Minden elfogultság nélkül fogtam hozzá a könyvhöz. A fiam (19 éves volt) ajánlotta és vette meg, miután a filmet megnézte. A lányom (21 évesen) is csuda lelkes lett a filmmel kapcsolatban, de a könyvet félbehagyta. Ő azt hitte, benne van a hiba.

Millman „spirituális regénye”, ahogyan a hátsó borító hirdeti, mindent összevetve propaganda-irodalom. Nem a legjobb fajtából. Spirituális regénynek is rossz. Az általam különösebben nem kedvelt fajta, A „blöffista” szerzőnek tartott Coelho ebben sokkal jobb, a szintén spirituális regény Az alkimistával. 

A szellemi propaganda-regény egyébként számomra nem hordozza azt, hogy mindenestül elvetendő, csak roppant nehéz,  majdnem lehetetlen vállalkozás jól művelni, mert egy eszmének kell alárendelni az irodalmat. De vannak ebben a műfajban kiváló művek: Bunyan A zarándok útja, Comenius A világ útvesztője, C. S. Lewis Csűrcsavar levelei (ez zseniális!), vagy az említett, bár vitatott Coelho-darab.

Millman buddhista programregényt írt. Anélkül, hogy ezt bevallaná. Nekem ez is visszatetsző', mert érthetetlen, miért nem vállalja fel teljesen azt, amit ír?

A baj Millman Harcos -ával, hogy az író vastagon bűvészkedik. Bűvészkedik, mert egyfelől nagyon nagyot markol, de az általa megélt (?) múlt puszta átadásával nem tudja elmondani, amit akar. Ennek érdekében, írja: „Szabadon kezeltem a párbeszédeket és helyenként az események sorrendjét. A történetet anekdotákkal és metaforákkal fűszereztem, hogy ezeken keresztül is kiemelhessem az üzenetet, amelyet közvetíteni próbáltam…” 
Na,most: a bűvészet nem abban van, hogy több év történését megszerkeszti, vagy utólagos dramaturgiát épít fel. Ez nem baj, ez természetes. Lenne. Ha lenne dramaturgia.De nincs bevezetés, nincsen tárgyalás, nincsenek csúcspontok, nem érződik a jellemfejlődés. Csupasz történetmorzsákat kapunk, cukormázas bölcsességgel kínálva.. Meglehetősen érdektelenül. 

Számomra rettenetesen kérdéses, hogy önéletrajzot hogy a fészkes fenébe lehet regény formában irni? Mert a kettő marhára nem egy műfaj! Ráadásul a szerző valamiféle eszmét, gyakorlatot, Út-at akar átadni a saját tapasztalatából, és mindezt egy regényben teszi, aminek ő a főszereplője… Érződik a káosz? Megcsapott már a hiteltelenség? S még mindig lenne kiút, ha a regény, az önéletrajz és a spirituális üzenetet képes lenne valahogy mégis egybegyúrni. De nem képes. 

Másodlagos kérdés, hogy maga a szöveg csapnivaló. Nem tudom, a fordító tehet-e róla, vagy az alapanyag volt ilyen? Olyan suta, néha alany, néha állítmány nélküli mondatokat olvasok, hogy jojózik tőlük a szemem.

Nem látom igazából Dan motivációit, se erre, se arra. Sem az íróét, sem a szereplőét. 

Aztán lássuk csak Szókratész személyét! Nem apró probléma, hogy gondot okoz annak megállapítása, hogy egyáltalán valós személy-e? Millman bizonytalanságban tart, nem tudjuk meg, Szókratész akkor tényleg létezett-e, mert bár a könyvben minden erre utal, aközben az utolsó jegyzetben ezt olvassuk: „…mindannyiunknak megvan a maga »Szókratésze«, Ő a magasabb énünk. Tehát hagyjuk, a bennünk levő legjobb vezessen bennünket.” Ugye, hogy mi van? Ám ha Szókratész nem valós alak, akkor mindaz, amit csinált, amit mondott, amit élt (illetve nem élt; de bonyolult!), hiteltelen, nem követendő tett, nem követendő út, hiszen hogyan is lehetne az? Nem mintha veszettül szeretnék helyből háztetőre ugrani, de azért érdekelne, hogy bár tudom, a boldogság a fontos, nem a teljesítmény, mégis, meg lehet-e ezt tenni békés harcosként, vagy csak a felsőbb énünk mátrixa képes rá? Mert ez sem mindegy. Mondom, komplikált ez!

Szókratész tanítása nagyon sokszor csak úgy lógnak a levegőben, jönnek a semmiből és nem jutnak el sehová. Lehet, hogy egy személyes kapcsolatban ez megjárja, de ez egy könyvben a harcos útjáról… könyörgöm! Az út mindig visz valahová, a harcos mindig harcol valami vagy valaki ellen. Csak egy példa erre: Azt tanácsoltam, hogy vegetáriánus, nem azt, hogy zöldség egyél. (Most felejtsük el, hogy alapvetően értelmet, hiányos a mondat, koncentráljunk a mondandójára!) Rendben, én tudom, hogy mi a különbség a laktó vegetáriánus és az egyéb vegik között, de ezt mindenki tudja, mindenki érti, mit mond ez a mondat? S aztán az egész kérdés el is hal, úgy ahogy hirtelen jött. Ez csak egy, s még a legkönnyebben megfejthető a levegőben maradt üzenetek közül való.

Minden vallásnak része a böjt, ami a fő témája a könyvnek. Minden vallás a megtisztuláshoz, a transzcendenssel való találkozáshoz használja a böjtöt, legyen az táplálkozási vagy szexuális tartalmú böjt. Csakhogy Millan ki sem ejti a száján a vallás szót. S ez vaskos kétkulacsosság!

Tán ennyiből is tetten érthető, hogy Millman ide-oda csúsztatja a valóságot és regény általa kitűzött céljának elérése érdekében megszült eseményeket, miközben a valós célt, és a valós út szellemi hátterét mindvégig elhallgatja. Mondom, nem becsületes, nem játszik nyílt kártyákkal! Olyan, mint a MLM-es rendszerek, akik ki nem ejtik a szájukon a cégük nevét, csak a terméküket nyomják, ezerrel, és még azt is tagadják, hogy MLM-ről van szó. Vagy egyes keresztény gyűlik, akik ki nem ejtik a szájukon a közösségük nevét, csak egy bizonyos idő és ismeretátadás után hajlandók erre. Viszont Millman semmikor nem mondja el, hogy ez MLM vagy, hogy ez és ez a gyüli. Vélem, mert úgy gondolja, így függetlenebbnek, ezáltal szellemibbnek hat a mondanivalója. Amit viszont nem találunk meg... 

1,5/5

(2012)