S akkor most kiverem a biztit! Kaptam már a fejemre, mert olyan könyvről írtam értékelést, amit félbehagytam. Pedig most is ezt teszem. A felháborodást akkor sem értettem, mert szerintem nem az észérveknek, hanem a könyvvel szembeni elfogultságnak szól. S ha valamit félbehagyok, miért ne mondhatnám el, miért hagytam félbe? Ha félbehagyom, akkor csak bujdokoljak a lépcsőzug sötétjében és fogjam be a számat?

Egy értékelés soha nem lehet az abszolútum kifejezése. Egy értékelés mindig az olvasónak a műhöz fűződő viszonyát fejezi ki. Függetlenül attól, hogy milyen viszonyról van szó. Mert ugye, az, hogy egy mű tetszik-e vagy sem, korántsem sem csak a mű belső értékeitől, arányaitól, megfogalmazásától függ, hanem az értékelő személyétől, tájékozottságától, műveltségétől, politikai és világnézeti hovatartozásától is. 

Nos, Az esti ködök kertje esetében előbb találkoztam a Moly-os könyvlappal, mint ténylegesen a könyvvel. Vagyis valamelyik könyvesbolt kirakatában szembejött velem, de a kezemben nem volt még nagyon sokáig. Szimpatikus volt. A Moly-os oldal után pláne. Kétszázhárom olvasás, 95%, nem semmi. Elolvastam néhány értékelést, s ez még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Különösen, hogy azt mondták lassú és szép könyv. Különösen a a „szép”-jelző keltette fel az érdeklődésemet. Most gondolkodom, milyen szép könyveket olvastam. A következők jutottak elsőre eszembe, minden különösebb gondolkodás nélkül: Szerelemkő, Tajtékos napok, A funtineli boszorkány, Latroknak is játszott (a trilógia), Szegény Dzsoni és Árnika, Advent a Hargitán… Van még, de most nem folytatom. 
Szép. Esztétikai kategória. Miért szép egy nő, miért szép egy táj, miért szép egy ház, miért szép egy könyv? Lehet-e azt mondani, hogy ami szép, az mindenkinek szép? Nehézkes, de azért meghatározható. Kant így fogalmazott: „a szép az, ami nem érzetek és nem is fogalom révén, hanem szubjektív szükségszerűséggel, közvetlenül, általánosan és érdek nélkül tetszik” . 
A fenti könyveknél viszonylag könnyen meg tudnám mondani, miért tartom őket szépnek. Elsősorban persze szubjektív szükségszerűségből. Ahogy gyönyörű Szerelmetesfeleségtársam is tökéletesen megfelel az esztétikai szükségszerűségemnek, és tíz éve gyönyörködteti a szememet (is). 
Vagyis a szép az, ami kisimítja a lelket, és vágyunk rá, hogy megtapasztalásakor örök legyen legyen a pillanat. Amivel szemben nincs hiányérzetünk. Béke és esztétikum. 
Arról, hogy, azt írták róla a Moly-on, hogy szép könyv, nem a könyv tehet. Természetesen nem is a szerző. Ez egy értelmezése a közel ötszáz oldalnak. De én mégis elbotlottam a kifejezésben.

Hogy meddig jutottam el? Úgy a száznyolcvanadik oldalig. Az esti ködök kertjé-nek története a következő: ((SPOILER: egy malajziai nő japán fogságba esik a második világháborúban. A fogságban meghal a nővére, akit egy szívében született édes terv tart életben: ha kiszabadul, épít egy japán kertet. A túlélő húg elhatározza, hogy megcsináltatja a kertet. A probléma ott van, hogy irtózik mindentől, ami japán. Vagyis vadul és határozottan, bár teljesen érthető módon, rasszista lesz. Viszont Malajziában egyetlen professzionális japán kertész van: egy japán kertész. Aki nem vállalja az emlék-kert megépítését, csak azt, hogy megtanítja a nőt a kert megépítésére. Aki elfogadja az ajánlatot. Miközben nem számol azzal, hogy ismét egy japán fogja őt irányítani és utasítani.)) Uszkve idáig jutottam.

Kezdetben nagy élvezettel és érdeklődéssel olvastam a könyvet. Már csak azért is, mert az égvilágon semmit sem tudtam Malajziáról. Így kicsit utána kellett olvasnom. Hasznos volt, különben nem értettem volna semmit a könyv történetének a hátteréről.

S innentől már nagyon rövid leszek. Óvtak tőle, hogy a könyv nem az én stílusom, nem fog tetszeni, mert lassan hömpölygő és tőlem távol áll a világa. A helyzet az, hogy nem hömpölyög lassan. Nem áll tőlem távol a világa. Akár európai is lehetne. 
Egyszerűen csak azt vettem észre, hogy bár cipeltem mindennap magammal a könyvet, mégis nyögve nyelem az oldalakat, nem haladtam vele, érdektelenné vált a számomra. Egyszerűen nem érdekelt a történet. 
Annak ellenére nem, hogy nem elvont, nem teljesen más kultúra (persze, hogy de, de stílusában, érthetőségében mégsem), nem szép (tele van hullákkal, erőszakkal, elvágott nyakakkal, vagyis realitással és élettel). A történet egy idő után teljesen lineáris. Az elején, amíg össze nem áll a kép, hogy miről is van szó, néha pattanunk egyet ide-oda az időben (volt, hogy ebbe kicsit bele is zavarodtam).

De mondom, számomra az érdektelenség elmosta az erényeket. Szívesen végig olvastam volna, de képtelen voltam rá.