Egyébként már megtettem. Szerintem nem is egy ízben. Mély nyomokat hagyott bennem mindegyik. Pedig ahogyan mondtam, semmiféle egzisztenciám nem sérült általuk, még a büszkeségem sem hullott a porba. Csak az értetlenségből nem vagyok képes azóta sem felocsúdni.

Ez a könyv remek alkalom, hogy felidézzem mindegyik esetet, mert szorosan ide kapcsolódik. 

Saját, lehangoló tapasztalataim

1. MOLY.HU
Írtam egy értékelést egy, a holokauszt kérdéseit feszegető könyvről. Tulajdonképpen nem is értékelés volt, mindössze beszámoló arról, mit mond a könyv?

Annyira nem vagyok naiv, tudtam, hogy ez méhkas-kérdés. Különös tekintettel arra, hogy sajnos Magyarországon is érvényben van a kérdés mindenféle nyilvános megbeszélését kizáró gyűlöletbeszéd-törvény, amely lehetővé teszi, hogy bíróságok döntsenek történelmi kérdésekben, illetve kizárja e történelmi eseménynek a több oldalról való megközelítését, vele kapcsolatban kérdések feltevését. (Ha érdekel ennek a kérdésnek az összeurópai vetülete, ezt a nagyon érdekes, felettébb elszomorító könyvet ajánlom.)

Akkor már az sem volt kérdés előttem, hogy a Moly szellemisége alapvetően merre húz, voltak tapasztalatok. (Még mielőtt: ezzel alapvetőn semmi bajom nincsen. A Moly magánvállalkozás, miért ne alakíthatna ki olyan szellemiséget, amilyet akar, és miért ne lehetne a működtetőinek olyan világszemlélete, amilyet a maga részéről igaznak gondol? 

Nos, a megosztott bejegyzésem alatt azonnal megjelent egy (majdnem azt írtam, úriember, de az pont nem volt) közkedvelt, szerintem egyébként igen művelt és érdekes bejegyzéseket közzétevő felhasználó. Legyen ezen a helyen a neve Intelligens Áskálódó, rövidítve IÁ. (Nem, nem Iszlám Állam!). 

Idézném én simán a beszélgetés részleteit, de erre sajnos nincsen lehetőségem. Nem mentettem le. A Moly pedig simán törölte ennek a könyvnek az adatlapját, így az alatta levő értékeléseket és az azok alatt levő beszélgetéseket is. Ahogyan a tulaj írta nekem, nem akar pereket. A tisztogatásba még minimum két könyv beleesett, azok is cakkumpakk. Dúró Dóra pedig szemét fasiszta, mert ledarált egy könyvet. A virtuális ledarálás ezek szerint más kategória. :-D

IÁ nem szállt vitába a könyv állításaival. IÁ a történelmi műveltségemet vette a célkeresztbe. Innentől részéről a beszélgetés rólam szólt, a könyvhöz már nem nagyon volt köze. Bármit mondtam, kiderült, hogy dilettáns, hozzá nem értő, műveletlen tuskó vagyok, aki tájékozatlan, tudatlan, és nem is hajlandó mássá lenni, ezért fogad el minden alap nélküli nézeteket, s így az antiszemita irodalom által így lesz maga is antiszemita. Habalaba, habalaba (– ahogy Szerelmetesfeleségtársam mondaná). 

Kezdetben türelmesen próbáltam visszaterelni a beszélgetés fókuszát önmagamról a könyvben felvetettekre, de IÁ erre nem volt hajlandó. Rendre oda tértünk vissza, miért nem olvasom el a holokausztról szóló alapműveket. (Na, ez tréfás volt!) Kérdeztem, melyiket?  A válasza az volt, hogy például Randolph L. Braham kétkötetes, darabonként Ytong méretű könyve. (Most jön a poén!) De azt ő sem olvasta, mert annyira részletes, hogy az átlagember számára feldolgozhatatlan. De tőlem elvárta volna, mert be mertem mutatni egy kötetet, ami nem a mainstream, kötelező nézeteket vallja ebben a kérdésben. 

