Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Georgij Martinov: A ​Föld nővére

Egy hatvanöt éves, nagyon klassz kis Vénuszos sc-fi: béke, barátság

2024. február 26. - Mohácsi Zoltán

martinov_a_fold_novere.jpg

Évek óta a polcomon van ez a könyv, a szerző másik két, magyarul megjelent regényével együtt. Eddig egyiket sem olvastam. Pedig a háromból egyet Szerelmetesfeleségtársam adott a kezembe a Római téri könyvmegállónál: „Te szeretni szoktad az ilyeneket!” Nagy becsben tartom azokat a könyveket, amiket tőle, általa kaptam. Bizonyítékai, hogy volt idő, amikor még jobban szeretett engem mint amennyire a könyvek mennyiségétől irtózott. :-D

A Föld nővére is Könyvmegállós termék. De erre már nem emlékszem, melyik megállóból jött velem. Aztán polcra került. Aztán most le le onnan a kezembe.

Néha érnek meglepetések, mi minden megtalálható itthon. A könyveim jó része olyan könyv, hogy nem azért van itthon, mert hű, de mélyen ragaszkodom hozzájuk, hanem azért, mert van bennem érdeklődés, hogy egyszer el akarom olvasni. Bár már határt tudok szabni a vágyaimnak: meglett, érett férfiember volnék, szép lassan a nyugdíj felé ballagva: a múltkor is jó pár Dickens ott maradt a Megállóban. Csak négy regénye jött vele, és ebből csak kettő kétkötetes. A harmadik a Pickwick klub féltéglája. A negyedik normál vastagságú. SzFT-nek meg sem mertem mutatni, gyorsan a szekrény tetéje mentettem őket a háta mögött. El ne mondd neki! 

A Föd nővére is így került a lakásba: egyszer el kellene olvasni. Az írójához képregény kötődésem volt, főleg mert Zórád Ernő rajzolta meg a történetét.

Szóval egyszer el kell olvasnom: most volt az egyszer. Mert régen olvastam sci-fit, s mert ég régebben retró sci-fit. Nem kerestem, hogy merre van már egy retró sci-fi, csak álltam az egyik polc előtt, levettem egy nem retrót, és ez meg ott volt mögötte. (Igen, két sorban vannak a könyvek a polcokon. Utálom, de a helyhiány... Kábé fél évig volt könyvtárszobám, mielőtt az előző lakásból ki nem vágtak bennünket, csodálatos volt. Olyan húsz négyzetméter volt, egy íróasztallal és sok polccal, Remek érzés!) Nem is néztem bele, azonnal olvasni kezdtem. 

Georgij Martinov

A szerző orosz. Ifjúsági és fantasztikus regényeket írt. Első kötete 1956-ban jelent meg. Aztán még néhány. Majd 1983-ban, hetvenhét éves korában halt meg. Úgy nagyjából ennyi, amit leltem róla. Alig kicsivel több. De még egy nyavalyás fotót sem! 

Magyarul ezek a könyvei, illetve könyveiből készült képregények jelentek meg:

martinov_a_fold_novere_gm1.jpg

A kép a moly.hu-ról készült képernyőkép

Ahogy mondtam, én a Zórád-képregényekről tudtam. A Sebők Imre-félének a létezésével tegnap szembesültem, csuda kíváncsi is lettem rá, de nem kapható. :-( Egyébként a két Zórád-adaptációról az volt a véleményem, hogy a Zórád-rajzok, azok bizony nagyon igen, a sztorik meg annyira nem. De mert képregényről van szó, lehet a forgatókönyveket Cs. Horváth Tibornak nem sikerült jól megírnia, s ennek ellenére a regény-eredetikkel semmi baj nincsen. 

Mert nekem bizony A Föld nővére tetszett! 

A Vénusz

A Naprendszer második bolygója a Naptól: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Neptunusz, Uránusz, Plútó. 

martinov_a_fold_novere_01.jpg

A Vénuszt titokzatos bolygónak tartják. Mérete majdnem megegyezik a Földével. Hát az ottani viszonyok meg nagyon nem: a felszín hőmérséklete elérheti az öccá Celsius fokot, a légköri nyomás kilencvenkétszerese a mi bolygónkénak. Vagyis nem kicsit lakhatatlan. Az élet nem lehetséges rajta, víz természetesen egy csöpp sincs.

Chicagói Egyetem Geofizikai Tudományok Tanszékének kutatói lemodellezték a Vénusz múltját, és arra jutottak, hogy úgy 3,5 milliárd évvel ezelőtt volt óceánja, így oxigénje is. Könnyen lehet, hogy volt élet a Vénusz. Ez járja a a Marsról is. Piszok mázlisták vagyunk mi ezzel a Földünkkel, nem gondolod? 

Manapság bár van valami lenyűgöző a Vénusz felszíni látványában, színeiben, de azt kell mondanom, túl sokáig nem köti le a figyelmet a látványa. 1975. október 20-án a Venyera-9 szovjet szonda elkészítette az első képeket a Vénusz felszínén. 1982-ig bezárólag összesen öt képet sikerült készíteni. Amit a képek mutatnak nem túl vonzó, csak a színek szépek. Amit láthatunk az nem éppen egy turisztikai célbolygó képet mutatja. 

martinov_a_fold_novere_02.jpg

Martinov könyve 1959-ben jelent meg. Nem tudhatta, hogy az általa elképzelt folyóknak, tavaknak, tengereknek, erdőknek, értelmes életnek nyoma sincsen a második bolygón, de forróságon és köveken kívül semmi sincsen ott. Vagyis Martinov regénye nem tudományos, csak fantasztikus. 

A történet

19...-ban vagyunk. Martinov így írja. A Szovjetunióból űrhajó indul a Vénusz felfedezésére. A neve SZSZSZ-KSZ3. A legénysége tizenkét (ha jól számoltam), jó szovjet, tudományos elvtársból áll. Küldetésük: leszállni a feltételezések szerint egykor a Mars és a Jupiter között létezett bolygó egyik nagyobb maradék aszteroidáján, az Arszénán. A feltételezett egykori bolygónak akarnak a nyomára lelni. 

martinov_a_fold_novere_04.jpg

De ez csak másodlagos feladat, az elsődleges: a Vénusz. Nem tudhatják, hogy az Arszéna egyenesen vezet a Vénuszhoz, és egészen más, sokkal nagyobb titkot rejt mint az esetleg létezett ötödik bolygó. 

A Vénuszon, nem titok, életet találnak az űrhajósok. Értelmes életet is. Sőt, tulajdonképpen kétfélét is. Mi több, nyomát lelik az ötödik bolygónak is: volt rajta élet, értelmes élet. 

Gondolkodom, mit mondjak el és mit ne. 

Van-e, volt-e az emberéhez hasonló, fejlett társadalom naprendszerünkben? Erre az izgalmas kérdésre ad feleletet Martinov tudományos-fantasztikus regénye. A szovjet űrhajósok fenyegető veszedelmeket, kiszámíthatatlan körülményeket legyőzve, lélegzetelállító kalandokon át kutatják fel a hosszú évezredekkel ezelőtt szétrobbant Faeton bolygó nyomait. Meg is találják a hajdani Faeton-lakók üzenetét a Föld lakóihoz, és megcsillan előttük annak a lehetősége is, hogy Földünk felvegye a kapcsolatot az elpusztult Faetonról elmenekült gondolkozó lények fejlett társadalmával. A könyvet Csergezán Pál képzeletébresztő, művészi illusztrációi díszítik. (Fülszöveg; a rajzok a könyvből valók)

martinov_a_fold_novere_07.jpg

Több okból nyilvánvaló, hogy az űrhajósok teljesítik a küldetésüket. Egyrészt mert a kor még feltétlenül hitt a tudományban. De főleg azért, mert szovjet elvtársak mentek a Vénuszra. S ezzel sok mindent elmondtam. De azt nem, hogy a rendszer nincsen túltolva a regényben. Az úrhajósok elvtársak, az amerikaiak nem elvtársak, de a tudományban nem ellenségek, ennek ellenére meglepő, amikor egy esetben az elvtársak segítségére sietnek. Azzal sem spoilerezk rommá semmit, ha elmondom: az SZSZSZR-KSZ4-en már nációvegyes legénység ül a regény végén. 

A regény hogyanja

A titkokra lassanként derül fény, Martinov ráérősen mesél. De nem húzza a rétestésztát. Nekem pont megfelelő volt a tempója. Ahogyan a moly.hu-n szokták mondani, nem beszippantja, de behúzza az olvasót a cselekménybe. Leginkább azzal, hogy ügyesen adagolja a rejtélyeket, titkokat, és a maga ráérős módján is izgalmas a cselekmény. 

A regénynek voltaképpen nincsen központi alakja az űrhajósok között, egy Melnyikov nevű másodtiszt emelkedik ki valamelyest. Túl sokat senkiről nem tudunk meg, a személyiségek nem túl árnyaltak. Majdhogynem megmaradunk a Mézga Aladár kalandjai első részének a mélységénél: abban a síkalakokat csak a foglalkozásuk alapján nevezik el: Satunak, Gyalunak és hasonlóknak hívják őket. Itt is jobbára az egyes űrhajósokat az általuk végzett tevékenységük jellemzi leginkább. 

Üdítően kellemes, hogy a szereplők soha nem egymás ellen küszkörésznek: a kihívójuk az ismeretlen természeti erők, az idegen technológia és a feltáratlan összefüggések. Még a Vénusz lakóival sem kell küzdeniük, csak azt hiszik, hogy ellenükre találtak bennünk. De ez nem a őslakók viszonyulása, hanem a hiányos, elégtelen kommunikáció következménye. Ám ha ki is robbanna valami adok-kapok, valamelyik fél valamelyik tagja rendre megakadályozza. 

Nagyon sokat tűnődtem már azon miért olyan rohadt nehéz a kommunikáció még ember és ember között is. Jutottam erre-arra, de leginkább arra, hogy többnyire inkább csöndben maradok, legyintek. Ha nagyon szükséges, simán felvállalom a konfliktust, de egyre kevesebb alkalom van, amikor nagyon szükségét érzem. De elképesztően ritka, amikor gondolatcsere zajlik, vagy ha vita is van, nem a másik legyőzése, meggyőzése a cél, csupán a gondolatcsere, az érvek egymásnak feszítése, mérlegelése. 

De persze nincs itt semmi látnivaló, kérem: ha az emberek önmagukat sem értik, miképpen lennének képesek a másikat megérteni. S ha önmagukra nincsen idejük, hogyan lenne hát másokra? S ha mindenki azt várja, hogy megértsék, hol van az, aki a másikat akarja megérteni? 

Lásd csak: még én sem értem a saját asszociációmat, de eszembe jutott Weöres Sándor „Rongyszőnyeg” című versének egy részlete, és ide illőnek találom. Meg sem próbálom megmagyarázni a miértjét. 

Én is világot hódítani jöttem,

 s magamat meg nem hódíthatom,

 csak ostromolhatom nehéz kövekkel,

 vagy ámíthatom és becsaphatom.

 Valaha én is úr akartam lenni;

 ó bár jó szolga lehetnék!

 De jaj, szolga csak egy van: az Isten,

s uraktól nyüzsög a végtelenség.

Szóval mindenki baromi rendes mindenkivel, még akkor is, ha okkal, ok nélkül tart tőle. S amikor tart tőle, mondom, akkor is csak az ismeretlentől kell tartania, fő az óvatosság, de rendre kiderül, hogy semmi ellenségeskedés nincsen senkiben, se pro, se kontra. 

Ez olyan kis hímes mezősen fest, ahogyan a Macskafogó végén van, de az a helyzet, hogy Martinovnak sikerül kikerülnie a gejlséget. Úgy, ahogyan a hurráoptimizmust is. Olvasás közben fel sem tűnt, hogy mindenki milyen csuda jószívű teremtmény, csak így utólag tudatosult bennem. Talán ott van a titok nyitja, hogy a cselekmény, mondom, egyáltalán nem feszültségmentes. Van feszültség, de mi, olvasók mindig utólag tudjuk meg, hogy nem is kellene lennie, csak a fránya kommunikáció! Egy helyen Martinov ki is mondja: a volt bolygó egykori lakói a hátrahagyott üzeneteikben csak annyira számították el magukat, hogy totál természetesnek vették, hogy a földiek is úgy fognak kommunikálni, ahogyan azt ők teszik. Pedig dehogy! 

martinov_a_fold_novere_06.jpg

Vagyis ha valaki nem érti, amit mondok, nem biztos, hogy hülye, bár természetesen van rá esély, csak lehet, hogy más összefüggéseiben látja a helyzetet, másképpen értelmez ezt meg azt. Nem rosszul, másképpen. Már amennyiben van lehetőség a más értelmezésre, s nem eleve ökörség ez a másság. De van, hogy simán kommunikációképtelen a partner. 

martinov_a_fold_novere_05.jpg

Csak azt nehéz eldönteni, melyik verzióról van szó. Vagy nem is olyan nehéz? 

martinov_a_fold_novere_08.jpg

Ha mindenképpen meg kell említenem valamit, ami fenntartás, akkor az jut eszembe, hogy az űrhajósok időről-időre baromi felelőtlenek. Miközben tök óvatosak és szabálykövetők. De több esetben is csak lestem a nappalink heverőjéről, hogy én, a sofőr, s nem az SZSZSZR-KSZ3 kiképzett űrhajósa ezért meg azért nem tenném meg, mert ilyen meg olyan veszéllyel járhat. S nem azért, mert alapvetően óvatos típus vagyok (bár az), meg azért sem, mert mindig mindent sokkal jobban tudok, hanem azért, mert a logika ezt mondja. 

De az viszont Martinov javára szól, hogy vannak, lettek olyan megoldásai, amik ha nem is szenzációsak, de több mint bólogatósak. Például az, hogyan kell irányítani egy idegen űrhajót... Komám, na az...! 

Nem rétestésztázok tovább: A Föld nővére nem alapmű. Semmilyen szempontból sem az. De egy szórakoztató, a maga retró módján izgalmas űrhajós történet. S jó van úgy, ahogyan van. Talán mond valamit, hogy csak előkeresem a másik két, itthon meglelhető regényét. S milyen jó, hogy van még kettő! 

martinov_a_fold_novere_03.jpg

Csak előbb olvasok valamit, ami nem sci-fi. Mondjuk egy kis transzneműségeset... 

 

Kárpáti / Móra, Budapest / Uzsgorod, 1966, 424 oldal · keménytáblás · Fordította: Sárközi Gyula · Illusztrálta: Csergezán Pál

7.5/10

2024 február utója, péntek, egy nappal, illetve nem is egy nappal, csak pár órával Szerelmetesfeleségtársam születésnapja előtt. 

Van remény, más se a meséim kiadására. SzFT talált valami szegről-végről ismerőst, akinek ismerőse egy kiadó. De persze ez csak lehetőség, nem konkrétum. S akkor végre Gergő fiam rajzai is nyilvánosságot kaphatnának. „De szép, de jó lenne!”

Ma ismét lehetőségem volt kiállni magamért, és a jó szívemért. Sajnos egy lakóval szemben, aki nem akarta megérteni, mi a rend, s azt is nehezen, hogy kész vagyok ugyan áthágni a rendet, s azzal nem a kötelességemet teljesítem, hanem szívességet teszek neki. De elég keményen kellett megfogalmaznom, hogy ez így van. Nagy nehezen felfogta. Nincs szoros összefüggés, de egyfajta jutalmul kettőkor már itthon voltam, vásárolni sem mennünk, mert holnap SzFT édesanyjánál ebédezünk. Csak banánt hoztam a reggelihez a Sparból. 

S végre, évek óta első alkalommal, sikerült szereznem SzFT-nek valamit, amit nagyon szeretett volna: egy nordic walking (így kell írni?) botpárt. Örvendezik, használja. Jó látni, ahogy örül neki.

*
Az uncsim most együttműködő volt, kegyesen megengedte nekem, hogy játsszak vele, mindketten élveztük. Kicsit olyan mint a csiga, csak óvatosan, türelmesen lehet felé nyúlni, különben visszahúzódik a házába. De akkor is szeretem. Egy szabadszájú kolléganőm mondta: 
– Te, Zoli, már mondani akartam, nem csúnyák az én unokáim sem, de ez a kislány valami ki-bebaszott szép. Gratulálok hozzá, kisapám!
Pedig az én részem csak az élvezet. :-)

*
A Molyon privátim levelezek egy taggal. A posztkereszténységemről kérdezett. Én válaszolgatok neki. Ő katolikus volt. Most úgy látom, a modern gnoszticizmus felé orientálódik. Ahol a magam számára soha nem tudtam megtalálni a biztos viszonyítási pontokat. Hermész Triszmegisztosz, Hamvas, Evola és társaik. Nem vetem el őket, mert azt sem értem, mit kellene elvetni. De mert a lényeget nem sikerül soha megfognom, komolyan venni sem igazán tudom ezt az irányvonalat. 

Tex Classic 4.: Totem a sivatagban – A sabinák varázslója – Az aranyváros

Vadnyugati fantasztikum, misztikum, de Texnek még ez is jól áll!

tex_classic_4_totem_a_sivatagban.jpgÍrta:   GIAN LUIGI BONELLI  

Rajzolta:   AURELIO GALLEPPINI    FRANCESCO GAMBA  

Ahogyan az előző Tex-értékelésemben a Tex Classic 2-ről írtakban mondtam, nem ismétlek már meg alapdolgokat e képregény-sorozattal kapcsolatban

Arra kérlek, ha érdekel, miről is van szó, kattints az előző értékelésekre, azokban van egy csomó infó. 

Tex 1. - A könyörtelen
Tex 2. - Patagónia 
Tex 3. - Gyilkosok
Tex (színes) - A bosszúálló 
Tex Classsi 1.: Két zászló között
Tex Classic 2. Navagó vér – Pikk ász

Tex, elég egy pillantást vetni a balra levő borítóra, ha nem tudnád is, egyből kiderül: alapvetően vadnyugati történet. Tudod, cowboyok, indiánok, colt, tűzpárbaj, sivatag, vonat, lovak, lengőajtós kocsma, miegymás, ami a zsáner elengedhetetlen kelléke. Ahogyan azt kell. 

Eddig rendben is volt minden. Mármint úgy eddig, hogy a sorozat magyarul megjelent részeiben. Amit, ugye, jelenleg két kiadó ad ki. Ez a Classic-sorozat kooprodukciós kiadvány: a Frike Comics és a C.S.A. Comics közös munkája. Egyébként az előbbi önállóan jelenteti meg a Tex-dolgokat. Hála nekik, ezúton is, most is!

Erre a negyedik kötetre, anyagi lehetőségeim híján, a könyvtárban leltem rá. Téptem is le a polcról, amikor megláttam, magamhoz ragadtam, hazacipeltem. Mivel két Classic-kötet is volt bent, amit nem olvastam, meg még mást is hoztam magammal, nem volt könnyű hazafelé a hátizsákom. 

Egyébként nagyon szerencsésnek találom ennek a sorozatnak a formátumát. Egy kézben ugyan semmiképpen sem tartható a súlya miatt, de még jócskán kezelhető a mérete. A kötés strapabíró, a lapoknak eszükben sincsen hullani, a fedlap is bírja a strapát, normál felhasználás mellett nem gyűrődik, nem szakad. 

A borítóképpel már van bajom. Nem csupán az, hogy Tex alakja gnóm, figyeld csak a feje és a teste arányát, meg azt a fura félmozdulatot, ahogyan a néző felé fordul, még csak nem is a marha nagy felületű, üres zöldség a háttérben, hanem az, hogy a kép nagyon nem fedi a sztorit. Mert puma van benne, ez kétségtelen (erről majd bővebben is alant), de a mérete nagyon nem ekkora, és ez a sztori egyik lényeges eleme. A borítón a puma nagyjából normál méretű. A történetben akkora mint egy ló. S mondom, ez nagyon fontos a sztori szempontjából. Szóval ez a borító nagyon nem sikerült. Bár kétségtelen, hogy ez nem a magyar kiadó hibája, ők csak felhasználták az eredetit. De akkor sem jó. 

Ugyan nem vagyok nagyon otthon a Tex képregényekben, de ez a kötet mindenképpen kuriózumnak tűnik. Tex történetei normál, megszokott vadnyugati cselekményekkel bírnak. Ebben a két történetben, mert az utolsó kettő így-úgy összefügg, hatalmas teret kap a fantasztikum. Értsd ez alatt, hogy a Totem a sivatagban egyenesen sci-fi, ha nem is űrhajós, ufós, űrutazásos. S bár az Aranyváros nem az, de látni fogod, hogy majdnem mégis. 

  TOTEM A SIVATAGBAN   

Totem: „Vallásos tiszteletnek örvendő növény vagy állat illetve ezeket ábrázoló tárgy.” Nos, két dolog van. Az egyik, hogy a képregényben nem erről van szó. tex_classic_4_totem_a_sivatagban_20.jpg

Amint látod, az oszlop tetején levő szimbólum semmilyen szempontból sem növény vagy állat stilizált változata, hanem egy nonfiguratív szimbólum. 

A másik dolog, hogy a totemnek nevezett valami vagy amit jelképez a történetben semmi, de semmi szerepet nem játszik. Sebaj, ettől még nem fordul fel a világ! 

Arról viszont bőségesen van szó, hogy a sivatagban Tex a fura oszlop mögött megleli a világtól elvonult, titkos kísérleteket folytató Vindex professzor privát erődjét. A prof nem egyedül végzi a kísérleteit, fő segítője az egykor őt nagyon-nagyon tisztelő, de mára kétségek között vergődő, és őt csak a körülmények miatt el nem hagyó tanítványa, Victorio. 

tex_classic_4_totem_a_sivatagban_22.jpg

Vindex, jól figyelj, genetikai kísérleteket végez. A Vadnyugat hőskora a 19. századra esik. Ahogyan a genetika kezdeti felfedezése is. Darwin 1859-ben adta ki a fajok eredetét, az osztrák szerzetes, Mendel 1865-ben hozta nyilvánosságra híres borsókísérleteit. Vindex nem csupán megfigyel, ő már játszadozik a génekkel. Óriásokat teremt önmaga védelmére. Óriási, lónagyságú pumákat, az őrzőket és másfél embernyi indiánokat. A pumákat éjjel kiengedik sziklaketrecükből: ők felügyelik, hogy Vindex sivatagi birodalma háborítatlan legyen. Alaposak. Hajnalban mindig visszatérnek az otthonukba. 

Ezen képek alapján nem jön le, de az alkotók ugyancsak vitatkozhattak azon mekkora is a nagy. Amiképpen a borítón sem sikerült reprodukálni a puma nagyságát, sőt, aképpen a történeten belül is ellentmondásos a méretük. Ahogyan az indiánoké is. Hol kolosszusok, mint a mellékelt képen is, hol valamivel nagyobbak mint a nyiszlett Vindex prof. Itt a túlzás sokkal szerencsésebb lett volna. 

Vindex távlati céljai között olyan apróság is szerepel például mint a világ feletti hatalom. Hát naná, hogy kezdeni kell vele valamit. Elsősorban persze nem a nyiszlett őrülttel, hanem a hatalmas fenevadakkal és az indiánokkal. Sejtheted...

  A SABINÁK VARÁZSLÓJA  

Úgy fest, hogy a jó Isten úgy teremtette meg az összes indiántörzset, hogy egyikből sem felejtette ki az ügyeletes rosszindulatú, utálnivaló kavarógépet. S mert a 19. század óta az Istenről való beszéd az ördögtől való, az aktuális törzs mindenkori varázslója a legjobb figura a gonoszság megtestesítőjének. Érzékeltetve, hogy a metafizika mennyire alatta van a reális józan paraszti észnek.

Erről persze A sabinák varázslója szót sem ejt, ott sem volt, eszébe sem jutott ilyesféle világnézeti manipulációba kezdeni. Mindössze elmeséli, hogy a sabinák törzsén belül is ugyanaz a haláltánc folyik a hatalomért mint bárhol máshol: ha valaki nagyon akarja, annak semmi sem szent, és valaki másnak biztosan mennie kell. 

Hát, itt bizony meghal egy törzsfőnök, és bár a fia következne utána (nocsak, indiánéknál is dinasztikus a vezetői hatalom?), a fiú azon kapja magát, hogy kigolyózták az elhalt apja örökéből. Tex meg éppen arra jár, s persze nem bírja megállni, hogy ne segítsen, s ha már segít, akkor meg is oldja a helyzetet. 

  AZ ARANYVÁROS  

Na, ez csuda fura képződmény! A sabinák földjén járva Texnek szöget üt a fejébe az információ: a sivatag mélyén (az a fránya sivatag már megint) van a titokzatos Aranyváros, ahonnan még senki sem tért vissza. (De akkor vajon honnan a szóbeszéd, hogy létezik?)

Jóbarátjával, a navahó Tigerrel (de akkor miért nem Tigris?) az oldalán Tex elindul, hogy megkeresse a megkereshetetlent. S persze nem Texről lenne szó, ha nem találná meg. Pedig már majdnem feladja, de aztán mégsem. Ő Tex. 

Amit megtalálnak nagyon fura. Egy hatalmas, magas és széles kőfal, kapu nélkül. 

tex_classic_4_totem_a_sivatagban_09.jpg

Gondolkodtam és úgy döntöttem, nem mondom el a lényeget. Én sem erre számítottam megoldásnak. De azt elmondom, hogy Tex és Tiger ripsz-ropsz középkori díszletek, jelmezek, fegyverek között találja magát. Persze, meglelték Aranyvárost. S a város vezetője megint egy hatalommániás fickó, a Fekete Herceg. Tanácsadója az udvaribolond és Nostredamus. S amúgy mindenkinek tele van vele a megfelelője, de hát despota, erpszakkal tartja fent a hatalmát. 

Tex és Tiger, ha már meglelték a várost, bemennek rendet csinálni. Hát, elég nagy lesz a rendetlenség... 

Ennek az epizódnak a rajzai kiemelkednek a többi közül, meg a Tex Classic-sorozat átlagából is. Ami csak azért figyelemre méltó, mert az alkotójuk, Francesco Gamba amúgy rajzolt már Texet, s ebben a kötetben is helyet kapott a munkája. Igaz akkor társalkotó volt Aurelio Galleppini mellett. Mit mondjak, nagyon jót tett a rajzainak a magány. Nem azt akarom mondani, hogy az együttműködés végeredménye gyalázatos lett. Nem lett az. De a szóló munka végeredménye egy nagyon aprólékosan kidolgozott, részleteiben is figyelemre méltó világ lett. Például az arcok rajza, kifejezéseik döbbenetesen jók. Meg a ruházatok. Meg a házak. Meg minden. Azt vettem észre, hogy nem csupán a sztorira figyelek (az egyébként egy középkori hatalmi cécó, csak egy cowboy és egy indián vezeti), sokkal inkább az esztétikára. S végülis, ugye, nehezen felejthető, hogy képregényt nézegetünk. 

Ebből a szempontból Texnek nagyon jól állt a középkor, hálás lehet Gamba-nak. 

A történetnek van meg- és feloldása, de ahogy mondtam, nem spoilerezem el. Annyit mondok, hogy van benne csavar, és nem az, amire bárki és akárki gondolhatna... De csitt, többet egy szót sem!

  A FANTASZTIKUM ÉS A TEX  

Első nekifutásra az volt a furcsa, amit egyébként eddig hiányoltam a Tex-sorozatból: hogy kilépett a maga századának, korának a realitásából, a zsáner elég szigorúan szabott kereteiből.

Pedig a Bonelli-kiadványok esetében éppen az tetszik leginkább, hogy egy unalomig ismert, ismételgetett zsánert egy-két apró változtatással szinte új formával töltenek meg, miközben tulajdonképpen minden marad a régiben. Például a Dampyr-ban: a főszereplő egy éjúr gyermeke, de a jó oldalon küzd. Egy vámpírokat utáló vámpírral az oldalán. Akibe egy balkáni szabadcsapat volt tagja szerelmes. 

Tulajdonképpen minden ugyanaz, az összhatás mégis teljesen mássá lesz. A helyzet ugyanez ezzel a fantasztikus témájú Tex-szel is. (Akkor is, ha a varázslós epizódban semmi fantasztikus, misztikus nincsen.) 

