Valamikor, réges-régen egy messzi-messzi Üllői úti lakásban, ott, ahol a „kurta farkú kubikus túr”* valahol a Klinikáknál, távol mostani, óbudai lakásunktól, egy egészen más családi felállás akkori krízisében, pár napra éppen elhagyatva exfeleségtől és összes két gyerekemtől, akik két hétre exapósékhoz emigráltak vidékre, egy óvatlan pillanatban betettem a vhs-lejátszónkba Bergman Jelenetek egy házasságból című művének filmváltozatát. Valami négy óra hosszú darab. Együltő helyben néztem végig. Nem is a hossza végett emlékezem most róla, hanem a tempója miatt. Aki látta, vagy látott már Bergman-filmet, az tudja: nagyon nem egy videoklipp-vágtatású akciófilm. Lassú, ráérős, elmélázós, töprengős, hosszú premierplánokkal, lassú kameramozgásokkal (ha egyáltalán) előtárt történet. Nem is történet: lélekmozgások, pszcihé-csörték elemezgetése. Levett a lábamról, lenyűgözött, évekig gondolkodtam róla.
Azt hiszem, ma már képtelen lennék végignézni. Atyavilág, négy óra premierplán!
Nem a film változott. Érdekes is lenne…!
Ebben az esetben a változás bennem keresendő.
Akkoriban kezdetem internetet használni. S a filmek technikája. látványvilága is akkoriban kezdett hihetetlen módon megváltozni. Ahogyan a filmbeli történések sebessége is.
Később észrevettem, hogy bizonyos könyvekkel is így jártam. Leszámoltam már azzal, hogy sznobizmusból időt töltsek olyan kötetekkel, amelyek nem kötnek le, simán félbehagyok bárkit, hívják akár Eco-nak, vagy Márquez-nek, Vámos Miklósnak vagy Vonnegut-nak (ilyen még nem volt). Ezt erénynek tartom. Mármint a félbehagyást. Volt idő, úgy fiatal felnőttkorom deléig, amikor úgy éreztem, ilyet nem illik csinálni, tisztelet a szerző iránt, meg mifeneegyébbaromságok, de mondom, kinőttem, vállaltan hedonista lettem irodalmi szempontból.
De érzek mégis itt is valami változást, ami nem teljesen pozitív. Nem teljesen pozitív…? „A ló farát"** Micsuda szépítgetés ez! Úgy cefet szépítgetés, ahogyan van!
Na, és akkor itt van ez a könyv. Az internetről meg az agyunkról. Ajjaj!
Az internet jó, és hasznos és gyors, meg a sok információ, meg az időmegtakarítás, meg egyebek. De ahogy haladtam a könyvben, úgy ért utol az önőszinteség, meg az aha-érzés: nicsak, ezt történt velem is!
Mi történt?
Az történt, hogy évek óta van olyan érzésem, hogy „nincs időm eltölteni órákat egy virág előtt, mert elvesztettem a belső magányt, a belső szabadidőt”***, miközben képes vagyok akár egy órán át is klattyolgatni a Facebook-on, a Rukkolán, a Moly-on, szörfözgetni a hírek között, az érdekességeknél, történelmi dolgoknál. De olyan érzésem van, hogy olyan igazán mélyen nem rögzülnek a dolgok, olyan igazán mélyen nem gondolkodom el rajtuk.
Felszínes lettem, na, a fenébe is!
Szóval ez a könyv meg erről szól. Neurológiai szempontból vizsgálja az internet hatását. Lényegileg azt mondja, amit átéltem. Az internet fantasztikus dolog. De tetszik, nem tetszik, átalakít bennünket. Átírja a neuronpályáinkat. Másképpen gondolkodunk miatta. Felszínesen, szétdaraboltan, mozaikszerűen. Ami önmagában nem lenne probléma, de mégis az lesz, mert mondom, átírja a neuronpályákat, és ezáltal az elmélyült, elcsendesedő gondolkodás, a közvetlen haszon nélküli töprengés, a hatékonyságmentes csendes semmitevés teljesen idegen lesz tőlünk. Impulzus-, információ-függők leszünk, de az impulzusok és információk mozaikja végső soron nem építenek, hanem rombolnak. Izgágává tesznek, türelmetlenné, figyelemzavarossá. (Nocsak, mi is a legnagyobb baj a mai gyerekekkel?) A mélyebb összefüggések felismerésére, a mélyebb megélésekre leszünk képtelenné.
