Kir Bulicsovról alig találtam valami adatot az interneten. Van róla egy Wikipédia bejegyzés. „Kir Bulicsov (Moszkva, 1934. október 18. – Moszkva, 2003, szeptember 5, orosz sci-fi-szerző. Valódi neve Igor Vszevolodovics Mozsejko volt.” (Mondd ki gyorsan a középső nevét, és megérted, miért lett Bulicsov! :-D ) És a cikk felsorolja elmondja, hogy dolgozott fordítóként, kelet-kutatóként, burmai tudósítóként, és írt forgatókönyvet is. Aztán felsorolja a műveit, különös tekintettel arra a néhányra, ami magyarul is megjelent: Az utolsó háború, Kettészakított élet, Egy kislány a Földről, néhány elszórt novella a Galaktika magazin különböző számaiban, majd 2018-ban ismét felfedezte őt a Metropolis Media kiadó két könyvvel is: Túlélők, A kozmosz vándorai. Az Index 2003. szeptember 15-i cikke tudosít a haláláról, hozzáteszi még, hogy tolmácsként is dolgozott. Meg tévesen azt is, hogy Galaktiká-n kívül a Kettészakított élet című antológiában is jelentek meg novellái. A Kettészakított élet nem antológia volt, hanem Bulicsov önálló novelláskötete. Spongyát a tévedésre!
És nagyjából ennyi van a neten róla.
Kamaszkorom egyik kedvenc könyve Az utolsó háború volt. Amiből, szégyenszemre, semmire nem emlékszem. Ekkora kiesésém nem szokott lenni, nem is tudom mire vélni. De az emlé, hogy nagyon szerettem, mélyen rögzült, és az is mutat valamit, hogy a könyv azóta is a polcomon maradt. Meg talán arról is árulkodik, hogy Bulicsov nem az nagyon filozófálgató író. Hiszen kiskamasz koromban is teljesen lekötött, amit írt. Ezt nem fikázásnak szánom, és eszembe sincsen degradálni vele a műveit. Többször említettem már, Edgar Rice Burroughs könyveit nem olvasom túl sűrűn (Tarzan, John Carter), de ha igen, nem tudom letenni őket. Az utolsó háború azon klasszikus sci-fi-k közé sorolható, ahol még érdekes egy bolygó felfedezése, ahol még nem tök evidens, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, és ahol a történés simán elviszi az egész könyvet, s nem a szerkezet vagy a nyelvezet lesz az, ami megfog.
Vagyis az emlékem Bulicsovról teljesen pozitív maradt, még akkor is, ha nem ey ementáli sajtra hasonlít, hanem egy fekete lyukra. 
Amikor tavaly megjelent a régi/új kötete, a Túlélők magyarul, kicsit utánapislogtam, hogy mi minden van már tőle magyarul. Akkor szembesültem a ténnyel, hogy létezik ez az Egy kislány a Földről című könyv is. Beszereztem, s most elolvastam. S jelenleg tűnődöm.
Mert elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy a többi magyarul megjelent művével szemben ez egy sci-fi-mese. Amivel nincs semmi baj. Csak aki nem így olvassa, annak csalódást fog okozni. Mert hangsúlyozottan mese. Lehet, ugyebár, úgy is sci-fi-mesét írni, ahogyan Lem tette a Kiberiádá-val, ami meseformájú ugyan, de alapvetően nem a zsengébb korosztály számára való. Bulicsov Kislány-a sokkal inkább hasonlít László Endre egyenetlen színvonalú, sokszor csak az emlékek által megszépített Szíriusz kapitány-sorozatára vagy a Kertész P. Balázs Hallgatag Erik-jére. De akár a zseniális Mézga Aladár különös kalandjai is eszünkbe juthat. Ha már sci-fi-mese. Újra mondom, hangsúlyozom, semmi bajom nincsen a műfajjal! Egyikkel sem. De aki csak mást vagy mást se olvasott Bulicsovtól, talán nagyon másra számít.
Adva van a történet szerint egy űrhajó, négy utasával, amelyik azért kel útra, hogy állatok szerezzen Galaktika-szerte az állatkertnek. Az egyik utas a főhős kislány, Alice papája, a fő állatász. Egy másik utas az állatász kislánya, a tizensehány éves Alice, a minden lében kanál, kotnyeles, de felettébb okos, találékony és nagy szívvel rendelkező kislány. Útra kelnek tehát, és hamarosan azon veszik észre magukat, hogy nyomoznak az eltűnt Második Kapitány után (akiből, logikusan, ezek szerint van Első, és mint megtudjuk, Harmadik. Röpködnek bolygóról bolygóra, minden bolygó új meglepetés, új kaland, új, ötletes élőlények: magnó módra szöveget rögzítő és visszamondó madár (locsogány; mekkora név már! :-D ), tükörként a valóságot rögzítő virágok, repülő tehenek (akket roppant nehéz legeltetni, de könnyű a folyón áthajtani), mászkáló, örökké kompótlére szomjazó bokrok és így tovább. S persze nem lehet kétséges, hogy a hőseink megtalálják-e a Második Kapitányt, ahogyan az sem, vajon ők győzedelmeskednek-e vagy az űrkalózok, s pluszban még az is kiderül, hogy vajon mekkora gazember is valójában a professzor, doktos Magaslesy-Puskás Tódor?
Bulicsov meséjének van váza, van története, és tele van szipozerkázó ötletekkel. Az alap az, hogy csak tisztességesen, becsületesen, szeretve és építve, alkotva érdemes élni, a gazembereket le kell fülelni, és jól meg kell büntetni, de meg ám!
– Lejárt az idő, kalóz úr! Vagy kinyitod a fedőlapot, vagy többé nem állunk veled szóba! Tízig számolok: egy, kettő, három...
– Elmondok mindent! – hadarta rémülten Husi. – MIndent elmondok! A legelső perctől kezdve ezt akartam [...] (192.)
Mert modnom, mesét olvasunk,csak a táltos paripát itt űrhajó helyettesíti, a gonosz varázslót egy alakváltó ufó, a próbák pedig az éppen aktuális bolygók lényei, viszonyai. S ha akarom, az eltűnt, eltüntetett Második Kapitány az elvarázsolt királyfi. De persze semmi szükség az analógiák erőltetésére, Bulicsov nem modern népmesét írt, hanem sci-fi mesét, ami nem szüzséiben, hanem fordulataiban, a főszereplők jellemeiben, a szereplők tulajdonságaiban fantáziadús mese.
Ami néha kimondottan humoros:
Kiértünk egy ketrecekkel, akváriumokkal, kalitkákkal, karámokkal telezsúfolt térre. Űrbeli élőlények cserehelye volt ez.
Még nekem, a tapasztalt űrbiológusnak is komoly agymunkát okozott a látvány. Páratlanul tarka állatsereglet volt ez! Alig lehetett megkülönböztetni az árut az eladótól. (67.)
Nekem tetszett, akkor is, ha nem ütött páros, nyitott tenyérrel mellbe.
S persze azért ne feledkezzünk meg az illusztrátorról sem, a rengeteg ifjúsági könyvhöz a tehetségét és megkapó rajzat adó Hegedűs Istvánról sem! Mindig kedveltem a művészetét. Itt is.
3,5/5
(2019. március)
A könyvből készült egy animációs változat is, sajnos csak angol nyelvű felirat van hozzá. Vagy sanos, hogy nem tudok oroszul, pedig nyolc évig tanította rá.