Szóval simán elviselte, hogy világuralmas genetikai háborús bűnöst üldöz és azt is, hogy egy középkori despota uralmát igyekszik megdönteni egy városban, ahol a házak tetejét aranylapok fedik. (Képzeld el napfényben! Meg azt, hogy a város a sivatagban van!)

Vagyis mindent összevetve ez a második Tex Classic, amit szeretnék a polcomon látni, mert akkor biztosan a kezembe kerül még. Csak az ára nem annyira baráti... 

 

C.S.A. Comics / Frike Comics, 2023, 350 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891588 · Fordította: Ciuti SaraFarkas Ábel 

8/10

2024 február háromnegyede, hétvége. Zöldbableves, brassói. A zöldbableves ecetes lett, a brassói zsíros. A gesztenyepürével nem volt baj. 

Szerelmetesfeleségtársamnak mehetnékje volt, nekem nagyon maradhatnékom. Ő egész héten ül, én egész héten megyek. Ezért ő útra kelt a Hajcsira, én belecsobbantam a kádba, három könyvvel. Ritkán válnak el a programjaink. De nagyon más lett az életmódunk. A szerelem nem változott. 

Valami gond van az itthoni hálózattal, piszok lassan megy a másolás a laptop és SzFT gépe között. De ha letöltök a laptoppal, több perc egy negyven megás telepítőkészlet is. Kezdem unni, hogy problémát oldok meg, ahelyett, hogy a dolgomat végezném. Mármint amit kívánok dolgot. S még lövésem sincsen, mivel van a baj, a gépemmel, a routerrel, SzFT gépével? 

A számtechhez is annyira értek mint bármihez: negyedig, félig. Valamennyit, hogy hozzá tudjak nyúlni, de annyit nem, hogy ezt biztos kézzel tegyem, és gyorsan menjen a megoldás. 

Andy Ngo: Kendőzetlenül – Az Antifa radikális terve a demokrácia elpusztítására

Amit tudni akarsz a velünk élő, szélsőbaloldali terrorizmusról

ngo_kendozetlenul.jpg

Az ANTIFÁRÓL nem sokat tudtam eddig. Csak annyit hogy baloldali csoportosulás. Az antifasiszta rövidítése. A fasisztázás meg jobbára baloldali privilégium: tudnivaló, hogy az a fasiszta, akit ők annak mondanak. Mint látni fogod, az Antifára ez hatványozottan érvényes. 

Szóval nem sokat tudtam az Antifáról. Aztán arcul csapott a valóság. Duplán. 

Egyfelől egy budapesti esetsorozat által. A Budapest második világháború végi ostromáról, a Becsület Napja nevű rendezvény kapcsán egy külföldi állampolgárokból csürhe kimondottan azért érkezett az országba, hogy fasisztákat verjen. Azt, hogy ki a fasiszta, ránézésre döntötték el: kilenc embert vertek meg a nyílt utcán, hátulról, viperával támadva, csoportosan ütlegelve a szerencsétlen kiszemelteket. Akikről persze semmit nem tudtak. 

Videó az egyik budapesti támadásról

A csoport vezetője egy harminckilenc éves, olasz tanárnő. Aki mosolyogva ment a budapesti tárgyalására, kacsintgatott a bíróra. A börtönviszonyokról szóló nyávogásával, meg a vezetőláncra kötésével volt tele manapság a sajtó. 

A The Fair Right videója az antifáról

Másrészt Andy Ngo könyve kapcsán jött a második arculcsapás. Erről szólt ez a bejegyzés.

ngo_kendozetlenul_10.jpg

ANDY NGO FÜGGETLEN ÚJSÁGÍRÓ. A független azt jelenti, hogy azzal foglalkozik, amivel ő akar, és nem azzal, amire utasítják. Andy Ngo nevének semmi köze Soros Györgyhöz. Fura, nem fura, Ngo, így hívják, ne keress mögötte mást! Slussz! 

Andy Ngo sárga bőrű, vietnami bevándorlók gyermeke. Második generációs amerikai, aki Amerikát tekinti a hazájának. Ezért is írta a könyvét: félti az országát. 

Andy Ngo-t régóta, de minimum 2019 óta foglalkoztatja az Antifa létezése, tevékenysége. 

Hogy mire juthat bárki, aki akár csak a korrekt tájékoztatás területén szembe száll velük, Andy Ngo esete megmutatja. Ránézésre olcsón úszta meg. Állítólag csak kis híján kerülte el a súlyos agysérülést. A könyve ebből az esetből indul ki. Egy Antifa-tüntetésen tudósított, azért verték meg. S azért lett Antifa-szerte közellenség. De Ngo nem nyugszik, bár van benne félelem, és lehet is (majd mondom, miért), de lám, könyvet is írt az Antifáról. Mondom, közvetlen tapasztalatokból is, nem csupán a biztonságos fotelből szemlélődve. 

Mielőtt sokkal messzebb jutottam volna, valaki – vagy valami – keményen tarkón vágott. Az ütéstől majdnem a földre zuhantam. 

Soha nem keveredtem még verekedésbe, naivan azt kérdeztem magamtól abban a pillanatban: „Valaki megbotlott és rám esett?" Mielőtt megfordulhattam volna, hogy megnézzem, fekete ruhás testek tengere vett körül. A háttérben még mindig hallottam, ahogy a tömeg azt skandálja: „Nincs gyűlölet!" 

Ironikus módon, amit ezután láttam – és éreztem –, az a megtestesült gyűlölet volt. Az arctalan árnyak amorf tömegét bámulva megdermedtem. Hirtelen minden irányból öklök csapódtak az arcomba és a fejemre. A jobb térdem megbicsaklott az ütéstől. A maszkos támadók üvegszállal megerősített ujjú taktikai kesztyűt viseltek. Valószínűleg néhányan rézbokszert is használtak. Felemeltem a karomat megadva magamat, de ez csak azt jelezte nekik, hogy még vadabbul üssenek. Valaki aztán elvette a fényképezőgépemet - a bizonyítékomat. Kétségbeesetten próbáltam megtartani, de nem sikerült. A maszkos tolvaj beleolvadt a tömegbe, ez a „fekete blokk" egyik funkciója. Egy másik személy odarohant és kétszer ágyékon rúgott. Valaki hátulról fejbe vágott egy merev plakáttal vagy táblával.

A támadástól kába és véres lettem. Vér szivárgott a fülemből, és az egész arcomon mély vágások voltak. A szememen feldagadt a véraláfutás. Azt hittem, a verésnek vége, de ezután „tejturmixok", tojások és más kemény tárgyak záporoztak az arcomra és a fejemre.

A csőcselék röhögve nézte, hogy elbotorkálok. Operatőrök tömege vett körül és követett. Azt hittem, felajánlják a segítségüket, de csak fotóztak és videóztak. 

„Beszoptad, ribanc!" - kiabálta egy helyi transzszexuális antifa militáns, a Sátáni Portlandi Antifasiszták tagja.³ Elbotladoztam, félig vakon, a Lownsdale Square túloldalán lévő megyei bíróságig, mielőtt elveszítettem az egyensúlyomat. Később a helyi orvosi egyetem klinikáján megtudtam, hogy az agyam
bevérzett. (9–11.)

ngo_kendozetlenul_an.jpg

MI A CSUDA AZ AZ ANTIFA? Legalább a budapesti lincselés-sorozat után érdekessé vált a kérdés. Az Antifa alapvetően nem szervezet. Nincsen központi vezetése, nincsen irányító szervezete. Az Antifa úgy ver meg embereket, rombol le rendőrőrsöket, foszt ki boltokat, vásárló negyedeket, gyújt fel bíróságokat, úgy félemlíti meg azokat, akiket ellenségnek kiált ki, hogy tulajdonképpen nem is létezik. Miközben képzéseket tart, oktató kiadványai vannak, és hihetetlenül szervezetten tartja  az ellenőrzése alatt az ellenségeit. 

A képzés szerves része az Antifa tagjai számára, hogy az identitásuk védelmében takarják az arcukat: maszk, kendő, csuklya napszemüveg. És szigorúan feketében jár az egész bagázs. A nem téező vezetők nem létező utasításai szerint. 

A neve persze az antifasiszta szóból ered. Az antifasizmus a baloldal privilégiuma. Az Antifa szélsőbaloldali szervezet. Gyűlöli az államot, a szervezeteit, különös tekintettel a rendfenntartó és karhatalmi erőkre. Az Antifa antikapitalista. Miközben persze a kapitalizmus minden lehetőségét kihasználja. 

Fő célja: lerombolni a jelenlegi rendszert és átvenni a hatalmat. Az erőszak az Antifa programjának alapvető része. Isten óvjon mindnyájunkat! ngo_kendozetlenul_06.jpg

AZ ANTIFA NEM CSUPÁN A KERT VÉGÉBEN LÁZONG. Szerencsére hazánkban még csak a bevezetőben említett, külföldi horda érdemelte ki, hogy címlapossá váljon, de Ngo hazájában ez messze nincsen így. 

Ahogyan mondtam, Ngo könyvének a gerincét az Antifa 2019-es portlandi tevékenysége adja. Portland Ngo szülővárosa. 

Az Antifa Seattle-ben és Portlanban hónapokra lefoglalt egy városrészt. A lázadást  Elbarikádozták magukat, de a barikád mögött is bebizonyosodott a jól szervezettségük. Igen hamar megszervezték az helyi „rendetlenségfenntartást”, az élelmiszer és ivóvíz ellátást, sőt az egészségügyiseik is lettek. 
ngo_kendozetlenul_05.jpg
Mit tett a rendőrség? Kiköltözött az épületéből és elhagyta az őrsöt. Így hagyta magára a körzetben élőket, a boltok tulajdonosait, a lakosságot. Mit tettek az ügyészségek, a bíróságok? Vagy vádat sem emeltek, vagy ha mégis, hamarosan ejtették őket... „Torkom a késeden.”

[...] az antifa legnagyobb győzelmei nem a rendezvények leállításában vagy a „fasisztákkal” való összecsapásokban elért sikereik voltak, hanem inkább az elfogadás és a tolerancia, amelyet a mainstream baloldalon szereztek. Sőt, ha a 2020-as zavargások valamit bizonyítanak, akkor az az, hogy a demokrata politikusok, az értelmiségiek, a felsőoktatásban tanítók és az újságírók jelentős része igazolhatónak tartja a zavargásokat és fosztogatásokat, amennyiben azokat a „faji igazságosság” nevében követik el. (245.)

Lázadni kell, mert a társadalom az elnyomásra, az eltiprásra épül

A női, fekete-, gender- és queertanulmányok kurzusai mind arra tanítják a diákokat, hogy a világot és az embereket a sérelmek szemszögéből kell megérteniük. (115.)

A TEHETETLENSÉG ÉS/VAGY ELKÉPESZTŐ PASSZIVITÁS számomra érthetetlen volt a George Floyd halálát követő, rasszista, BLM-es zavargások során is. A rendőrök nem léptek. Az Antifa, ahogy kicsivel később a vele szorosan együttműködő BLM is, azt tett, amit akart. A Floyd halálát követő zűrzavarban huszonöt embert gyilkoltak meg. 

A rasszizmus mindig csuda jó fegyver a rendbontásra, a tiltakozásra, a káosz kiváltására. Az antifa ugyanúgy, ahogyan a BLM, vastagon épít a fehér felsőbbrendűség botrányára. 

Az igazán elképesztő az, hogy hivatalos helyek még az események után is a mai napig tagadják az Antifának még a létét is. Az USA jelenlegi elnöke, Biden nyilvánosan kijelentett, hogy az Antifa egyáltalán nem létezik. (Bár, hogy ő, akinek Macron és Mitterand neve váltófogalom, simán összekeveri őket, mit mond, hát, annyira nem mérvadó. A világ vezető hatalmának első embere már azt sem tudja, mit beszél.) 

ngo_kendozetlenul_07.jpg

Vagyis a szemünk előtt van egy baloldali terrorista szervezet: a létezésének az elismerése is tabu. Miközben 2020-ban a BLM-el fél Amerikát lángba borította. Erre varrjál gombot! 

MINDIG ÉRDEKELT, HOGYAN VÁLIK MINDENNAPI VALÓSÁGGÁ AZ ERŐSZAK? Hogyan lehetett egy ország vezető ideológiájává a gyilkos nácizmus, miképpen uralhatta le a fél világot az eszement, alapjaiban baromság kommunizmus, hogyan vetkőzhettek ki önmagukból a gyilkosságig A Legyyek Ura úri fiúi, miképpen kezdi el egymást gyilkolni egy atomháború maroknyi túlélője a Malevil-ben, hogyan vehetők rá egymás gyilkolására gyerekek a Battle Royal-ban, és felnőttek Az erőd-ben. És így tovább. 

Mikor van az a lélektani pillanat, amikor a társadalom, a karhatalom becsukja a szemét, és rálegyint valamire, ami később pillangóhatást fejt ki. És észrevehető-e egyáltalán, amikor a pillangó csap pár végzeteset a szárnyával? 

A szélsőséges baloldali eszmék alól mindennapi terrorja alól harmincöt éve szabadult fel a világ. És most újra visszakívánja maga fölé a gátlást nem ismerő, elmebeteg Lenin-fiúkat. Elképesztő! 

Számomra elsősorban azért az, amiképpen az ellenőrizetlen migráció azzá lett: felelős emberek miképpen támogathatják a gyilkost, hogy a kést a torkukra tegye? Miként reménykedhetnek a túlélésben, ha szabad kezet adnak neki? Holnapra felforgatják az egész világot? 

ngo_kendozetlenul_04.jpg

ANDY NGO KÖNYVE ELKÉPESZTŐ TELJESÍTMÉNY! Széllel szemben vizel. Izé... Tájékoztat, informál. Mert szemmel látható, hogy a politika valamiért több mint szőrmentén kezeli az Antifát. (Mondjuk Trump nem ezt tette.) Andy Ngo vállalja a fizikai fenyegetettséget, de beszél, ír, tájékoztat, felvilágosít. Tulajdonképpen az a csoda, hogy még csak egyszer verték meg. 

Ngo le meri írni, hogy az Antifának magas helyeken is vannak támogatói. Mondjuk ebben kételkedni sem nagyon lehet azok után, hogy Biden is tagadja a szervezet létét... 

A viszonylag terjedelmes könyv rengeteg információt szolgáltat: neveket, helyeket, dátumokat, eseményeket, összefüggéseket, szervezeteket. Megnevezi, összeköti őket, rámutat, akire, amire rá kell mutatni. 

Nem hallgatom el, hogy ami az ereje, egy kicsit az a gyengéje is a munkájának. Most, hogy írom ezt a véleményt, ezért-azért visszalapoztam benne. S bár azt éreztem olvasás közben is, hogy egy nem ott élő külső szemlélő számára túl sok az adatot, a személy, a szervezet, az esemény a könyvben. Feldolgozhatatlanul sok. De persze ezek nélkül meg súlytalan lenne a fenyegetettségre való felhívás. Csak általánosságok maradnának, tények nélkül. Komoly ellentmondás: ami megadja a kellő hangsúlyt el is erőtleníti valamelyest a mondanivalót. 

Másrészt az események kronológiája nekem nem teljesen lett világossá. Sőt a logikai láncolata sem teljesen. De persze magamra vessek, miért keresem a káoszban, az anarchiában a rendet?  De persze egy könyv szerkesztése nem ugyanaz mint a szervezett káosz tevékenysége. 

ngo_kendozetlenul_08.jpg

A MAGYAR KIADÁSRÓL PÁR GONDOLATOT LEÍROK. Vannak hibák. Nem tudom, a fordítás mennyire pontos, de azt, hogy viszonylag sok helyen magyartalan az bizonyos. Gondolkodtam, hogy hozok példákat az alig vagy egyáltalán nem értelmezhető mondatokra, de nem teszek ilyet. Azért nem, mert semmiképen nem akarom elvenni a kedvedet ettől a könyvtől. De mondom, akadnak olyan mondatok, hogy kibukott belőle édesapám mondata, amikor valaki valami érthetetlent mondott: „Hát ezt jól megasszondta!” Az már csak apróság, hogy maradtak elírások is a szövegben. 

A lábjegyzetekkel a szokásos gondom van: a számozás legalább folyamatos, nem kezdődik újra minden fejezetben, de jobbára csak egy nevet és egy címet ad meg, ahonnan az információ származik. Ha valóban kíváncsi vagy rá, honnan is jött a hivatkozás, a könyv végére kell lapoznod, és az alfabetikus, de nehezen kereshető irodalomjegyzékben kell, szó szerint bogarásznod. Mintha csak le akarna beszélni arról a tördelő, hogy valóban vissza akarj keresni valamit. 

Viszont a borító remekül sikerült, a könyv maga nagyon egyben van, simán bírta az olvasást, nyitogatást, jók a belső tükrök, olvasható a szöveg. 

ngo_kendozetlenul_09.jpg

Századvég, Budapest, 2023, 334 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156436115 · Fordította: Ell Alexandra

7/10

2024 február középen három nappal túl. Megint szombat, megint hajnali ébredés. Most hat óra van, de fél három óta fent vagyok. Nem akartam pedig ennyire korán kellni. Csak nem tudtam nem ezt tenni. Felébresztett a hólyagom, aztán már... De legalább megírtam ezt a cikket. S mert nem megyünk ma sehová, ebéd után tudunk majd csicsikálni (ahogyan Szerelmetesfeleségtársam szokta fogalmazni). 

Változékony volt az idő a héten. Szerdán felhívott SzFT, pedig nap közben nem szoktunk beszélgetni. 
– Morzsám, körülötted is meghülyültek az emberek? 
– Nem. Ezek szerint körülötted meg de. 
– Ezért hívtalak. Akartam valaki normálissal is beszélni. 
És mesélt. Tényleg meghülyültek körülötte az emberek. Körülöttem egy nappal később tették ezt. Nagyon fárasztó nappá lett a csütörtök. 

Uncsizni nem voltam a héten: mindhárman, a lányom, a párja és a csemete kidőltek, hőemelkedtek, köhögtek. Mondtam, ha kell segítség, szóljanak. Nem szóltak. 

Tex Classsic 2.: Navahó vér – Pikk ász

Ismét két klasszikus, immár roppant élvezetes Tex-sztori

tex_classic_2_navaho_ver.jpg

Írta:     GIAN LUIGI BONELLI   
Rajzolta:   AURELIO GALLEPPINI   

Tex a Sergio Bonelli Editore legrégebbi kiadványa. 1949-óta jelenik meg. Persze akkor nem az volt a formátuma mint ma. Kezdetben csak néhány képkockát jelentett a sorozat közlése, egy csíkban. Ahogyan Sebők Imre munkái is megjelentek régen a Népszava című napilapban. 

Ez a két történet még hasonló megoldással látott eredetileg napvilágot. 

Tex képregény kiadásával itthon jelenleg két műhely is foglalkozik.  Eredetileg az olasz vezetőkkel bíró Frike Comics fogott bele a kiadásába: meg is jelentettek három nagy alakú (nekem túl nagy), vaskos, fekete-fehér kötetet, egy-egy történettel és egy vékonyka, kábé A5 méretű, színes sztorit. 

A C.S.A Comics a Frike-kal karöltve immár a négy Tex Classic köteten van túl. Az elsőről írtam, annyira nem voltam lenyűgözve tőle, mint az önálló, Frike-os, hatalmasaktól. 

Ezzel a második kötettel egészen más a helyzet. 

Az alapokat most nem újrázom. Mivel több Tex-kötetről írtam már, és az értékelésekben rendre ismételgettem magamat, ezért a blogséf ajánlata a következő:

*

Bár rengeteg hasznos (és majd ugyanennyi haszontalan) információ van pluszban a könyvben, érdekes, de azt nem leltem meg, mikor jelent meg eredetileg a két történet. A szereplők bemutatását nagyon hasznosnak találom, jó ötlet. Azt is, hogy kapunk egy rövid összefoglalást a megjelenések körülményeiről. 

Viszont teljesen érthetetlen számomra, vajon miért kellett egy spoiler-dús tartalmi bemutatás mindkét történet elé? Annak, aki nem akarja elolvasni a történeteket Vagy kinek?

Mindkét spoiler-részt egy Kertész László nevű úriember írta a C. S. A. Comics-tól. Ahogyan az előszó oldal ráeső részét is. Itt mindkét kiadó képviselője írt valamit. A Frike részéről Giovanni „Jo” Galotta. Annak van értelme. Sajnos Kertész úr szövegét vélhetően nem nézte át senki, csak így maradhatott érintetlen például ez rémisztő magyartalansággal megfogalmazott bekezdés is: 

A PIKK ÁSZ Tex első New Orleans-i kalandja akciójelenetek, ökölcsapások és lövöldözések merész sorozata. Egyszerre sziporkázó és vicces, csordultig tele változatossággal és eredetiséggel. GLB történeteinek minden újraolvasása megerősíti bennünk: mestere  volt ugyanazon helyzetek és jelenetek elmesélésének azzal, hogy mindig új elemeket iktatott be, így innovatív módon minden alkalommal újjá és eredetivé varázsolta őket. Trükkök, találmányok és csodálatos nyelvezet. Egyszóval sokféleség, elsőrangú rajzokkal illusztrálva.

A vicc az, hogy Giovanni olasz, de az ő magyar fogalmazásával nincsen baj. Egyébként ennek az észrevételnek csak annyiban van jelentősége, hogy az egész kiadvány, mindenestül, tördelésében, nyomtátásban, kötésében úgy profi, ahogy van. Mármint ettől eltekintve. 

Egyébként megnéztem, az első Classic-kötetbe is írt az úriember, ott is volt fogalmazásgátlós döccenet, de az nem volt ilyen értelmetlenül kacifántos. 

tex_clssic_2_navaho_ver_01.jpg

  NAVAHÓ VÉR   

Öt fiatal, gyerekember navahó indiánt lelőnek egy robogó vonat ablakából. Az indiánok nem tettek semmit, csak vágtattak a vonat mellett, integettek a rajta ülőknek, játszottak. 

A két lövöldöző gazember pisztolyainak az eldördülése és azután, hogy a társai földre hullnak, egyikük kifeszíti az íját, és eltalál egy katonát a vonaton. A katonának a karjába fúródik a nyílvessző, semmi komoly baja nem lesz. 

A gyilkosok kiléte nem kétséges, nem is tagadják a tettüket. Csak az indokuk hazug: azt állítják, a fiatal navahók megtámadták a vonatot. Bizonyíték erre az egyetlen kilőtt nyílvessző.

Tex, aki navahó törzsfőnök is, a két gazfickó megbüntetésének az érdekében a helyi katonasághoz fordul. Hiába teszi ezt, kudarcot vall.

Elbert ezredes, akivel tárgyal, a két gyilkos védelmére kell. A gyilkosok befolyásos emberek. Tex nem tudja megértetni az ezredessel, hogy a gyilkosok törvény elé citálása nagy katasztrófát előzne meg: ha ő nem fogja vissza az indiánokat, a gyilkosságok miatt már szólnának a harci dobok.

Elbert ezredes gyakorlatilag kidobja Texet. 

S ezzel kezdetét veszi Tex sajátos háborúja a béke érdekében. Hogy miért sajátos, nem mondom el, mert ronggyá spoilerezném a történetet. Legyen elég annyi, hogy olyan háborút folytat, amelyben jólesik indián fogságba esni, s ahol nem folyik vér, de amelyben jócskán akad pusztítás, sokan kerülnek a halál közelébe, rengeteg fegyver eldördül, tengernyi lőszer fogy, s amelyben mégis az intelligencia, a találékonyság a legfőbb, legfontosabb fegyver. 

Zseniális darab, én mondom! Olyan kis filmre kívánkozó. Akkora ötletarzenál, hogy csodálom, senki nem forgatta le.

Elbert ezredes figuráját pedig úgy képzeld el, mint a Híd a Kwai folyón Nicholson ezredesét. Egyébként még a grafikai megformázása is hajadzik az Alec Guinnessv által megformált, filmbeli figurára.

Olyan elképesztően jól sikerültek az ezredes privát valóságát bemutató párbeszédek, hogy nem tudott nem eszembe jutni egy ismerősöm, aki a valóságot megdöbbentő módon kifordító válaszaival többrendbeli agyi kékhalált ért el nálam. Elbert ezredes nagyon hasonló, beteg logikával érvelve hajszolja majdnem halálba a saját embereit. Valahogy úgy, amiképpen Nicholson hajszolta az embereit  a Kwai folyón építendő, az ellenség céljait szolgáló híd elkészülése érdekében. 

Szóval több, nagyon finom csavar van a történetben.

A sajtó (ez esetben egyetlen újságíró) szerepe is figyelemre méltó: a befolyásosoknak az a bajuk vele, hogy az igazságot akarja megírni. (Bár mára a szerepe, mármint sajtó egészéé már messze nem erről szól: fehér holló, ami médium az igazságot akarja feltárni, sokkal inkább a véleményformálást, -befolyásolást tekintik elsődleges feladatuknak. Ebbe most nem megyek bele. Hamarosan írok egy az antifa-mozgalomról írt könyvről, na, majd abban!)

Abban igazat szóltak a bevezető sorok, hogy ez egy emlékezetes, önmagán jócskán túlmutató, okos találékonysággal megírt történet. 

  PIKK ÁSZ  

A második történet egy vadnyugati bűnügyi sztori. A helyszín New Orleans. A várost egy banda tartja rettegésben. A kiszemelt áldozatainál minden esetben egy pikk ászt találnak. Ezért az epizód címe. 

Tex kérésre megy nyomozni a városba. A végkicsengés nem lehet kétséges. A cselekmény fordulatos, izgalmas. Akkor is, ha a közelébe sincsen a Navahó vérnek. A magam részéről szeretem mindenben a jót a végére hagyni. Tudod, a tejbe grízen a kakaós részt eszem meg utoljára. (Nem, elkeverve nem ugyanaz!) Vagyis ha rajtam múlik, egészen biztosan fordított sorrendben közöltem volna a két epizódot, hogy a jobb maradjon a végére. A végkicsengés miatt. 

De mondom, nem rossz ez a Pikk ász, csak éppen a párja mellett nem rúghat labdába. 

Érdekessége, hogy a főgonosz erősen hajadzik az ...és megint dühbe jövünk  Luciano Catenacci által alakított Paragoulis-ra. Tudod, a kopasz, bajuszos, zsugázó manus. Vélem, hogy ez a képregény született előbb, nem a görög maffiózó figurája. Vagyis a hasonlóság csak a véletlen műve. De elképesztő!

tex_clssic_2_navaho_ver_paragoulis.jpg

Mondjuk a nyakkendő nem stimmel... :-D

Mit is mondjak még, ami elmondható? Ó, tudom már! Tex ebben a történetben, de csak lehet, hogy a nyomozás végett, de nekem kicsit Philip Marlowe-os volt. 

Meg még talán azt, amit nem tudom, írtam-e már bárhol, ha jobban belegondolok, Tex figurájában tulajdonképpen nincsen semmi egyedi. Még a megjelenésében sem. Tizenkettő egy tucat: cowboy dizájn, kalap, ing, farmer, csizma, jó céllövő, gyors, okos, bátor. Tudod, olyan, amilyennek egy vadnyugati történet jó oldalon álló fehér főszereplőjét elképzeled, egy hetvenes-nyolcvanas években ügyeletes, jóképű-külsővel. Borotváltan, fessen. Harc közben is. Mármint nem hogy akor is borotvált hanem akkor is fess, még az inge sem csúszik ki soha a nadrágjából, bárhogy küzdjön is. A kalap sem esik le a fejéről. Nemhogy bármikor is izzadna. S persze sosem aggódik, nem tud tévedni, nem tanácstalan, céltudatos és így tovább... Amilyennek egy vadnyugati főhős cowboynak lennie kell. 

Nem ez a döbi. Hanem az, hogy ennek ellenére, ezzel együtt is kedvelem. Ahogyan ezt a kötetet meg különösen. 