A vége az lett a dolognak, hogy közöltem vele, meglehetősen extrovertált vagyok ugyan, de ebben a formában egyszerűen nem vagyok hajlandó magamról a rám kényszerített formában beszélgetni, hiszen nem én vagyok a mondanivaló. Nem a permanens védekezésemről kellene szólni a disputánknak. Mert értem ennek a célját, de ebbe nem szeretnék a továbbiakban belemenni. Elsősorban azért, fikarcnyit a témafelvetéshez sem kerülünk közelebb. Az ő céljait meg nincs kedvem megvalósítani.

Meg is kérdeztem tőle, hogy vajon ha engem kétvállra fektetne a kérdésben, az automatikusan azt jelenti, hogy a könyvben felvetettek alapvetőn hülyeségek? S szerinte ez így logikus és nem röhejes?

Naiv kérdés volt. Mert IÁ stratégiája egyáltalán nem röhejes. Módszeres. Mert nagy eséllyel a minket olvasók pont így gondolkodnak: ha egy nézet képviselője nem tud megfelelőn érvelni a nézete mellett, akkor nem ő a tájékozatlan, vagy rossz szónok, hanem automatikusan a nézete válik ökörséggé. Ez ugyan egyáltalán nem fakad egymásból, mégis működik. Vagyis IÁ megközelítése egyébként remek volt. Ha szóba állok vele, esélyem sincsen a reputációm megtartására és/vagy visszaszerzésére. 

Így azt választottam, hogy a kérdésről hajlandó vagyok beszélgetni, de amint megint a személyem kerül fókuszba, elhallgatok. Elhallgattam. 

2. MOLY.HU, MÁSODIK FELVONÁS
Detto ugyanaz mint fentebb, csak más volt a „beszélgetőtárs”. IÁ2 megkérdezte, hogy de tényleg, mondjam már el, milyen kérdésekre gondolok a témával kapcsolatban. Én naiv és lusta nem a saját szavaimmal írtam le, hanem belinkeltem egy oldalt, ahol felsorolásszerűen ott voltak a vitatott szempontok. IÁ2 szóvá tette, hogy milyen megbízhatatlan az az oldal. Én megírtam neki, hogy rendben, de ne erre koncentráljon, csak az oldal által felsorolt témákra. De hogy ha én ilyen oldalakra hallgatok, milyen megbízhatatlan vagyok magam is. Nem, nem hallgatok ilyen oldalakra, csak nem volt kedvem listát írni. IÁ2 kötötte a tájékozatlan, műveletlen, antiszemita ebet a személyeskedés karójához, hát hamar ugyanott voltunk, ahol IÁ1-gyel: befejeztem a beszélgetést. 

3. EVOLÚCIÓ
A főszereplő és a közeg más. Egy régi ismerősöm, akivel aktív keresztény korszakomban együtt kereszténykedtünk kiábrándult, indított egy blogot, hogy leleplezze a kereszténység észszerűtlenségeit, képtelenségeit. A célja, ha a tartalma és a formája nem is, méltányolható.

A blogjának a bejegyzései tele voltak csúsztatásokkal, logikátlanságokkal. Próbáltam erre felhívni a figyelmét, ám másodperceken belül ugyanott voltunk, mint az első két esetben: tudománytalan vagyok, nincsen semmiféle tudományos címem a véleményem megfogalmazásához, az általam idézett tudósok sem megbízhatók, mert keresztények, tehát elfogultak. (Nevess nyugodtan, én egyenesen röhögtem.) A kereszténység különben is tudományellenes. (Hiába küldtem át neki egy oldalt több száz keresztény, sok esetben egyenes paptudós nevével, kicsit sem hatotta meg.) Az volt rendre a válasza, hogy ha majd széleskörűen tájékozottabb, műveltebb leszek, lesz miről beszélnünk. Vagyis hajlandó érdemi vitába szállni velem, amikor majd mindenben egyetértünk. :-D (Ezt persze nem ő fogalmazta így, de a logikájából ez fakadt.)

