Máris szólok, mielőtt bárki más szólna (be):
az archív képek hangsúlyozottan csak illusztrációk, a legritkább esetben csehek,
és pláne nem ott készültek a felvételek, ahol a regény játszódik.
Megint Könyvmegálló. (Csodálatos rendszer lenne, ha nem lenne egyértelműen észrevehető, hogy amikor hideg van, jobban fogynak a szekrényekből a könyvek. :-( Érthető, de fájdalmas. Illetve itt Kasásdűlőn van valaki, aki rendszeresen letépi a könyvekről a borítókat. Marhára haragudhat az olvasásra.) Ott találtam.
Fuks neve nem volt ismeretlen előttem, bár még egyik könyvét sem olvastam, de ez még nem volt a kezemben. A kép és a szöveg közötti díszsáv és a betűtípus fogott meg. Az ígérte, ami aztán tetszett is a könyvben.
Mert nem olyan volt, amit a többi könyve ígér. Ez vidám, könnyed bohózat, ami egy kicsit... De erről majd bővebben.
Én Ladislav Fuksról valamiért azt gondoltam, hogy az aktív alkotói időszaka az ötvenes évek lehetett. De ez is csak blikk volt, nem tudás. Mert ha tudok, azt tudhattam volna, hogy még a hetvenes években is bőven alkotott. Nem volt egy derűlátó író. Ahogy olvasom, olyan kis kafkai derűvel értelmezte irodalomba az életet. S foglalkoztatta a negyvenes évek zsidókat érintő rettenete.
Br tisztában vagyok vele, hogy akkor, amikor Fuks a köynveit írta a holokauszt még nem volt szinte kötelezően letudandó minden irodalmár számára, de bizony azóta tengert lehet rekeszteni vele. S lehet, hogy fantasztikusan jó könyv a Mundstock úr vagy A hullaégető, s bár itt van mindkettő a polcomon, bevallom, a téma miatt midnkettő hidegen hagyott eddig. Mert számomra egyszerűen már unalmas. A tévedés jogát fenntartom. A felém irányuló megvetés lehetőségéről lemondok, de eltűröm. Megértem, de részben egyfajta permanens agymosás következményének tartom. (Vö. Rácz András könyvével.)
Nos, a Boldogultak bálja a legszebb cseh irodalmi hagyományokat és hangulatot kelti újra életre. Igen, gondolj csak nyugodtan Jaroslav Hašekre, Karel Čapekre, Vladimir Paralra, Bohumil Hrabalra, a legjobb formájukban. Amikor jókedvűen, derűsen, éles szemmel figyelnek, aztán nekifognak, hogy elmondják, mit láttak. S mi nagyon jókat mosolygunk, de közben mindvégig érezzük, hogy a mosolyokon, röhögésen túl itt véresen komoly dolgokról van szó. Meg arról, ha nem tudunk már nevetni a fene megette az egész marhaságot, amit életnek hívunk.
Ezt az egyetlen képet találtam Fuksról, amelyiken derű van az arcán, a száján, a kalaptartásán.
A többin véresen komolyan öltönyös a tekintete.
Mert azt jól tudjuk, elvárjuk, hogy ami cseh, az derűs, humánus, szerethető és úgy mond valamit. Gondolj csak a talán legismertebbre, Menzel Sörgyári capriccio-jára, és a kedvességében szép Magda Vásáryová-ra és a Kern András által zseniálisan, üvöltve szinkronizált Pepin bácsival (Járomir Hanzlik).
Nem is említek több példát, se irodalmit, se filmeset. Hosszan lehetne sorolni, s mindegyik szívnek kedves jelenetek idézne fel. De a csehek azért manapség is tudnak hasonlókat csinálni. Vedd ajánlónak: a Férfiremény című 2011-es vígjáték pazar lett, és nem csak azért, mert az egyik főszereplője, Kerekes Vica magyar és ugyancsak szemrevaló hölgy. (Azért sem teszem ide a gyönyörű melleit!) Bár kétségtelen, hogy az én ízlésem szerint, a melleit kivéve) hústalan a hölgy. De a vonzereje kétségtelen. Szerintem a színészi képessége is.
