Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA


Philip K. Dick: A kozmosz bábjai

2018. július 27. - Mohácsi Zoltán

PKD. Nem annyira nyilvánvalóan. Nem is olyan érdekesen. Dupla világ, de a duplasága istenségek, illetve voltaképen kimondva is Isten és Sátán harcának a színtere. Nagyjából úgy, ahogyan az pl. Ellen G. White A nagy küzdelem című könyvében olvasható. Csak míg amaz teológia, a Biblia mondanivalójának…

Tovább

Lawrence Block: Bérgyilkos – 2. Bérgyilkos ​a célkeresztben

Az első Bérgyilkos lehengerelt: a hihetetlenül jól kitalálta bérgyilkos-figurával, aki voltaképpen egy szürke kishivatalnok. Akinek nem mindennapi munkája van, amiben hihetetlenül vérprofi. Ám voltaképpen nem egy észlény. Beleszeret majd' minden helybe, ahol jár, bélyeget gyűjt, ha hiányzik a…

Tovább

Lawrence Block: Bérgyilkos – 1. Bérgyilkos

Block valami zseniálisat alkotott Kellerrel! Keller egy teljesen mindennapi figura, se nem rikít, se nem fekete, szép rendesen, beleolvadósan szürke. A külsejéről semmit nem tudunk, az életkorát csak az utolsó fejezet címe („Keller nyugdíjba vonul”) sejtetteti. Keller profi. Kellernek erkölcsei…

Tovább

Edgar Rice Burroughs: Mars – 1, A Mars hercegnője

– Tisztára olyan borítója van, mint valami hihetetlenül vacak ponyvának! – mondta ki az ítéletet Szerelmetesfeleségtársam, akinek boldogan mutattam legújabb happolásomat. – Jó, azért, mert az is, ponyva. De ez Burroughs! – Igen? No és? – Ő írta a Tarzan könyveket is, kedvesem! Nem mély irodalom,…

Tovább

William Goldman: A herceg menyasszonya

Film is készült a regényből, azt láttam előbb. Ledermedtem, lesokkolódtam, akkora hülyeség volt, de pozitív értelemben, hogy könnyesre röhögtem magamat. Amikor nagy nehezen beszereztem, a könyvvel sem jártam másképpen. Könyv a könyvben a könyvben, hármas játék. Hogy mi igaz, döntse el, aki tudja! Ha…

Tovább

Margaret Atwood: A ​szolgálólány meséje

Az úgy volt, hogy Szerelmetesfeleségtársam barátnője (s ez által az enyém is, de nem úgy), Kata ott ült a még be nem lakott lakásunk szobájában a már belakott, új heverőnk sarkában, és nagyon lelkesen mesélte, hogy tizenhárom éves lányával gyakorlatilag egy-két nap alatt befaltak egy sorozatot, ami…

Tovább

Kiss József László: Parancsolsz egy kézigránátot?

RÉGES-RÉGI OLVASÁS Szintén kamaszkoromban került a kezembe. Alapmű. Beszerezhetetlen. (Ha valakinek felesleges, vevő vagyok rá!) Könnyesre röhögtem magamat rajta. VADONATÚJ OLVASÁS Az e-book olvasó előnye: a beszerezhetetlen könyv, vagy ha beszerezhető, akkor tízezer forint körül eladó könyv is…

Tovább

Philip K. Dick: Egy megcsúszott lélek vallomásai

Fura volt úgy PKD-et olvasni, hogy semmi sci-fi vonulat, semmi különösebb csavar… s, hogy olvasás közben folyamatosan Albee Nem félünk a farkastól!-ja járt a fejemben, de nem plágium szinten, csak hangulatban, az előkerülő kommunikációk némelyikében. S az, hogy fura volt PKD-et így olvasni nem azt…

Tovább

Jodi Picoult: Elrabolt az apám

Az első Picoult-könyv, amit olvastam, a Szívtől szívig volt. Szerelmetesfeleségtársam ajánlotta nekem, belefogtam, benne ragadtam, felfaltam. Nagyon tetszett Picoult sok szempontos szerkesztése, egyből elkaptam a fonalat a történetvezetésben, tetszett a felvetett alapprobléma (adhatja-e a gyilkos a…

Tovább

Isaac Asimov – Robert Silverberg: Leszáll az éj

Szeretem Asimov-ot régóta. Szeretem Silverberg-et a Lord Valentine kastélya óta. Olvastam ennek a könyvnek a moly.hu-s értékeléseit, meg a borítón levő ajánlásokat. Valami nagyon nagy durranásra vártam. Gondolkodom, türelem! Szóval a könyv szól valamiről, tényleg!  Szól arról, hogy a vallás nem…

Tovább

Stephen King (Richard Bachman): A menekülő ember

Na jó, elismerem van bennem kultúrsznobizmus, ami miatt King neve nem cseng nálam olyan jól. A „Ragyogás”-on kívül nem olvastam tőle mást, attól sem estem hanyatt, bár hatással volt rám: akkoriban egy szállodában dolgoztam, és a nagy takarítás idején volt, hogy egyedül voltam egy emeleten, vagy húsz…

Tovább

Orson Scott Card: Végjáték

Végjáték 1.

Kicsit fenntartásos voltam a Végjátékkal, mint minden hatalmas könyvsikerrel szemben. Ez mondom, hogy teljesen egészséges, de ez van. Úgy fest, túlságosan hatott rám az egyél szart, hetvenmilliárd (vagy mennyi) légy nem tévedhet”érve. A moly.hu olvasói értékelései viszont kedvet csináltak…

Tovább

Brandon Hackett: Az ember könyve

Nos, megint megyek a széllel szembe… Nem tetszett a könyv. Kicsit döcögősen, hiteltelen párbeszédekkel kezd, de aztán beindul kétségtelenül, a történet visz magával. Izgalmas. Fantasztikus ötletei vannak a szerzőnek (az ilyen-olyan utánérzéseket hamar feledtem,; hommage pl. Süskind). Csak nekem…

Tovább

Szergej Lukjanyenko: Világok őre

Világok őre 1.

Volt bennem előítélet Lukjanyenko-val szemben. Volt már a kezemben az Őrség-könyvek első darabja, de első blikkre nem győzött meg. Ezt a könyvet a fülszöveg alapján vettem ki a könyvtárból. Nem csalódtam. Egyfelől a humora miatt. Másfelől a cselekményesség miatt. Harmadfelől a mondanivaló miatt.…

Tovább

Joe Hill: Szarvak

Mit tud Stephen King fia?

Zseniálisan indul! Aztán leül. Aztán vannak fel-felvillanások. Aztán valami értelmetlen katyvasz lesz belőle. Ha pedig nem katyvasz, annál rosszabb! Komolyan azon gondolkodom, ha nem lennék posztkeresztény, akkor is fel kellene már figyelnem arra, hogy egyre több az olyan alkotás, amiben a…

Tovább
süti beállítások módosítása