A mohabacsi-olvas.blog.hu bejegyzései gyakorlatilag kivétel nélkül a Blogcímlapra kerülnek. A kiadványaikról írt értékeléseimet kivétel nélkül megosztja a Facebook oldalán a Napkút Kiadó. Az elmúlt héten elvileg három bejegyzésemet élesítették. Nem egetverő eredmények ezek, bár valamit minden bizonnyal jelentenek.
S azért mondom, mert a Facebook ismét TILTJA A BLOGOM LINKJÉT. Ami nem csupán azzal jár, hogy nem tudok semmit megosztani, amiben a blog internetes címe szerepel, hanem azzal is, hogy mindenhonnan eltűnik a link, ahol csak előfordult a Facebook-on. Vagyis például a Napkút Kiadó oldaláról is. Meg a blogot népszerűsítő saját Facebook-oldalamról is.
Több hónapnyi elkeseredett próbálkozás után, amelyre rendre és egyáltalán NEM KAPTAM VÁLASZT a Facebbok körülbelül két hete ismét engedélyezte a blogom linkjének a megosztását. Addig, bármilyen, a blogomról származó linket akartam megosztani, ezt az üzentet kaptam:
Azt azért megtudta, hogy milyen közösségi alapelveket sértek.
Nyugodtan mondhatom, egyiket sem sértem. Ezek után kapok arról is tájékoztatást, hogyan gyakorolják ezeket az elveket.
Egy kedves ismerőstől kaptam egy linkgyűjteményt, amely segítséget ad, hogy adott esetekben hol lehet felvenni a közösségi oldallal a kapcsolatot.
Mondjuk már az is több mint érdekes, hogy nyomozni kell az ilyen linkek után. Aztán az is feltűnő, hogy a linkek között nincsen olyan, amely a Facebook tiltásaival lenne kapcsolatos.
Ahogyan az is, hm, mi is erre a jó szó, hogy eleve közlik, nem válaszolnak minden levélre. Aztán meg azt hazudják, hogy e-mailt küldenek.
Nem küldenek. Legalábbis én nem kaptam egyet sem. Pedig gyakorlatilag naponta írtam nekik. Amikor a tiltást feloldották, akkor sem jött értesítés. Mintegy véletlenül vettem észre, hogy újra használhatom az oldalon a blog linkjét.
S akkor ma megérkezett a hét vicce: annak a Dylan Dog-képregénynek az értékelése miatt lett letiltva ismét a Moha olvasónaplója-oldal, amely egy 1992-es, olaszországi esetre reagál, amikor az ottani törvényhozás cenzúrázni akarta a gyermekeknek szánt, erőszakos képregényeket. Vagyis amely képregény a CENZÚRÁRÓL SZÓL. Hahaha! Ironikus, nem?
Bár én most inkább dühös vagyok...
A képregény alkotói nem lacafacáznak. Pillanatok alatt meglelik a megfelelő összefüggéseket. Nézd csak, és olvasd el a szövegbuborékokat is, lényegesek a szövegek! Ha érdekel a képregény egészéről írt bejegyzés, itt megtalálod.
Azért ez vicces nem? A Facebook pedig egy ilyen üzenet után letiltja a blogomat.
Megtaláljam az összefüggést? Ha a Facebook számára sértő, hogy a jobboldali gondolkodást párhuzamba hozzák az alkotók a fasizmussal és az inkvizícióval, akkor a Facebook jobboldali? Avagy az a tény, hogy a blogommal kapcsolatban éppent az a gyakrlatot követték, amelyet a képregény kifogásol, ismét azt sugallja, hogy ezen közösségi média konzervatív?
Avagy sokkal inkább másról van szó? Nem leszek álnaiv: persze, hogy másról!
S az egészben az a szomorú, hogyha nem csupán az informatika ostoba algoritmusa végezte ezt, akkor van valahol egy sunyi kis szemétláda takonypóc, aki most a markába vihogva ül a szoba sötét sarkában és joggal röhög: simán, egy Bejelentés-gomb megnyomással teheti tönkre hónapok, évek munkáját.
