Egy Moly-társ, Pudingman örömködött a Facebook-on, hogy megszerezte ezt a könyvet. A tartalom kíváncsivá tett, irány a Rukkola, és pár napon belül a birtokomban is volt. Igen-igen vékonyka kis könyv, Szerelmetesfeleségtársam erre is azt mondta: inkább könyvjelző. Ennek ellenére nem haladtam vele túl gyorsan.

A helyzet az, hogy a történet gyakorlatilag ott van a fülszövegben. De tényleg. A stílus pergő, élvezetes, a kerettörténet meg keretet ad neki. (Itt a reklám helye: a kerettörténet igen-igen hajadzik Mács József Adósságtörlesztés című remek regénynek a kerettörténetére, s igaz, a belső tartalom egészen más, de nekem az sokkal-sokkal jobban tetszett.)

A sztorit nem is érintem, mert, mondom, a fülszöveg nagyjából elmondja, ami elmondható. Miközben olvastam, rendre Csörsz István ismert könyve, a Sírig tartsd a pofád jutott eszembe. (Az, hogy folyton-folyt eszembe jutott róla valami, nem Mihailović hibája, pusztán csak beindultak bennem asszociációs láncok.) Csörsz is galerikről, tagjaikról ír, illetve az ő vallomásaikat teszi közzé. Ennek a könyvnek a főhőse, Ljubo nem sokkal szimpatikusabb, mint amannak a főhősei, de lehet, hogy ennek az oka abban van, hogy a kelet-európai sors, a volt szocialista országok ifjúságának a sorsa nem nagyon tér el egymástól. Mondhatnánk, hogy a politika és a rendszer kényszerítette ezeket a fiatalokat, de valószínűbb, hogy bármilyen országban, rendszerben valami nagyon hasonló sorsot markecoltak volna össze maguknak.

Ljubo kemény gyerek, bokszol, jól is csinálja. Hajtja a lányokat, s ha valamelyik kapcsolat komolyodna, soha nem az ő részéről, azonnal dobja is a fruskát. Voltaképpen nem erkölcsösebb, mint ellenfele, Apacs, csak máshol húzza meg a határokat. Így lesznek kérlelhetetlen ellenségek.

A kerettörténet szerint Ljubo Svédországban köt ki, felesége van, neveli a felesége gyerekét, de vágyik haza. Hiába van élete, mégsem él, csak éldegél. Arra vágyik, hogy legyen valami háború, hiszen akkor biztosan hazahívnák harcolni. Eszement gondolatmenet, nem? (Mondjuk lett is háború arrafelé, mocskos, véres, alattomos, nem hiszem, hogy Ljubo erre gondolt a vágyaiban.)

S voltaképpen ez a két fő kérdése a könyvnek: a szocialista rendszer ocsmánysága és az, amiről Hobó így énekelt:

Vesztes lettem, hiába győztem. 
Senki mellettem, senki mögöttem. 
Nem fáj a szívem. Rád gondolok. 
Tudom, a szabadság magányos dolog. 
Menj vissza, vándor, nem lehet két hazád!

És nagyjából ennyi.

Az utószó azt mondja, a szerző nagy ígéret volt, és népszerű a hazájában. Nem vonom kétségbe. Magyarul két könyvet leltem tőle, az egyik ez.