A funtineli boszorkány volt az első Wass Albert-könyv, amit olvastam. Örök Sógorom (testvérpárt vettünk el, de mindketten váltunk) adta a kezembe, ő Németországban, akkor ott dolgozott, kapta egy kollégájától, hogy ezt mindenképpen el kell olvasnia. ÖS amint elolvasta, azonnal adta nekem, hogy ezt mindenképpen el kell olvasnom, nekem biztosan tetszeni fog. S mi az hogy! Elfogult is lettem Wass Alberttel, mert akkor rákaptam Wass Albertre. Nagyszerű írónak tartom. Több igazán pompás, élvezetes, gyönyörű szavú, gunyoros, vidám, tragikus regénye van. Pár vonással jellemezte hőseit és Fekete Istvánéval vetekedett a tájleíró készsége. Szerette Erdélyt, Magyarországot, szerette az Embereket (direkt nagy e-vel), de megvette az emberszerű bioplazmákat. Nyíltan, egyenesen fogalmazott. Akkor is, ha a román területfoglalásról volt szó, akkor is ha a kommunisták mocsokságairól. Voltak, lettek is ellenségei.

Wass Albert 1908-ban született, 1928-ban jelet meg az első kötete (verseskötet volt) és 1940-ben a második regénye, a Csaba. 

Ahogy egyre több regényét olvastam, az elfogultságom múlni kezdett. Van néhány igazán zseniális regénye (pl.: Tizenhárom almafa, Mire a fák megnőnek, Az Antikrisztus és a pásztorok), van néhány jól megírt, de csak nagyon jó, nem zseniális (mint pl.: Átoksori kísértetek, Eliza), meg van néhány nem sikerült darabja. Ezek közül én most csak a Csabá-val foglalkoznék.

Mint mondtam, a Csaba Wass Albert második regénye. Az első jobb volt (Farkasverem). 1918-ban kezdődik a regény cselekménye. Benne van mindaz, ami később, sokkal kidolgozottabban egyéb más regényeiben is megjelenik Erdély Romániához csatolásával kapcsolatban. De valahogy úgy van benne, mintha a Csaba egyfajta bemutatója (sampler-e) lenne a későbbi, ilyen témájú írásainak: fel-felvillannak események, arcok, sorsok, de valahogy nekem nem állt össze teljes egésszé. Annyira nem, hogy több nap szenvedés után feladtam. Én! Egy Wass Albertet! Nem éreztem a regényben a koherenciát. Mintha csak arra próbált volna egy eseménysort felfűzni, hogy Csaba királyfi visszajön az égen az övéiért, de valahogy túl didaktikusra sikerült az alapgondolat.

Az események ráadásul folydogálnak, de nagyon hiányzik belőlük a wassalbertes drámaiság, feszesség és izgalom. Ami nagyobb baj, hogy a főhőst, Ferkót képtelen voltam megkedvelni, de még nagyobb baj, hogy egyáltalán nem fogott meg a sorsa. Legyőzött az érdektelenség.

Szóval fogcsikorgatva, de az mondom: 2/5.