  A RAJZOK   

Elvégre mégis csak képregényről van szó. Annak ellenére, hogy nem olyan részletesek mint a későbbiekben, mégis megkapóak, plasztikusak, meggyőzők. Ami feltűnt, hogy milyen sok képkockán nincsen háttér. Amin van, jobban is néz ki. 

S bár érződik rajta, hogy a Tex-grafikaevolúciójának egy régebbi idejéből való, gondolkodás és az averzió legkisebb jele nélkül rábólintottam, 

S hjaj, ezt bizony meg kell szereznem, amíg még kapható. Pedig nagyon nem olcsö... 

 

C.S.A. Comics / Frike Comics2023, 368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891472 · Fordította: Ciuti SaraFarkas Ábel ·

9/10

2024 februárjának a közepe felé. Az utóbbi napok a zenéről szóltak. A múlt héten írtam két könyvértékelést: Phil Collins önletrajzáról és Majnik László Omega-könyvéről, szombaton pedig Hobo Vadászat-koncertjén voltunk. Persze, arról is írtam. Mindhárom írásom megjelent a konceert.hu oldalán, és az első meg a harmadik felbukkant a Squid nevű hírgyűjtő-app-ban is.

Mi is történt még? Fizetést kaptam, és nagyjából el is fogyott. Nem hír, nagyon sokan vagyunk így vele. Szeretem Szerelmetesfeleségtársamat, nagyon, de ebben sincsen semmi újdonság. Ahogyan szeretem a gyerekeimet és az unokámat is, de ez is több éves történet. 

Lemondott Novák Katalin és Varga Judit a pedofilnak kikiáltott botrány miatt. Zavaros az úgy, semmilyen szempontból nem érthető. Közeledik a választás, ebből a szempontból igen. 

Most nagyjából ennyi... 

Majnik László: Mindörökké Omega

Pompásan megírt, hozzáértő, de valamiért félbehagyott disco- és monográfia

majnik_mindorokke_omega.jpg

A bejegyzés első megjelenési helye a koncert.hu.
A blogbejegyzésem szokás szerint bőségesebb, képesebb.

OMEGA. 1962–2021. Egy híján hatvan év muzsika. Van, aki nem szereti az Omega zenéjüét? Na, legalább válogatva...?

PIPI BARÁTOM kedvence volt az Omega. Amíg élt. Mármint Pipi. De Pipi előbb halt meg mint az Omega. Együtt is sokat hallgattuk a lemezeiket. Amikhez kamaszként hozzájutottunk. Nagyjából a Csillagok útján idején kapcsolódtunk be a történetbe. Vagyis a legnagyobb korszakukban. De nekifutottunk és visszamenőleg is megszereztünk mindent. Aztán megvettük, ami utána jelent meg. Nekem az Omegáról legelőször Pipi jut az eszembe. De utána rögtön rengeteg minden más. 

Az Omega pályafutásának az utolsó évei egyszerre jelentettek HATALMAS SIKERT ÉS ORDENÁRÉ BOTRÁNYT. A még élő két tag éppen a napokban feszült egymásnak az Omega-hagyaték felett. 

Tudomásom szerint méltó összefoglalása még nem született az életműnek. Ez a kötet a zenéjük részletes bemutatása. Csak valamiért abba marad az életmű felénél. Érthetetlenül és megmagyarázatlanul. De addig kimagaslóan jó. Ami a könyvet tekintve azt jelenti, hogy teljes egészében csuda jó. Csak fene mód hiányos. Mindjárt megmagyarázom, miért írok ilyen gubancosan. 

A KÖNYV MINT KÖNYV

A helyzet az, hogy az első meglepetés akkor ért, amikor megláttam a kötetet. Valamiért azt hittem, sokkal nagyobb és sokkal vaskosabb. Mert képzeld, háromszáz oldala sincsen. Pedig majd' hatvan év zenéje van benne... Ehhez képest tehát egy teljesen átlagos méretű kötet.

Viszont viszonylag nehéz: minőségi papírra nyomták, vélhetően a benne levő fotók láthatósága érdekében. 

A tördeléssel alapvetően semmi baj nincsen. A képek elhelyezése ugyan eseteges, és ennek megfelelően néha meglepő. Lehet, szerencsésebb lett volna nem a szöveget megszórni velük, hanem külön egységekben betenni őket, nem a folyószövegbe, de több is veszett Mohácsnál... (Mohácsinál? :-D )

majnik_mindorokke_omega_07.jpg

MORGOLÓDÁS

Később akartam morgolódni, de itt a helye, nem bírom magamban tartani. Minden más, ami dicséret ez után kap majd teret.

Majnik László több kötetes szerző. Írt: az Illésről, a Hungáriáról és az Omegáról egy-egy könyvet, amelyeknek a címe úgy hangzott eredetileg, hogy Barázdák között: A(z) ...együttes története hangfelvételeik tükrében. Ez a kötet 2019-ben jelent meg. 

Tény, hogy az Omegáról szóló Barázdák közt-kötetnek az alcímében egyértelműen ez állt: 1962–1987. Ez az időbehatárolás ott áll a jelen kötet előszavában is.

Ennek megfelelően az Omega 1987–2021 közötti tevékenysége az utószó öt (!) oldalán kapott helyett. 

majnik_mindorokke_omega_05.jpg

A könyvben legutolsó, részletesen bemutatott album az 1987.ben megjelent, Babylon című album. Az együttesnek '87 után még négy önálló és egy kelet-európai dalokból született, más elődadók általuk feljátszott dalainak válogatása is megszületett, olyan vendégzenészekkel mint Petr Janda a cseh Olympic énekes és Josef Skrzek, az SBB zenésze. 

Mihály Tamás 2014-ben szállt ki az Omegából. Molnár György 2014-–2016 között az Oratórium-koncerteken nem lépett fel a zenekarral, fenntartása volt a templomi koncertekkel szemben, de a 2016 után a hagyományos koncerteken újra színpadra állt. 

Az utolsó, közvetlenül Kóbor János halála előtt megjelent album, a Testamentum ugyan elsősorban az énekes évekig tartó projektje volt, de az Omega neve alatt jelent meg. Annak ellenére, hogy a cd-mellékletében nincsenek feltüntetve a zenészek. De zeneszerzőnek az Omegát jelöli meg a kiadvány. S azért, figyu, ennek a tárgyalt Omega-könyvnek a borítója tök egyértelműen a Testamentum dizájnját hozza. Miközben a lemezt másfél sorban tárgyalja. 

Vagyis a következő lemezek éppen csak megemlítésre kerültek: 

  • Trans and Dance (1995)
  • Egy életre szól (1998)
  • Égi jel (2006)
  • Testamentum (2020)

De az van, hogy ezek csak a kihagyott stúdióalbumok. De nem csupán ezekel rukkolt ki az együttes ebben az időszakban. Ahogyan Majnik sem csak a stúdióalbumokat, hanem a koncertlemezeket és az idegennyelvű kiadványokat is aprólékosan elemezte az előbbiekben. Csak hogy lásd, mi minden maradt ki.

  • Népstadion 1994 Omegakoncert 1. – Vizesblokk (1994)
  • Népstadion 1994 Omegakoncert 2. – Szárazblokk (1994)
  • Transcendent (angol nyelvű) (1996)
  • Koncert – Népstadion (1999)
  • Rhapsody (2010)
  • Szimfónia & Rapszódia (2012)
  • Oratórium (2013)
  • Oratórium Adventi koncertek (2014)
  • Volt Egyszer Egy Vadkelet (2017)
  • Élő Omega – Kisstadion '77 (2023) 

S akkor vessünk számot: az Omega 1962–2021 között létezett. Ötvenkilenc évig. A 2023-ban megjelent könyv ebből huszonötöt mutat be. 

majnik_mindorokke_omega_03.jpg

Ó, igen: s egy félszavas indoklást sem lelhetünk miértjére. Azért nem veszünk figyelembe harmincnégy évet és tizenhárom lemezt, mert csak. Próbáltam valamit keresgélni, miért dönthetett így Majnik úr, de egyszerűen semmi értelmes, nyomós indokot, okot nem leltem. Még ha Mihály kiválására, Molnár időszakos távolmaradása lett volna a vízválasztó, de igazából még az se lenne szilárd hivatkozás. 

Egyre az járt a fejemben, hogy miközben teljesen egyértelmű, hogy a szerző tiszteli a zenekart, hogy a csudába tudod, mert ennyire tiszteletlen lenni velük szemben? 

S ha már morgolódom: érthetetlen módon az egyes lemezek tárgyalásánál nincsen ott a borítók fotója. Illetve nincsen egy diszkográfia a könyv végén. Rendben, hogy ma már a neten simán talál mindenki ilyesféle magának (én jobbára a disgogs.com-ot használom), de azért...

Az a baj, hogy a fentiek miatt bennem maradt az érzés, hogy a kötet ilyetén második kiadása csak a konjunktúra kihasználása. Nagyon nagy kár érte! 

A STÍLUS ÉS A SZERKEZET

Majtényi az Omegáról a benne levő tudás teljes magabiztosságával ír. (Ebben a mondatban részemről semmi, de semmi irónia nincsen, minden szavát tökéletesen komolyan gondolom.)

Szemmel látható, érezhető, hogy a benne levő szimpátia, tisztelet teljessége vezeti a tollát. Viszont semmiképpen sem a rajongói elvakultság. S az is egyértelmű, hogy Majnik László ért a zenéhez: zenész, zeneszerző, dalszöveg-író, 

Plasztikusan fogalmaz. Annyira plasztikusan, hogy az ember fiának rögvest kedve támad meghallgatni, amiről éppen ír. S egy zenei témájú könyv esetében mi más lenne a legnagyobb győzelem? 

majnik_mindorokke_omega_01.jpg

A könyv tartja magát az első kiadás címében megfogalmazottakhoz: a felvételeiken keresztül mutatja be az együttes munkásságát. Már amikor teheti. Mert például az első, Laux-Presseres, klasszikus felállásig is vezetett út, s ebből az időszakból bajos a felvételeken keresztül mutogatni az Omegát. Viszont mégis meglepően részletesen rálátunk erre a múltba vesző időszakra. (Ami zenei szempontból meglehetősen lényegtelen volt. Ennek tükrében értelmezd például az előző alcím tartalmát!)

A lemezek megjelenése után azok válnak sarokponttá. Sokat megtudunk a megalkotásuk hátteréről is, de alapvetően a produktumokra koncentrálva. De azoknál mindenre kiterjedően: hangszerek, hangszerhasználat, keverés, a kor- és a stúdiók lehetőségei, ki, mikor, mit játszott, énekelt, mi honnan szól a sztereóban, ki írta a szövegeket, miről szólnak a dalok, a lemezekre került verziók között mik a hangszerelési, keverési különbségek.

Mondj valamit az Omegáról: ott van a könyvben! De külön érdeme az olvasottaknak, hogy semmi teret sem enged a bulvár-információknak. A zenéről és az előadásokról szól a könyv. Pont. 

Mondjuk, ahogy belegondolok, a lemezek borítóit a Nem tudom a neved albumig elemzi. Aztán már nem. Éppen csak megemlíti. De persze semmi se lehet teljesen tökéletes. (Ismered a viccet? „Semmi se tökéletes!” – mondta a sünifiú és lemászott a súrolókeféről.) Különösen nem egy ekkora életművel bíró zenekarról szóló könyv. De nagy dolgot mondok: ha nem lenne benne az a magyarázatlan félbeszakadás az életmű tárgyalásakor, azt mondanám, az én ízlésem és elvárásaim szerint Majnik László könyve nagyon közel van hozzá. 

majnik_mindorokke_omega_09.jpg

Grundrecords, Budapest, 2023, 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150172361

Ameddig tart 10/10, de mert nem veszi végig az életművet, 5/10. Bajban vagyok. 

2024 február, az év második fizetése. Aminek a döntő része máris elfogyott. 

Tegnapelőtt Szerelmetesfeleségtársam lelkendezett. Már vagy egy éve is van, hogy vett magának egy Xiaomi fülest a Vaterán vagy a Marketplace-en. Egy Eartphone 2S-est. Összekapcsoltam a telómmal, és leesett az állam, akkora különbség volt a sajátom és aközött. Amikor rákapcsoltam az equalizert, rögvest irigykedni kezdtem. Eddig nem volt bajom a saját fülesemmel. Immár tudom, hogy nem híg fos, de elég vacak. SzFT talált egy olyat mint az övé, tízért a Marketplace-en. Írtam a tulajnak. Nem válaszolt. Ránéztem a profiljára, és nagyon kamu íze van. Ő tízért adta volna. A következő lépcső tizenhat plusz szállítás. 

Eltelt ismét egy hét. Megint szombat hajnal van. Négy óra óta fent vagyok. Átkonvertálgattam az unokámnak néhány „Égből pottyant mesék” videót, mert amit átvittem nekik, nem fogadta el a tévéjük. Írtam. Gondolkodtam. 

Elsősorban azon, hogy milyen csuda jó dolgom van, mennyire meg van mindenem, kényelmesen élek, nem kell végre beleszakadni a munkámba sem, van egy szerető, életteli feleségem, egészségesek a gyermekeim, az unokám. jó a kapcsolatom az anyósommal, az egészségi állapotommal minden további nélkül megvagyok a mindennapokban... 

Mégis, itt van bennem, mocorog, csesztet a permanens hiányérzet. Ami lassan kétségbeeséssé változik. Több összetevős. Minden téren rendben van minden, és minden téren hiányzik mégis valami. Emiatt mozgolódik, fészkelődik, sutyorog folyamatosan a Bellow-féle „Akarom!”, és nem hagyja, hogy önfeledten élvezzem, amim és ami van. Lehetne százszor rosszabb is, és ahogy a világ áll, lesz is, de n mégis arra gondolok, hogy ennyi erővel lehetne sokkal jobb is mint ami van. 

Miközben hálás vagyok mindenért. Istennek is, embereknek is. 

Mennyire jó szám már ez a City of Blinding Lights

Phil Collins: Mindhalálig – Az életrajz

Egy legenda emlékezik. Nyolc éves a könyv, a legbúcsú turné naná, nincsen benne

collins_mindhalalig.jpg

A bejegyzés, módosított tartalommal a koncert.hu-n jelent meg.

A bejegyzésben szereplő fotók a könyvből származnak.

Számomra valahogy lassan állt össze a kép Phil Collins-szal, Peter Gabriellel meg a Genesis-szel. Ne felejtsd el: nem volt mindig internet, és ez az ország komcsi vezetés alatt működött, mindent, tehát a kultúrát is ők irányították: nem is jött be ide nagyon sok minden. Például a Genesis sem. 

Collins és Gabriel egy-egy szólólemeze azonban kapható volt: a No Jacket Requried és a So. Nagy szó volt, de akkor már odáig enyhült a diktatúra, hogy néha-néha egy-egy klipet is lenyomtak a tévében. Ahol akkor csak két csatorna volt. Így láthatóvá lett a vasfüggöny mögött aSussudio és a Sledgehammer. Az utóbbinak sokkal kreatívabb a képi megoldása. 

Prof becenevű barátomnak a Collins lemez volt meg. Én hamarosan Gabrielét vettem meg. Mindkettő tetszett, sokat hallgattam őket. De Gabrielét izgalmasabbnak találtam. Ahogy Collins később megjelent és megvásárolt albumai rendre és egyre inkább unalomba fulladtak számomra.

Az, hogy mindketten a Genesis vagy meglevő vagy volt tagjai, csak lassanként állt össze. Mondjuk mire ide jött a Genesis, addigra már persze, hogy... Apám, mekkora koncert volt! (Népstadion, 1987. 06. 18.)

A GENESIS, PHIL COLLINS ÉS MOHABÁ'

A Genesis történetébe az Inviseble Touch lemeznél kapcsolódtam be. 

Kezdetben fogalmam sem volt arról, milyen muzsikát játszott előtte a zenekar. Az megvolt, hogy a Flórián Üzletközpont kirakatában láttam a Duke című lemezük borítóját (indiai kiadás), de akkor még semmit sem mondott az együttes neve. Csak jópofa volt a borító rajza. 

De az Invisible Touch után szép lassan visszamentem az időben. Nehezen adta magát a zene. A Mama című dalt, meg voltam róla győződve, még a Szerdahelyi utcai lakásunk fürdőszobájában hallottam első alkalommal, a rádióban szólt, én vécéztem, és közben... De nem stimmelnek a dátumok. '76-ban kötöztünk Óbudára, a Mama '83-as. Hacsak nem az volt, hogy minden stimmel, csak éppen látogatóban voltam a Szerdahelyiben Papáéknál. Akik nem költöztek velünk. 

Mama lenyűgözött. A teljes lemezt nem ismertem, csak sokkal később sikerült meghallgatnom. Tetszett mindenestül. Aztán jött az ABACAB elektronikus katyvasza. Azzal nem tudtam mit kezdeni. Ahogy nem volt katyvaszos a '74-es Genesis Live, de egyáltalán nem fogott meg. Na, jó, egy icipicit. 

De mert sznob korszakomba léptem, nem adtam fel. Nem tudtam fogást találni a ...And Then There Were Three... című lemezen sem. A Brodway-lemez istenítéséről tudtam, meg is szereztem kazettán, de csalódás volt. Csak a Carpet Crawlersde az aztán nagyon, a mai napig. 

És így tovább... Lassan-lassan kaptam rá a Genesis muzsikájára. Azt hiszem a reveláció egy másolt kazettáról egy autómagnón keresztül ért a Seconds Out című koncertlemez által. S akkor rés támadt a gáton. Nem szakadt át, csak több helyen vastag sugárban ömlött a víz. Engedtem magamnak, hogy élvezettel Genesist hallgassak. 

A Phil Collins szólólemezekkel is felemás volt a kapcsolatom. Egy időben a No Jacket Requied-et szénné hallgattam. A Face Value albumról az In the Air Tonight-tól tátva maradt a szám. De még egy dalt nem tudnék felidézni róla. A többi lemezzel úgy voltam, hogy szeretem Collins hangját, jók a popdalok, remek a hangszerelés, profi az egész, csak valahogy tökéletesen izgalommentes az egész.

Aztán bár valós időben vásároltam meg az utolsó Genesis stúdióalbumot, a We Can't Dance címűt, de az első meghallgatás után mindig is Phil Collins lemezként gondolok rá. Olyan Collins lemezként, ahol a Genesis a kísérőzenekara. A zene teljesen olyan lett mint Collins szólólemezeinek a zenéje. A Genesis popzenévé lett. Minőségi popzenévé, de popzenévé. Olyanná, hogy ha a dalait összekeverve hallgatnám Collins Dance Into the Light című lemezének dalaival, nem mondanám meg, melyik-melyik albumról való. (S azt már csak halkan teszem hozzá, hogy zeneileg nekem a legutolsó, Collins nélküli, Ray Wilsonnal készült Calling All Stations jobban tetszik. Tény, nem annyira slágeres. De a Mama-s lemez előtti Genesis albumokon sem volt slágerzene. Vitát nincsen szándékomban nyitni.)

De Phil Collins mindig szerethető figurának tűnt. Talán azért, mert olyan semmitmondó, könyvelő dizájnja van, meg mindig jókedvűnek tűnt. Ja.

Aztán elolvastam a könyvét. Aminek az az összhatása, hogy Collins még szimpatikusabb lett. Csak árnyaltabban. 

ÖNÉLETRAJZ MINT OLYAN

Ha érdekel egy valamiért ismert ember, akkor az önéletrajza mindig érdekes. És mindig csalódás. Mert persze a valamiért ismert ember esetében a valami a lényeg, ami miatt ismert, és az emberen keresztül erre a valamire kíváncsiak leginkább az olvasók. Már akik nem a mindennapi bulvárbotrányokra fogékonyak. 

A helyzet az, hogy a magam részéről tulajdonképpen pont teszek arra, hogy melyik híres ember, mikor, kivel, miért. Az a magánügye. Ami engem nem érdekel. Engem a produktuma érdekel, ha érdekel. Ha valami jellembalfékről van szó, akkor azért, ha jellemes emberről, akkor meg az iránta érzett tisztelet miatt nem érdekelnek a privát dolgai. 

Ez tök jól hangzik, és szerintem teljesen tiszteletre méltó a hozzájuk állásom. De persze mégis egyfajta, hm, struccpolitika. Azért az, mert a művészi produktum sokszor nem érthető meg igazán a háttér nélkül. A háttér pedig mi más lehetne, mint a produktumot produkáló ember élete. Azon ehet vitatkozni, hogy ez jó-e. Az alanyi költő verseinek érthetősége ezerrel függ az alanyi költő ismeretétől. Engem meg nem nagyon érdekelnek a művészek, csak a műveik. Viszont ha a művész nélkül nem érthető a mű, akkor a tiszteletre méltó elvemmel öngólt rúgtam. 

Az ellentmondás talán ott oldható fel, hogy a művek háttere viszont esetenként érdekel. S a műve háttere sok esetben a művész élete. 

Frappáns, nem igaz? 

Sőt,még azt is hozzáteszem, hogy nem teljes úgy a mondat, hogy nem nagyon érdekelnek a művészek. Úgy igaz, hogy nem nagyon érdekel a művészek magánélete. A mikor, kivel, hányszor... 

Emiatt többször fogtam neki Mr. Phil Collins önéletrajzának is. 

MR. PHIL COLLINS MINT OLYAN

Elképesztő a pasas! Legalábbis ami ebből a könyvből lejön róla. Mert az jön le, ami a megjelenéséből, a viselkedéséből is: egy olyan világsztár, aki voltaképpen tök mindennapi. Miközben meg egyáltalán nem az. De a fene se gondolta volna, hogy Collins mennyi ideig és idővel milyen minőségeiben küzdött a kisebbségi érzésével.

S úgy küzdött vele, hogy közben mégis tisztában volt azzal, hogy kicsoda is ő és mire képes. Meg hogy olyan bohóc, aki képes híddá válni. Ahogyan azzal is, hogy olyan zenész, aki nem képes nem zenélni, s ezt teszi akár a kapcsolatai, szerelmei, házasságai, a gyermekei rovására is. 

De teljesen egyetértett, találónak és kedvesnek találta, ahogyan a Genesis sajtóközleményben bejelentette a kiválását az együttesből:

A Genesis véget vet a húsz éve tartó kísérletnek,

és új énekest keres Peter Gabriel helyére...

Az elmúlt húsz évben a dobos, Phil Collins helyettesítette nagy sikerrel... 

S mindeközben egy időben a csapból is ő folyt a mindenféle vállalásai miatt. S amihez nyúlt, az nagyjából rendre siker lett, legyen az a Genesis, a szóló projektje, filmzene vagy a producerkedései. Annyira siker, hogy Tony Banks, a Genesis billentyűse azt nyilatkozta utólag, hogy

– Philnek nagyon bejött a dolog. A barátunk volt, akartuk, hogy sikere legyen. Csak azt nem, hogy ekkora sikere legyen. Legalábbis eleinte – nyilatkozza, és csak félig viccel. – De... aztán így maradt. Tizenöt éven át a csapból is ő folyt. Nem lehetett szabadulni tőle.
Rémálom! – Mosolyogva vonja meg a vállát. 
(259.)

S HOGY MIFÉLE PHIL COLLINS ÉLETRAJZA

Vastag. Nem csak átabotába mesél hatvanegykét évről. (A könyv 2016-os kiadású. Így a 2007-es újra összeállt Genesis koncertjeiről még van benne szó. A 2022-es The Last Domino? című turnéról már természetesen nincsen. Collins a gerincbántalma miatt azokat a koncerteket már széken ülte végig, és nagyon öreg ember benyomását keltette. 

De mert hatvan évről van szó, hiába is vastag a könyv, semmiképpen sem lehet teljes, amit olvasunk. Különösen a rendkívül aktív életét tekintve. 

Ám azt simán elmondhatom, hogy nagyon ügyesen egyensúlyt tart a pályafutása és a magánélete elmesélésében. Ami feltűnt, hogy a pályatársak és az élete szereplői esetében csak nagyon-nagyon indokolt esetben vitriolos, a leges-legtöbb esetben tisztelettel beszél mindenkiről. A zenészek közül csak a Yes és a Led Zeppelin kap egy oldalszúrást. A Yes csupán egy megemlítés kapcsán (ezt, különösen a Genesis pályafutását is ismerve nem éreztem jogosnak). A Zep pedig a Live Aid-es koncertje miatt, amin Collins dobolt, de katasztrófának tartja az egészet, a Zep tagok kapcsolatát időzített bombának, a koncerten nyújtott teljesítményüket pedig gyalázatosnak. (Ha érdekel, itt megnézheted azt a huszonkét percet.) De ezen kívül jóformán senkivel sem kritikus. Különös például az a szeretet, ahogyan a Genesis tagjait bemutatja, elmeséli. Mármint az összes tagra gondolok, nem csak Banks-re és Rutherfordra, akikkel '78 óta alkották az együttest. 

Zárójel. Amikor Peter Gabriel kiválása után Collins kényszerült a frontember szerepére és kijött a dobok mögül, két évig a Yes-es Bill Bruford ütötte a bőröket. Utána a felbomlásig a zseniális, Frank Zappa zenekarát és a Weather Reportot is megjáró Chester Thopmson lett a dobos. De sohasem a zenekar tagja. Még Collins kiválása után sem. Holott az új énekes, Ray Wilson azonnal azzá lett. Thopmson ezért hagyta el a Genesis-t. Hozzá hasonlóan soha nem lett az együttes tagjává állandó gitárosuk, Daryl Stuemer sem. S róluk például alig mond valamit Collins. Még azt sem, miért voltak állandó kísérőzenészek és nem tagok. Pedig mennyi éven át álltak színpadra a Genesis-el! Fura. 

De tulajdonképpen Szekeres Tamás is vagy negyed évszázadig gitárolt az Omegában, és ő sem lett soha tag. Ki érti ezt? 

Szóval Collins jóformán senkivel nem kritikus. Csak önmagával. 

S ez volt a könyvének a döbbenete számomra. Mert igen, persze, egyfajta alkotói életút, összefoglalást olvasunk, de annál sokkal többet is: Collins vall önmagáról is, a családjáról, a családjairól is. Elsősorban egyfajta lelkiismeret-rendezés a könyv, a három házasságból származó gyermekei felé. Mert a zenész-lét, főleg egy olyan szintű zenész-lét mint az övé, egyszerűen nem egyeztethető össze a párkapcsolattal, a családdal. Teljesen érthető, hogy a feleségei rendre fel is adták. 

S Phil nem áll meg itt: teljesen őszintén vall arról is, miként zuhant az önpusztító alkoholizmusba, miután a harmadik felesége is beadta a válókeresetet, s neki meg már sokkal több ideje volt, az egészsége sem engedte már az aktív muzsikálást. Mit mást csinált volna: egyedül maradt, ivott. De ipari mennyiségben. 

S emiatt az őszinteség miatt tetszett felettébb az önéletrajza. Ahogy mondtam, természetesen nagyon sok minden kimaradt belőle, rengeteg mindenre nem volt magyarázat, de hát ha ez nem így lenne, akkor több ezer oldal lenne az önmeséje. Így, ebben a „hiányos” formájában is teljes, amit írt. 

S most mondok valamit, ami kicsit gejl, meg olyan izés: amikor letettem a könyvét, ingerenciám támadt, nos, nagyon megölelni a pasast. Köszönetül. Mindenért, a zenéjéért, az őszinteségéért, önmagáért. Hát, igen...

Könyvmolyképző, Szeged, 2018, 448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634575054 · Fordította: Kamper Gergely

9/10

2024 februárjának az eleje. Tíz fok körül van a hő. De mocsokul fúj a szél. Tegnap, vasárnap még elmentünk egy uccsót korizni a Budapest Parkba. A jó idő miatt kicsit vizes volt a jég, de nagyon klassz volt egyébként a pálya. Nem volt nagy kedvem kimozdulni, de végül csuda jó volt, hogy ott voltunk. Velünk jött Csemete és a párja is. 

Nem írtam, az elmúlt hét felfedezése a Lazuli. A nevük muris, a zene nem. Francia együttes. Itt egy példa, miket művelnek.

Alfred Komarek: Polt felügyelő sírdogál (Bűntények a pincesoron 1.)

