Az irodalom klasszikusai képregényben 9.
Már megint egy klasszikusból lett képregény adaptáció! (Adoptáció?) Biza', és milyen kis nagyon jó!
A történetről: Utána néztem, mert kiváncsi lettem. Jules Verne 1885-ben írta a Sándor Mátyás-t. Ebben az esetben bizony az a nagy helyzet, hogy volt kitől tanulnia. Dumas 1845–1846-ban tette örökbecsűvé a Monte Christo gróf-ját. Vagyis az elsőbbség az övé. A két történet párhuzamai teljesen nyilvánvalók. A főhős börtönből szökik, ahova a galád ellenei juttatták, a szökés toronyból történik, vízbe érkezik, eltűnik a szülőföldről, valahol keleten gigavagyont szerez, álnéven, álfoglalkozással, de egyértelműen a bosszú gondolatával visszatér, és szisztematikusan elmulasztja az életből a galád, csalárd, megátalkodott elleneket, s közben szerelmes szíveket hoz össze, majd heppiend.
Dumas mellett szól az elsőbbség, Verne mellett a rövidebb megfogalmazás, s hogy magyar a főhős. Mindkét történet izgalmas, fordulatos, agyban maradós. Bár Dumas esetében valahogy a történet eleje a megmaradósabb (esküvő, If vára, a haldokló abbé), Verne esetében meg az egész előgyön később is. Dumas főhősének indítékai erősebbek, személyesebbek, átélhetőbbek. Verne főhőséi politikaibbak, s ez okoz némi távolságtartást.
Szóval kinek-kinek ízlése, vérmérséklete, netán nációja szerint.
A képregény: Korcsmáros. Voltaképpen ezzel mindent elmondtam. Minden ízében Korcsmárosok a rajzok, a szálkás, vonalas képi megfogalmazás árulkodik arról, hogy korai, a Rejtő-képregény előtti időszakból származik, Az alakok egyértelműek, karakterek, szerethetők (a képi megfogalmazásra gondolok). Szeretjük Korcsmárost! Mindhalálig.
4,5/5
(2015)
