Vaszary Gábor a XX. század Magyarországának és Ausztriájának ünnepelt szerzője volt. A Monpti című regénye és annak színpadi változata (számomra egyébként érthetetlenül) fergeteges sikert aratott, 1957-ben, Romy Schneider-rel a főszerepben egy NSZK-francia filmváltozat is a mozikba került. S persze nem ez volt az egyetlen műve, ami mind színpadon, mind nyomtatásban is előfordult. A másik nagy siker az Az ördög nem alszik volt, aminek minden változatát, könyv, színpad, film (1941), zabálta a nagyérdemű.
Minden bizonnyal azért, mert Vaszary Gábort egy másodpercig nem lehet azzal vádolni, hogy ne szórakoztatni akarna. Tisztán, sallangmentesen, romantikusan, röhögve. Ebben a művében főként röhögve. Még csak nem is mosolyogva.
A stílus egyértelműen P. G. Wodehouse, amit aláhúz az angol környezet, a városi fruskák vidéki sivalkodása és a pénztelen, előre lépni vágyó, szerethető, a fruskák szépségétől elbódult ficsúrok pénzszerző akciói, a komornyik blazírt beszólásai, a habókos, öreg lord fejkapkodása. És a beszólásos és helyzetkomikumos poénok tömkelege. ((SPOILER: Amikor a kísértetnek öltöztetett barátot negyedszer akarják megvacsoráztatni, hol ez, hol az, mert összekeverik, jogosan a lorddal, már szakadtam…))
S ahogy Wodehouse-nál, úgy Vaszarynál is a történet magáról a történetről szól, arról, hogy szeressünk, nevessünk és az sem baj, ha van pénzünk, csak a becsület meglegyen! De őszintén, nagy baj ez? Mármint, hogy van, aki tiszta, minőségi szórakozásra teszi a hangsúlyt? Dehogy baj! Tengernyi olyan alapmű van, könyvben is, filmben is, ami nem is akar többet tenni, és amihez képest például a Hippolyt, a lakáj tömény társadalomkritika. Őszintén, kértük valaha is mondjuk a Ponyvaregény-t, hogy szóljon valamiről? (Jé, és kapásból két filmet citáltam. Talán mert Vaszary is filmszerűen írt.)
Szóval jó kis könyv ez, de komolyan. Személy szerint nekem sokkal jobban tetszik, mint a sokkal nagyobb sikert elért Monpti nyavalygása. Talán mert végigröhögtem.
A könyv először 1940-ben jelent meg. Történetesen nekem ebből a kiadásból van egy példányom.
A belső szennycím-oldalon egy beragasztott ex libris-címke, Lieszkovszky Éva könyveire hivatkozik.
A címoldalon pedig egy kézzel írt bejegyzés: „1940, VI. 05. Könyvnapra Magamnak Tőlem” S ebben van valami nagyon megindító. Valaki, valószínűleg Lieszkovszky Éva annyira egyedül érezte magát 1940 nyarán, hogy a könyvnapon megajándékozta magát egy szerelemről szóló, nagyon vidám könyvvel, magának, tőle.
S valahogy ez a kis címke és a tollal írt bejegyzés tudatosítja, hogy a történelem nem csupán tananyag vagy vitakérdés, hanem valóban valós, emberek által megélt történések sora. S amikor ég a világ, van, aki mégis vidám könyvet ír, hogy legyen, aki a világégés közepette is olvashassa, ha egyedül van.
Nova Irodalmi Intézet, 1940
4/5
(2018)
