A halálig menő játékok témája mára egyáltalán nem számít újdonságnak. Az elődök száma, mint a tengerpart homokszemei. Fogalmam sincsen melyik volt a legelső, de King menekülő embere és Robert Sheckley nagyon hasonlója biztos a prototípusok között van. Van magyar verziós gyilkolós játékos regény is, méghozzá igen jól sikerült darab, Hernádi Gyula Az erőd című regénye. Van filmváltozata is. A link pedig a képregény-adaptációra mutat.
Az újabb ilyenségekből talán elég csak a Battle Royal-t vagy Ready Player One-t citálnom.
Az összes közül a Battle Royal volt a legjobb. Mindösszesen. Számomra.
Az Öt elme csavar egy kicsit a történeten. De a csavarintás sem teljesen új. Mert itt az élet-halál játékokat összekötött a szerző az életidő hosszának drasztikus megszabásával.
Amiben Morpuss könyve új, az is csak kicsit új. Emberek önként vállalják, hogy egy testben öten fognak élni. Mintha egy élőszereplős skizofrénia résztvevői lennének.
Azt hiszem, újra neki kell futnom, hogy érthető legyen, miről van szó.
AZ ÍRÓKÁM
Túl sokat nem leltem róla. Három könyvet írt, ez az első, és csuda sikeres lett. Ezen kívül:
Guy harminc éven át ügyvédként és King's Counselként praktizált Londonban. Olyan ügyekkel foglalkozott, amelyekben kábítószer-fogyasztó kerékpárosok, halott Forma-1-es bajnokok és leendő temetőtulajdonosok szerepeltek. Most főállásban ír.
[...]
Amikor nem ír, Guy általában a Surrey Hillsben fut; vagy enyhén mulatságos leveleket ír a Times-ba. (Forrás)
Kell ennél több? :-)))))))
A HÁTTÉR
A világ túlzsúfolt. Ez sem új, erről is volt már szó. Marha sokan vagyunk, és exponenciálisan nő az emberiség létszáma. A bolygó hamarosan nem lesz képes elhordozni ennyi embert. Ez ennek a regénynek az alapmotívuma.
A regénybeli társadalom megoldása nem egyszerű, de legalább kegyetlen. Tizenhét évesen mindenkinek döntenie kell, miképpen és milyen hosszan szándékozza leélni az életét. A következő alternatívák az opciók.
- Maradhat DOLGOZÓ. Vagyis úgy folytatja az életét, mintha mi sem történt volna. Az élete arról fog szólni, hogy beosztottként dolgozik. Vagyis végnélküli kulimunka, kitörési lehetőség nélkül. A halál permanensen les hogy lecsaphasson, de az élet akár igen hosszúra is sikerülhet. Meg szenvedéstelire. Meglepő fordulat, de ezt a verziót marha kevés tizenhét éves választja.
- Választható a HEDO-állapot is. Semmi munka, móka, kacagás, nők, pia, dorbéz, dzsakuzi, pezsgő, kaviár. És 41–42 éves korban tuti jön a finitó. Mondjuk az anyukám örült volna ennek, mert huszonhét évesen halt meg. Apu pedig így élt, bár boldog nem volt (†43).
- ANDROID-lét. Köznyelven: andi-lét. (A még elme nélküli android testek a buta androidok, vagyis a bandik.) A test nem öregszik, hiszen android, de minden mesterséges. Csak az áttöltött tudat emberi. Az élettartam 79–80 év.
- A KOMMUNÁK. Az élettartamuk 141–142 év. Egy közösen választott testben öt tudat, négyóránkénti váltásban. A köznyelv skizóknak hívja őket.
Egyik lehetőség szarabb mint a másik. De legalább van választás. És tény, egy csomó felesleges emberi tevékenységtől megszabadul a bolygó.
Na, itt azért megállok egy pillanatra. Hogy védjem a mundér becsületét. Vagy hogy önigazoljak. Vagy azért, hogy a normalitás mellé álljak.
A listában én az első helyre tettem, de a könyvben rendre az utolsón szerepel a dolgozói lét. A történetnek nincsen dolgozó szereplője. Az egyik részvevő egyszer megemlíti, hogy a szülei dolgozók voltak, és na, kösssz, ő abból tuti, hogy hótziher, hogy a háta közepére sem...
A Földön élő emberek döntő többsége dolgozó. Én is. Nagy eséllyel te is. Meg a főnökeink is. Szeretjük amennyire szeretjük a munkánkat, és kapjuk érte, amit kapunk, ki ki amit kialkudott, amibe beletörődött, vagy nagy néha amit megérdemel. A nagyobb eredmény (ebben a világban az ugye a tenger zsé) a legtöbb esetben sokkal több munkával, a legtöbbször nagyobb felelősséggel, vagy éppen kockázattal, rizikóval jár. Ugyancsak ritka az ingyenebéd...
