A cikk eredetileg a koncert.hu-n jelent meg.
Soha nem voltam ABBA-s. Nekem mindig túl popos volt a muzsikájuk. S a pop alatt a felszínességet értem. Azt viszont mindig elismertem, hogy amit csinálnak az pozitív értelemben fülbemászó és professzionális.
De ha már pop, és a hetvenes évek, akkor nekem a Boney M. Például a Nightflight To Venus elején az a dobos indítás, na, az valami. (A fülemben most ABBA muzsikál: aTwo For The Price Of One című, szerintem tök ismeretlen dal a The Visitors című lemezről. Ez valami nagyon jó, vissza is teszem. Pill, jövök, csak nyomkodom egy kicsit a telómat...
Na, újra az szól, jöttem... Hol is tartottam? Aham, az ABBA.
Általános isisek voltunk. Csabi, Pipe és Kirc KISS-nek öltöztek, festették magukat egy farsangra. Kati és Mari, talán Ildivel kiegészítve, ebben nem vagyok biztos, meg ABBA-ként tátogtak végig egy számot. Meg nem mondom melyiket. A KISS-nek jobban tetszett a muzsikája, a festésük is marha jó lett. A lányok viszont sokkal szebbek voltak. Jó pár éve volt egy osztálytalálkozónk, Mari nem volt ott, Kati ige: nem hiszed el, de még mindig ugyanolyan formás volt mint kamaszként! Jah, aerobic stúdiót vezetett (lehet, hogy még ma is.) Mindig nagyon bírtam a stílusát. Meg a kinézetét is. Kamaszkorunkban néhány pillanatig még szerelmesek is voltunk egymásba.
Nekem soha nem volt egy ABBA-lemezem se. De nem fikáztam őket soha. Csak magamtól nem hallgattam ABBA-t. Egy kivétellel: Pipi barátomnak valami titokzatos oknál fogva a birtokában volt a Super Trouper, így na, azt igen. Nem hatott meg egyáltalán.
Szemben Szerelmetesfeleségtársammal, az édesanyjával és a csemetéjével. AZ utóbbi az életkoránál fogva, most huszonegykettő (2025 első napjának reggele van) csak a Mamma Mia! című borzalomból ismeri az együttes dalait. (Ez az én véleményem. A közhangulat egészen mást mondd a darabról: például a West End-en a 2004-es bemutató óta műsoron tartják. A film pedig kapott egy második részt, és elképesztő világsiker lett az is. De szerintem minden szempontból rettenetes.) De ez nem tartotta vissza őket attól, hogy elmenjenek az ABBA Show-ra és végig énekeljék, táncolják az egészet. Én nem tartottam velük. Ez sokat elmond az együttes zenéjéhez való viszonyomról.
Ezt a könyvet a könyvtárban leltem, SzFT-nek és az édesanyjának hoztam haza. SzFT-nél nem aratott különösebb sikert, tíz perc alatt átlapozta és a szája sarkában szokásos kis fintorával adta vissza, ami azt jelenti, rohadtul érdektelen, de megköszönte szépen. SzFT-Anyu sokkal jobban örült neki, ő is el olvasta. Azt mondja.
Holnap megyünk könyvtárba, s mivel SZFT-Anyu elolvasta, gondoltam, vissza viszem ezt az ABBA-könyvet is. Szilveszter éjjel, amikor egy óra felé hazaértünk, és SzFT-re vártam az ágyban (neeem úgy; úgy most várok rá, hogy felébredjen), hogy lefeküdjön ő is, és aludjunk, s közben belelapoztam és olvasni kezdtem. Lehet, nem viszem vissza holnap, mert addig nem fogom kiolvasni. Bár ki tudja, ma nem akarunk sehová menni...
*
Nem mentünk. Kiolvastam.
*
S most gondolkodom, mi mindent lehetne írnom az ABBA-ról, ami nem közhelyes, amit nem ismételtek el már mindenhol unásig (svédek, első óriási svéd zenei dobás, hetvenes évek, Eurovizio, Waterloo, házaspáros, válások, világsiker, majd főnix-siker a Mamma Mia!-filmekkel, újra világsiker, pénz, csillogás, popzene, új, teljesen professzionálisan semmilyen, nyom nélkül elmúló stúdió-album 2021-ben (de annyira nyom nélkül, hogy nekem most újdonság volt, hogy megjelent, aztán a hallgatása közben kapcsoltam, hogy mégis tudtam róla, mi több végig is hallgattam anno, a megjelenésének az évében), miegyebek.
