én soha nem találtunk egymásra. Nem tudunk egymással mit kezdeni. Akkor sem, ha a nagykamasz koromat végigkísérte a Szüsziphosz mítosza című esszéjének egy gondolata: A magaslatok felé törő küzdelem egymaga elég ahhoz, hogy megtöltse az emberi szívet. Volt, hogy egy plakátnyi rajzot is készítettem Szüsziphoszról, köré írtam a szöveget és kiszögeltem a szobám falára, az ágyam mögé. 

Ahogy a szöveg is mutatja, Camus egisztencialista volt. Az egzisztencializmusról ezt mondja a Wikipédia szócikke: Számos egzisztencialista gondolkodó a fenomenológiai mozgalomból lépett elő, és ennyiben a fenomenológiai módszer mellett kötelezte el magát, azaz a létezés alapszerkezetét feltáró fenomenológiai vizsgálódással próbálták elemezi az ún. egzisztenciálékat (a fenomenológiai módszer lényege: csak azt kell vizsgálni, ami a külső vagy belső tapasztalatban megmutatkozik). A kérdező létére irányuló módszertani újítással az egzisztenciális filozófia az újkori szubjektivizmus vonalába áll be, még ha túl is akarja haladni azt, s a humanizmus "új megalapozását" tűzi is ki célul.

Amikor hosszú évekkel később kiábrándultam az idézetből és magamévá tettem Jankovics Marcell 1974-es, zseniális kis rajzfilmjének az szemléletmódját, kiábrándultam az egzisztencializmusból is. Fenét magaslatok: a kapcsolatok! Camus-t ezután nem tudtam olvasni. Többször próbáltam. A pestis-sel kapcsolatban Szerelmetesfeleségtársam nagyon lelkes volt, mire én is nekiveselkedtem, de nem ment. Egyszerűen nem kötött le.

Ezt a képregényt is a képregény mivolta és nem Camus miatt vettem kézbe a könyvtárban. Elolvastam, végignéztem. Az eredetijéről tisztességtelen lenne szót ejtenem. Nem is teszem. Bár ahogyan elolvastam a moly.hu-n a könyv jó néhány értékelését, úgy tűnik, az adaptáció teljesen hozta Camus szövegét és mondanivalóját. 

Ha valaki nem ismerné, a történet lényege egyszerű. Adva van egy fiatalember, aki ha akarom közönyös, ha akarom idegen ebben a világban, ha akarom empátia- és érzésmentes. Nem akar senkit bántani, sőt, segítőkész, de a morbiditásig, és ugyanígy őszinte („Elveszel feleségül?”, „Igen!”, „Szeretsz?”, „Nem mondhatnám...”). Ha akarom, buta bunkó, tapló, ha akarom tiszta és őszinte, mint a nyári ég. Aztán a fiatalember egyszerre gyilkossá lesz: öt golyót ereszt egy arab férfiba, aki megtámadta a barátját. A férfi természetesen meghal, a főhőst lecsukják. Tárgyalás lesz. Az ügyész hihetetlen szinten unszimpatizál a főhőssel. Olyannyira, hogy még az is a gyilkosság bizonyítékává válik, hogy nem sírt az anyja temetésén, és másnap egy Fernandel-filmet látott a barátnőjével, majd utána szeretkeztek. Oppárdon: bujálkodtak egymással. Az anyja halálának a másnapján. 

A főhős még a börtönben sem zökken ki egykedvűségéből, csak a cigaretta hiányzik neki. Más vagy másvalaki nem. A tárgyalásra is kíváncsi, mert soha nem látott még ilyet. 

Úgy nagyjából ennyi a történet.

Az üzenetét nem tudom, ildomos-e itt tárgyalni, hiszen az nem  képregény alkotójának a műve. Ő csak adoptálta. Viszont mivel adoptálta, nyilván talált valami fontosat benne. Ezzel együtt egyszerűen nincsen kedvem ízekre szedni Camus mondanivalóját. Azért nincsen, mert bár elismerem, hogy sokat lehet kurkászni, hajazni ezt a mondanivalót, engem egyszerűen taszított az egész. Ha huszonéves koromban olvasom, megőrültem volna érte. Így most olyan érzésem volt, hogy persze, vaskosan van benne valami, kétségtelenül lehet az agyalni fölötte, gyertyafénynél valami vízpartján, testes vörösbort kortyolva, vitatkozva, hogy a főhős egy érzéketlen paraszt, vagy egy hihetetlenül őszinte ember?  És vajon a társadalom vele szemben vetekszik-e a The Wall című film azzal a jelenetével, amikor a futószalagon menetelő diákok végül beleesnek egy monumentális húsdarálóba, és egységes masszaként jönnek ki előle vagy egészségesen reagál egy pokróc-durva lélek hihetetlen empátiamentességére, aki meg sem tudja magyarázni, miért ölt meg egy embert? Vannak érzései, amivel reagál azokra, akik kedvelik őt, vagy neki egyáltalán nincsen olyanja? 
Lehet folytatni a sort. De mondom, számomra valahogy mű az egész kérdésfeltevés ahogyan mű a konfliktus is.

A rajzokról nem tudtam eldönteni, mi is véleményem? Megmondaná valaki? :-) Nem rosszak. De nem is jók. Nem taszítanak, nem hagynak hidegen, de nem is nyűgöznek le, mint a Blacksad, nem vesznek meg kilóra, mint a Watchmen vagy a Sin City. Olyan kis, hogyan is mondjam, olyan kis vannak és kész. Erős hármas a jegy rájuk. De nem több. Nem rosszak, de nem is jók. Van bennük valami, de annyi nincsen, hogy csettintsek, így csak cöcögni tudok.