Hát Polt felügyelő nem belebotlott egy gyilkosságba, amiről csak ő hiszi, hogy az az?

komarek_polt_felugyelo_sirdogal.jpg

Nesze nekem!
Képet kerestem ehhez az értékeléshez,   

   és amire rányitottam, az alatt a cikk közölte,
hogy e könyv szerzője,

ALFRED KOMAREK NÉGY NAPJA,
2024. 01. 27-ÉN ELHUNYT.   

   Nyugodjék békében!    

A múlt héten vettem le a polcról, és tettem a hamarosan olvasandók közé ezt az első kötetet. Tegnap este kezdtem olvasni. A közepén tartok. 

Krimi. Gyilkosságos. Osztrák. Vidéki. Zárt közösség, mindenki ismer mindenkit. A helység tele van borospincékkel, ergo sokat tartózkodunk a felügyelővel borospincékben. A felügyelő nem rendőr, hanem csendőr. Persze egyedül él, de nem özvegy, hanem elvált. S normál esetben nem szokott sírdogálni. 

A szerzőről és a Polt felügyelős sorozatáról írtam már.Eleddig csak a magyarul ötrészes sorozat utolsó darabját olvastam, és az simán levett a lábamról. 

S mivel írtam róla, ellenállok a temporális lebenyem késztetésének, legyőzöm a grafomániámat, és nem ismétlem meg, amit ott már leírtam. Remélem, de nem garantálom. Mert a temporális lebenyem gerjesztette grafomániám... Meg lehet, azt nem is olvastad és nem is akarod elolvasni.

S ha már itt tartunk, akkor egy fotó a szerzőről: 

komarek_polt_felugyelo_sirdogal_ak.jpgForrás

Kezdjük ott, hogy a borító valami ugyancsak mellélőtt darab. Az egész sorozaté. Sem abból nem tükröz semmit, hogy osztrák, sem abból, hogy krimi, sem az állandó címszereplő nincsen rajta, sem úgy igazán semmi. Annyi tán lejön, hogy nem New York City a történések helyszíne, de még csak nem is Kőbánya. Leginkább egy olcsó minőségű szerelmesfüzet-sorozatra hajaz. 

Mondjuk tény, hogy a Napkút Kiadó úgy általában nem a borítói által a legdicsérendőbb. komarek_polt_sorozat.jpg

Azonban maga a tény, hogy a magyarul megjelent a sorozat, az viszont dicséri a kiadót. Különösen, hogy messze nem a krimi a fő profilja.Mármint a kiadónak. Amiképpen az is igaz, hogy Komarek történetei jóval többek mint egyszerű és szimpla krimik. De nem is szépirodalmi művek a szónak a lila értelmében. Akkor sem, ha ilyen mondatok vannak benne: 

Az erjedő musttól meleg levegőben a termékenység illata terjengett,oly érzékien, hogy egy keresztény embernek már-már pironkodnia kellett miatta. (95.)

*

A felügyelőnek ez ideig sem a biciklin, sem pedig az autóban nem tűnt fel, hogy az ember érzéki, sőt erotikus kapcsolatot teremthet az útkanyarulatokkal, és hogy a nehézségi erő, a röptetőerő és a mozgás kölcsönös játékában egész tömege bújik meg olyan élvezeteknek, amelyek nem mérhetőek polgári mércével.

Mike komótosan végighajtott a hosszú, érezhetően emelkedő burgheimi pincesoron. Amikor felértek az utolsó présházakhoz, laposan hullámzó parlagföld terült el előttük, s a keskeny út nyílegyenesen északnak tartott,

– Kapaszkodjon! – mondta Mike nyugodt hangon.

Poltnak a következő pillanatban olyan benyomása támadt, mintha a motorkerékpár egy megvadult ló módjára felágaskodna, őt magát pedig egy tobzódó erő hanyatt akarná rántani, le az ülésről. Bár úgy kapaszkodott a motor vezetőjébe, ahogy csak bírt, és rettegve érzékelte, milyen őrült iramban száguld el mellette a táj, ugyanakkor nem bírt szabadulni attól a gondolattól, hogy a földi siralomvölgyből a túlvilágra való átmenetnek, bárhogy is nézzük, megvan a maga dinamikája és stílusa. (88.)

Egyébként ha azt kérdezed, milyen típusú krimik, akkor azt mondom, hogy Maigret. vagy Columbo-fajta. De itt nem tudod előre, ki a gyilkos, mint Columbo esetében. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_01.jpg

*

A Komarek által írt történet helyszínét a valóságban nem sikerült megtalálnom, igaz, nem törtem össze magamat érte. Németországban és Szlovéniában leltem olyan helységneveket, amiket a könyv említ. 

Viszont Polt története olyan értelemben avítt, hogy a szervezet, a csendőrség 2005-ben megszűnt Ausztriában: beleolvadt a rendőrségbe. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_04.jpg

*

S ja, hogy Polt maga...

Polt abszolút mindennapi pasas. Igazából semmi különös nincsen benne, se külsőre, se agyi kapacitásra. De tényleg nagyon mindennapi. Nem alkoholista, bár rendre egy-egy falujabeli pincéjében találjuk, pohárral a kezében, sőt, itthon is elő-elő veszi a flaskát. Én meg ma délután megittam már két pohár pálinkát. Nem, fiatal, nem nőcsábász, nem szívtipró, nem gazdag, nem szellemes, nem depressziós, nem sziklaöklű... És így tovább.

Ahogy belegondolok, túl sok mindent nem tudunk meg róla. A külsejéről úgy mindent összevetve semmit. Komarek a fantáziánkra bízza (ó, nem, már nem, csak bízta), hogyan néz egy tökéletesen átlagember.

Még az is bizonytalan, vajon világéletében ott élt-e, ahol a cselekmény játszódik, és már a jó Isten is csendőrfelügyelőnek teremtette a maga községében, vagy csak odahelyezték csendőrfelügyelőnek, és ott ragadt. De ez is csak olyan apró jel alapján vetődik fel, hogy van olyan személy, akitől egy beszélgetés során Polt megkérdezi, hogyan is hívják. Mármint nem őt, hanem a beszélgető partnerét. komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_05.jpg

Polt az embereket és az igazságot szereti. De a macskájával él. A macskát Czernohorsky-nak hívják. (Egy felületes kereséssel egyetlen szóba jöhető viszonyítási alapot találtam, egy osztrák politikust, aki leginkább az oktatás területén sertepertélt. A keresztneve Jürgen. Viszont sz-betűvel írja a nevét.)

Viszont azt megtudjuk, hogy Polt szereti az igazságot. S hogy van valami belső érzéke, hogy megérezze, ha valami nem igaz. 

Egyszer hallottam egy történetet, amelyet az előadója keresztényesített. Egy bankjegy-szakértő elképesztő magabiztossággal választotta ki az elé tett bankjegy-kötegekből a hamis példányokat. Megkérdezték tőle, hogyan ismeri fel a hamisított pénzeket. Meglepő módon ezt felelte: 

– Sehogy! Nem ismerem a hamis pénzeket!
– De akkor hogyan választja ki őket ilyen biztos kézzel? 
– Hát az igaziakat ismerem!

S ha valamiről úgy érzi nem igaz, akkor abba belekapaszkodik, és a végére akar járni mindenáron. Mint a buldog,úgy ragadja meg a problémát. Vagy a probléma őt. De mondom, nem lángész. Nincsen vadászkutya szimata sem, és nem is egy kombinatív elme. 

Viszont barátkozós típus. Igen sűrűn találjuk a barátai, jó ismerősei pincéjében poharazgatva. Sőt, előfordul, hogy otthon is tölt magának néhány pohárral. És szereti azt az állapotot, amikor már érzi az alkohol hatását, de még pontosan tud, ért, lát, hall mindent. Nem, Polt egyáltalán nem alkoholista. Csak szereti a jó bort és az életet. Meg, mondom, az igazságot. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_06b.jpg

Ez a regény arról szól, mennyire szereti az utóbbit. Hogy mindenáron szereti-e? S hogy az igazságnak mindenképpen a felszínre kell-e kerülnie? 

Így már azért valami, ez az osztrák, vidéki, borsori gyilkosságosdi, nem? 

*

Poltnak magának nincsen sírva röhögtető humora, de a pasast olyan mindennapi derű lengi körül, hogy jó vele lenni. Olvasva is. Ha van poén, nem ő mondja, mindig a narrátor elbeszéléséből sül ki, hogy miként is gondolkodik Polt. 

[Simon Polt] Számára Höllenbauerék pincéje egy föld alatti sötét mennyország volt, még ha a plébános teológiai okokból vonakodott is osztani ezt a megítélést. (77.)

*

A plébános a maga részéről Burgheim és Brunndorf legjobb szólősgazdáinál lefolytatott önfeláldozó személyes vizsgálatok során választotta ki azokat a nemes tartalmú palackokat, amelyeknek közreadása természetes szükségletnek tekinthető egy jámbor ember esetében. (110)

*

Az élet nem fekete-fehér. Soha. Bár ez bődületes közhely. Ennek ellenére az emberek többsége mégis azt gondolja, hogy az. Talán egyszerűbb lenne, ha az lenne, de sem a Teremtő nem könnyítette meg ennyire a dolgunkat, sem mi egymásét. 

A pincesoron meghal egy gazda. Az erjedési gáz vége vele. Mire más pincesoriak kihúzzák a pincéjéből, már nem él. A helyzet a következő: akkora rakás szemétláda volt a pasas, hogy ember nincsen, aki sajnálta volna, hogy elpusztult. Még a felsége, sőt az anyja sem. Hoppá! 

A szerencsére elhullt csúnyán, becstelenül, genya módon kihasználta az embereket, levette, becsapta őket, bárkiről volt is szó. A feleségét verte, de akár kartörésig. A világ számára mindössze azt jelentette, hogy marionettnek használhatja, akik benne élnek. 

A halála esetében csak az volt a gyanús Poltnak, hogy nem akadt annyi és akkora hordó az ipse pincéjében, amiből annyi erjedési gáz szivároghatott volna ki, hogy mindenki megkönnyebbülésére végezzen vele. A manust kimentő egyéb gazdák azonban elmondják, hogy akár át is szivároghatott más pincékből a gyilkos. Merthogy a pincék így-úgy össze vannak kötve, az áldott gazember-kicsináló simán át tudott lebegni nagyjából bárhol. 

A csendőrség lezárja az ügyet: baleset volt. Polt azonban mégsem nyugszik. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_03.jpg

A helyzetet komplikálja, hogy a hála az Égnek elpatkolt, mondom, egy falu lélegzett fel, hogy végre nincsen többé, ingatlanbizniszt tervezett a településen. Amibe belerángatta két volt osztálytársát, egy építészmérnököt és egy dúsgazdagnak tűnő, felettébb irritáló, baromira sznob, mindenkit lenéző muksót. Az egyik tejbetök, a másik ütnivaló.

Szép lassan kiderül, hogy tulajdonképpen olyat lámpással is nehéz találni, akinek valamiért, valahogy nem jött jól a fűbe harapott gennyláda halála. 

Vagyis gyanúsított lehet osztrák vidék helyi apraja-nagyja. Miközben még az is kérdés, volt-e bűntény egyáltalán. Mert erre semmi bizonyíték nincsen. 

*

Lehet túl sokat mondok azzal, hogy olyasféle erkölcsi-etikai feladványra, töprengésre számíthatsz mint Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című, zseniális művében. Ami kérdés jóval túlmutat egy oldjuk-már-meg-a gyilkosságot feladványon. 

Vagyis Komarek duplán felülmúlja a szokásos krimi-alaphelyzetet és -megoldást. A csudába, múlt idő: felülmúlta. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_02.jpgAzt hiszem, nekem éppen ezek miatt az összetevők miatt tetszenek Polt történetei: mindennapi, ám felettébb kedvelhető főszereplő, vidék, kisközösség, irodalmi szöveg, töprengtető, de nem fekáliává bonyolított megoldás: Poltnak van oka sírni, a cím indokolt. Ezzel együtt a regényben nem sírdogál. 

S mivel olvastam az immár befejezett sorozat első és utolsó kötetét, immár csak a középső háromra kell sort kerítenem. 

 

Cédrus Művészeti Alapítvány / Napkút, Budapest, 2012, 210 oldal · ISBN: 9789632632391 · Fordította: Szalai Lajos

 10/10

 2024 február kettedike, péntek hajnal. Egy hónap máris eltelt ebből az évből. 

Tegnap nagyon furcsa álmom volt. Volt egy szeretőm. Nekem! Szeremetesfeleségtársam mellett. Egy nálam is idősebb nő, aki nem is tetszett nekem. Ismerték egymást SzFT-vel. Oly annyiira, hogy egyszer csak mindhárman egy ágyon feküdtünk, semmi szex, és a szeretőm meg SzFT átölelték egymást, hogy mennyire kedvelik a másikat. SzFT. Átöleli a szeretőmet. Ő, akiről ebben a vonatkozásban mindig a Shrek 2 egyik gegje jut eszembe (3:22–3:40). 

Miután a reggeli kávézás köznem elmeséltem SzFT-nek ezt az álmot, elindultam dolgozni. És az aquincumi vonatállomás peronján ott várt az álombéli szeretőmet ihlető karakter. Előző reggel is ugyanazzal a vonattal utazott mint én. Nem tudom, miért került az álmomba. Semmit nem mozdított meg bennem, de tényleg semmit. Azt már álmomban is konstatáltam, hogy SzFT sokkal szebb, őt szeretem is. 

Kétségbeejtő dolgokat lehetne kihozni ebből az álomból. Pro és kontra. Ja, és egyáltalán, hogy emlékszem rá. Mert nem szoktam ilyet tenni. 

Harry Kemelman: A ​rabbi vasárnap otthon maradt (Rabbi-könyvek 3.)

Amerikai zsinagógai kavarás, aztán meghal valaki: vallásos krimit olvastam

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_2.jpg

Az elmúlt hetem olyan kis kedvetlen hét volt. Még olvasni sem igazán volt kedvem. Illetve valamiért semmi sem kötött le igazán. Három könyvet is félbe hagytam érdeklődés híján. Ezt a rabbiról szóló krimit aztán nem. 

Stílusosan az Olajág Otthonok egyik könyvespolcán találtam. Azért stílusosan, mert az Olajág az EMIH által fenntartott intézmény. Az EMIH meg, ahogy a betűszó feloldása mutatja (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség): zsidó szervezet. 

Zsidó. A szó így-úgy terhelt. Vonzó és taszító. Egy csomó alappal bíró és alap nélküli előítélet kapcsolódik hozzá. Meg egy csomó egyéb fogalom hívószava. Messze nem feltétlenül negatív kicsengéssel: család, összetartás, hagyományőrzés, kreativitás, Nobel-díj, kitartás. 

Úgy ezekről szól A rabbi-sorozat harmadik kötete. Érdekes, hogy bár krimi, tulajdonképpen csak másodsorban az. Elsősorban egy Boston környéki, amerikai kisvárosban élő zsidó közösség zsinagógájának a belső konfliktusának a történetét mutatja be, beszéli el. 

Jó, terhelt vagyok a magam posztkeresztény állapotában, de vess meg, engem ez a rész sokkal jobban érdekelt, foglalkoztatott mint a krimi szál. Sokkal jobban tetszett is. Meglátod majd, miért!

A szerzőről, Harry Kemelman-ról meglehetősen szűkszavú információt leltem.

1908-tól 1996-ig élt, a massachusetts-i Bostonban született, s a rabbis sorozaton kívül volt még egy másik, Nicky Welt-ről szóló sorozata is. Docens volt a Benjamin Franklin Technológia Intézetben, majd professzor lett a Bostoni Állami Főiskolán. Meg némi megfilmesítések adatai. Slussz! 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_hk.jpg

A rabbi-sorozat mindösszesen tizenkét kötetes, de a tizenkettőben nem csupán krimik vannak, hanem például a rabbi beszélgetése a zsidó hitről. Magyarul a hét alapkötet jelent meg. 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_sorozat.jpg

Én hallottam, olvastam már valamit erről a sorozatról (mert sorozatról van szó), de a kezembe még nem volt egyik kötet sem. Ez konkrétan a harmadik kötet. Az egyes részek nem összefüggő történetet adnak, csak a főszereplőjük, David Small rabbi ugyanaz. Az első kötet fülszövege a következőt mondja:

Small Rabbi afféle zsidó Columbo. Rosszul szabott zakóban és poros cipőben jár, a pénz értékéről semmi fogalma, nem ért a PR-hoz, és nem löki a sódert. Szóval nem az a trendi menedzser rabbi, amilyen mostanában az amerikai zsidó közösségekben dívik, inkább korszerűtlen figura, aki azt mondja, amit gondol, s annak még értelme is van. Nem csoda, hogy kis híján kirúgják az állásából, csak éppen történik egy gyilkosság, s kiderül, a tudós rabbi csavaros gondolkodásmódja mögött nagyon is használható tudás rejlik.

Zsidó Columbo. Hát nem kecsegtető? Ráadásul azt is sugallja, hogy mindegy, a sorozat melyik darabja kerül a könyvet tartó kezeimbe, az e-book olvasóm kijelzőjére, érteni fogom, mert egy kötet egyetlen, lezárt sztorit jelent.

És úgy is lett! :-D

*

Mivel nekem ez az első A rabbi-s könyvem, nincsen összehasonlítási alapom, milyen a többi. Mondjuk azt lestem, hogy a hét közül ez teljesített a legrosszabbul a Moly felhasználóinak a körében, hetvenhét százalékos tetszési indexszel. A másik hat kötet mind jobban tetszett a Molyolóknak. Volt, aki meg is indokolta, miért. Nagyjából azért nem tetszett, ami miatt nekem meg nagyon: tulajdonképpen a krimi a könyv közepén kezdődik, addig nincsen más, csak elmerülés a zsinagóga tagságának a vihar a biliben-kavarásaiban. 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_03.jpg

*

Semmi perverzió nincsen ebben. Ezerszer mondtam már: tizenhét évig egy protestáns kisegyház tagja voltam. Olyan tag, aki aktívan részt vett a helyi gyülekezet életében. Mindenben. Persze, a kavarásokban is. Ott voltam az Isten-tiszteleteken, volt, hogy én tartottam őket, a közösségi alkalmakon, aktív részese voltam a liturgiáknak, ott ültem a végtelen, parttalan bizottsági üléseken, részt vettem a helyi kis- és az valamelyest az országos nagypolitikában is (mármint a kisegyházon belüli nagypolitikában), békítgettem, hergelgettem a gyülekezeten belüli klánokat, miközben én is húztam az egyik helyi nagyhatalomhoz... Volt pezsgés, mondhatom. Meg azt is, hogy tulajdonképpen nem szólt az egész semmi lényegesről. Ezt semmiképpen sem a kereszténységre, a tanításokra, még csak az egyház egészének a fitymálása végett sem mondom. Kizárólag a helyi gyülekezet helyi kavarásaira, hatalmi háborúira, kisgömböc elvi-vitáira mondom.

Ismered a Republic Játszatok, gyerekek, játszatok című zseniális nótáját? Na, akkor valamit talán értesz abból, amiről beszélek!

Viszont mert a közeg nagyon ismerős, ezért érdekelt, hogyan éli meg egy másik közösség a hasonló harcokat. Ráadásul úgy másik, hogy még csak nem is keresztény gyülekezet. Hanem zsidó. Hanem amerikai zsidó.

Mit mondjak? Ugyanúgy! Nem is tudom, mit vártam, mire gondoltam... Az emberek, a fityma meglététől, hiányától, a Jézusban való hit mélységes elfogadásától vagy ugyanilyen mély elutasításától függetlenül teljesen ugyanazok: emberek. S ha gyülekezetben emberkednek egymással, akkor van ugyan némi jelentősége annak, hogy Isten a látókörükbe keveredett, de nem feltétlenül az Ő jelenléte a meghatározó  a célok kitűzésében, a feladatok végrehajtásakor és a a problémák megoldásában. 

*

Nem csupán azért volt számomra érdekes a regénynek ez a vonala, mert jelentős nosztalgiafaktorral bírt. Azért is, persze. Rája adásul Kemelman ugyancsak plasztikusan, mégis könnyedén mutatta be a gyülekezet klikkjeinek a vezetőit, a csoportok kavarásait, akár a rabbi ellenében is. 

De fő érdekesség számomra inkább az volt, hogy a kaptam valamelyes rálátást a zsidó vallási közösség működésére. Ami eddig fel sem merült bennem. Úgy kezeltem a kérdést, mint aki tisztában van mindennel. Magyarországon van ugye a két nagy zsidó szervezet, az EMIH és a Mazsihisz.

Nekem ez minden különösebb utánanézés nélkül adta magát, hogy olyasféle békétlen egymás mellett élés ez, mint ahogyan az egykori egyházam, az a kis protestáns felekezet is átélt a hetvenes években egy ordenáré szakadást, és azóta az adventisták összessége országunkban két nagyobb egyházban (meg még egy apróban) képviseli az evangéliumot. Az Isten-tiszteletek látogatásában a tagok számára van átjárás, a lelkészeknek és az egyházrészek vezetőinek nincsen. Egyébiránt külön megy minden, más és más szervezetben, felépítéssel, költségvetésben elkülönülve. Illetve ez tizenhat éve így volt, manapság nem tudom, mire jutottak egymással. 

Kemelman regényéből úgy fest, a regény megírásának az idején ez nem teljesen így volt. A rabbit például az egyházközség fizette (stimmt, mint ahogyan felénk volt, amikor ott voltam), de a rabbi nem alkalmazottja volt az egyházközségnek (míg nálunk, tudod, ahol ott voltam, ott de, az egyház munkáltatója is volt a lelkészeknek). 

Meg kell kérdeznem a dolgozdámban, hogyan is van ez manapság a világ ezen felén. Mondjuk az egyik kollégám őszinteségi rohamában, meggondolatlanul egyszer kifakadt nekem: „Tudod, elsősorban vállalkozás vagyunk, s csak másodsorban vallási felekezet!” Hát zsidók vagytok!” „Ne tudd meg, mennyire azok!” Meg is döbbentem az őszinteségén. De persze ez lehet, hogy csak az ő valamiért megkeseredett álláspontja. Nem tudom. Nem látom át. Nem is nagyon szeretném, az is igaz. 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_05.jpg

A könyvben a rabbi nagyon vigyáz arra, hogy a mindennapi kavarásokban ne álljon senki partjára, s a feladatának az igazságban való megmaradást, a tanítás és a hagyomány tisztántartását tekinti. S ezerrel óvja attól a közösségét, hogy vállalkozássá legyenek mint közösség. 

Kemelman nem magyaráz sokat. A zsinagógai liturgiával kapcsolatban is éppen csak megemlít ezt-azt, ahogyan az ünnepek szükséges lefolyásával is teszi. 

Mégis az volt az érzésem, hogy a regény elsődleges célja a zsidóság be- és megmutatása, a krimi mindössze lakmusz papír, hogy „eladja” a zsidó hátteret. 

*

Tehát a vasárnap otthon maradó rabbi ezen története kétfenekű. Lehet, hogy a többi is, nem tudom. Bár egy, a sorozatot remekül összefoglaló blogon azt olvasom, hogy tulajdonképpen mindegyik kötet ilyesféle, bár ebben merült el leginkább a gyülekezetesdiben.

Egy remek összefoglaló a sorozatról (Katherine's Bookstore)

A kétfenekűség, erény ugyan, de egyben hiba is. A két téma, a zsidó hit- és gyülekezeti élet, meg a krimi szál csak úgy van egymás mellett mint a gesztenyepüré és a tejszínhab. Nem keverednek homogén módon egymással.

S Kemelman krimijében túlságosan elválik egymástól a két összetevő. Vagyis inkább nem találkozik érdemlegesen.

S tudod, mi van? A helyzet az, ahogy mondtam: a könyv mintegy feléig a közösségen belüli harcokról olvasunk. Ismétlem, ez nekem felettébb élvezetes volt. Annyira, hogy szinte zavart is, amikor belépett a gyilkosságos vonal. Ami viszont nem kezdett igazán élni. Olyan kis hónaljszagú lett. Hogy legyen már a könyvben valami izgalom is. Ami egyébként nem lett. S a megoldás is gömbölyű ugyan, de kvégtelenül ad hoc jellegű, ahogyan a rabbi megoldja a gyilkosság rejtélyét. 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_04.jpg

Viszont az van. hogy nem tántorodtam el az előzményektől és a folytatásoktól. Már ott is vannak az e-book olvasómon. Kicsit pihenek, aztán újra nekiveselkedek David Small nyomozásainak, de sokkal inkább a gyülekezete életének. 

 

Konkrét Könyvek, Budapest, 2008, 336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637424380 · Fordította: Moldova Júlia

7/10

2024 januárjának a finise, a hét közepén már kezdődik jégbontó hava.. Vagyis Szerelmetesfeleségtársam születésnapjának a hónapja. E hónap utolsó hétvégéje olyan kis sehovámenős volt. SzFT édesanyja szombaton meghívott minket egy disznótoros ebédre, utána vásároltunk, tegnap, vasárnap átjött egy vállalkozó barátnőnk, neki segítettünk ebben-abban. Itt hagyott egy kis pálinkát, torkoskodnivaló édességet, és két nagy csomag, minőségi halkonzervet. Mert hogy segítettünk neki. Miközben barterben vagyunk az ő vállalkozásával. Na, sebaj, legalább egy kis szerény, tócsni ebédre meghívhattuk és el is fogadta. 

Ma hazafelé rosszul lettem. Nem nagyon, nem is igazán, csak olyan hadd üljek már le érzésem volt. Van. És úgy éreztem, mentem elalszom. Leültem. Meleg a takaró. Ittam egy kávét, ettem egy meggyes joghurtot. Még nem az igazi, de sokkal jobb. 

Helen Joyce: Transzneműek

Nem annyira elfogadott mint a Covid-oltás, de legalább annyira kötelező hinni benne

joyce_transznemuek.jpg

Tényleg nem tudom, miért foglalkoztat annyira ez a gender-téma, hogy több könyvet is olvastam már róla. (S terveim szerint még fogok is olvasni. Szilvay Gergely könyve még mindig kinyitatlanul áll a polcomon.)

Mivel szexuális értelemben világéletemben a női testek foglalkoztattak, sem a férfiaké, sem a gyerekeké, sem a lovaké vagy kutyáké nem hozott soha izgalomba, arra a marhaságra, amit már megkaptam, tudniillik, hogy látens meleg vagyok, csak legyintek. (Most eszembe jutott Szerelmetesfeleségtársam teste... Hjaj!) Ahogyan a homofóbiám meglétére is. Ahonnan már csak egy lépés a fasizmus szellemisége, ugyebár. 

Erre a könyvre is véletlenül találtam a könyvtárban. Egy teljesen másikat kerestem, de azt végül nem hoztam el. A másik túl vaskos volt és száraznak tűnt. 

A woke-gender katyvaszból a transzneműek problémája érdekel a legkevésbé, Elég sommás, és cseppet sem polkorrekt véleményem van róluk és a problémakörről. Ezt tudtam, tudom magamban a legegyszerűbben helyre tenni. A nagyon sokat segített, hogy egyszer feltették nekem a kérdést, mit tennék ha a gyerekeim valamelyikéről kiderülne, hogy meleg vagy transz? Persze a kérdésben azonnal ott volt a sugalmazott megoldásom: felkötném-e vagy kitagadnám? Én meg csak lestem mint bornyú arra bizonyos új kapura (vajon honnan jött ez a mondás?), hogy mifene, hát itt nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, és már a kérdésben benne van a jellememről és a hozzáállásomról konkrétan kialakult vélemény. De mert alapvetően engedelmes, szabálykövető vagyok, és szeretem a tisztességes beszélgetéseket, vitákat, elgondolkodtam. Meg is lett a válaszom. Hát, gender-klinikára semmiképpen nem vinném őket, hogy mű nemi szerveket fabrikáltassak rájuk, az tuti! Volt a válaszom tovább is, de az majd kiderül alább, a könyv értékeléséből. 