De ezen infók egyike sem érdekes annyira, hogy újra elolvasd. De még annyira sem, hogy én leírjam. Olyat írni, aminek még az írását sem élvezem, nem vagyok hajlandó.
Tehát akkor? Elsőre mutatok fotót az ABBA-ról ami nem éppen szokványos, és már ez is három éves. Nézd meg, aztán megyünk is tovább.
*
Nem, mégsem megyek tovább. Azért nem, mert itt van a helye egy érdekességnek. A fényképen látszik, hogy minden híresztelés ellenére az idő múlásának megfelelően az ABBA tagjai sem fiatalodtak az elmúlt hetvenegynéhány évben egy napot sem. A Voyager megjelenésének az idején meg valaki azt találta ki, hogy ha ők nem is állnak színpadra a promóturné miatt, akkor „álljanak” oda a számítógépes avatarjaik. De nem úgy avatar, ahogyan az a budapesti ABBA Show alkalmával történt, tudniillik, hogy emberek helyettesítettek ám embereket!
Hogy ez az avataroskodás megtörténhessen, a két férfi tagnak le kellett vágatnia a szakállát, a tökéletesen hasonló arcmimikák lelesése végett, és építeni kellett egy speciális arénát a shownak, ami sehol máshol nem előadható. Vagyis olyan turnét tartottak, ahol senki nem mozdul sehová, a közönség jön a turné egyetlen színhelyére, ahol permanensen tartják a koncertet.
Az előbbi feltételre, a szakállvágásra a tagok húzták a szájukat. Az aréna pedig azóta is áll, szinte naponta tartják benne az ABBA-koncertet, ahol egyetlen ABBA-tag sincsen, a közönség meg önfeledt boldogságban tombol a számítógépes csinálmányoknak. Lenyűgöző egyébként. Nézd csak!
(Egyébként a KISS 2027-re ígért valami olyat, amit még nem látott a világ. Minden nagyon hasonló, csak a KISS produkciója monumentálisabb lesz. Bár a Lucas Ltd-nek ahhoz, ahogy ehhez is van köze.
Marad a könyv mint téma. Mármint ez az ABBA-ról szóló könyv. De nem ám akármelyik, hanem ez, amiről beszélünk. Mert van másik is. Például egy ilyen: ABBA – A legenda. Azt a könyvet (amit egyébként elég jóra értékel a Moly könyvszerető népe) egy Carl Magnus Palm nevű pasas írta. Ezt olvasom róla:
Carl Magnus Palmot a világ vezető ABBA-historikusaként tartják számon. Nyolc ABBA-könyv fűződik a nevéhez szerzőként vagy társszerzőként, ezek mellett társproducere volt számos, a zenekarral foglalkozó tévéműsornak, hozzájárult a stockholmi ABBA-múzeum megalapításához, és tanácsadóként segítette a Polar Musicot az ABBA muzsikájának újra kiadásakor.
Mintha kicsit monomániás lenne a pasas, nem? Nyolc könyv ugyanarról az együttesről! Hány bőr van egy rókának? De legyen neki, nem a rókának, hanem Carl Magnus Palmnak, nekem meg nem fáj.
Egyébiránt: magyarul is van egy másik könyve az ABBA-ról, az meg, állítólag egy csuda részletes biográfia. Mondom, a pasas nem kicsit monomániás. De az is nyilvánvaló, hogy amit ő nem tud az ABBA-ról, az nem történt meg és a fantázia terméke, hazugság és rágalom.
*
Palm kronológikusan mutatja az együttes tagjainak az életét, találkozását, az ABBA születését, fantasztikus pályafutását, a Beatlest közelítő, sőt verő sikereit majd a válások általi széthullását (mert ugyebár két házaspár volt egykor az ABBA), aztán a tagok szóló-próbálkozásait, a férfi szakasz kokettálását a musical műfajjal (Chess, a szövegíró a József és színes, szélesvásznú álomkabát, a Jézus Krisztus szupersztár és az Evita című Andrew Lloyd Webber darabok szövegkönyvét is jegyző Tim Rice. Palm elképesztően reális volt a Chess-el. Igen röviden lerendezte: Björn és Benny felszabadult az ABBA kötöttségei alól a zeneírásban: lett is mindenféle stílus a musicalban, amitől aztán szét is hullott az egész. Egyszer ha nagy nehezen végighallgattam...), a női szakasz vérprofi, mégis sorra elvetélt szólóalbumait (Frida két lemezénél valami Phil Collins nevű dobosmanus volt a producer), majd a legutolsó és egyben végleges találkozásukat a Voyager lemez megírásánál és felvételénél.
