Némi túlzással a gyerek- és kamaszkoromban majdnem minden a Delfin könyvek sorozatból indult ki. Astrid Lindgren nevét is onnan ismerem. Az egyik kedvenc könyve volt a sorozatból Az ifjú mesterdetektív. Hosszú évek múlva derült ki számomra, hogy Lindgren nem csupán azt a két történetet írta erről a hőséről, ami abban a Delfin könyvben szerepel, hanem volt még egy.
Ami még Lindgren és gyerekkori olvasmányélmény, az az Öcsi és a repülő bácsika, Sajdik Ferenc fantasztikus rajzaival. Persze ez is sorozat, később magyarul is megjelent, Háztetey Károly címmel és már nem Sajdik rajzaival. Ez is három részes sorozat volt.
Úgy fest, Lindgren nem tudott nem sorozatot írni. A Harisnyás Pippit és a Juharfalvi Emilt már felnőtt fejjel olvastam a gyerekeimnek. Egy alkalommal a lányom bekerült a László kórházba. Kruppos volt. Bejártam hozzá minden nap, és az utóbbit olvastam neki. A mai napig emlékszik rá. Meg arra a maga korabeli srácra is, akivel egy szobában volt, és a kezdeti elfogódottsága után (a srácnak ilyen nem volt) csuda jókat játszottak, rohangáltak együtt. Kruppos futócsapat, mondd már! De Szamóca lányom a mai napig emlékszik Lindgren-re, pedig azóta évtizedek teltek el..
Persze nem mondok igazat, volt néhány könyve, ami nem valamely sorozat részeként látott napvilágot: A rabló lánya, Oroszlánszívű testvérek. S persze ez a Britta.
Ő Astrid Lindgren.
(Én régebben azt hittem, az Astrid férfinév. Hát, lám, nem az.)
Aminek bajom van a címével. Nekem hiányzik belőle egy határozott névelő. Britta a szívét önti ki.
Vékonyka a könyvecske. Kis alakú. Nagyon kicsi. 11x16-os méretű. Száznegyvennégy oldal. Vagyis tulajdonképpen, már bocs', de egy erőteljesebb hasmenés ideje alatt kiolvasható a mellékhelyiségben.
Kezdjük ott, hogy miről is van szó. Britta tizenöt éves. Természetesen iskolába jár. És természetesen lány. Svéd. Valamikor 1944 táján. (Legalábbis a könyv akkor jelent meg. Astrid Lindgren első könyve volt. Aztán 1981-ig írt még harmincat. Amik gyakorlatilag mind megjelentek magyarul.)
Azt, hogy 1944, a könyvben fikarcnyit, de tényleg egyáltalán, semmiben sem érezhető, hogy a környező világban milyen mértékű pusztulás zajlott éppen. Mintha nem is akkor íródott volna, amikor. Annyira nem, hogy én meg is döbbentem, hogy nem a hatvanas-hetvenes években látott napvilágot. A könyv szereplőinek gondjait távolról sem érinti a második világháború. (Mai napság ez pont fordítva van: minden tele van a második világháborúval, a nácizmus szörnyűségével, a holokauszt borzalmával. Szép lassan nyolcvan éve véget ért az a háború, de annyira jelen van, mintha tegnap történt volna.) Ez a nem hiányzó hiány felettébb üdítő.
Természetesen Réber László rajzai
*
Szóval Britta kamaszleány egy átlagos, de mégis átlag feletti családban: papa, mama, nővér, öccsök, húg. Irigylésre méltón harmonikus kapcsolatokkal. Lindgren azonban miközben ideális családot rajzol, csak cseppet idealizál. Kétségtelen, hogy a szokásos, mindennapi konfliktusok feltűnően nem hemzsegnek a történetben. Mindenkinek van valami hibája, vagyis az alakok nem teljesen fekete-fehérek, bőven vannak árnyalatok, de a kapcsolataik, a viszonyok rózsaszínek kissé. De ezt tudjuk be Britta idealizmusának.