A reakcióm már rutin volt, mondtam, hogy részemről meg majd akkor beszélgetünk, ha nem rólam folyik a disputa, csá'!

4. BLOGOM, BAYER ZSOLT KÖNYVE
Értékeltem Bayer Zsolt egyik könyvét. Nem tapostam sárba, nem köptem le, nem hánytam rá. Mitöbb, volt kijelentése, aminek hitelt adtam. Mint kiderült, ez több volt mint hiba: véteknek minősült. Apám, amit ott kaptam! Az első három eset ehhez képest disztingvált és kulturált eszmecserének bizonyult, a hozzámszólók legalább a megfogalmazásaikban nem mentek le kutyába. Itt de. Természetesen ebben az esetben sem Bayer állításival szálltak vitába a kommentelők, tényt tényre halmozva, hanem én lettem az elvakult, ostoba, idióta Fidesz-nyalonc. Ezeket a jelzőket elviseli a képernyő. A többit, ami a blogbejegyzés alá került, azt bizony nem.

Akkor olyat tettem, amit addig soha, semmikor: moderálni kezdtem a hozzászólásokat. Mindenkinek, akinek a hozzászólását töröltem elmondtam: a hangnem miatt törlöm, trágárságok plakatírozására nem vagyok hajlandó használni a blogomat. A kulturált, egyet nem értéssel semmi bajom nincsen. Nem is a felhasználókat tiltottam, csak adott hozzászólásaikat töröltem. Ezeknek a részéről nem érkezett érdemi bejegyzés. 

5. PUTYIN UKRAJNAI HÁBORÚJA
Ez viszonylag friss tapasztalat, mert úgy fest, nehezen tanulok. Ukrajna lerohanása után pár nappal megosztottam a Facebook-on Putyin tévényilatkozatát, amiben arról beszélt, miért lépte azt, amit lépett. Nem kommentáltam, csak annyit írtam hozzá, hogy itt az ő álláspontja.

Másodperceken belül lettem ostoba, háborúpárti gyilkossá. Hiába mondtam, hogy semmiféle értékítélet nem volt a megosztásban. Kiderült, hogy a megosztás ténye már Putyin és az oroszok, vagyis a tömeges gyilkolás melletti kiállás. S szégyelljem össze-vissza magamat, hogy én ezt bevállalom. 

Ismét nem az eredeti témáról szólt a beszélgetés, hanem a személyemről. Egy esetben hívtam fel erre a figyelmet, aztán életbe lépett a feltételes reflex, nem válaszoltam senkinek semmire, mert minek? 

*í

Jó hosszan írtam a saját tapasztalatot, ugye?. Mit éreztem ezekben az esetekben? Mindhárom esetben lefagytam. Értetlen voltam. Fájt is, persze.

Ezért is hagytam meg a magam részéről a beszélgetéseket a maguk helyén: minősítse a hozzászólókat. Ha valaki olvasni akar a sorok között. Tudom, naiv vagyok, de hátha mégis. 

De mondom, nekem semmiféle igazi károm nem származott az esetekből. Viszont ezek miatt nagyon érdekelt a karaktergyilkosságokról szóló könyv. Mert a karaktergyilkosság logikáját értem ugyan, de egy másodpercig sem vagyok képes azonosulni vele. Erkölcstelennek, hazugnak, gonosznak tartom. Nem hiszek abban, hogy a cél szentesíti az eszközt, sem kicsiben, sem nagyban. 

Böhm Kornél könyve

arról szól, ami a címe. Tényleg. Nagyon összeszedett, világos, érthető összefoglalása a témának. Nem száraz, tele van példákkal a karaktergyilkosság fajtáira, megnyilvánulási formáira. Vagyis érdekes, könnyen olvasható kézikönyv a jövő karaktergyilkosainak. 

Igaztalan vagyok: az utolsó előtti fejezet arról szól, miképpen védekezhet az, akit éppen karaktergyilkolnak. Amit olvasunk ebben az esetben is hasznos. Még az is kiderült, volt, hogy ösztönösen alkalmaztam is az eszközökből a saját esetemben. Az utolsó pedig arról, hogyan építhető fel újra a lerombolt karakter. 

