Ebben a pillanatban fejeztem be. Bár „hatalmas terjedelmű” könyvecske, mégis többször kísértett a gondolat, hogy abbahagyom. A végére olyan érzésem volt, hogy a 2001 űrodüsszeia paródiáját olvasom, a Mindenhatóvá vált űrbunkó-változatban.

Valamikor kamaszkorom küszöbén írtam egy hasonló kis elbeszélést: nem volt története, nem volt cselekménye nem volt mondanivalója, de hihetetlenül intellektuálisan sci-fi volt. A tegnapelőtt eltemetett barátom, Pipi drága hihetetlen nagyot röhögött rajta:
– Moki, te nagyon hülye vagy!

A véleménye úgy harmincöt év alatt sem változott, nem is árnyalódott. Mármint a személyemet illetőn. Szemben az én véleményemmel a hasonló könyvekről: árnyaltabban vágom őket a sarokba.

Röviden? Akcióba csomagolt, társadalomkritikának álcázott, összeesküvés-elméletes sci-fi-blöff. Kidolgozatlan, következetlen jellemekkel (én a két csajt, majd hármat folyamatosan összekevertem, gondolkodnom kellett, melyik-melyik; az első kettőn mindenképpen; Foyle pedig, a kőbunkóból Megváltóvá avanzsáló űrmelós olyan hihetetlen és hiteltelen IQ-változáson esik át, hogy csak legyinteni tudtam.

Nem akartam részt venni a sokak által gyakorolt önkínzó-szakkörben, hogy akkor is elolvasom, ha untat, ha vacak, egyszerűen csak arról volt szó, hogy vékony, és vártam, voltaképpen mire likad kifelé. Amire kilikadt: ejnyedenaháteztazértmár! 

És így megint szembe olvasok az árral…Szerinte egyedül vagyok, akinek nem tetszik.

2,5

(2014)