Helen Joyce ír újságíró és a transzneműek mibenlétének, tevékenységének, jogainak, mozgalmának a kritikusa. Matematikusként tanult, és a tudományos életben dolgozott, mielőtt újságíró lett. Eddigi fő műve az, amiről éppen beszélgetünk. 2005-ben a The Economist Nagy-Britannia részlegének oktatási tudósítójaként kezdett dolgozni, és azóta több vezető pozíciót töltött be, köztük pénzügyi- és nemzetközi szerkesztőét is. Majd e könyv témájának a kutatása miatt elhagyta a folyóiratot. (Több mást itt olvashatsz, ha ennyi információ nem elég a hölgyről.)

joyce_transznemuek_hj.jpg

Egyébként a fotói alapján olyan kis eminensnek tűnik, nem pedig annak a karakán újságírónak, aki ő valójában. Mert a gender-lobbival szembe menni tőlünk nyugatabbra, igen sok karakánságot, bátorságot feltételez: a megélhetés, a jó hír, a becsület múlhat rajta. Aztán lám, Helen Joyce cikksorozatot, publikált, majd a sorozatból könyvet írt, és meg is jelentette. 

TRANSZNEMŰEK MAGYAROSZÁGON

Vannak. Hogyne lennének. Előbb-utóbb minden lesz nálunk is, ami odakint (értsd nyugatra) van.

Mindenhol vastagon politikai kérdés a hozzájuk való viszony. Nálunk is. Miközben a tartalma és a következményei fittyfenét politikaiak. Illetve nem csupán politikaiak.

Az sem evidencia, hanem megáll tőle az ember esze, hogy Magyarország Alaptörvénye nem kis felháborodást keltett, amikor nagyon helyesen leszögezte, ami évezredek óta természetes, hogy a család alapja egy férfi és egy nő. (Nem, nem vagyok sem kormánypárti, sem Fideszes, sem egyházi ember,még gyakorló egyháztag sem, tény, hiszek Istenben.)

A felháborodás mögött a a melegek gyerekekhez való joga áll. Az eleve kizárásuk a magyar családmodellből.  De a melegek jogának a védelme közben teljesen háttérbe szorult, hogy a kérdés lényege nem az ő bármilyen joguk, hanem a gyerekeké. Mert a melegek örökbefogadási joga nem róluk szól, hanem a gyerekekről.

Akárhol, akármikor bármilyen beszélgetésben felmerült a kérdés, a nekem írt, mondott válaszokból mindig az jött le, hogy a heteroszexuális szülőkből álló családok csapnivalók, bizonytalanok, agresszívek, szeretetlenek, míg a melegek mindig stabil, tartós, következetesen szeretetteli kapcsolatban vannak egymással, így mekkora biztonságot jelentenek a gyermekeknek. Erre rendszeresen tárva marad a szemem, leesik az állam. Mert honnan a statisztikai ismeret, honnan a bátorság, hogy a melegeket ne elsősorban emberként, hanem a nemi vonzódásukból alapján ítéljük meg? Avagy, ha meleg lenne az egész világ, csak boldog családok léteznének? A melegek között nincsen soha megcsalás, veszekedés, nincsen agresszió, anyagi természetű perpatvar, eltérés a nevelési elvekben, mint bármelyik hetero családban? Egy meleg soha nem lehet függő, szenvedélybeteg? Uggyan már! 

Az előző gondolatmenet azért is beteg, mert az egyes ember értékét a nemi vonzalmai, önmeghatározása alapján határozza meg: kékszemű, szőke, árja... Ja, nem: saját nemének a szeretete, a nemi szervének ellentétes nemi önazonosság, stb. Vagyis az értéket nem teljesítmény adja, hanem valami egészen más.

joyce_transznemuek_03.jpg

A woke-, gender-, LMBTQXYVZZs-mozgalmat jellemző, alapvető szemléletmód szerint az ember nem hihet a józan paraszti észnek, a mindennapi tapasztalatoknak, de még az általánosan elfogadott tudományos alaptényeken alapuló valóságértékelésének sem. A ma modern, polkorrekt embere csak az új ideológiának hihet. 

Amire, ugye, az Alaptörvény egyáltalán nem támaszkodik. Nem azért nem, mert Fideszes, nem is azért, mert jobboldali (illetve dehogyis nem, ha balról alkották volna meg, lenne itthon is még nagyobb ostobaság-térnyerés), hanem azért, mert valóban, Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Vagy: az evolúció nem hímnősként, hanem dualisztikus nemiségben vélte megtalálni az emberi faj túlélésének a megoldását. A nem a férfin és nőn alapuló társadalom simán kihal, tehát az evolúció szempontjából értéktelen zsákutca. Ha keresztény szemmel nézem, tökéletesen szembe megy Isten akaratával. S egyébként a józan ésszel is. 

De mert hazánkban a kormánypártok úgy állnak ehhez a dologhoz, miképpen hozzá állnak (bár tőle jobbra azt mondják, annyira következetesen nem is teszik ezt), hát súlytalanná válik a téma. Mert nem láthatók annyira azok a jelenségek, amelyek odakint már mindennaposak. 7

joyce_transznemuek_05.jpg

„Ugyan, hol vannak Magyarországon transzneműek az óvodákban? Mit kell ezen rugózni? Semmi ilyesmi nincsen itthon” Ezt sem értettem soha, hiszen azért nincsenek a nőnek öltözött bácsik az ovikban, mert nem lehetnek ott, s nem azért, mert a magyar transzok nem akarnak ott lenni! (Ehhez hasonlóan elég megnézni, mit tett Németországgal a szemellenzős migránsimádat. S máris árnyalódik a Fidesz gyűlölet-politikája.)

joyce_transznemuek_02.jpg

Mondtam, nem vagyok Fideszes, és semmi anyagi, politikai, karrier-érdekem nem fűződik ahhoz, hogy bármit, akármit a regnáló kormány mellett mondjak. Nem azért mondom, mert a kormány ezt mondja, hanem azt mondom, amit a kormány is mond, tőlük tökéletesen és mindenben függetlenül. Ha a baloldali kormány mondaná, akikre a magam szabad akaratából soha nem szavaznék, akkor is azt mondanám, tökéletesen igazuk van. 

Sőt továbbmegyek: Dúró Dóra könyvégetésével sem értettem egyet. Könyvet nem égetünk. Elég égő volt az magától is. Ugyan nagy marhaság, hogy aki könyvet éget, embert is égetni fog, de égetéssel nem csinálunk reklámot annak, ami említést sem érdemel! Csak alapos kritikát. Nem alaptalan öngyújtót. Öngól volt a javából. 

TRANSZNEMŰEK

Voltak az őskorban, de legalábbis a kilencvenes évek előtt a melegek. Akik a saját nemükkel szerettek/szeretnek orgazmust átélni és fülig szerelmesedni. Meg voltak a transzvesztiták, a férfiak, akik meghökkentő módon női ruhákba szerettek öltözni.

Transzvesztiták ma már nincsenek. A melegek is ki fognak halni. Nem én mondom, a következetlen, átgondolatlan és rendszer nélküli genderideológiából következik. Ugyanis manapság már csak a gender van. Hogy mi a gender? Egyszerű (fenét az, ennél komplikáltabb marhaság talán csak a szcientológia)! A következőről van szó: 

Az embereknek van egy BIOLÓGIAI NEME. Ezt ugye, egyértelműen jelölik az elsődleges nemi szervek: fütyije vagy puncija van-e a megszületett kis drágaságnak? De a gender ideológiája szerint ez semmit sem jelent. De tényleg semmit. Illetve de: társadalmi előítéletet, családi hátrányt, a csöppekre erőszakolt, az elméjükbe szuszakolt magatartásformákat: ha kislány, akkor rózsaszínű babát, fakanalat tesznek a szoknyácskája ölébe, ha kisfiú, akkor kék autót, játékkatonát helyeznek a kantáros nacija zsebébe.

De a valódi lényeg az ember GENDER NEMÉBEN rejtőzik. A gender nem az a nem, aminek született, hanem az aminek valójában érzi magát. Függetlenül a genetikusan szerzett vagy sebészileg alakított nemi szervektől, függetlenül a genetikától és a hormonháztartástól. 

A transzneműség így öli meg a homoszexualitást: ha egy férfi a férfiakat szereti, akkor eszerint a gondolkodás szerint ő valójában már nem is férfi, hanem nő. Transznő. Hm... Akkor egy transzférfi, aki elidegenedett a nemétől (tudod, valójában, biológiailag nő) de mégis egy nővel van együtt, akkor tulajdonképpen leszbikus férfi? :-D Van itt ellentmondás, lesz is, még több... 

joyce_transznemuek_04.jpg

Így lehetséges az, hogy például jelenhet újsághírként, címlapot szerezve magának, hogy férfi gyereket szült. Természetesen soha nem egy biológiai férfi szül, hiszen az képtelen a szülésre, hanem mindig transzférfi (tudod, biológiailag nő) szül gyereket. Akinek a vaginájában férfipénisz járt, vagy akinek a méhébe hímivarsejtet ültettek.. (Mert még csak az ösztrogén-kúrájánál tart, a méhe még a helyén van és működik.)

S itt jön a titok: a biológiailag férfinak született emberből soha nem lesz nő, a biológiailag nőnek született emberből soha nem lesz férfi. Az átalakító műtétek csak külsőségeket változtatnak. A biológiai nemünk lényege sokkal mélyebben rejtőzik bennünk. Még az hormonkúrák, a pubertásstoppolók sem képesek ezt a lényeget megváltoztatni. 

Arról nem beszélve, hogy mindehhez egy antropológiai bűvésztrükköt is végre kell hajtani.

Ha van az ember és van a teste, és az utóbbi csak egy kaszni, amit a lélek kapott, akkor ez azt jelenti, amit a mai filmek, könyvek milliója sugall: a test és a lelek szétválasztható. Ezt mondja a gender-ideológiai a transzokról/nak: légy az, ami a lelked szerint vagy, ne törődj a testeddel!

Ez ellen a szétválasztás ellen már sokszor demonstráltam. Ezt teszi Joyce is csak más alapokon.

Abban egyetértünk, hogy az ember biokémiai egység. Egy egészséges ember tudatát a jól működő biokémiája határozza meg. A kettő, a test és a lélek nem választható el egymástól: nincsenek agyhalott zombik (illetve vannak, csak nekik történt valami az agyukkal) és nincsenek test nélkül mászkáló lelkek. 

Nem állom meg, hogy ne ismételjem magamat: a test és a lélek szétválasztása a Biblia szerint az ördög egyik legnagyobb csalása. A Szentírás szerint ugyanis a halálban nem szétválnak az antropológiai összetevők, hanem megsemmisülnek.

A halál alvás, amelyben a halott semmit sem tud arról, ami a halála után történik. (Alvás azért, mert lesz belőle a feltámadás után.) A halott nem képes kommunikációra, semmilyenre, sehogyan. Aki, ami kommunikál, az nem a halott ember. Nem véletlenül tiltja Isten a halottidézést, a halottakkal történő kapcsolatfelvételt. 

A bibliai antropológia egyébként nem dualisztikus, hanem a test-lélek-szellem hármassága adja ki a teljes embert. Ebben a felfogásban a test egyértelműen a matériát jelenti, a lélek az értelem, érzelem, akarat hármasságát, a szellem pedig az Istenre való nyitottság képességét. Mind az Ó- mind az Újszövetség szóhasználata konzekvens az eredeti héber és görög szavak használatában. De ez itt messzire vezetne. 

Ha mélyebben érdekel a téma, kattints ide, csuda érdekes!

IGAZSÁGTALAN VAGYOK A KÉPEKKEL

Egyébként. Mert eddig jobbára olyan képeket tettem fel, amelyek ijesztő, visszataszító arcokat mutatnak. Amiket semmilyen esztétika szerint nem lehet szépnek nevezni. (Van valami ösztönös szépérzék bennünk: nincsen élő ember, aki például a felújított, kaszásdűlői Pethe Ferenc teret szépnek nevezné az otromba vascsöveivel.) Papagájok és bohócok. 

De ez nem kell feltétlenül így kinéznie minden transzneműnek. Nem is értem, hogy mit a fene reakciót várnak, azok, akik ilyen förtelmessé teszik magukat? Teljesen véletlenül találtam például Lakatos Levente oldalán két transz fiatalt, akikről így ránézésre, az utcán, a villamoson meg nem mondanánk, hogy transzok. Dizájn szerint szimpatikusak. Mondjuk amikor a transz nő megszólal, az érdekes... 

joyce_transznemuek_08_b.jpgCikk és videó itt, ahonnan a kép is származik

A TRANSZGENDER EREJE

Helen Joyce elsősorban Amerikáról, Angliáról és Írországról beszél, onnan hoz példákat, példatörténeteket. Amit leír, elmesél, döbbenetes. Itt, Magyarországon el sem tudjuk hinni, képzelni. O1G gyülöletkeltésének gondoljuk. 

Az említett országok (és még sokan mások) ott tartanak, hogy a transzgender ellen nem lehet szólni. De tényleg nem. Aki megteszi, hamarosan célkeresztben találhatja magát, függetlenül a bármilyen teljesítményétől.

Így járt például, hogy neves személyt említsek, és aki csöppet sem vádolható jobboldalisággal, J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írója. Felemelte a szavát, hogy menstruálni csak a nők tudnak, és a ki menstruál, az nő. A transzgender kivágta nála a biztosítékot. Ő meg a transzlobbinál. Ezáltal a médiában is. A dolgok hamarosan ott tartottak, hogy Rowling fasisztává ért a támadások alatt. Mármint azzal vádolták. A történet manapság ott tart, hogy a genderlobbi azért dolgozik, hogy a HBO-nál készülő Harry Potter háttértörténetek megfilmesítésekor Rowling tűnjön a francba a film környékéről is. Érted, ne legyen ott a saját művénél...

Esete nem egyedi. Professzorok vesztették el a katedrájukat, lapok szűntek meg, alapítványi támogatások apadtak el. Szörnyű hatalma és ereje lett a transzgendernek. Amit a politika is támogat. Helen Joyce szerint a legtöbb esetben a tájékozatlansága miatt. Aki a transzúthenger útjába kerül, az alaposan megjárhatja. 

E példák miatt is érdemes elolvasni a könyvet. 

Adva van egy kanadai szülőpáros. Általános iskolás kislányukról az iskolában „kiderült”, hogy bizonytalan a nemi identitása. Fiúnak gondolja magát. Fiúkkal barátkozik, rövidre vágatta a haját. Vagyis transz, szól a verdikt. Az iskola a szülők tudta és beleegyezése nélkül megerősítette a lányt az új identitásába: fiúként kezdte kezelni, új nevet adott neki, még az évkönyvben is az új nevén és nemével szerepeltette.

Az iskola saját genderpszichológusa egy kísérleti tesztoszteron kezelést javasolt a lánynak fiúnak. A lány fiú és az édesanyja tudomásul vette, hogy a kezelés kísérleti és bele is egyezett a lefolytatásába. 

A gyermek apja tiltakozott az iskola eljárása és a kíséreti kezelés lefolytatása miatt és bírósághoz fordult. Ahol akkorát bukott mint Rottenbiller. A bíróság kimondta, hogy neki semmi köze nincsen az egészhez (ismét mondom: általános iskolás gyermekről volt szó!). Azt is, hogy a szülőknek kötelessége megerősíteni a kiskorú gyermek identitását, s ha nem teszik, az családon belüli erőszaknak számít. 

S mert az apa az eljárás során folyamatosan nőneműként hivatkozott a kislányára. Végül börtönre ítélték, mert nem akarta passzívan végigasszisztálni a gyermeke tönkretételét. 

Mondom: börtönre ítélték, mert úgy gondolta, köze van a gyermeke sorshoz, egészségéhez és jövőjéhez! 

Egyébként a transzmarhaság ereje egyértelműen megmutatkozik abban is, hogy a szerző levezeti, mennyire semmi tudományos alapja nincsen a transzneműségnek, mennyire minden-ellenes, hozza a példákat, hogy milyen kíméletlen diktatúrát alkalmaznak az érvényesülés és a mindent leuralás érdekében. Majd több esetben is kellő tisztelettel szól a transz emberekről, nehogy megbántsa őket. Mi a félelmetes, ha nem ez? 

Érdekesség. 1999 talán legnagyobb filmes dobása a Mátrix volt. A filmet eredetileg Larry és Andy Wachowsky rendezte. Azért eredetileg, mert ma már Lana és Lilly Wachowskynak hívják őket. 

joyce_transznemuek_09.jpg

A film bemutatása után évekig ment a lelkes találgatás, mi is a témája, párhuzamos világ, ismeretelmélet, valóságismeret, miegymás. Még könyv is jelent meg a Mátrix filozófiájáról. A könyv rengeteg mindent tárgyal. 

Csak éppen azt nem, amiről a rendező tesók szerint ténylegesen szólt a film: a transzneműségről, a rejtőzködésből való előbújásról, önmaguk, a női mivoltuk, lényegük vállalásáról. 

Backi, gondoltad volna? 

Én ezek után úgy vagyok vele mint Hofi az orvosa által felírt gyógyszerrel: az orvos nem mondta meg, mire írta fel, Hofi meg nem mondja meg, mire szedi. Én se mondom meg, miként nézem, értelmezem magamnak a filmet. Tutira nem annak, amit a rendező fivérek/nővérek elkészítették. 

A GYERMEKEK NEMI IDENTITÁSA

Helen Joyce is írja: az utóbbi években szignifikánsan megugrott a nemváltó fiatalok száma, és az életkoruk is egyre fiatalabb. Ezen már gondolkodtam. Mert ennek két oka lehet: 

  • Végre nem kell titkolózni, nem szégyen, nem jár érte társadalmi megvetés, simán mehet a coming out, hát elő is állnak, akik tudják, hogy a lábuk közötti szerv tévedés, véletlen, félrevezető. S mert előállnak, azok, akik még nem tették meg, ebben bátorítást látnak, s jönnek elő a fényre. 
  • A kamaszok már az internet világában élnek: egyre többet, egyre sűrűbben találkoznak a transz-problémával. S mert egyre sűrűbben találkoznak vele, kommenteket olvasnak, podcastokat, beszélgetéseket néznek, s ezt teszik a társaik is. Minden azt sugallja mindez teljesen természetes. Kialakul körülöttük a véleménybuborék. Mintegy divattá lesz a transzság. 

Joyce a második verzió mellett teszi le a voksát. Idéz pszichológusokat, szakértőket, akik azt mondják, nem átnevelni és pláne nem hormonkezelésnek kellene ezeket a kamaszokat alávetni, hanem megerősíteni őket abban, akinek, aminek születtek. Mert mondják, kamaszkor után a legtöbb gyerek egyszerűen túlnő ezen az identitásproblémán. 

S bizony itt van a hormonális és a műtéti kezelések tragédiája. Mert ez már nem csupán pszichés ráhatás, hanem visszafordíthatatlan következményekkel járó beavatkozás. Nincsen visszaút. 

A transzgender nem ismer megbánás-történeteket. Hivatalosan nincsen olyan, aki abbahagyja a kezelést, aki visszatér az eredeti biológiai neméhez. Csak boldog jövő, virágos rét van a kívül-belül roncsolt testekben. 

A NŐK SEMMIBEVÉTELE: A SPORT ÉS A NŐI TEREK

A transzgender tevékenység nyomán szép lassan semmivé foszlanak mindazok az eredmények, amelyeket a feminista mozgalom elért. A nőiség érték-mivolta vész el teljesen. Mert ha bárki nő, aki annak mondja, gondolja magát, ki marad, aki igazából nő? Sőt és egyáltalán mi marad abból, hogy nő? 

A transzgender két területen veszi teljesen semmibe a nőket. Az egyik terület a SPORT. Nyilvánvaló: ha egy férfi átesett a kamaszkoron, az egész testalkata mindenestül férfi. S a férfiak biológiája egészén más mint a nőké. Egy férfi sportolóval szemben egy női sportoló teljesen esélytelen. (A könyvben erre több konkrét példát is olvashatunk.) Ez ellen kampányolt Martina Navratilova is. El is vesztette az állását, a támogatásokat. De ez ellen tiltakozott a nemzetközi úszószövetségnél György Réka, magyar úszónő is, amikor a férfinak született Will Thomas-szal kellett versenyeznie. Elmondta, hogy sokan megköszönték a kiállását, de csak suttogva az árnyékba bújva, nehogy kiderüljön, szóba álltak vele. Esetéről dokumentumfilm is készült.

A másik terület, ahol a transzgender leuralja a nőket, a NŐI TEREK semmibevétele. Micsoda a női tér? Mosdók, öltözők, börtönök. Olyan terek, ahol fontos a nemi elkülönülés. Arról van szó, hogy a transznők (értsd: férfiak) követelik maguknak a jogot, hogy ezeket a tereket használhassák. Függetlenül a meglevő nemi szervüktől, csak mert azt mondják, ők már nők. Vajon nőként szívesen vetkőznél, zuhanyoznál egy transznők szeme láttára? Vagy férfiként rábólintanál, hogy a párod, lénygyereked ezt tegye? 

A női börtönökbe küldött transznők esete sem kis probléma. Joyce részletesen ír erről. A bemondásra nők igazi nők közé kerülnek, zárt térben, összezárva... 

A transznők nősége így söpri félre a biológiai nők jogait. A kisebbség így uralja le a többséget. S a többség ebbe szélesen mosolyogva egyezik bele. KIvéve, aki nem. 

joyce_transznemuek_01.jpg

A KÖNYV MAGYAR KIADÁSA

Bár mára itthon is több, a gender-marhaságokkal foglalkozó kötet is napvilágot látott, Helen Joyce könyve mégis hiánypótló. Elsősorban azért, mert összeszedett, széles körben vizsgálja a kérdést, közben mégis olvasmányos, érdekes és érthető. Nekünk magyaroknak, akiknél ez az őrület még nem mindennapos és pláne nem diktatúra-szerű, különösen megdöbbentő és fontos tudni, mi a helyzet „odakint”. 

Nem tudom, milyen lehet a szöveg eredeti nyelvezete. A magyar fordítás minősége hullámzó. Döntő részben nincsen vele baj, de vannak olyan mondatok, amik annyira nyakatekertek, hogy többször nekik kell futni az értelemért. a fordító mintha nem mert volna elszakadni az eredeti szórendtől és írásjelektől. 

De vannak teljesen értelmetlen mondatok is. Tényleg nem sok, de pár akad. 

Mindent összevetve ez nem zavaró, a tartalom messze elmossa a szöveg gyengélkedését, de azért jó lett volna, ha még ez sincsen. Azért az MCC Press van annyira jelentős kiadó, hogy ilyet ne engedhessen meg magának. 

MCC Press, Budapest, 2022, 342 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156351265 · Fordította: Lukács Tibor

8/10

2024, január vége felé, péntek délután. Tegnap láttam egy mémet: annyira hosszú ez a január, pedig már hetvennegyedike van! Hát, ja...

A hét arról szólt, hogy írtam a Moonhead Prog Rock Fesztiválról a beszámolót, meg is jelent, küldtem is egy csomó zenésznek, válaszoltam a reakcióikra, fogadtam a kritikát és a köszöneteket (ebből volt több) és dolgoztam. 

Meg voltam unokázni, de most inkább a lányommal való beszélgetés lett belőle. 

Nagyon lassan ment a hét, hideg is volt, meg olyan kis kedvetlen is vagyok. A pénzünk nagyon fogyott ebben a hónapban, szűkre kellett vonni nagyon a nadrágszíjat, megint volt ebből feszkó, meg másból is, olvastam, de vagy három könyvet félbe hagytam érdeklődés híján. 

Szóval ez olyan kis dejóhogyvége hét lett. 

Carlo Goldoni Vígjátékok

Kéccáötven éves, ugyancsak szerethetőn megírt aktualitások

goldoni_vigjatekok.jpg

Vannak könyvek, amikkel itt-ott találkozom, tudomásul veszem a létüket, és rögtön át is lépek felettük. S mivel a könyvekhez jobbára szerzők is tartoznak, ugyanez történik velük is. S megesik, hogy az átlépett könyvekre egyszerre, valahol, valamiért felfigyelek.

Most éppen az történt, hogy egy filmmel kapcsolatban hívta fel a figyelmemet egy komment arra, hogy az adott krimi alapja egy Goldoni vígjáték, a Két úr szolgája. Mivel eddig Goldoni is átlépett szerző volt a számomra, felkaptam a fejemet: egy akció kriminek az alapja egy 18. századi vígjáték? Nofene! Ide vele!

A könyvtárban válogathattam a Goldoni kötetek között. Érdekes, hogy magyarul majdnem egyesével jelentek csak meg az alkotásai. Nem is könyvekben, hanem kötetecskékben. Utoljára 1955-ben volt vaskosabb, átfogóbb kiadása a vígjátékainak.

Persze a Goldoni összesre, nem igazán lenne fizetőképes kereslet: az úriember mindösszesen százhúsz vígjátékot írt. Nem semmi! 

Ahhoz képest, hogy ügyvédnek indult, jelentős pályamódosítást hajtott végre. Bár tizenhat évig a jogban tevékenykedett, negyven évesen végleg hátat fordított a paragrafusoknak és a színpad mellett kötelezte el magát. Meg amellett, hogy megújítsa a dráma műfaját. Az újítás döntően arról szólt, hogy ne csupán típusok, hanem egyedi emberek álljanak a színpadon, s hogy a nyelv, amit beszélnek szakadjon el a színpadra addig annyira jellemző fennkölt hangnemtől. Goldoni nem csupán a darabjait tekintve lett sikeres szerző, a céljait is maradéktalanul megvalósította.

S hitt az emberekben, azt mondta, megjavíthatók: 

„A KOMÉDIÁT ARRA TALÁLTÁK KI, HOGY KIJAVÍTSA A HIBÁKAT,
ÉS NEVETSÉGESSÉ TEGYE A ROSSZ SZOKÁSOKAT.”

Ha vígjáték, akkor elsősorban persze Shakespeare, de leginkább Molière. Na, az utóbbinak is bőven jelent meg műve magyarul. Nekem egy kétkötetes kiadás van a polcomon. Utoljára a középiskolában olvastam Molière-t. Meg nem mondom, miért, de nyögvenyelősen ment. Mondom, nem tudom, miért. Akkoriban rengeteg Shakespeare-t olvastam. Szóval nem a nyelvezettel volt bajom. Talán valamifajta sznobizmus, hogy a bár a komédia is drámai műfaj, de az nem mondhat annyit mint egy tragédia, hiszen nem annyira fajsúlyos. Talán ez volt az ok. De tény, Molière-t azóta sem vettem kézbe, pedig a sznobizmus gyermekbetegségéből döntő részben sikerült kigyógyulnom. Azt hiszem. 

Most azért eszembe jutott, hogy talán kevertem a vígjátékot, a komédiát a bohózattal. S az utóbbit, egyébként méltatlanul alacsonyabb rangúnak tartottam eddig mert Shakespearen-en és Mrożek-en szocializálódtam.

VÍGJÁTÉK, KOMÉDIA: A komédia vagy vígjáték olyan drámai műfaj, amelyben a világot komikusan ábrázolják, ezzel a nézőt nevetésre ösztönözve. Ellentétekre épül: valóság-látszat, értékes-értéktelen. Az ilyen művekben gyakori egy-egy élethelyzet humoros ábrázolása, emellett a félreértések is fontos szerepet kapnak.

BOHÓZAT: A bohózat a drámairodalom egyik válfaja, a vígjáték egyik formája, amely a helyzetkomikumra és nem a jellemkomikumra helyezi a hangsúlyt. Jellemzője az erős túlzás, mely kritikai-szatirikus célú is lehet.

Rendszerint a vígjáték alacsonyabb fokának tartják, de ugyanolyan nagy költői tehetséget igényel és ugyanolyan nagy hatást képes kelteni, mint akármelyik más műfaj. A bohózat majdnem nélkülözhetetlen elem akármelyik színház műsorában. Ha éppen különbséget akarunk tenni, akkor a vígjátékot a finom mosoly, az illemes kacagás műfajának mondhatjuk, míg a bohózat a nyersebb és fékevesztettebb hahota előidézését célozza. Eszerint a bohózat tekintet nélkül az illemre és a tapintatosságra a legerősebb ellentétekkel dolgozhat, és az úgynevezett drasztikus, megkapó hatásokat hajhászhatja. A bohózat a világ, a valóság, a fantázia minden tárgyát felölelheti, és közönségességben oly mélyen szállhat alá, mint semmi más műfaj.