Könyvalbumról van szó, tehát ebben az esetben nem a legrészletesebb a szöveg. (Tudod, az a másik hét ABBA-könyv másikában lelhető; isten bizony indíttatásom támadt elolvasni, és ez óriási szó.) Viszont kicsit sem sekélyes, nem bulváros és nem szenzációhajhász. Reális. Pedig egyértelmű, hogy Palm vérelfogult az együttes munkásságával és tagjaival. És ez a vérelfogult pasi közben vérreális is. A muzsikát és a tagok személyét illetőn is. Ezt add össze!
Szélsőgés szubjektív véleményem: nekem az ABBA tagjaiból csak a szakállas fickó, Benny Andersson volt mindig szimpatikus. Semmi realitáson sem alapuló, ránézésre való véleményem szerint a szőke csajszi mutatós ugyan, de felületes, a barnáról sütött a depihajlam, a csupaszarcú fickó meg egyszerűen irritált. Nem sokat segített a hetvenes évek színpadi megjelenése sem, a punciba vágó nacival és a tököt-golyót kidomborító feszülős csilivili szerkóval. (Aminek egyébként, ezt ebből a könyvből tudom, az lett a következménye, és ezt az irritáló arcú fogalmazta meg roppant találón, hogy az ABBA muzsikáját meleg- és transzcsoportok tekintették a sajátjuknak, miközben, mondja Björn, az ABBA két kökeményen hetero házaspár alkotta.)
Nos, Mr. Palm ezzel az egy könyvvel elérte, hogy egészen másképpen látom a maradék három ABBA tagot. Benny megítélése nem változott. S úgy gondolom, ez kicsit sem mondható kevésnek. Miközben mondom, nem próbálja egyiket sem hibátlan, tökéletes übermenchsnek beállítani. Sőt! emberként mutatta be az embereket, akik szupersztárrá váltak.
S ettől válik érdkekessé, informatívvá, letehetetlenné a könyv. S most mondd, két napja ABBA-t hallgatok, és végighallgattam a teljes studió-diszkográfiájukat. Igaz, vissza csak a három utolsó albumot a Super Trouper-t, a The Visitor-t és a Voyager-t tettem. A Two For The Price Of One című számot meg likasra hallgattam. Pedig nem is nagy zenei durranás, csak a refrén alatt az a játékos basszus-dallam, na az, igen...
S aztán szólnom kell a több mint különleges képanyagról is, ami teljesen feldobja a kiadványt. Szóval megéri a pénzét ez a Palm! Ha szembe jön veled az album, félre ne állj. Akkor se, ha nem kedveled az ABBA-t. (Tudod, talán írtam már, hogy én sem szerettem különösebben soha.)
Érdekelne gy rövid átpörgetés, hogyan is néz belülről a könyv?
Helikon, Budapest, 2023, 240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636200978 · Fordította: Fehér Tamás
10/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 kettedik napjának az estéje. Vészesen múlik elfelé az évvégi/eleji szabadság. Pedig ennyit nem is tudom, mikor voltam folyamatosan szabin. Csak nehogy már panaszkodjak!
De ez alatt a majd három hét alatt érlelődött meg bennem, hogy fiatalos vagyok ugyan, de megöregedtem. A nagyapáim ilyen korukban már régen, de legalább három éve boldog nyugdíjasok voltak. Rám meg vár még hét év. S amikor ebbe belegondoltam, elszörnyedtem.
– El fog az repülni, Morzsám, meglátod! – mondta Szerelmetesfelségtársam. És tudom, hogy igaza van, de mondjuk a fogorvosi székben töltött idő is olyan, mintha soha nem akarna véget érni. S vajon milyen állapotban leszek hét év múlva. Egyáltalán: leszek milyen állapotban? A szívem, a szemem, a derekam, az aranyerem, meg amiről most nem is tudok... Egyáltalán: leszek még?
Szóval hétfőn meló, addig még van három nap, holnap a fiamékhoz megyünk végre, már nagyon hiányoznak, szombaton könyvtárba, vár ránk majd itthon egy kenyérlángos sütés, meg palacsintázni is fogunk még. Meg van még pálinkám, borom is. Tényleg, iszom egyet. Egészségedre, Isten, Isten! (Ezt vajon miért szoktuk mondani koccintáskor? Utána kell néznem!)
Na, nem bírtam ki, utána olvastam. Egy helyen azt találtam: „azt jelenti hogy a bennem levő »isteni lény« megtiszteli a benned lévőt”.