A könyv mindenestül, íróstul, szereplőstül, dramaturgiástul, történetestül megveti a dolgozókat és a munkát.
Akik és amik nélkül az író, a többi szereplő nyilván létezni sem tudna. Nem lenne közműve, egészségügye, étele, itala, ruhanyomtatója (mert a regényben a ruhákat nem szövik és varrják, hanem már nyomtatják) meg semmilye sem.
És ez andante módon felháborít. Értem én, hogy a koncert főszereplője az együttes énekese, aztán következik a szólógitáros és a billentyűs, meg a zenekar többi tagja, a technikusok már névtelenek, de még valahogy érzékelhetők. A roadok már nem. A jegyszedő, ruhatáros és a büfés a kutyát sem érdekli. Engem sem. De még tudunk róluk. De arról, hogy ki kapcsolta fel a folyosón a villanyt, és ki fűtött be a teremben (oké, ha meleg van: ki kapcsolta be a légkondit), na arról szerintem ember még nem gondolkodott. Mármint a rendezvényhelyszín tulajdonosán kívül. Pedig az egészben, persze súlyozottan, de nekik is jelentős szerepük van.
Simán elfogadom, hogy a történet, a szarkeverés, a gyilkolászás sokkal érdekesebb mint a mögötte levő háttérmunka. De hogy fontosabb is lenne, azt erősen vitatom. Azt, hogy értékesebb lenne, mereven tagadom.
Innentől a képek MI-generáltak. Az Ideogram oldalon készítettem őket. S mert MI-generáltak, sokszor mulatságosak is.
Már nem is nagyon küszködtem a promptok megfogalmazásával. Az összes kép összefüggésben van a regénnyel,
de nem is fárasztalak a cselekményekkel, ezt csak ex cathedra kijelentem, ha hiszel nekem úgy is jó, és ugyan miért ne hinnél?
Ráadásul az életidővel van némi mozgástér. Lehet növelni. Ahogyan persze csökkenteni is. Az úgynevezett halálparkokban. Nem, nem vidámpark, bár csupa játék az egész. Ha móka, kacagás nem is. Mert a halálparkos játékoknak, legyenek azok logikaik, ügyességiek, bármilyenek, rendre csak egy győztese van. Mármint általában a játékoknak egy győztese van, de itt a győztes életben marad. A első helytől lefelé mindenki pusztul. Véglegesen. Tehát már a második is. Húlljon a férgese! De a győztes plusz időkhöz jut. Mert az idő a pénz. Pontosabban csak az idő számít pénznek. Ellenértéknek. Ha kell valami, idővel fizetsz. Általában „ami befolyik az rögtön kifolyik”.
A CSELEKMÉNY
A fülszöveg ezt mondja:
Alex, Kate, Mike, Ben és Sierra az első életükben járnak Mike kisportolt testében, amely a ciklusa végéhez közeledik. Négyük szavazata alapján egy ún. halálparkban kötnek ki, ahol különböző virtuális játékokkal extra időt nyerhetnek a többi játékostól. Veszíteni azonban egyet jelent a halállal.
Kate ciklusában felbukkan egy titokzatos android, aki visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki, de veszélyes dolgot kér cserébe…
Egyre rejtélyesebb játék veszi kezdetét, amelyben egyes testtársak eltűnnek, és a többiek nem tudják, belső vagy külső ellenséggel állnak-e szemben. Végül az is kérdésessé válik, a még élők megbízhatnak-e egymásban, és helyesen döntöttek-e egyáltalán, amikor felosztották az életüket.
Vagyis ők a főszereplők. Ahogy innen kiderül, kommunában élnek. Öten egy testben. Tehát skizók. Akiknek egy napból négy óra jut.
- ALEX egy nagyon kövér fiú, tele kisebbségi érzéssel, izzadékony, szégyenlős, gátlásos, de értelmes ember.
- KATE roppant logikus, gyakorlatias alkat, csinos testben.
- MIKE tipikus izomagy, szép fiatalember, gyönyörű, strapabíró testtel, akinek a létezés alfája és omegája a teste építése.
- BEN az autista kocka: az életét a számítógép és a számítógépes játékok előtt töltötte, öltözete az elvárható farmer, kapucnis felsővel. szigorúan a szemébe húzva.
- SIERRA maga a lázadás: pia, buli, drogok, lényegi antiszoc, aki telibe szarik másokra. Teltebb, vonzóbb mint Kate. Csak sokkal idegesítőbb az öntörvényűsége miatt.