A bohózat célja kétféle lehet: vagy az emberi hibák legkegyetlenebb csúffá tétele, vagy pedig a sors, a véletlen humorának meglepő kimutatása. Amaz inkább szatirikus, emez inkább humoros helyzetbohózat.

Wikipédiás meghatározások

Ötvenhét leszek két hónap múlva. Ideje volt ezt már helyre tenni magamban is! 

KÉT ÚR SZOLGÁJA

(Fordította: Magyarósi Gizella)

Talán a legismertebb Goldoni darab. A cím közhellyé is vált. Bár Goldoni is csak felhasználta. A megfogalmazás copyright-ja eredetileg Jézusé

Senki sem szolgálhat két úrnak.
Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti;
vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.
Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.

(Máté 6:24)

Magyarországon hat bemutatója volt, mindegyik a rendszerváltás után. Egyébként ezzel a hat bemutatóval a darab a második a sorban: a Chioggiai csetepaté című darabot tízszer állították hazánkban színpadra. Ami nyomtatott formában az 1955-ös kiadásban jelent meg. 

Szóval a Két úr szolgája. Dupla komédia.

Van benne férfinak öltözött nő. Akkor még nem azért, mert egy leszbikus pár férfiszerepét bitorolja, s nem is azért, mert transzvesztita, hanem mert álruhába bújik, a saját személyét titkolandó. Beatrice keresi a szerelmét, akit azzal vádolnak, hogy megölte Beatrice bátyját, mert az ellenezte a szerelmüket. Ez a komédia egyik iránya. Mintegy a háttere. 

Mert a cím rámutat arra, hogy a fő csapásirány egy mellékszereplő tevékenysége. Truffaldino a neve. Egy szolga. Aki roppant éhes, és az első emberhez hozzácsapódik, aki hajlandó őt felbérelni. Aztán, mert még mindig éhes, a másodikhoz is. Majd iparkodik mindkét urát kiszolgálni. De mert több esetben is csak „urad”-ként nevezik meg számára aki levelet kapott, akinek üzenet jött, stb. s ő ebből persze nem tudja, melyik urat érinti a megszólítás, a megkeresés: kever-kavar is rendesen. Vannak is belőle mulatságos helyzetek. A legjobb, amikor Truffaldino egyszerre próbálja kiszolgálni a két különböző szobában ebédelő két urát, kivéve a pincérek kezéből az étkeket, hogy mindent megkóstolhasson. S persze közben zsonglőrködik a kajával is, az idővel is. Filmszerű, roppant mulatságos jelenet. 

A darab mondanivalója nem annyira mulatságos. Lecsupaszítva nem mond mást, mint hogy a kétkulacsosság hosszú távon tutira visszaüt, megbosszulja magát.

Jézus megfogalmazásában vagy Isten vagy Sátán van. Valamelyiket, akarja, nem akarja, de szolgálja az ember. S mind a kettőt, akkor tulajdonképpen egyiket sem, de ja egyiket sem, a végeredmény akkor is negatív. A mínuszszor plusz is mínusz. Máshol úgy fogalmaz a Biblia, hogy még az is jobb, ha az ember teljesen hitetlen, abból még lehet hit. De a langyosságból nem lesz semmi pozitívum, csak kárhozat (vö. Jel 3:15–16). 

Az a férfi, aki két nőt szeret, az a nő, aki két férfit szeret, tulajdonképpen nem szeret egyet sem. Elköteleződés nélkül nincsen igazi szeretet, nincsen igazi szolgálat. Aki kétfelé hajlong, annak előbb-utóbb valahová végzetesen beveri a fejét, mert a dereka soha nincsen függőleges állapotban, és nem képes a megfelelő térlátásra. 

S most képzeld el mindezt humorosan, tréfásan, szórakoztatón elmondva! Na, akkor előtted van Goldoni darabja. Amit egyébként simán elő lehet adni úgy, hogy a darab elszakadjon a 18. századtól. Amint majd a cikk végéig citált képek, az egri Gárdonyi Géza és a Győri Nemzeti Színház előadásaiból vett képek is bizonyítják. 

goldoni_vigjatekok_gardonyi_07.jpg

Az egri Gárdonyi Géza Színház „Két úr szolgája” előadásából. 

A HAZUG

(Fordította: Magyarósi Gizella)

Amennyire tőlem telik, tudatosan iparkodom kerülni a hazugságot. A hazug embert is, persze, de elsősorban azt, hogy magam hazudjak. Nem csupán azért, mert vacak memóriám van, és úgyis belekavarodnék abba, kinek mit mondtam, írtam, hanem azért, mert magam is megvetem a hazug embereket. 

Már csak azért is, mert mindenki ismeri a hazugság és a sánta kutya összefüggését. 

Mi a baj a hazugsággal? Félre vezet. Akár tragikus kifejletekhez is. Rabol: elsősorban időt, de akár minden mást is. Előbb vagy utóbb felborítja a lelki egyensúlyt a valótlansággal. Vagy azért mert bedőlnek neki, vagy azért, mert rájönnek, hogy semmi nem igaz belőle. 

Amikor olvastam a darabot, s most amikor írom ezeket a sorokat, egy konkrét személyre gondolok. Mármint a darab főszereplőjén, a megrögzötten hazudozó Lelio-n kívül. Olyan konkrét személyre, akit személyesen ismerek, tehát nem irodalmi, filmművészeti, politikai vagy közéleti alak. 

Neki azt sem hiszem már el, ha kérdez. Minden szava, gondolata mögött hátsó szándékot, más indíttatást sejtek. Az önérdek minden áron érvényesítését. Miatta tanultam meg, hogy nem csupán az a hazugság, ha mást állítok mint ami a valóság, hanem az is, ha a tetteim nem fedik a szavaimat. Sőt, Saul Bellow szavai is miatta lettek teljesen élővé: „ha egyvalamit elhallgatsz, elhallgatod azt is, ami belőle következik.” Magamban csak legyintek már erre az emberre: egy szavát, egy gondolatát sem tudom komolyan venni. Annyira magával van elfoglalva, hogy a valóságot kompletten a maga érzéseihez, látásmódjához hajlítja. Semmi másért, csak azért, hogy az adott pillanatban, szituációban igaza legyen, az ő érdeke érvényesüljön. Még akkor is, ha egészen világos, hogy amit állít semmi más,csak elcseszett önkép-építés. Ami önképet pár óra múlva már egészen másképpen építi. 

Az a baj tehát a hazugsággal, hogy a hazug ember nem megbízható. Akit hazugságon kapok, abban nagyon nehéz újra megbízni, mert nem tudom, mikor mond valótlant. S nem újabb hazugság-e, hogy most az igazat mondja, nem csak a valódit? 

Goldoni egy mániákusan hazudozó emberről ír. Aki olyan mint az ismerősöm: ha kérdez, azt sem szabad elhinni. Még azt sem, ha levegőt vesz. Goldoni hazugjának még a szolgája sem hisz el semmit. Meg egy idő után senki sem. S aki valószínűleg már maga sem tudja, mit hihet el saját magának. 

Lehet, hogy ez az ismerősöm legnagyobb baja is? Hogy nem tud hinni önmagának sem, hogy kénytelen belátni, ami az egyik percben igaz neki, arról a másikban kiderül, hogy á, dehogy az, s voltaképpen és végső soron akkor hol a fenébe van önmaga?

A KÁVÉHÁZ

(Fordította: Barna Imre)

A kávéház a szenvedélybetegség vígjátéka. Hm, vígjáték...? 

Szerintem ember nincsen, akinek ne lenne valakije, aki valamiben szenvedélybeteg. A szenvedélybeteg függ valamitől. Azt mondják, valamiben mindenki szenvedélybeteg. Én Szerelmetesfeleségtársamtól és a könyvektől függök, csak igyekszem magammal is elhitetni, hogy ez egyáltalán nincsen így, ez nem függés, pusztán józan szeretet. Mindenki ezt akarja hinni.

  • Édesapám, nagypapám és Pipi barátom az alkoholba haltak bele. Negyvenhárom, ötvenhat és negyvenhat évesek voltak. Annyira nem tudtak lemondani a piáról, hogy életben maradjanak. Mindhármuknak volt, aki szeresse őket, akinek aztán hiányoztak. Mindannyiuknál többet éltem már.
  • Volt huszonnéhány éves ismerősöm, aki az alkoholba és a drogba halt bele. Olyan jóképű pasas volt, hogy csuda, csak éppen hülye lett a cuccoktól, amiket magába tolt.. Annyira hülye, hogy a halála nem is volt egyértelmű, baleset volt-e vagy jól sikerült öngyilkosság? 
  • Van közeli ismerősöm, aki azért vált, hagyta ott az egy éves gyerekükkel egyetemben a párját, mert az eljátszott a neten másfél panellakást. 

Nem sorolom tovább. Mindenkinek van egy történet a keze ügyében, ami erről szól. Ezek soha nem vidám történetek. Még jó, ha csak anyagi káoszról, szakadékról szólnak. Persze leginkább a kapcsolatok tönkre meneteléről beszélnek. Meg a fizikai halálról. Vagyis a függőség pusztít és öl.

Nem véletlen, hogy bár a megjelölése vígjáték, igazából Goldoninak sem sikerült nagyon víg történetet írnia erről a témáról. 

A darab főszereplője, a játékszenvedélyes Eugenio. Kártyázik. Természetesen csak akkor nyer, ha hagyják. S csak azért hagyják nyerni, nehogy abbahagyja a játékot. Eugenionak fiatal felesége van. Képzelheted, mit érez az a fiatal feleség, akit a kártya miatt hagynak egyedül éjszaka az ágyban! 

A kávéház tulajdonosa Ridolfo segíteni próbál neki. A segítőszándéka azonban beleütközik abba az örök törvényszerűségbe, hogy

  • segíteni csak annak lehet, aki hagyja. S csak az hagyja, hogy segítsenek neki,
  • aki már belátta, hogy segítségre szorul.
  • Meg aki valóban akar változtatni az életén.

Amíg ez nem történik meg, a segíteni akarók csak a körmüket rághatják, dühönghetnek, alkudozhatnak, sírhatnak, zsarolhatnak, csomagolhatnak, miegymás. Ki-ki megtalálja ebben a csúf játszmában a maga szerepét. (Még az a nemes úr is, aki minden kisközösségben megtalálható, férfiként vagy nőként: az örök, minden lében kanál, fekáliakutyuló, aki mindenkinél jobban tud mindent. Tudod, ő az, akit olyan szívesen csapnál pofán néhanap, és kívánsz neki minden jót a Föld túlsó felén. 

Mert nem nevettem önfeledten, ebben a darabban világlik ki leginkább, hogy Goldoni nem dolgozik ugyan nagy történetekkel és a kis történeteiben szívügye a személyazonosságok rejtegetése, és az ebből adódó helyzetkomikumok, de az alakjai nagyon kitalált, egyedi jellemű alakok. Élnek. Nagyon. 

S mert Goldoni azért alapvetően optimista, a darab végére az történik, hogy... De minek spoilerezzem el a hepiendet? 

Azt viszont csont nélkül elmondom, hogy a darab a háromnegyedénél témát vált, és a szenvedélybetegség helyett hirtelen a meggondolatlan beszédre, a pletykálkodásra kezd összpontosítani. Vagyis kettő az egyben mondanivalója lesz, de ez egyáltalán nem tesz jót neki. Mintha Goldoni kicsúszott volna a saját mondanivalójából es egy másik drámát fejezett volna be. 

A FOGADÓSNŐ

(Fordította: Magyarósi Gizella)

A darab más címmel ismert. Mirandolina a másik címe. Ha összefutnál bármelyik verzióval, tudd, hogy a másik ugyanez! 

 Mirandolina egy fogadót vezet. Nincsen férfi a környezetében, aki ne szerelmesedne belé, legyen az a személyzete tagja vagy a vendégei hím egyedei. Szerelmes belé a pincére, a vendégei szolgái, de szerelmes a gróf is, az őrgróf is. Csak a lovag nem akar szerelmesedni. Ejnye! Mirandolina értetlen és elégedetlen, gondol egy nem túl nagyot, és akcióba lép. Szerinted? 

A belészerelmesedés oka Mirandolina külseje, kedvessége, kommunikációja és a tudatos játszmázása.

A darab cselekménye nem egy wasistdas, de a párbeszédek csuda élvezetesek, a minimális cselekmény vezetése pedig kiváló. S mindvégig következetes arról szól, amiről az elején.

Igaz azonban, hogy ténylegesen nem sikerült eldöntenem, miről is? A férfiak maximális hülyeségéről, ha szép és okos nő kerül a közelükbe? A nők sunyi, hiú játszmázásairól, hogy ha kell, ha nem az alany, de az övék legyen? Hogy a cél: póráz kerüljön minden nagymellényű hím nyakába? Mindenáron kikövetelik, hogy imádva legyenek?

Vagy arról, hogy legyen bármennyi bajunk is, nekünk, férfiaknak a nőkkel, mégis ők a legszebb dolog a világon, és nem lehet,nem érdemes nélkülük élni. Bármennyire is fárasztanak néha. De ha nincsenek, rágjuk a kefét, kaparjuk a falat, minden perc hiábavalóság.

Könnyű nekem, Szerelmetesfeleségtársam itt ül előttem, elmélyülten hallgat valami üzleti előadást, több órája nem szóltunk egymáshoz, mert előtte dolgozott. Néha vittem neki egy tejszínhabos kávét, rágcsát, átöleltem, és aztán hagytam elmerülni a maga dolgában, hogy én is elmerülhessek az enyémben. 

Nem azonos a tevékenységünk, mégis együtt vagyunk, és ez sokkal jobb mint szanaszéjjel lenni! Szeretem őt.

Mondom, könnyű nekem! 

De végső soron mindegy is: az első sorától az utolsóig élveztem a szellemességét. 

NÉGY AZ EGYBEN BOHÓZATOK

Összességében élvezetes volt a kis kötet. Goldoni nem mond nagyokat, s nem mondja azokat lehengerlő szépséggel. A mondanivalója kicsit szájbarágós vagy éppen tünékeny mint A kávéház című darabban, de túlzással sem lehet azt mondani, hogy unalmas vagy erőltetett lenne. 

S a hangneme meglepően modern. Annyira, hogy néha feledtem is, hogy a korukat tekintve ódon, legalább kétszázötven éves darabokat olvasok. De csakugyan feledtette. S azért ez egyáltalán nem csekélység. Vagyis szerencsémnek tartom, hogy van még választék a könyvtárban a darabjaiból. 

 

Európa, Budapest, 1993, 340 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630755386 · Fordította: Barna ImreMagyarósi Gizella

2024 második vasárnapja. Mivel mindennap útra kelek, és az időm nagy részét úton töltöm, nekem semmi kedvem nem volt kimozdulni, de mert szeretem őt, és Szerelmetesfeleségtársam meg egész nap a gép előtt ül, nem mozdul ki, alig mozog, hát elmentem volna vele korizni a Budapest Parkba. Pedig, mondom, egy porcikám sem kívánta. De semennyire. Elmentem volna, mert végül olyan sűrűn mozdult a pocakja, hogy nem mert elindulni. Sírva nem fakadtam emiatt.

Ma meg a dolgozdámban összeomlott a szállítási rendszer: a kolléganőm kocsija erőteljes halódásba fogott, így mindkét intézményben én szállítottam a lakókat. Nem volt veszélyes, de azért aktívra sikeredett a nap. Követhetőn aktívra. Csak éppen kedvem nem volt dolgozni. 

Olyan kis hangulathoz való most a Genesis Wind and Wuthering című albuma.

Mario Vargas Llosa: Pantaleón ​és a hölgyvendégek

Mindenek mozgatója, oka a testiség és a hatalom. Panteleón feladata a szex megszervezése

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek.jpg

Mario Vargas Llosa műveivel bajban vagyok. Azért vagyok bajban, mert Vargas Llosa csudajó író. Másfelől tud nagyon közönségesen pornografikus lenni. De a közönségességében is irodalmat csinál. Tagadhatatlanul dél-amerikai irodalmat. Konkrétan peruit. De emiatt nem kell ám azonnal Márquez-re, meg a közhelyessé vált mágikus realizmusra gondolnod!

Mario Vargas Llosa (teljes neve Jorge Mario Pedro Vargas Llosa, Vargas Llosa őrgrófja; Arequipa, 1936. március 28. –) perui író, esszéista, újságíró, irodalomkritikus, akadémikus, 1996 óta a Spanyol Királyi Akadémia tagja. 2010-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. (Wikipedia)

De a keretezett szöveg nagyon visszafogott. Ugyanis Llosa angol Wikipedia-oldalán tételesen olvashatjuk a kitüntetéseit és díjait. Az előbbiből tizenhetet, az utóbbiból, ha jól számoltam, képedj el, hatvankilencet számoltam! Plusz a 2010-es irodalmi Nobel... 

Négy filmet leltem, amit az ő műveiből forgattak. Az egyikből, éppen ebből, a Pantaleón-ból kettőt is. Az egyiket, a korábbit, a '76-osat, Vargas Llosa rendezte. 

Eddig írt huszonnéhány regényt, kilenc drámát, meg vagy huszonhárom nem fikciós könyvet. 

Vagyis Llosa mindent vitt, amit csak vinnie lehetett. De még él! Idén, 2024-ben nyolcvannyolc éves. Az alábbi fotója nem idei, nem friss, csak jópofa. 

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_06.jpg

 A TÉMA

Bajban van a perui hadsereg: az őserdőben állomásozó csapattestek katonáinak a vágyaik csillapítására nem áll a rendelkezésére nő, ezért rámozdulnak mindenre, ami kielégülést nyújthat a számukra. Tehát ezeken a területeken ugyancsak megszaporodott a katonák által elkövetett erőszakos nemi közösülések száma. Még tisztek hozzátartozói is vannak a sértettek sorában. Hát, bizony azok is nők. 

Azonnal cselekedni kell valamit, hogy ezt a problémát orvosolják. A katonai főfejesek kitalálnak valamit, ezért magukhoz hívatják a feddhetetlen, rendezett házasságban elő, remek szervezőt, Pantaleón Pantoja századost, és látszólag testhez álló feladattal bízzák meg: szervezze meg e területen a Helyőrségek, Határ- és Egyéb Állomások Hölgyvendég Szolgálatát, a HHEÁHSZ-t. Az elnevezés már a századostól származik, aki haladéktalanul a helyszínre utazik, és mert jó katona, a feladatra koncentrálva azonnal neki fog a munkának. 

Annak ellenére teszi ezt, hogy minden szempontból ellene mond az erkölcsinek, veszélyezteti a rendezett házasságát és ráadásul semmi tapasztalata sincsen az adott területen.

Állomáshelyére érve a helyi a felettesei utasítására, a hadsereg erkölcsi tisztaságára való tekintettel inkognitóban kell dolgoznia, senki meg nem tudhatja, hogy Pantaleón a kötelékbe tartozik. Evégett nem hordhat egyenruhát, be sem teheti a lábát a hadsereg hivatalos helyeire, és az információ-csere is csak egy összekötőn keresztül történhet. 

A feladatban semmi katonás nincsen. de Pantaleón kiváló katona, módszeres szervező, kiváló logisztikus, és iparkodik kizárólag a feladatra koncentrálni. De Pantaleón életében nem járt bordélyban, éjszakai mulatókban, semmi kapcsolata nem volt soha az alvilággal, kurvákkal, stricikkel. Ráadásul antialkoholista. De mert kapcsolatokat kell építenie a feladat elvégzése érdekében, erőszakot tesz az elvein, az erkölcsein és végső soron a jellemén. 

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_02.jpg

A dolgát nagyban nehezíti, hogy még a felesége előtt is titkolni a kell a pontos tevékenységét. A feleség már a megérkezés után sérelmezi, hogy a szállásuk nem a megszokott, rendezett, tiszta tisztiház, s hogy nem tarthat kapcsolatot a tisztfeleségekkel. Azt pedig végképp értetlenül, döbbenten konstatálja, hogy az addig pedáns, tiszta életet élő férje többször kimarad éjjelre, sőt, néha olyan részegen jön haza, hogy úgy kell levetkőztetni. S micsoda alakokkal látja egy kerthelyiség teraszán! 

S nem csak a feleségének nem tetszik Pantoja százados új munkaköre: a párhuzamos területeken munkálkodó bajtársak közül is sokan fogcsikorgatva tűrik ezt az elképesztő erkölcstelenséget. Mindamellett Pantaleón parancsba is kapja, hogy a mert a az elérendő célt a nagyvilág előtt leplezni kell, minden, ami azzal összefügg szigorúan titkos. 

Titkos, titkos... De hogyan lehetne egy ilyen nagyszabású, a katonák között roppant népszerű,sok mozgással járó, rengeteg embert érintő intézményt titokban tartani? S ekkor kezdődnek a bajok. Főleg azért, mert Panteleón Pantoja több mint kiválóan hajtja végre a a feladatot.llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_01.jpg

A MÓDSZER

Nem egy lineáris regény van a kezünkben, hanem egy montázs. A montázs két fő része: 

  • a szerző elbeszélése, egyes szám harmadik személyben
  • az esettel kapcsolatos ilyen-olyan katonai jelentések, levelek, cikkek, rádióadások

A SZERZŐ ELBESZÉLÉSE sem szokványos. Először azt hittem, nem figyeltem eléggé. Mer' az történik, hogy X mond valamit Y-nak, majd a következő sorban, sorköz nélkül, közvetlen összefüggés nélkül V szól Z-hez, hogy aztán a következő bekezdésben (persze, közvetlen összefüggés nélkül, sorköz nélkül) B szóljon C-hez, hogy aztán sorköz nélkül visszatérjünk X és Y beszélgetéséhez. 

Kusza? Elsőre az is. Viszont isten bizony könnyen szokható, aztán meg már élvezetes is. De komolyan! 

AZ ILYEN-OLYAN, KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK. Na, ez külön megér egy misét! Ezeken csuda jókat nevettem. Nehéz átadni a miértet, de megkísérlem.

Szóval itt azért arról van szó, hogy a századosunknak többek között az alábbiakkal is szembe kell néznie: 

  • meg kell szerveznie egy csuda komoly kurvaszolgálatot,
  • a kurvák logisztikáját, mindent, ami a logisztikával jár (repülőgépet, hajót szerez, hozzájuk legénységet, üzemanyagot)
  • Ki kell számolnia, hány nőre van szükség.
  • ezt kiszámolnia akkor lehet, ha tudja, egy férfi átlagosan hányszor akar kettyinteni,
  • mennyi ideig tart egy kettyintés,
  • hány kettyintést bírnak egy nap a nők.
  • Össze kell hoznia a rendszeres orvosi vizsgálat lehetőségét.
  • Szervezeti szabályzatot kell írnia mire használhatók a kurvák, na, jó, a hölgyvendégek, mert akármire, bármire nem!
  • Meg kell határoznia, mennyibe kerülnek majd a katonáknak a hölgyvendégek,
  • mennyi az annyiból az ő részesedésük,
  • és milyen jogcímen vonható le a hölgyvendégek szolgálatának az ellenértéke a zsoldból (mert az, ugye, mégsem írhatják be hogy havi x számú aktus!) 

Ez nem minden, de ennyiből is kiviláglik, hogy mennyi mindenre kell gondolnia, hogy a katonák vérének a forróságát valamelyest enyhíthessék. 

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_03.jpg

Na, és akkor ezeket a szervezési feladatokat képzeld el jelentésekben, beszámolókban! Aztán meg a jelentésekre való mind katonai, mind nagy- és külvilági reakciókat. S persze, komoly dolog a szex (ahogy egy adventista lelkész, Szigeti Jenő mondta egyszer, a házassághoz kevés, de a váláshoz pont elég), de azért vérkomolyan véve egy kurvaszolgálat tényei, hivatali bikkfa-nyelven, nos, az mulatságos. De nagyon. Azért belső, titkos katonai levelezésben úgy megfogalmazni, hogy a „Csöcsös nevű hölgyvendég”... 

Az alábbi levél minden szempontból kivételes a kötetben. Több ilyen helyesírású nincsen, de én, aki Fülig Jimmy levelein szocializálódtam, talán ezen nevettem legjobban. A levél a helyi rádióadó számító, kegyetlen, de könnyen megvesztegethető kommentátorának szól. 

Requena, ezer957, Oktober  husszinkettő

Hőss Lelkü Sinshi! 

Kiálcsd világgá az „Amazonas Rádjóban”, az igasságtalanságot ustorozó adásodban amit mink minnyájan halgatunk és mindég tapsolunk neked, hogy a Szenterzsébet Támasztponton a matrózok odahorgyák iquitosbul a kurváikkat egy Eva nevű nagyúri halyón, és ott maguk közöt lubickónak a fájintos vizben és nem haggyák hogy mások a nőjikhő nyújjanak, és ugy kűdik vissza azokat, hogy mink Requena haladó ifjúsága nem csinálhattunk velük semit. Igasság ez Hőss Lelkü Sinshi? Már vótunk mink a falu férfiajinak kűdőccsége, szeméjesen Teofilo Morey biró mentt elől, panaszttenni a Szenterzsébet Támasztpont parancsnokánál, de az a gyáva fickó mindentt
letagadot, aszt monta, hogyan engedném  a requenaji fijataloknak hogy mekkúrják a Tőgyvendégeket, ha eccer a Tőgyvendégek nemis léteznek, és még megis esküdöt a gyerekmártirra az a zistentagadó. Mindha bizony nekünk nemvóna szemünk meg fülünk, mit szólsz ehhő a pimassághó Sinshi? A matrózok mér igen és mi mér nem? Tán nekünk nincs fütyüllőnk? Aggy enek hangott a te adásodban Hőss Lelkü Sinshi, hogy reszkesenek, és súlydzsd üket a porba!!! 

A te halgatójid 

ARTIDORO SOMA
NEPOMUCENO QUILCA
CAIFÁS SANSHO 

Ezel a levélel eggyüt küggyük neked ajándékba eszt a papagájt akinek pontolyan Aranyszája van mint neked Sinshi.

Vargas Llosa ügyességét bizonyítja, hogy az általa „idézett” dokumentumok nem csupán illusztrálják a történetet, hanem maguk mesélik el és viszik tovább.

MIRŐL SZÓL?

Ha akarod, komédia. Ha akarod tragikomédia. Ha akarod szatíra. Leginkább talán ez. Szatíra a bigottságról, a képmutatásról (lásd a fenti levelet, de ez csak egy példa), a vallási fanatizmusról, a hadseregről. Főleg az utóbbi. 

Ezen a ponton valamelyest rokona A 22-es csapdájának és a Mesterségem a halálnak. Egyfelől a hadsereg parancsuralmi logikátlanságában, másfelől az elvakult parancskövetésben. Merle regényével rokon abban is, a két főszereplő katona nem keresi a feladatát, csak megkapja. S miképpen Rudolf Lang tökélyre fejleszti a koncentrációs tábora működését, fátylat borítva a működésének a tartalmára, aképpen Pantaleón is „kimaxolja” (de utálom ezt a szót!) a hölgyvendég-szolgálatban rejlő lelehetőségeket. Mi több, még továbbiakat is felfedez. S végső soron ő is képes túllépni azon, mit is szervez. 

Vannak persze jelentős különbségek is. Például Pantoja százados szimpatikus ember. Még akkor is, ha esendő. Meg az is különbség, hogy amit Pantaleón szervez, az természetes emberi ösztönök kielégítésé szolgálja. Sőt, a hölgyvendég-szolgálat ötlete ráadásul nők védelmének az érdekében merül fel. S végső soron a működése mindenkinek jó: a szeparált környezetben élő katonák enyhet találnak, ezáltal a környezetükben élő nőket nem fenyegeti veszély, a hölgyvendégek pedig biztonságos környezetben, orvosi ellenőrzés mellett állandó, biztos keresethez jutnak.