Vagyis a könyv jó, érdekes és hasznos. 

Valahogy mégis elfogyott a kezdeti lendületem olvasás közben. Letettem, és más könyveket vettem fel. Csak ma került újra a kezembe, mert írt a könyvtár, hogy hamarosan lejár a kölcsönzési ideje, és nem tudom hosszabbítani, mert előjegyzés van rá. Hát felkaptam és végigolvastam. 

S most kellene megfogalmaznom, milyen végső benyomás alakult ki róla, bennem. Hogy ne csupán magamról írjak. 

Itt a tartalomjegyzéke, böngészgesd egy kicsit, érdemes.

Tökéletesen igaztalan lenne azt állítani, hogy ha olvastad a tartalomjegyzéket, olvastad a könyvet. Ennél azért sokkal többről van szó. 

Viszont valahol mégis ilyen érzésem van. Talán azért, mert a karaktergyilkosság felületeiről, módszeréről rengeteg szó esik, de a pszichológiájáról viszont alig valami. S hiába a példák, nekem mégis felsorolásszerű lett a végeredmény. Mint egy prezentáció képei az előadó nélkül. S tudom, hogy így sommásan igaztalan ez az állítás, de mondom, amit érzek. 

Apropó példák! Részemről köszönöm a bizalmat, de nem vagyok annyira tájékozott, hogy a megemlített példák mindegyikének a részleteit ismerjem. Mert sok esetben a példa csak említésszintű példa a könyvben. Vagyis az a helyzet, hogy sok esetben olyan a példa, mint a népmesében a királynak hozott galamb-ajándék, amit az okos lány hozott is, meg nem is. 

*

Még egy apróság, de ez már tán nem a szerző, hanem a tördelő nevéhez kötődik. A kötet tele van jegyzetekkel. Amik végjegyzetek. Vagyis nem az adott oldal aljára, hanem a kötet végére kerültek. Fejezetenként újrakezdve a jegyzetek számozását. Vagyis minden fejezet első jegyzete a „1”-es számot viseli.

Namost: ha egy jegyzetre kíváncsi vagyok, akkor lapozhatok a könyv végére, kereshetem, hogy a jegyzetek sorában hol van az a fejezet, amit éppen olvasok, hogy az alatt a fejezet alatt, éppen milyen jegyzetről olvastam?Abszolút életszerűtlen. Még ha a végjegyzetek számozása folyamatos lenne a könyv elejétől a végéig...

Viszont így a jegyzetek abszolút elvesztek az olvasás számára. Ami azért baj, mert nem csupán a tartalom forrásainak a megjelölésére szolgálnak, hanem sok esetben plusz információt is adnak a törzsszöveghez. Ám még ha csupán a forrásokat jelöli, akkor is jó lenne látni, milyen forrásról van szó: könyvről, magyar nyelvű könyvről, idegen nyelvűről, sajtóban megjelent cikk, internetes oldalról? Ebben a formában azonban biztos kézzel nem lapozgattam semerre. Utólag meg minek olvassam a végjegyzeteket, amikor úgysem fogok emlékezni arra, mihez íródtak? 

HVG Könyvek, Budapest, 2021, 304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635651696

5/10

2022 április, húsvét utáni hét. Olyan gyorsan elmennek a szabad napok, amikor együtt lehetünk Szerelmetesfeleségtársammal! Túl gyorsan. 

Póthúgom itthon van. Mert alapvetőn Angilaliban él. Azért póthúgom, mert régen igen jókat tudtunk beszélgetni. A keresztény közösségben ismertük meg egymást, az édesapja lelkész. Volt, hogy Póthugi feljött hozzánk (akkor még az exemmel éltem) és azt kérte, hadd üljön le a sarokba tanulni, nem fog zavarni senkit, csak jó nálunk lenni. :-) 

Évek óta nem láttuk egymást, holnap délután a FSZEK Központijában találkozunk. Örülök neki.