Az öt ember nem egymást választotta. Kívülről tették őket egymás mellé, hogy majd milyen csuda jól kiegészítik majd egymást a kommunában. Amikor bakapcsolódunk a történetükbe, már bőven közös múltjuk. Egy utalásból kiderül, hogy már a huszonöt éve együtt skizóskodnak. S bár nem volt adott, hogy barátságok, szerelmek alakuljanak ki az egyes személyiségek között, a huszonöt év közös dolgai óhatatlanul megteszik a hatásukat. Legalábbis abban az értelemben, hogy az öt személyiség ha megszeretni nem is, de kikerülhetetlenül megismeri a másikat.
Legalábbis azt hiszi.
A történet nem egyszerű. Hanem komplikált. Az egy dolog, hogy sokszor a szereplők sem értik, mi történik körülöttük, velük, de mi, olvasók sem. Több esetben fogalmam sem volt, merre van hány méter, ahol hány éves a kapitány... (Meglepetésemre a Moly-on többen mondták, hogy már a kavarok elején egyértelmű volt, mi lesz a vége. Simán el tudom képzelni. Szerelmetesfeleségtársam tegnap előtt egy film eső kockáiból megmondta, hogy a csaj robot. Akkor, amikor a film még csak nem is utalt arra, hogy a csaj robot. SzFT-t marhára nem zavarja, ha tudja, mi fog történni egy filmben, mert jobbára úgyis kitalálja magától. Nekem teljesen tönkre vágja az élményt, mert nem vagyok előre látó, engem nem a logikám, hanem a mese visz előre.
Szóval hullanak itt jobbra balra a személyiségek. A valóság keveredik a játékok valóságával, mászkálunk ide-oda az időben is. Mondjuk ezekkel az ide-odaságokkal nincsen túl nagy katyvasz, mert Morpuss úr ezekkel nem akar bekavarni, mindig tudhatjuk, mikor vagyunk egy játékban, és nem hagy kétséget afelől sem, hogy a szereplők milyen idejében vagyunk. Nincsen ezekkel baj, csak mondom, hogy ilyenek is vannak a könyvben.
A műfaja? Aham... A franc se tudja... Sci-fi krimi. Leginkább.
Az elbeszélés technikája meg a következő: mivel öten vannak egy testben, öten viszik egymás után jobbra-balra, és első szám első személyű az elbeszélés (kivéve, amikor a múltban vagyunk), hát az elbeszélő személyek is váltakoznak. Morpuss ebben nem követ el túl nagy stílusbravúrt: az öt személyiség elbeszélésmódja annyira nem egyedi. Ha csak beleolvasol, meg nem fogod különböztetni, mikor ki beszél. De rögtön hozzáteszem azt is, hogy olvasás közben egy szemernyit sem zavaró. De tényleg nem.
MIT MOND AZ „ÖT ELME”?
Miért, mindenáron mondania kell valamit? Szigorúan és kikerülhetetlenül?
Na, jó, várj, elgondolkodom, tesz-e ilyet?
[...]
Elgondolkodtam.
A túlnépesedés társadalmi sci-fijének semmiképpen sem mondható. A kérdésről van két oldal a könyvben. Ha nem csupán egy. De az is csak azért, hogy keretet és hátteret adjon az ötletnek, hogy öten egy testben mit kavarhatnak.
Pszichológiai sci-finek sem nevezném. Persze, kérdéses, hogy mi is a személyiség, hol vannak a határai, de ezzel sem tökölünk túl sokat a regényben. Minden az elmében lakik. Ha már az írókám pszichológus volt, mielőtt úgy nem döntött, hogy belőle ha a fene fenét eszik is, író lesz. És lőn.
Hát, ha egyszer még keresztényként is azt mondtuk, hogy az agy a legfontosabb nemiszervünk... De SzFT, aki sohasem volt keresztény, még ő is azt mondja, amikor megkérdezem, hogy a fenébe van az, hogy csinálja, hogy közel húsz éve teszem magamévá, ez alatt a húsz év alatt egyetlen napot sem fiatalodott még, de nekem ugyanúgy tetszik, mint harmincévesen, nagyjából ugyanúgy reagál rá a testem is, és amikor nem, akkor nem vele van baj, hanem a gyógyszereimmel és a majd' hatvan évemmel [de jobbára nincsen baj], szóval SzFT is azt szokta válaszolni, hogy ő nem csinál semmit, ezt én csinálom. Vagyis a gondolkodásom miatt tetszik nekem húsz éve, és tudok férfi maradni vele az intimszféránkban.)
Talán kaland sci-fi. De a sci-fi többnyire leginkább kaland. Ha nem, akkor filozófia. Vagyis ezzel túl sokat nem mondtam.
Szóval szerintem leginkább semmit sem mond, csak egy jó ötletet épít fel és fejt ki. Jól és ötletesen.