Eltértem a témától. Fuks könyvében semmilyen ilyesfajta szerepe nincsen a gyöngébbik, de sokkal szebb nemnek. Egészen másra épít.
SZÁZADELŐ ÉS KÖNYVSZTORI
Ahogy mondtam, a regény a századelőn játszódik. Az emberiség egyik legbékésebb, legereszelahajamat korának. Amikor úgy festett, nincs itt semmi baj, élni jó, az élet szép, a jövő rózsás, süt a Nap, hull a hó, kávéházba járunk, ismerkedünk az autómobilokkal, nem kell tíz év és Minarik Ede focicsapatot szervez, mert „Kell egy csapat!”.
Kedélyes, udvarias kor ez.Fuks alapötlete arról szól, mi van, ha egy kórházban összecserélik két ember nevét, mert a vezetéknevük megegyezik, nem is túl sűrűn előforduló név, Brázda, és ahhoz a családhpz küldik ki az üzenetvivő embert, akinek a családtagja még bőven életben van. S (most tekintsünk el a szükséges bonyodalmak részletezésétől) a család el is temeti a halottját, nem tudbán, hogy a koporsóban valaki más fekszik. Aztán majd kiderül, hogy a más is más, sőt...
A történet egy kórház rossz könyvelésre épül. Euáltal jönnek-mennek a halottnak hitt emberek. Az ebből fakadó komiku adja magát, és Fuks csavar is néhányat az alapokon.
Érdekes a könyv szerkezete. Mert a bohózat, a fő sztori gyakorlatilag és látszólag a könyv háromnegyedénél végetér.
Addigra úgy fest, kiderül, hogy mi is az igazság a rengeteg Brezdával. (Más kérdés, hogy csak úgy fest... Lesz még itt fordulat!)
Nem is értettem, hogy Fuks minek húzza még a sztorit. Ha egyszer helyére került minden hulla és minden élő... Kétségtelenül zökken egyet a cselekmény. Látszólag. Mert itt térünk rá a regény valós mondanivalójára. Ami nem annyira bohózat. De ezt Fuksnak a legutolsó oldalig sikerül eltitkolnia. Ott szívet facsar, könnyet gyűjt, és az elfojtott, tahetetlen harag által majdnem klinikai frusztárciót kelt.
A történet egy bállal fejeződik be. Nem csattanó nélkül. A bál nem Woland bálja, hanem az élet ünneplése. Egyszer élünk és bár sokszor halunk ebben az egy életben, a kollektív őrület követkkezményei visszakívánják még ezeket az elviselhetetlennek tűnő, mindennapi halálokat is. Hát még az utolsó előtti béke harmónikus, derűs, cseh mindennapjait. Amikor úgy gondolta mindenki, hogy Szarajevó utén a szerbeket akár seprűvek is el lehet kergetni.
KONYHAFILOZÓFIAI KÖZBEVETÉS
Amikor világégésekről, forradalmakről, esztelen vérengzésekről, diktatúrákról, kémtörténetekről, vagy akár csak komolyabb társadalmi megmozdulásokról hallok, olvasok, nézek ezekről szóló bármit, mindig azon tűnődöm, tanult-e belőlük bármit az emberiség? Bármilyen szinten. Jutott-e előrébb általuk? Tanult-e belőlük bármit is? Vajon a tengernyi vér és halál magasabbra szintre emelt-e bennünket?
Persze, naiv kérdés tudom. De mondtam már, naiv fickó vagyok.
Persze, hogy frászkarikát!
De ne szidjuk a politikusokat (dehogynem!)! Ugyanazt csinálják nagyban, amit mi kicsiben. Vajon a mi szintünkön tanultunk-e bármit is a konfliktusainkból? Legyen szó akár a családunkról, a szomszédainkról, a munkatársainkról. Mit is mondhatnék?
