Az úgy volt, hogy a föci tanárnőnk, Balogh Éva néni közös természetjáró szakkört szervezett ötödikben a férjével, a másik suliban, a Váradiban tanító Bartha Laci bácsival. Mi meg mentünk szakkörbe, kirándulni, táborozni, csókolózni, ökörködni, elfáradni, izzadni, megfagyni. 

Éva néni és Bartha Laci (néhány év múlva csak Éva és Bartha [tegezve], de ezt ki kellett ám érdemelni, megtiszteltetés volt!) egy vándortáborban, azt hiszem a Bakonyban mesélt Az ágasvári csatá-ról Bár Pipi is, Toma is, én is sokat olvastunk, de erről a könyvről még nem hallottunk. Irány a könyvtár! Bent volt! Meg ez a tulajdonképpeni második rész is. 

Az Ágasvári-lenyűgözött, szétröhögtük a fejünket, idézgettük, és köszöntük a tanciknak az ajánlást. Onnantól együtt idézgettük.

Ez a voltaképpeni második kötet annyira nem jött e, mint az Ágasvári, de nagyon szerettem ezt is. Már csak Éva és Bartha iránti lojalitásból is. :-)

Kiskamasz történet a hetvenes évekből (vagy hatvanas?), az akkori kamaszkönyvek minden pozitívumával, semmi nyavalygás, életöröm, kalandok, víz, móka, kacagás. Ahogy annak lennie kellett, s ahogyan nagyjából volt is. Nincsen benne varázslat, vámpír, posztapokalipszis, nincsen benne kamasznyávogás, de van benne nyár, vakáció, életszeretet, tréfák. Tartok tőle, hogy a mai skacoknak nem jelentene élvezetet az olvasása. Ez nem a könyv hibája, hanem a skacok baja: rosszul jártak. 

Kár, hogy Bogáti Péter szép lassan elfeledtetik… Nagy kár!

4,5/5

(2016)