Lang tábora és a tábor hatékonysága mellett érveket nem lehet felhozni: ott a hatékonyság azt jelenti, hogy emberek pusztulnak el. 

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_04.jpg

Pantaleón történetét olvasva nem tudott nem eszembe jutni Dinnyés József már itt-ott, de minimum három esetben már idézett hiperrövid dala:

Az erkölcsösségbarátom, a nagyapám is úgy látta,
Minden egyes esetben az alkalom hiánya.

Mert Panteleón bukásának a végső oka az irigység, a képmutatás és a bigottság. 

Te mit szólnál egy jól szervezett hölgyvendég-szolgálathoz, az államnak adózó bordélyházakhoz, ahol a prostik minden szempontból biztonságban vannak, tuti, hogy egészségesek? És miért nem támogatnád? 

VARGAS LLOSA KÖNYVE

roppant szórakoztató, mulattató, felettébb ötletes és a éppen a megfelelő hosszúságú. Méltán az egyik legkedveltebb regénye az írónak. 

 

Magvető, Európa, 1977, 310 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632704436 · Fordította: Huszágh Nándor

2024 nekem első, egyébként második munkahete. Mocsok nehezen múlt el. Ma péntek van, annak is a délutánja. Hideg is volt egész héten, csak ma ment nulla fok fölé a hőmérséklet.

Olyan semmihez nem volt kedvem, csak heverni a meleg takaró alatt, kávét kortyolgatni, és egy másodpercre sem tudtam empatikus lenni sem a sarkkutatókkal, sem az eszkimókkal. Fene a gusztusukat! De persze már nem tehettem meg, hogy csak hevergetek, dolgozni kellett. 

Valahogy olyan csendes konfliktusos volt hét. Nem nagy hirigek, csak apró összezördülések. Valahogy még Lili unokám se dobott fel, pedig ilyen még soha nem volt. Vele nem volt konfliktus, csak olyan kis semmilyen hangulata volt neki is. Vagy a sajátomat vetítettem ki rá. 

Birgit Kelle: Genderkomédia (Hogyan akar egy abszurd ideológia uralkodni a mindennapjainkon?)

Amikor a logikátlan őrület irányítóvá válik, avagy Németország nemi káosza

kelle_genderkomedia.jpg

Két molyos beszélgetés alapján már magamra kellett ismernem: homofób vagyok és látens homoszexuális, aki azért van a homoszexualitás ellen, mert maga is küzd vele. S persze én vagyok az elnyomó, a fehér, keresztény férfi, akinél rosszabb, korlátoltabb, gonoszabb semmi sincsen ezen a világon. 

Ofi barátommal összeszedtük, hogyan is lehetnénk első pillantásra, belénk köthetetlenül polkorrektek. Valahogy így: 

olyan transzexuális néger (na, jó, fekete, bár akkor mi van a negroid kifejezéssel mint antropológiai fogalommal: feketeoid?)-cigány (na, jó, roma, de akkor romakerék, a falat roma útra megy, romapecsenye?)-zsidó nőknek kellene lennünk, akik leszbikusok. (Ez utóbbi azért is nélkülözhetetlen, mert így mégis csak a nőkre gerjedhetünk).

Azt hiszem nem volt benne más,s így minden együtt van, hogy megmenekedhessünk a mindent elsöprő áradatban. Na, amikor ezt összehoztuk, megtalálván a követendő utat, azonnal koccintottunk is rá, de csak röhögés után tudtunk inni. 

Amikor megtudtam magamról, hogy homofób és látens meleg vagyok, aki küzd az ellen, hogy be kelljen vallania, a saját nemiszervére gerjed, és azt kívánja magába (brrrr!, összehúzódott minden izmom), akkor is nevettem egy nagyon jót. Majd rövid töprengés után bevallottam, hogy alapvetően a férfiak sem érdekelnek, nemhogy a nők, és őszinteségi rohamomban az ingemet feltépve,csupasz mellkasomat kínálva a sortűznek bevallottam, hogy szexuálisan nincsen izgatóbb számomra mit egy izmos doberman. A neme mindegy... S hogy küzdeni akarok a jogaimért, mert ha a kutyának is jó, mi lenne egy vele való intim kapcsolatban megvetendő, lealjasító, természetellenes? 

Én naiv, akkor még nem tudtam, hogy a jelenségnek már neve is van: zoofília. Ahogy azt sem, alakul a zoofílok jogaiért való közdelem. Ahogyan a pedofília legalizálásáért is komoly lépéseket tettek tőlünk nyugatabbra. A norvégok után a németek és az osztrákok a leghülyébbek ezekben a kérdésekben. 

A gender őrület, amely  egy csepp józan ésszel követhetetlen és visszataszító, alapjaiban akkora marhaság, hogy ha nem lenne véresen veszélyes, röhögni lehetne rajta. 

Brigit Kelle azt mondja: igen, halálosan veszélyes ez az áradat, de  bármelyik diktatúrán lehet. röhögni a korlátoltságán miatt  Hát írt egy könyvet, amelyet elképedve, undorodva, felháborodva, értetlenül és hitetlenkedve végigröhögsz. (Már csak azért is, mert itt, Magyarországon nem érezzük testközelből ezt az elképesztő blődületet.) 

Az mondjuk már egyáltalán nem vicces, hogy Kelle asszony rendőri védelmet kért a szókimondó, logikát követelő gender-kritikáit követő fenyegetések miatt. (Van más is, ami vérforraló, de arról majd később.) Így megy ez! 

A fenyegetések oka nem csupán a gender-képviselők párbeszéd- és vitaképtelensége, hanem elsősorban az, hogy Brigit Kelle soha nem felejt el rámutatni arra, hogy a gender Európára erőszakolt ideológiája egyfelől hatalmas összegektől fosztja meg az adott társadalmakat. 

Az Európai Szociális alap költségvetéséből 2007–2013 között 3,56 milliárd eurót költöttek a gender-ökörségekre.

  • Ma árfolyamon az 1.345,680 milliárd forint. vagyis
  • az adott időszak egy évére lebontva, 192,240 milliárd forint.
  • Magyarország költségvetése 2010-ben 8 464 milliárd forinttal gazdálkodott és
  • szociális kiadásokra ebben az évben 632 milliárd forintot költött

Ha valamit rosszul számoltam simán belátom, a matek soha nem volt erősségem. Az nyilvánvaló, hogy a mostani és a tizennégy évvel ezelőtti euró-árfolyam nem ugyanannyi volt, de csak nagyságrendet iparkodtam bemutatni. A magyarországi adat a KSH oldaláról származik.

Nem túlzás kijelenteni, hogy az önjelölt, és soha, sehol, semelyik társadalomban semmilyen szinten meg nem szavazott kóros marhaság vírusszerű terjedésének az oka nem csupán az osztódással szaporodó elmebaj, hanem a benne levő hihetetlen nagyságú anyagi lehetőségekhez való hozzáférés is. 

kelle_genderkomedia_bk.jpg

A könyvét megjelentető MCC  Kiadó így mutatja be a hölgyet: 

kelle_genderkomedia_mcc.jpg

Vagyis magyar a lelkem. Na,jó, magyar származású. Innen nem derül ki, de egyébként Heltai Gáspár születési helyén, Nagydisznódon született ő is, 1975-ben,

E könyv szempontjából azonban ennek semmi jelentősége nincsen. Annak, hogy Birgit Kelle nőnemű és annak is vallja magát, nos, annak bizony hatalmas jelentősége van!

MI A FRANC AZ A GENDER?

Aham, nagyon jó a kérdés... Hát izé... Tulajdonképpen nincsen egyértelmű definíciója. Voltaképpen a fene tudja. (Minden bizonnyal ezért van az osztrák fővárosban tizennyolc [!] gender-tanszék.) Azért nincsen általános definíciója, mert értelmezhető mindenhogyan. Meg azért sem, mert az önellentmondásos értelmetlenséget nagyon nehéz definiálni. 

De azért tegyünk egy kísérletet! Ha nem is a definícióra, de a körülírásra. 

A gender azt állítja, hogy a biológiai nemnek megfelelő viselkedés semmi más, mint ránk kényszerített társadalmi konstrukció. Valójában mindenki olyan nemű, amilyennek érzi magát. S nem kell megállni a két nemnél, mert már önmagában ez is szexizmus.

A választott, egyéni nemének elfogadtatása mindenkinek elemi joga. Egy csoportnak nincsenek, nem lehetnek joga, hiszen a nácikkal azonosíthatók: ők a heteroszexuálisok. Mindegy, hogy férfiak vagy nők. Ha férfiak, elve egy elnyomó, zsigerből szexista nemhez tartoznak, ha nők, akkor meg a szolgalelkűség, a zsigeri alávetettség irányítja őket. 

A gender alapvetően a nők hatalmáért küzd. Akkor is, ha a pakliban benne vannak a homoszexuális és a transznemű férfiak is. Meg az ezer másik ilyen-olyanság. Ez a küzdelem önmagában és alapjaiban ellene mond annak, hogy a konstruált férfi-női mivolton kívüli, valódi férfi-női mivolt jogainak kell érvényesülni, mert a férfiak érvényesülését nagyjából úgy képzeli el, ahogyan az a most hirtelen a könyvben meg nem talált szervezet esetében történt: a negyvenkét női alkalmazottra mintegy tíz férfi esett. Nem fizikailag. Sally Miller Gearhart, leszbikus jogász már 1982-ben arról beszélt, hogy a férfiak számát tíz százalékra kell csökkenteni. 

kelle_genderkomedia_01.jpg

A reális család című szobor Birmingham-ben. Keresd a képen az apát, a férfit! 

A cél, hogy teljesen genderré váljon a társadalom. Sutba minden eddigi, domináns értékkel, elő minden szexuális aberrációval (igen, a pedofíliával sincsen baj, mindössze a gyermekek szexualitáshoz való joga felől kell megközelíteni!) 

Mi mindennek kell genderré válnia? Mindennek. Például a nyelvnek. Mert felháborító, hogy a német és más egyéb nyelvben mekkora szerepet és hangsúlyt kap a hímnem. Meg kell változtatni! Akkor is, ha a erőszakot tesznek vele az adott nyelv összes szabályán. Németországban így lettek a professzorokból professzorasszonyok, vagy profeszorx-ek. (Mintegy elcseszett Asterix képregény!) 

De genderré kell válnia az öltözőknek, a vécéknek, a leadott vizsga- és diplomadolgozatok nyelvezetének, a filmeknek (vö. a Netflix nagyjából bármelyik alkotását) mindennek, de mindennek. 

A megvalósítás ugyan tengernyi  ellentmondást rejt magában, de erre fittyet kell hányni! Milyen ellentmondásokról van szó? Csak három eklatáns példát hozok.

  • A gender tanítása szerint a biológiai nemnek nincsen jelentősége, semmit sem határoz meg, az csak konstruált, vagyis a szocializációtól függ. Ezzel szemben a nők mindenben való kiemelése, előre tolása teljesen egyértelmű.
    • Lásd például a fenti szobrot.
    • A a kétezertízes bécsi Orvosi Egyetemen a nők vizsgaeredményei rendre rosszabbak voltak mint a férfiaké. A megoldás az lett, hogy a nők ponthatárait csökkentették (pozitív diszkrimináció). Azonban a részvételi arányhoz viszonyított teljesítmény még így is rosszabb volt mint a férfiaké. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy az alacsonyabb pontszámmal felvett nők miatt az eredeti pontszámhatárokat elért férfiak ne kerüljenek a felvettek közé. A bécsi bíróság, ahová az egyik fel nem vett férfi keresetet nyújtott be, gyakorlatilag egy legyintéssel elintézte a kérdést, és elhajtotta a kárvallottat. 
  • Ha nincsen jelentősége a biológiai nemnek, miért örülünk annak, hogy a férfinő/nőférfi Conchita Wurst , a szakállas nő, de inkább női ruhába öltözött, borotválatlan pasas nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált? 
  • A megvetendő hete nő, értsd:  heteroszexuális, ugyanúgy a macsó pasast kívánja, mint egy homoszexuális férfi. Az alapgond: hogyan egyáltalán lehet egy férfit kívánni? 

A helyzet az hogy a könyv zúdítja az információk özönét, lapról lapra csudálkozhatunk, hogy a hülyeség, ha nem is xilofonozik, foszforeszkál (hommage a Sándor György). De tényleg töméntelen mennyiségű eszementséggel nézhetünk szembe. Ha nem lenne végtelenül tragikus a tudomány, a vallás, a természet adta biológia kiherélése, végtelenül komikus lenne az egész. 

KOMIKUM

A szerző megközelítése humoros. Úgy tesz, mintha bólogatna az ideológia katyvaszra, önkritikus kérdéseket fel, összefüggésekre, összefüggéseket, logikai hibák tömkelegére mutat rá, miközben nevet és nevettet. 

Remélem, világossá vált, hogy az öltözőkabinokkal a gender aknamezejére léptünk. Ebből nyilván az is következik, hogy Berlinben időközben tárgyalásokba kezdtek a transzszexuálisok extra fürdőidejéért. Az SPD és a zöldek 2014 őszén a berlini Tempelhof kerületben azt követelték, hogy Schöneberg városi fürdőjében minden hónapban foglaljanak le két órát csak az inter- és transzszexuális emberek számára. Csak védett terekben kerülhetik el ezek az emberek a „bizalmatlan tekinteteket és az elítélő megjegyzéseket”. 

A transzszexuális embereknek a definíció szerint biológiai nemük eltér az érzésük szerintitől. Az interszexuális embereket nem lehet genetikailag vagy anatómiailag egyértelműen egy nemhez
rendelni. Fölmerül a kérdés: hogyhogy csak a transzszexuálisok és az interszexuálisok számára legyen extra fürdőidő? A kövér emberek nincsenek kitéve minduntalan hülye megjegyzéseknek? Mi a helyzet a nagy mellű nőkkel? Nem bámulják meg őket állandóan az uszodában? És a kis mellűek? Mi  a helyzet az erős szőrzetű férfiakkal? Most akkor kapjanak saját fürdőidőt? Nincs-e egyes városokban már extra fürdőidejük a muszlim nőknek, hogy védve legyenek a férfiak pillantásaitól? Ne becsüljük alá a vallási hovatartozást mint fürdési tényezőt! 

Egy pap barátom mutatott rá arra a nem elhanyagolható problémára, hogy fürdés közben egy-két óvatlan mozdulattal véletlenül megáldhatná a vizet, és mielőtt bárki észrevenné, az összes fürdőző szenteltvízzel spontán meg lenne keresztelve. Tehát muszáj, hogy a papok is sürgősen extra fürdőidőt kapjanak!

És ha már külön fürdőidő, akkor kérem, legyen mindenkinek: szépeknek, csúnyáknak, kövéreknek, soványaknak, vallásosoknak és még ráadásul az összes Facebook-nemnek is. Így kell ezt csinálni! (104–105.)

Ebben a szellemben íródott az egész könyv. Tréfás! De tényleg az.

AMI AZONBAN CSEPPET SEM TRÉFÁS

A gender alapos és körültekintő. Nem hagy figyelmen kívül egy korosztályt sem. A legfiatalabbakat sem. Négyéves kortól elkerülhetetlennek tartja a szexuális felvilágosítást. A mindent érintő felvilágosítást. Alsós korban tudjanak már a gyerekek fapéniszre sötétben gumit húzni és legyenek tisztában a nyalás mikéntjével. Ez is elképesztő, de legalább része lehet a heteroszexualitásnak. A gender persze nem áll meg itt. A kicsik érzékenyítése az összes gender-nemmel kapcsolatban elindult. (Nem mondtam, eddig kábé negyvenezer nem van! Negyvenezer! Én leragadtam kettőnél.) 

Igen, Dúró Dóra és a Meseország mindenkié. Ugyan a könyv elégetése szerintem dupla mellélövés volt (a könyvégetés a nácikat és a komcsikat idézi, a botrány pedig reklám), de az indíttatást teljesen megértem. Akkor is ha még a neves meseszakértő, a meseterápia kidolgozója, Boldizsár Ildikó is több mint udvariasan fogalmazott a kötettel kapcsolatban.

A könyv megjelenésének a ténye jelzi a veszélyt, ami tőlünk balra már nem veszély, hanem mindennap velük élő valóság. Igen, az érzékenyítés az ostoba mesékkel egyfajta kapudrog a négyezer féle nem létezésével és működésével kapcsolatban, még mielőtt az aprólékok a természetes kapcsolatokat megismernék. 

Kérdés, minek köszönhető, hogy itthon erről még szó sincsen? Illetve elgondolkodtató az is, hogy vajon van-e összefüggés a magyar viszonyok, a törvényhozás jelenlegi hozzáállása és aközött, hogy a gender itthon egyelőre csak erőlködik. 

kelle_genderkomedia_02.jpg

S ha már a gyerekek és a fiatalok: természetesen a végső cél a pedofília árnyalt megítélése. Ahogyan fentebb mondtam: a pedofília csak akkor rossz, ha rossz irányból közelítjük meg. A megfelelő irány a gyerekek örömhöz kapcsolódó joga. Élesedik a helyzet. 

A KÖNYV EGY LÉPÉSSEL TÁVOLABBRÓL

Nem, nem a tartalmára gondolok, hanem magára a kötetre, mint könyvre.

Az MCC Kiadótól megszokottan a kötet külseje megkapó: ezúttal tréfás, részletgazdag rajz került a borítóra: egy udvaribolond a király trónusán. Mindent elmond. A könyv pedig stabil, nem enged a ragasztás, a tördelés átlátható, informatív a lábjegyzetek, van belőlük bőven, megint a kötet végére kerültek (a magam részéről nagyon nem kedvelem ezt a megoldást, de legalább a kötet elejétől kezdve folyamatos a számozás. 

A szöveggel van egy kis baj. Nem tudom, a német eredeti milyen, de a magyar döcög. Nincsen baj a megértéssel, de sajnos elég sűrűn akadt olyan szövegrész, amelynek az értelmén el kellett méláznom. S nem, ez nem a gender újbeszél következménye volt, hanem vagy a szerzőé, vagy a fordítóé. Ez bizony sajnálatos. 

Egészében azonban a hasznos, hogy ez a pillanatnyi látlelet egyáltalán olvasható magyarul. Bár van kétségem, hogy azok olvassák-e majd el, akik amúgy is tudják, látják, mi zajlik tőlünk nyugatabbra, vagy azok, akik tudni szeretnék. Attól tartok, az utóbbiak mindössze az O1G újabb ellenségkép-gyártását ismerik majd fel benne, nem pedig a frontális támadás egészét. 

Mert a gender-dömping bizony frontális támadás a család ellen. Posztkeresztényként nem tudom nem azt látni benne, hogy Isten mentsvárai kerültek össztűz alá: a házasság, az édeni párkapcsolat és a gyermekek legfontosabb közege. 

Apropó, alakul már Isten nőiesítése, genderizélése is. Tudod, hogyan szól a Miatyánk genderül? Ülj le, mert nem fogsz állva maradni! Előre szólok, azt tudnod kell, hogy ideje volt a Bibliát igazságos nyelvre lefordítani. Az igazságos nyelv azt jelenti, hogy a szövegének meg kell szabadulni az igazságtalan patriarchális látásmódtól. 

...legalábbis a Miatyánk-probléma kielégítően megoldottnak látszik. A www.frauensprache.com nevű oldalról, amely a politikailag korrekt nyelvért fáradozik, különös tekintettel a nőkre, már régóta tudjuk, hogy a „patriarchátus ott manipulál, ahol teheti”. A vallás évezredes hazugságait fedezték fel, és helyreigazították őket. A Miatyánk most így hangzik: „Ó, te lélegző Élet, a ragyogó hang forrása. Bennünk és köröttünk ragyogsz, még a sötétség is ragyog, amikor emlékszünk. Kozmosz Atyja-Anyja, avagy mindenben Lélegző Élet, nevek Neve, megoldódik identitásunk általad." Aki inkább összezavarodott, semmint megvilágosodott ennek hallatán, annak dolgoznia kell még  genderkomptenciáján, és meg kell még rezegtetnie néhány hangtálat. Talán az alkohol
is segít túllendülni a sokkon. (133.)

Nem tudom, Kelle asszony azért nevettet, mert az egész tényleg hunoros, vagy azért, hogy addig nevessünk, amíg lehetőségünk van rá. Mert alapvetően a gender-terror ereje, befolyása, kényszere odakint már egyáltalán nem tréfás, s egyre inkább, egyre mélyebben áthatja a mindennapokat. Pedig senki sem hívta, senki sem kérte, senki sem kívánta.

Végezetül három link. Jó, értem, rendben, Origo. De akkor is... Ha más nem, a képek beszédesek. 

Két transznemű kormánytag képviselte Amerikát – egyikük férfiakat szokott pórázon kutyaként sétáltatni 

Egy amerikai transznemű lett az ukrán védelmi erők új szóvivője

Joe Biden transzminisztere dicsérte azt a klinikát, amely eltörölné az „anya” kifejezést

A komcsik tudtak valamit,lássuk be!

kelle_genderkomedia_04.jpg

Nincs különbség, csak az évek számában: a Heartstopper című képregény minden árnyalás nélkül semmi más, csak melegpropaganda. 

kelle_genderkomedia_05.jpg

MCC Press, Budapest, 2022, 208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156351296 · Fordította: Drimál István

9/10

2024 első hetének a vége. Holnap már munka. Nem szoktam szájhúzva dolgozni menni. De most valami piszkosul nincsen hozzá kedvem. Húzom a számat. 

Ma leszedtük Szerelmetesfeleségtársammal a karácsonyfát. Mű fa. De annyira élethű, hogy féllapátnyi tűlevelet söpörtem össze, miután nylonzsákba gyömöszöltem. Fel is porszívtam a lakást, amíg SzFT a díszeket finomrendezte. Aztán csináltunk egy felséges hagymás májat, nyers zöldséggel. S ebben a téli szünetben utoljára eldőltünk egy délutáni alvásra. 

Nincsen semmi bajom, csak olyan kis lehangolt vagyok. Miközben tök jó a kedvem. 

Egy Rick Wakeman-koncertet hallgatok. Megunhatatlan. 

Kit Carson

Egy valós, vadnyugati csodahős sosemvolt kalandjai képregényben

kit_carson.jpg

Tegnap írtam, hogy könyvtárban voltunk Szerelmetesfeleségtársammal. Azt nem mondtam, hogy ezt a képregényt is ott találtam. Amikor a kezembe akadt, dobogó szívvel kaptam le a polcról, mert azt hittem, egy olyan Texi-kötet, amiről még nem is hallottam. Erről majd később többet. 

Hát nem az. Nem olasz, nem Tex, de vadnyugati, meg pisztolyhős, meg nyomolvasó. 

Viszont a népszerűsége az angol és a francia olvasók között nagyon sokáig töretlen volt. 

Én meg még csak nem is hallottam róla. 

Lássuk tehát, kicsoda, micsoda Kit Carson és a Kit Carson!

Mivel Magyarországon csak a beavatottak számára mond valami a név, a kiadó a fülszövegen túl majdnem két oldalt szánt a könyvben a személy és a képregény történetének a bemutatására. 

Kit Carson és a Kit Carson nagyon zanzásított története

A fülszövegben ezt olvashatjuk: 

Kit Carson létező személy volt, akinek a legendáját már életében számos olcsó ponyvairomány táplálta, 1868-ban bekövetkezett halála után pedig szinte mitikus karakterré vált. A populáris irodalom egyik legnépszerűbb vadnyugati hősének valós és elképzelt kalandjaiból számos képregény készült, főként az 1950-es és 1960-as években. Gyűjteményünkbe ezek közül választottunk ki két angol és egy francia epizódot.

A majdnem két oldalon még nagyon sok mindent. Például, hogy az első ízben 1949-ben találkozhatott vele a nagyérdemű, hogy aztán 1962-ig összesen százötvenhét füzetben láthassa viszont. A képregényes karrierje nem ért itt véget, ez csak az első kiadó teljesítménye. Az angol kiadó leállása után a franciák vették át a sorozatot, és nem csupán fordításokat jelentettek meg, hanem önálló, új történeteket is.

kit_carson_02.jpg

Kit Carson rajzolóit csak kezdetben nevesítették, később külföldi bérrajzolókkal dolgoztattak a kiadók. Mer' sokkal olcsóbbak voltak. Éppen ezért egy időben divat volt a stílusjegyek alapján összetotózni, melyik lapszámot ki követhette el. Nem volt egyszerű feladat, nem is lehetett száz százalékos a találati arány. 

A sorozat nagyjából a négyszázadik számig közölt új történeteket, azután már csak újraközlések jelentek meg. Egy történet, ennek a kötetnek az alapján hatvan oldal körül volt. 

kit_carson_kc.jpg

Az igazi Kit Carsonról itt olvashatsz bővebben

Tex és a Kit Carson

Mondtam, amikor lekaptam a polcról, azt hittem, egy számomra ismeretlen Tex-kötetről van szó. A tévedésem alapja a hihetetlen hasonlóság volt az angol és a Sergio Bonelli Editore által megjelentetett olasz képregény között. Mert nézd csak a Frike Comics által a legutóbb megjelentetett Tex címlapját! A különbség annyi, hogy Texen nincsen kesztyű és nem piros a nyakába kötött kendő. (Jó, belelapozva ez a Tex-sztori történetesen színes, de egyébként meg jobbára nem az. Ahogyan a Kit Carson sem) Ugye, hogy ugye? Érted már a félreértsem okát 

tex_a_bosszuallo.jpgNem tudom, csak hihetetlenül párhuzamosan futottak-e az ötletek, vagy az angolok és az olaszok árgus szemekkel figyelték egymás képregény-piacát? Egyébként a Tex is 1949-ben indult. Igaz, a mai napig megjelenik. Ebben tehát ő győzött. 

Hogy ki vette kitől az ötletet, nem tudom. Mondja meg az, aki tudja, hogy kié volt az alapötlet a Doctor Hertz és A padlás szerzői közül! (Én bár Presser fan vagyok, voltam, mégis a Hertz-et szerettem jobban, koherensebbnek érzem a sztorit.A padlásét, hiába láttam többször is, el nem tudnám mondani.)

De közönségként, képregény-szeretőként azt mondom, jól jártunk, hogy két néven, két náció ugyanazt az alakot tette meg képregény-főszereplőnek. Komoly átfedések vannak Kit Carson és Tex között, de bánja a kánya, amíg mindkettő tetszik. Mindkettő tetszik.

Egyébként még a rajzok stílusa is veszélyesen összecseng. Az a szerencse, hogy teszik az a realista stílus, amit képviselnek. Nincs az alakok mozdulataiban, mozgásában semmi darabosság, jellegzetesek és élnek az arcok, viszonylag részletesen kidolgozottak a hátterek, minden él, semmi sem statikus. Én mondom, úgy jók, ahogy vannak!

Az alakot illetőn meg, legyen szó bármelyikről, Tex-ről, Carson-ról, gondolj Karl May Old Shatterhand-jére vagy Cooper Natty Bumppo nevű figurájára (ha így jobban megy: Vadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya), és máris előtted lehet Kit Carson alakja is. 

Ebben a Kit Carson-kötetben, ahogyan azt a fülszöveg is elmondta, három történet van.

A komancs herceg

Komancs herceg? Herceg? Az indiánoknál? Mindenesetre jól hangzik. Ha marhaság is. Mert A törzsfőnök fia is lefedte volna a tartalmat. 

A kajovák megtámadják a komancsokat. Ahogyan azt a fiatal Kit Carson a nyomokból kiolvassa. A komancsok tábora üres, egyértelmű a külső rombolás. 

Kit és két társa zajt hall. A bokrok közül egy is indián kisfiú lép elő. Kit nagypapakorú társa Lynx ránézésre megszereti a  gyermeket, és elhatározza, hogy a családja híján majd ő felneveli. Ebből lesz a konfliktus: a fiú apja a komancsok törzsfőnöke, És még nagyon is él. Az öröme határtalan,amikor rádöbben, hogy él a fia. El is viszi magával. 

Na, itt veszi kezdetét a konfliktus akció része. 