CSÖPPNYI ELMEKÓRTAN ÉS EGYÉB CSACSKASÁGOK
Az egy emberben öt elme beceneve a könyvben: skizó. Hogy mármint az öt személy egy személyben olyasfajta jelenség mint a skizofrénia. Ami a köznyelv szerint tudathasadás. Tudod, Daniel Keyes és Az ötödik Sally. Meg klasszikusabb és horrorabb változatban Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ja.
Csakhogy igazából a tudathasadás nem skizofrnia. A tudathasadás létező dolog, de komplikált nevén disszociatív személyiségzavarnak mondják a hozzáértők. A skizó állapotban levő emberek döntő többsége egyáltalán nem agresszív. Viszont vannak akusztikus hallucinációi, bizarr téveszméi, rendezetlen a beszéde és a gondolkodása. Vagyis az egy testben öt személyiség egyáltalán nem parallel a skizofréniával. Spongyát rá.
Ahogyan arra is, hogy a regény önmaga belső szabályaihoz sem konzekvens. A történet szerint alapvető szabály, hogy a skizók (maradjunk a regény terminológiájánál) közül az egyik meghal, a többi is vele hal, de legalábbis komoly pszichológiai, pszichiátriai zavarai lesznek, a legtöbbször katatón állapotba kerülnek. A regényben csodálkoznak is, hogy amikor az első eltűnik az ötből, majd később kiderül, hogy meghalt, a maradékkal semmi sem történik. Érdekes titok, nyomoznak is utána. Aztán elhal a probléma, elmossa a cselekmény és egyéb titkok, érdekességek, izgalmak. Vagy én voltam marhára figyelmetlen.
Ahogyan arra sem kapunk igazából érdemi választ, hogy aki aztán a dolgok hátterében áll, ugyan hogy a tehénbe tudta végrehajtani, amit a cél érdekében végrehajtott? Mármint a regény belső szabályai szerint hogyan, mert nyilván a valóságban az egész képtelenség, hiszen a tudat ide-oda töltögetésével a mai technológia az ismereteim szerint szerencsére még semmit sem tud kezdeni. Az elkövető érzelmi motivációja azonban remek, hihető, értelmezhető, az olvasó ember valamelyest még empatikus is vele.
De hangsúlyozom: olvasás közben ezek a döccenetek semennyire sem zavarók vagy kiábrándítók. Az egész úgy jó, érdekes, izgalmas, ahogyan van. Akkor is, ha semmiképpen sem lesz meghatározó, pláne sors- és világlátás formáló irodalommá. De szórakozásnak, kikapcsolódásnak, időtöltésnek elsőosztályú.
Metropolis Media, Budapest, 2023, 320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635511228
Fordította: Tamás Dénes
8/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 márciusának forradalmi ünnepnapja, szombat. Ismét ugra-bugra volt a hét, és persze tegnap délutánra még maradt a vásárlás is. A szokásos, negyvenezres végeredménnyel. Csemete azt mondja, hogy amikor elmennek ötüknek vásárolni (vőlegény, két tesó, összes tesók anyuja), ezt havonta egyszer teszik, hát ők is otthagynak vagy nyolcvan-kilencvenezret. MI meg néztünk rá, hogy akkor protezsáljon be vőlegény-anyuhoz, mert ha ötükre egy hónapra ennyit költenek, akkor mi valamit rettenetesen elbaltázunk, hogy kettőnkre havi szinten majdnem a kétszerese elmegy! Igaz, tegnap volt SzFT-nek egy mellény is a kocsiban, nekem meg egy home-gatya, s ez a kettő egy ezres híján tízezer volt.
*
Ma semmi különös... Természetesen hajnalban ébredtem, fél három felé (miéééért???), de nagyon jól elvoltam SzFT ébredéséig. Például kiolvastam az „Öt elmé”-t, meg Peter Gabriel-hajnalt tartottam. És marha jól esett csak szórakozni, nem menni, kávét szürcsölgetni, lenni. Ennél jobban csak az esett, amikor SzFT felébredt. :-)
Aztán csak a szokásos szombati program: reggeli együtt kávé, főzőcske (teljfölös zöldbableves, tepsis tarja, csirkeszárny, sült gomba, padlizsán, cukkini), mosás-hegyek, kárpittisztítás, mert valamelyik reggel egy az egyben kiborítottam a türkizkék heverőnkre egy pohár kávét, miegymás. Aztán csendespihenő, utána megint csak olvasgatás, pihengetés, beszélgetés. Már csak azért is, mert az időjárás ugyancsak nekikeseredett: tegnap óta esik az eső, hűvös is lett a hétközepi tizenöt-húsz fokokhoz képest.