FIGYELEM, a következő transzcendenciával foglalkozó szakasz a világkép megzavarására alkalmas gondolatokat tartalmaz, sokaknál kivághatja a biztosítékot, kérem, ennek tudatában tovább olvasni!
:-)
Carr nem ír arról, ami nekem a könyvét olvasva eszembe jutott. Transzcendens összefüggéseket ugyanis nem keres. Nem kárhoztatom ezért, nem is ez a könyv célja. De nekem sok-sok év keresztény gyülekezetesdi után nem tudott nem eszembe jutni, hogy bakker, merre is halad a világ? Próbálom marha tömören…
Eltűnnek, kiüresednek a régi értékek, a liberális eszmék összemossák a bűnt és a betegséget, kiirtják az egyén és a nemzetek immunrendszerét. Szép lassan annak kell szégyellnie magát, aki a hagyományos családmodell híve és gyakorlója. Esnek is szét a családok, mint oldott kéve, legyen szó tágabb értelemben vett nagy családról, vagy a kis családokról. Az urbanizációval kezdődött, a mindenféle emberi jogokkal folyik manapság. A szekularizáció és az egzisztencialista megközelítés izolálja az egyént. Már ez is baj.
De amit Carr ír, az már arról szól, hogy az internet ez a csodálatos fantasztikus eszköz végső soron egy információ-katalógussá degradál bennünket, elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal is. Az agyunkban mozaikokra hullanak a nagy összefüggések, de csak nyeljük-nyeljük, mintegy kielégíthetetlen, egyre mélyebben függő állapotban a fel nem dolgozott, mert idő híján fel nem dolgozható információk garmadáját, és végső soron semmi nem marad a kezünkben: önmagunk sem.
Tehát szétesik minden, apró darabokra hullik, eszmék, ideológiák, nemzet, család és lám, még az egyén is. Előbb az idejét vesztette el, miközben mennyi minden takarít meg neki belőle (mosó-, mosogatógép, porszívó, autó, távirányító, számítógép, internet, stb., stb.), majd az ideje után széthullik a figyelme, a gondolkodása is. Gondoljatok csak azokra a fotókra, ahol ül a család körben, ül egy baráti társaság, és mindenki a telefonját nyomogatja: remeg az újabb infóért.
Szóval atomizálódnak a dolgok, szétesnek, széthullanak.
A Diabolos szó jelentése: szétdobáló.
(Ne sikíts! Nem azt mondom, hogy internet önmagában az ördög eszköze. Nem mondhatom, látod, használom én is, és utálom a kognitív disszonanciát.)
Transzcendencia eddig.
Lehet fellélegezni!
Carr-nak nincsen feloldása. A fejlődés nem megállítható. Én is az interneten írom az értékelésemet. Az internet hasznos, fantasztikus, gyors. De az egyén szempontjából, ez Carr véleménye, a nyomtatott könyv egészen más módon, mélyebben, alaposabban dolgoztatja az agyat. A feloldás összefoglalása elmarad, de azért ki lehet mazsolázni. Nagyon sommásan, profánul: van kikapcsoló gomb a gépen, és vannak könyvek a könyvespolcon, és van a természet. S van egy nagyon rugalmas, minden tévhittel szemben bármilyen életkorban is alkalmazkodni, változni képes agyunk. Feloldás tehát csak egyéni szinten lehet, ha kilépünk addiktológiai állapotunkból.
Carr könyve nem ennyire didaktikus és dogmatikus, mint most én. Érdekesen, érthetően (még én is felfogtam!), színesen ír. Könyve zanza kultúrtörténet, zanza informatika-történet, tömör neurológia (nem megijedni, nem mélyed el, mondom, felfogtam én is!). Olvasmányos, érdekes, nem nagyon letehető. Mindannyian érintve vagyunk.
De van okunk, jogunk megijedni is. Önmagunkért. A gondolkodásunkért.
Én már megtettem. Köszönöm, Mr. Carr!
* Nagy Bandó Andrástól kölcsönözve
** Hrabal
*** Szabó Lőrinc
5/5
(2015)