Persze, hogy frászkarikát! Nem szeretjük a konfliktust, a feszültséget, a veszekedést, a viszálykodást, de mert mindig a másik kezdi, ő provokálja ki, ő okozza, s mert mi békések vagyunk, de hülyék nem, rendre háborúban találjuk magunkat. Vagy ha nem, akkor meg másdolagos, alávetett, megalázott helyzetben, pozícióban.
A „nagyok” által okozott szenvedés, tragédia csupán méreteiben, hatásában nagyobb mint amit a mi szintünkön mi okozunk mindennap egymásnak. Csak hatásai nagysgában van különbség, a lényegében azonban nincsen.
De ha itt és most mi nem akarunk, tudunk vagyunk hajlandók váltani, változtatni, másképpen csinálni, új utakat keresni, akkor milyen alapon várjuk el másoktól, a mi szinten levőktől vagy odafentiektől, hogy egészen másképpen csinálják az életünket?
Mondom, naiv vagyok és valamelyest idealista.
Vagyis a bohózat hirtelen a legtökéletesebb tragédiába fordul. Egy oldal alatt abszolút fel- és kifordul a világ a magából. S a Brezdáknak, akik eddig úgy fest, megúszták, egytől-egyig annyi. S Fuks bohózata itt mélyebb értelmet nyer. Ahogyan a könyv címe is. Mert több rétegűvé válik.
Boldogultak a bálon résztvevő összes volt kórházi ápoltak, akikről sorra azt gondoltuk, meghaltak, miközben nem tettek ilyet, csak ugye, az adminisztráció... De aztán kiderül, hogy úgy nagyjából mindannyian utolsó bálozók voltak, akik ott voltak a bálon. Kiradírozta őket a történelem mindennapjaiból az emberiség egyik legostobább, legvéresebb, legérthetetlenebb konfliktusa. De előtte még báloztak egyet a megboldogultak.
Lássunk egy dalt róla! Nincsen kétség, ez nem a a cseh, hanem a magyar valóság volt. (De képzelj el valami hasonló csehül! Szerinted jobban jártál volna?)
Tudod, az van, hogy Fuks könyve, bár ott a háromnegyedénél azt gondoltam, nem így lesz, mégis marad birtokon belül.
Európa, Budapest, 1977, 208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630708663 · Fordította: Zádor Margit · Illusztrálta: Ivan Popovič
8/10
2022 november eleje. Tegnap péntek, viszonylag jól végeztem a dolgozdámban, Szerelmetesfeleségtársam még küszködött a munkájával, amikor hazaértem. Beültem egy kádnyi meleg vízbe, kávéval, epres natúr joghurttal, és elolvastam ott egy mesekönyvet, némi zenei körítéssel. Aztán betettem egy mosást. Aminek a végén, a centrizésnél a mosógép olyan hangot produkált, hogy szerintem arra az egész ház felfigyelt. Rohantam leállítottam. Kinyitottam. Víz már nem volt benne, a ruhák nagyjából kicentriződtek. De olyan furán állt a belső dob, az ajtaja is alig nyílt ki.
Kerestünk szerelőt. Aki távirányított, és füllel hallhatón tudta, miről beszél. Amikor megtudta, milyen típisról van szó, alábbhagyott a lelkesedése.
– Ha Indesit vagy Wiirhpool lenne, nem lenne akkor aa baj, de ennek a Zanussi típusnak csak flkesszel szétszedhető a dobja. Ha valakinek van egy komplett dob a sufniban, akkor nyert ügye van. De a dob ára, a cseréje olyan negyven-negyvenötezer.
Vagyis ma megyünk a MÉH-be a mosógéppel, mert hová tegyük, aztán vadászünk valami használt masinát, mert legalsóbb hangon százhúsz ezrünk nincsen új gépre. Ezáltal még egy héttel kitolódik számunkra a halottak napja. Bár olyan szomorú, esős idő van, hogy annyira nem is bánom, hogy nem látom ma Kőbányát, Kispestet és Erzsébetet.