A félelem határvidékén

A helyszín az Egyesült Államok részévé lett Kalifornia. Szekérkaraván tart a határ felé. A tulajdonosa egy gazdag amerikai. A vezetője egy másik amerikai. Persze egyébként a karaván minden tagja amerikai. 

A határ közelében egy nagy folyó szeli ketté a Kaliforniába vezető utat. A vezető a széles folyóra mutatva kijelenti, hogy a gázló itt van, és sehol máshol. A karaván tulajdonosa bizonytalan, félti a családját és a szekerek rakományát. De mert nem lát más lehetőséget, hallgat a vezetőre: páran átúsztatnak a lovaikkal, hogy áthúzhassák a tutajra tett szekereket. Amikor a tutaj a folyó közepén jár, a lesben álló soson harcosok akcióba lépnek. A vezető, aki a gázlót ajánlotta, köddé válik. Az a szerencse. hogy éppen arra jár, na, vajon ki? Hát persze, hogy ő: Kit Carson!

A konfliktus persze nem ér itt véget, hiszen az amerikaiak éppen csak beléptek Kaliforniába. 

Az árulás bére

Ez a legegyszerűbb történet. Egy katonaruhás alak merényletet követ el a wahpekute indiánok (ma, ezt a törzsevet sem hallottam még!) főnöke ellen. Egy kisebb csapat indián távolról látja az eseményeket. Kit Carson azonban közelebb van a még élő áldozatoz. Az indián csapat vezetője Minute, a lelőtt főnök rokona. Aki, mert a főnök olyan állapotban van, amilyenben, rokoni jogon iparkodik átvenni a vezetést. Lefogatja Kit Carsont és és a wahpekuték táborába viteti. 

Ahonnan Kit Carson... De ne mondjak már el mindent! 

Ez is galéria, meg ne állj az első képnél.

Mindösszesen

kellemes meglepetés volt ez a képregény. A vadnyugati történeteket mindig kedveltem, különösen a Lex Barker-Pierre Brice alakította Old Shatterhand-Winnetou páros és a jugoszláv indián, Gojko Mitić bármelyik filmjét. A szerelem persze Karl May-jal kezdődött, Az Ezüst-tó kincsével. (Cooper annyira nem jött be. Lehet, újra a kezembe kellene vennem a Nagy indiánkönyvet.)

Szóval önfeledten olvastam egy kádnyi forróvízben csücsülve, újév után két nappal, szabadságon, Szerelmetesfeleségtársam társaságában (nem, sajnos ebben a kádban nem férünk el ketten, ő szobában dolgozgatott, amíg én a forró vízben henyéltem). S tulajdonképpen micsuda mást várhatna az ember egy vadnyugati témájú képregénytől? 

Na, ugye! 


Nero Blanco Comix, Budapest, 2023, 160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524769 · Fordította: Bayer Antal

9/10

2024 első hete, itthon, szabin. Különösebben nem jártunk semerre sem, csak a könyvtárban. Nekem annyira nem is hiányzott a jövés-menés. Mára terveztünk egy balatonfüredi, Tagore-sétányos korcsollíázást, de ráolvastam a véleményekre, és az jött le, hogy bár az ötlet piszok jó a megvalósítás csapnivaló lett: vacak a jég minősége, marha messze van a nagyon drága toalett, irdatlan hosszú a sorban állás ideje. Lebeszélődtünk. Ezt így nem akartuk bevállalni, ehhez túl hosszú lett volna az utazási idő és túl magas az útköltség-belépő árérték-aránya. 

Nézem Szerelmetesfeleségtársamat: itt ól előttem az íróasztalánál. Dolgozgat. Nézem profilból a zsidó-indián orrát, az ugyancsak fogható termetét, a szép ívű száját, a szemöldökét... Nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Ahogy abba is nehéz belegondolnom, hogy volt idő, amikor nem vele éltem. Miközben tulajdonképpen mindig is őrá vártam. Mondtam már, hogy szeretem ezt a nőt, ezt az embert? 

Paul Geraldy tette fel a vesékbe hatoló kérdést a „Te meg én”-ben: 

„Van örömünk, van régi búnk,
mind a kettőnket egy csók andalít
s tulajdonkép alig-alig
hasonlítunk.
Egy szó elég, csak egy szilaj
és semmi pör,
örvény nyílik és a vihar
kitör!
Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy
és tiszta, lágy,
de hát mihelyt bennünket elhagy
a vágy,
csak félig értjük azt, mi volt már
és ott az átok...
Te, hogyha férfi volnál,
lennénk barátok?”

Jó, SzFT-vel a vers eleje soha nem volt igaz: nagyon-nagyon hasonlítunk. Szerencsére nem külsőre! Rosszul járna, mert így nagyon szép! Mondjuk veszekedni kezdetben azt nagyon tudtunk... Én bajnak ítélem, hogy manapság már nem hajlandó rá. De azt, hogy ha férfiból lenne, és nem szerelem lenne közöttünk, akkor barátok lennénk, abban biztos. vagyok. 

Kondor Vilmos – Kalászi Benjámin: Budapest novemberben

Egy regényciklus utolsó kötetének képregénye. Összefoglalása. Valamicsodája.

kondor_kalaszi_budapest_novemberben.jpg

Könyvtárban voltunk. Csomó minden jött velem, velünk. Többek között ez a nyúlfarknyi képregény-füzetke is. Annyira nyúlfarknyi, hogy hazafelé a 9-es buszon, végig is olvastam. Nem kellett hozzá az egész út, a Kálvin tértől a Bogdáni útig. Nem csupán vékony, kevés a szöveg is benne. 

Nagyon kevés. 

Annyira kevés, hiába is származik íróembertől, hogy az már... De kezdem az elején! 

Az pedig ott van, hogy első utam a könyvtárban mindig a képregényes polcokhoz vezet. Kivétel nélkül. Ma Szerelmetesfeleségtársammal együtt voltunk a könyvtárban. Nagyon ritkán történik ez meg. Kiderült, lejárt az olvasójegye érvényessége. A megfelelő pultoknál meg ezren álltak sorban. De tényleg teljesen tele volt az aula. Annyira rengetegen voltak, hogy mire sorra kerültünk, el is fáradtunk, innunk kellett egy kávét. Meg enni egy meleg szenyát. S csak utána könyveztünk. 

Volt egy-két képregény, amit célzottan kerestem. Találtam azonban kettőt, amiről eddig nem is tudtam. Az egyik ez volt. A másik egy Nero Blanco Kit Carson. Arról majd egy következő bejegyzésben. 

Így kezdődött. S úgy, hogy a buszon... De ezt már meséltem. 

Kondor Vilmos író. Eleddig, ha jó számolom, tizenhét kötete jelent meg. Az első sorozata egy a 20. század eleji Budapesten játszódó noire krimisorozat volt. Nem olvastam. (Úgy egyáltalán nem olvastam még egyik könyvét sem.) Hogy a képregény megítéléshez ez szerencse-e vagy szerencsétlenség, nem tudhatom. Az első Budapestes könyvéből, a Budapest noire-ból készült filmet láttam, de úgy nagyjából semmi sem maradt meg belőle. Az sem, hogy tetszett. Olyan kis egynek elmegy-darabként él bennem. 

Vagyis a filmet leszámítva tegnapig teljesen szűz voltam Kondor Vilmosból. 

Mesélj, apuskám!

Ezt olvasom a fülszövegben: 

Gordon Zsigmond, a sokat látott zsurnaliszta tíz év után, 1956 őszén bukkan fel ismét Budapesten – a forradalom kitörésének éjszakáján. Ugyan nem kereste a lehetőséget, hogy leszámoljon Wayand Tiborral, az emberrel, aki minden rosszat megtestesített ebben az országban, a sors mégis összehozta vele a Köztársaság téren, a forradalom legvéresebb helyszínén. Gordon tudja, hogy a jövőt csak a múlttal elszámolva – egyesek szerint leszámolva – lehet építeni, és amikor lehetősége nyílik a minden rendszerhez tökéletesen idomuló Wayanddal szembenézni, egy percre sem habozik…

Az mondjuk első olvasatra feltűnt, hogy a két fő szereplőnek mennyire tipikusan magyaros neve van: Gordon, Wayand. Jó, hát nem lehet mindenki Kovács, Szabó, Nagy, Kiss vagy Molnár, ez igaz. S Gordon vezetéknevű ismerősöm ténylegesen létezik. Oké sikoljunk el a nevek felett 

A helyzet az, hogy mivel a füzetke mindössze harminckét oldal, mire a fent vázoltakat átlátjuk, a sztori végére is értünk. Vagyis a fülszöveg nem tréfál: nagyjából mindent elmond. Annyira mindent, hogy minden más szinte szinte nincs is benne.  

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_09b.jpg

Nem tudom eldönteni, kevés-e, ami kevésnek tűnik? Önmagában talán nem. Vagy mégúgy is... Mert az, hogy Gordon és Wayand természetes ellenfelek, valahogy nem sikerült átélnem. Azt sem, miért is a zsigeri ellenszenvből fakadó párharc kettejük között. 

Nem vonom kétségbe, hogy léteztek, léteznek politikai metamorfózisokon átesett gerinctelen csúszómászók, akik nem természetes ideológiai fejlődés során, hanem pragmatikus kényszerek által forgatják a köpönyegüket. Az sem kérdéses, mennyire szimpatikus ez az forduló széllel változó elkötelezettség. De önmagában, hogy az ilyen elvtelen emberektől hányni kell valahogy nem tölti ki ezt a képregényt. 

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_03.jpg

Mondjuk az legalább szerencse,hogy Kondor megkísérelte élő alakokkal megtölteni az '56-os sztorit. Eleddig a részemről még nem találkoztam olyan könyvvel, filmmel, ahol '56 eseményei ne csupán papírmasé díszletet,  jelentettek volna a klisé mondanivalóhoz. Ilyen volt filmen a Szabadság, szerelem, és ilyen képregényben a Budapest angyala. Ami rajzaiban lenyűgöző. Pont. 

Megdöbbentő: az utóbbi rajzolója, 
FUTAKI ATTILA
tegnapelőtt hunyt el.

Harminckilenc éves volt.

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_futaki.jpg

A kép forrása a Glamour magazin, egy Futaki Attilával készült interjú illusztrációja

Nyugodjék békében!

Ne is pepecseljünk vele tovább! 

Illetve egy mondat erejéig még de: könnyen lehet, hogy csak az adaptáció nem sikerült igazán jól, mert a regény tetszési indexe a Molyon 89%-os, s az egyáltalán nem rossz arány. 

A rajzokról, papikám, na azok...!

Nem láttam még Kalászi Benjámin más alkotását. A Moly nyilvántartásában mindössze egyetlen másik, valamelyest, de nem miatta vitatott kötet szerepel, amelyet illusztrált. Amikor belelapoztam ebbe a füzetbe, ránézésre nem vett meg kilóra. Csak második, alaposabb megnézésre. Figyeld csak! (Galéria következik ne állj meg az első képnél!)

Láthatod, a képregény fekete-fehér. Nekem ezzel az égvilágon semmi bajom nincsen. Sőt! Az is világos, hogy bár szürkeárnyalatosak a rajzok, Frank Miller Sin Cityi-je azért ihlető forrásnak bizonyult. De csak ihletőnek, nem lett belőle plagizáció. Rendben vannak az arcok, a mozdulatok, felismerhetők az alakok,kidolgozottak az utcaképek, az épületek, jók az oldalkompozíciók. Mi kell még egy jó képregényhez? Mármint a legalább ennyire kidolgozott történeten kívül. 

S akkor, mi van úgy összességében? 

Az van, hogy hiányérzet maradt a Budapest novemberben képregény-változata után. Mintha egy trailert néztem/olvastam volna. Vázlatot. Szinopszist. Két-három sör közben elmesélt történetet, ahol, amikor a részletek finomságait az alkohol már elmosódottá, ezáltal feleslegessé teszi. 

Hiába jó figura a két angol nevű magyar, a motivációk, a jellemek árnyaltabb megmutatása sehol se nincsen. Ahogy egy nem magyar előismeretek nélkül '56 történéseiről se tud úgy nagyjából semmit. Hogy mi volt ez az egész, ki lőtt kire a Szabadság téren, mennyien maradtak ott, meg a pesti srácok, meg a Corvin-köz, meg november 4-e és az azt követő összeomlás tragédiája, illetve az egészet követő véres megtorlás, Kádárostul, Biszku Bélástul, Nagy Imréstül, Mansfeld Péterestül. Akkor is, ha értem én, hogy ez nem történelemkönyv és főleg nem történelmi tabló. Ilyen szempontból a Budapest angyala jobb volt, bár az sem az igazi. 

Mondjuk Kádár neve el sem hangzik, pedig már novemberben vagyunk, vagyis a keleti határunkat átlépték a szovjet csapatok. Horthyé meg, akinek '56-hoz az égvilágon semmi köze nem volt, kétszer is. „Ki érti ezt? Én nem!”

Sokkal többet nem tudok mondani. Ha a füzetke könyv lenne, az én mesém is tovább tartott volna.

Viszont innentől Kalászi Márton neve már sokat mondóvá vált. S ez sem kevés! Mi az, hogy, nagyon is! 

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_04.jpg

Nero Blanco Comix, Budapest, 2022, 32 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524738

7/10

2024 januárjának az első hete, annak meg a közepe. Nagyon telik ez a szabadság. Túl nagyon. Alig van már három és fél nap. Úgy volt, hogy ma elmegyünk Balatonfüredre a Balaton parton létesített jégpályára korizni egyet, kipróbálni Szerelmetesfeleségtársam múlt héten vásárolt koriját, de Csemete bejelentkezett, hogy a párjával átugranának, koccintsunk már egyet. 

Meg olyan mocsok szél is fúj, meg alattomosan csapkodja a szitáló esőt, hogy még a holnapi nap is kérdésessé vált. Meglátjuk. 

Jó élni. Az unokám meg hétfőn lesz két éves. Milyen gyorsan öregszik a kis angyal! :-D

 

Manfred Lütz: A ​botrányok botránya (A kereszténység titkos története)

Minden a Katolikus Egyházról, amiről úgy hittük, biztos tudásunk van

lutz_a_botranyok_botranya.jpg

Minden bizonnyal a lázadás fakó fényű szellemével születtem. Alapból teljesen szabálykövető és simulékony vagyok, de előbb-utóbb mindenhol azon kaptam magamat, hogy széllel szemben a nadrágomra vizelek.

Valahogy mindig a lázadó kisebbségben találtam magamat. Volt, hogy egy szál magam voltam a lázadó kisebbség.

Ennek megfelelően elég lassan szilárdult meg a világnézetem. Ugyan huszonnégy éves koromban, felnőttként keresztelkedtem meg az adventistáknál, de – gondolnád? – közöttük is némely dologban szembe mentem a sztrádán. 

A lázadásaim azonban mindig csendes, békés, jobbára verbális lázadások voltak. Az adventisták között ennél sokkal többet tettem: egyszerre azon kaptam magamat, hogy nem csak eljárok szombatonként az imaházba, hanem sokszor tizenöt-húsz embernek tartok Biblia-kört az otthonunkban, meg egy kéthavi folyóiratot szerkesztek (természetesen nem az egyház szervezetének a kiadásában), hogy megjelent teológiával foglalkozó két könyvem... A Biblia-körökkel semmi baja nem volt az egyház szervezetének. A könyvekkel sem. A folyóirattal nem tudtak mit kezdeni, különösen nem a megjelenésének az imaházakban való hirdetésével. 

Az adventista teológiában a végső időkről szóló tanításban a Katolikus Egyháznak kiemelkedő szerep jut. Kiemelkedőn negatív. A lényege ennek a szerepnek, hogy Róma ismét világvezető tényezővé válik, csak éppen a Sátán irányítása alatt. A felemelkedése az USA-ban következik majd be elsőként, de hatása mindenhol fájdalmasan érezhető lesz. Rómának csak az erő lehetősége hiányzik, hogy simogató keze újra ököllé záródjon. S ez be fog következni. Nincs kizárva. Az adventista tanítás nem utálja a katolikusokat, csak a legtöbb pontjában kritikát gyakorol a dogmatika felett. 

Viszont amikor a bibliai próféciák magyarázatáról van szó, rendre előkerülnek a történelmi tények: Róma tudományellenessége, az inkvizíció többmilliós áldozata, főleg szegény boszorkány-vádlottak, a Vatikán nácibarátsága, antiszemitizmusa (mondjuk ez nagyon ritkán), a keresztes háborúk, hogy az Óvilágból Róma miatt kellett a protestánsoknak Amerikába menekülniük, mert a liberális elveket (nem a  mai,parttalan marhaságot!) csak ott tudták a gyakorlatba ültetni úgy, hogy közben életben is maradjanak. Vagyis amikor utoljára köztük voltam, az adventisták tanították a fenti, a Katolikus Egyházat érintő vádakat. Ebben nem lógtak ki a sorból. 

Úgy tűnt, Róma megítélése ezekben az esetekben (és még néhány más pontban is) egységes, a történelmi kutatások vastagon igazolják. 

Ez már a második könyv, amely azt mondja: FITTYFENÉT VAN EZ ÍGY! A Róma megítélését meghatározó össznépi konszenzus sunyi vádakon, tévedéseken, prekoncepciókon alapul. Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak, ez ezért, az azért nem állja meg a helyét.

Az első kötetet, amit ebben a témában olvastam Rodney Stark írta. A címe: Hamis ​tanúk (Évszázadok katolikusellenes mítoszainak cáfolata). Ha időd engedi, érdemes átklattyolnod az ő könyvére, ha végeztél ennek az az értékelésnek az olvasásával. 

lutz_a_botranyok_botranya_ml.jpg

  A SZERZŐ  

szimpatikus, mosolygós (a legtöbb képén olyan kis derűs, nevetős, mint ezen a fentin), sokrétű ember. Ezt olvasom róla:

Manfred Lütz (1954 március 18., Bonn): német pszichiáter, pszichoterapeuta, római katolikus teológus, tanácsadó a Vatikánban, író. 1997 és 2019 között a kölni Alexian kórház vezetője.

Írt tizenhat könyvet, de nem ám hasonló témájú mind! Én egyből kíváncsi lettem például erre: Az étrend-szadisták – az egészségügyi őrület és a fitnesz kultusz ellen. De ez is érdekes lehet: Az élet olyan egyszerű lehet (Élvezze az örömöt, ahelyett, hogy kényszeresen egészséges). Ez annyira nem érdekelne, de a címe nagyon jó: Hogyan lehet elkerülhetetlenül boldog?

Hát nem jó címek? De a komoly címűek között is van néhány, ami érdekes lehet. Nézz körül a róla szóló bejegyzésben, mi mindent írt még az úriember!

Ha az őt bemutató idézetet nézed, kiderül, hogy Lütz teológus. Vagyis ez a könyve, amiről most beszélünk, apologetika. Hitvédelem. S közben dehogy az! Történelmi helyreigazítás. Mert apologetika akkor lenne, ha a katolikus dogmatikát venné védelmébe. De a könyvben arról van szó, miképpen torzultak, fordultak az ellenkezőjükre Róma elvei és tettei bírálói, ellenfelei kezében. S a kettő, az apologetika és a történelmi helyre tevés bizony nem ugyanaz. Akkor sem, ha Lütz érintett a dologban. Én meg az objektivitásban nem hiszek. Ezt A könyv védelmében, érdekében mondom. Miért és hogyan kellene egy ilyen kötetnek objektívnak lennie? Elég, ha tényszerű!

  FIGYELD CSAK A CÍMET!   

A botrányok botránya avagy A kereszténység titkos története. Nem úgy titkos, ahogyan a Tamás, Júdás vagy Mária Magdolna evangéliumát titkosnak vélik némelyek (holott csak gnosztikus, nem kanonizált evangéliumok), hanem úgy titkos, hogy igaz- Csak az igaz ismeret nincsen a felszínen, eltakarja valami igaznak vélt információ, rosszul tudja majdnem mindenki. Valamelyest még az adventisták is. 

S Lütz ezt a titkosságot, a történelmi tényeket szándékozik a felszínre hozni, történelmi tényekkel, adatokkal, történészektől származó tudással megtámogatni. (Egyébként többször idéz a fentebb, általam említett Rodney Stark-tól is. Vagyis kicsit körkörös, egymást erősítő a hivatkozás. De őszintén, baj ez?) 

  MIKET KELL A FELSZÍNRE HOZNI?   

Ez a nagy kérdés! S most gondolkodom a válaszon. Ugyanúgy, miképpen akkor gondolkodtam, amikor Stark könyvéről írtam. Az van, ha a Lütz által tárgyalt témákat én is mind megmutatom és részletezem, nagyon hosszúkás lesz az értékelés. Meg az is van, hogy mivel erős a szinkronítása Stark könyvével, jó részben önismétlővé is válik a blog. Az együttszólás oka, hogy a könyvük témája ugyanaz, így ugyanazokat a hazugságokat iparkodni leleplezni és helyére ugyanazokat az igazságokat állítják. Ennek ellenére van olyan téma, amit Lütz tárgyal, Stark meg nem. 

A két kötet nem kioltja, sokkal inkább megerősíti egymás mondanivalóját. Legalábbis az én esetemben így működtek. 

Úgy döntöttem, csak felsorolom, Lütz mi mindenre mondja az ellenérveket, hogy a történelmi igazságot felmutassa. Ezeket az ellenérveit nem fogom részletezni, csak a fejezetcímek után egyértelműsíteni. Kérlek, hidd el, hogy Lütz-nek mindenre van gömbölyű, jól jegyzetelt válasza! (És a jegyzetek ebben a könyvben, végre, az adott oldalon, lábjegyzetben kaptak  helyet, nem kell lapozgatni a forrásokhoz semerre, sehova.)

Lássuk tehát, mi mindenről van szó ebben a könyvben! 

  1. Pokolba a vallással! Nagyon rövid vallástörténet. Kiderül az is, hogy a kereszténység a legtoleránsabb vallás.
  2. Az első ezer év. A szeretet vallás gyakorlati toleranciája.
  3. A középkor és a keresztes hadjáratok
  4. Bűnbeesések. Az inkvizíció és a Borgia pápák. 
  5. Az újkor – régi problémák, új megoldások. Luther és a búcsú, a tudomány és az egyház (Giordano Bruno, Galilei).
  6. Minden idők legnagyobb tévedése az igazságszolgáltatásban. A boszorkányperek és az egyház.
  7. Legendák az indiánmisszióról. A spanyolok és az indiánok.
  8. A felvilágosodás, avagy amit annak mondanak. Az egyház és az emberi jogok, különös tekintettel a rabszolgaság kérdésére. Nem bírom ki, egy adatot idéznem kell: a „nagy” francia forradalom másfél év alatt annyi embert végezett ki (ötvenezret) mint amennyit háromszázötven év alatt boszorkányság miatt kivégeztek.
  9. A vérfürdő után. A pápai tévedhetetlenség és a Marx-hoz fűződő viszony.
  10. A 20. század. Nemzetszocializmus, antiszemitizmus, áteredő bűn, eutanázia
  11. Botrányok futószalagon. Feminizmus, a nők helyzete, papsága. A cölibátus kérdése. Pedofília. 
  12. A 21. század

Az egyes fejezetekből kiderül, hogy a taglalt témák egyike sem úgy történt a valóságban, ahogy azt tudni véljük. Sőt, jobbára az ellenkezője az igaz a bevett ismereteknek. 

Tetszett, hogy Lütz az utolsó fejezetben megkísérel választ adni arra, ha a kutatások alapján ennyire egyértelmű, hogy általánosan mennyire torz és hazug a kép a Katolikus Egyházról, akkor vajon miért tartja magát mégis olyan stabilan a hazugság és a félreértés? 

Ahogyan az is, hogy nem mentegetőzésről, szerecsenmosdatásról van szó egyik fejezetben sem: a szerző teljesen simán el- és beismeri az emberi hibákat, szervezeti problémákat és meg sem próbálja tökéletesnek és hibátlannak beállítani a legnagyobb keresztény egyházat. 

lutz_a_botranyok_botranya_01b.jpg

A KERESZTÉNYSÉG AZ EURÓPAI KULTÚRA ALAPJA

Amikor 2005-ben aláírták az Európai Unió Alkotmányát, megdöbbentő volt, hogy abban Istenről ár egy szó sem esik. Azért volt megdöbbentő, mert ezzel a szimbolikus hallgatással Európa vezető testülete maga vágta el a gyökereihez vezető utat. 

Nem a köldöknéző múltba révülésre gondolok. Lütz könyvéből kiderül, hogy a legtöbb esetben a kereszténység, történetesen a katolikus egyház rendre előrébb járt társadalmi, jogi kérdésekben mint az őt körülvevő társadalom. Az előrébb járás pedig a Bibliának volt köszönhető.

Mert például az egyéni emberi jogok történetének az áttekintéséből lehetetlen, de mindenképpen hazug kihagyni, hogy a kereszténység kezdettől azt tanította, hogy Isten szeretetében minden ember egyenlő, mert Krisztus mindenkit megváltott, fajra, bőrre, vallásra és mindenre való tekintet nélkül. 

De a kiegyensúlyozott feminizmus sem viszonyul másképpen a nők családi és társadalmi helyzetéhez mint ahogyan Jézus Krisztus vagy Pál apostol viszonyult. (Amikor első alkalommal szembesültem Pál szexualitásra vonatkozó, teljesen modern, kiegyensúlyozott, józan tanácsát a korinthosziaknak írt első levél hetedik fejezetében, teljesen elképedtem. Attól képedtem el, hogy mennyire modern szemléletet tükröz, amit ott leír. Mert vulgárisan leegyszerűsítve azt mondja, a férj és a feleség rendszeresen éljen nemi életet, szolgálják ki egymás vágyait, és kizárólag közös elhatározásból szüntessék be a nemi életet, de a közös elhatározás is csak a böjt időszakára vonatkozhat. 

S ez csak két példa. De ezeken keresztül is helyreállt bennem, hogy amikor Európa keresztény alapjairól hallok, akkor nem csupán arról van szó, hogy a kereszténység történetének jó része Európában zajlott, hanem elsősorban arról, hogy a kereszténységből nőtt ki gyakorlatilag az összes európai érték. Amely értékek máshol nem nőttek értékké. A vallást, a hitet elvetni, ha másért nem, éppen ezért botorság. Körül is nézhetünk, hogy lássuk, eddig mire jutottunk vele...

lutz_a_botranyok_botranya_02.jpg

Vigilia, Budapest, 2019, 300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639920699 · Fordította: Görföl Tibor

9/10

2024 januárjának az első napjai. Úgy rohan ez a szabi, hogy az förtelmes. Körül sem néztünk, és már tizenkét nap el is ment belőle. Persze voltak üres napok is. Tegnap át akartunk menni egy barátos családhoz, akiket évek óta nem láttunk. Malacsült készült náluk, minden gasztronómiát illető tiltakozásunk ellenére. Délutánra voltunk hivatalosak. Délelőtt Szerelmetesfeleségtársam azért dolgozott egy kicsit. Én ücsörögtem itt, a bevett helyemen, a kanapén és írogattam. Amíg egy kiadós hányinger fel nem állított. Négy, vastag sugarú adagban jött ki belőlem, ami bennem volt. Megkönnyebbültem. És elgyöngültem. És nem is nagyon csináltam egész nap mást, mint ücsörögtem, írtam,olvastam. A malacsült természetesen nélkülünk fogyott el. Illetve fogy el ma: a háziasszonyunk a mai vendégeiknek tálalja fel. Ő sem merte bevállalni, hogy valami feneséget vigyek át, vagy vigyen át SzFT. Mert egy mono-látogatás verziója is felmerült. 

*

Van egy visszatérő témájú álmom. Maga az álom mindig más, de van két állandó eleme. Mindig SzFT nélkül vagyok valahol, és mindig hozzá, érte indulok valahová. És röviddel azután, hogy elindulok hozzá/érte valahogy megváltozik, idegenné, képlékennyé válik a tér, elhomályosul, beszűkül a látásom, nem tudom már, hol vagyok, merre kellene mennem, menekülnöm, hogy vele lehessek. S ez megy különféle változatokban. S piszok nyomasztó minden egyes alkalommal. 

süti beállítások módosítása