Tudniillik a regényke levélregény. A valahol svéd vidéken élő leányzónak ajánlanak egy stockholmi, vele egyidős levelezőpartnert. Britta kapva kap a lehetőségen, már mindenkinek van ilyen, neki is kell, és azonnal ír Kajsának. Akinek a válaszait nem ismerjük meg. Csak Britta neki írt leveleit olvassuk.
Britta ír a családi kapcsolatokról, ír a barátairól és persze ír a jóravaló fiatalemberről, akivel szemet vetnek egymásra. S ír a regényke egyetlen, egyértelműen unszimpatikus alakjáról, a gazdag, beképzelt osztálytársról, Stigről.
Voltaképpen a könyvnek nincsen összefogó története. Olyan mint egy napló. Vagy mint levelek sora, amiket akár hónapok választanak el egymástól. Nincsen központi konfliktus, nincsen -tól-ig, csupán a hétköznapok leírása van. Teszem hozzá, élvezetes leírása.
Azonban a végére érve mégis hiányérzetem támadt. Éppen azért, mert nincsen összefogó, központ cselekményszál, mondanivaló, a regényke (majdnem történetet mondtam, de éppen az nincsen) egyszerre csak véget ér. Mert befejeződni nincsen minek, ugye. S ez hiányérzetet okoz. Olyan kis, oké, de akkor most mi van? - érzés. Elindultunk valahová, mentünk, tök érdekes, kedves, derűs, helyenként izgalmas is volt az út, de aztán nem érkeztünk meg sehová, csak az utazás ért véget. Azelőtt, hogy megtudtuk volna, miért megyünk, hová. 
*
A könyv a moly.hu-n 91%-os tetszési indexszel bír. Az arrafelé sem kevés. Bevallom őszintén, annyira nem értem a magas százalékot. Mert nem rossz az írás, de ennyire nem nem rossz. Nekem a koncepció, az összefogó cselekmény hiánya, a konfliktus-mentesség inkább csak ígéretnek láttatja, mintsem egy igazi ifjúsági műnek.
*
Nincsen túl nagy jelentősége, de megemlítem: olvasás közben majdnem végig Szilvási Egymás szemében című feleselő naplóregénye járt az eszemben. Ami egy majdnem Britta korú lány és egy fiú naplóinak az ütköztetéséről szól. S amiben szintén van egy olyasfajta jelenet, ami ebben is, egy félreértés, ami majdnem szétviszi a kapcsolatot. Csak mindent összevetve Szilvási regénye: regény, sokkal jobb mint Lindgren-é. Talán azért, mert az nem csupán könyvecske, hanem könyv. Mert a magyar szerző hagyott kifutást a cselekménynek. S mert a könyve tart valahonnan valahová. Nem csupán olyan mintha egy nagyon ígéretes mű szinopszisa lenne, mint a Britta, hanem egy komplett regény.
Móra, Budapest, 1992, 144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631168441 · Fordította: Lontay László · Illusztrálta: Réber László
6/10
2022 október kettedik napja, vasárnap reggel. Olyan kis békés, a héten talán az első napsütéses reggel. Ébredtem, írogattam, zene szólt a fülemben, persze Csemete szobájában, hogy Szerelmetesfeleségtársam még hagy aludjon. Aztán ébredt, átjött, hozzám bújt, úgy ébredezett. Aztán a mi szobánkban is összebújtunk, de már ébren. Kávé szortyogott a főzőben, natúr joghurt gyümölccsel, banán, most éppen Bryan Adams, SzFT még csinál néhány TikTok-videót a vállalkozásának (www.martassist.hu), aztán indulunk a Wekerlére a fiamhoz és a párjához. A Gyuláról hozott tömény-különlegességet, a sörpárlatot, amit csak a VIP-vendégeinknek vagyok hajlandó kinyitni, már odacsomagoltam.
P. S.: Nem ez volt tervben, de meg is ittuk. A lányok csak egy-egy pohárral, mi a többit. Törtem is a magyart, de a fiam párja megmentett egy igen finom és bőséges ebéddel.
