Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA


Philip K. Dick: Emlékmás

Válogatott történetek

2019. március 03. - Mohácsi Zoltán

Philip K. Dick-re (PKD) természetesen a Szárnyas fejvadász miatt lettem kíváncsi. Mármint a film első része után, amikor is évekkel a többszöri megnézése után megtudtam, hogy adaptáció, és van irodalmi eredetije. Az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányok-kal. Mivel az angol tudásom…

Tovább

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek

Életem egyik legszégyenletesebb eseménye úgy történt, hogy még biztosan alsósok voltunk, mert a Selyemgombolyító mögötti, Miklós téri játszóra vittek ki bennünet napejban (őskövület kifejezés a napközire). Ötödiktől, amikor felsősök lettünk, már megnyílt a Harrer-suli, és nem jártunk erre a…

Tovább

Frank Herbert: A Dűne 2. – A Dűne messiása

Már írtam: A Dűné-vel ambivalens a kapcsolatom. Az első részbe tengernyiszer belekezdtem, majd az azóta sajnos megszűnt Garmadában 2015-ben aprópénzét erőszakolta rám magát a Szukits-féle, féltéglányi én első rész, hagytam magamat, mondván: majd jól elrukkolázom, de aztán addig-addig, hogy…

Tovább

Philip K. Dick: Figyel az ég

Tizenhét évig egy kis protestáns keresztény közösség tagja, helyi szinten vezetője voltam. Aktívan éltem meg a közösségi életet, Biblia-köröket tartottam, kéthavi folyóiratot szerkesztettem, és rész vettem egy helyi gyülekezet életében, ahol presbiterré is szenteltek.  A kétezres évek végén, egy…

Tovább

Philip K. Dick: Elektronikus álmok

Amikor először láttam, hű, de régen a Szárnyas fejvadász-t a moziban, emlékszem, Prof barátommal néztük meg, egyfelől se Ridley Scott, se Phlip K. Dick neve nem mondott semmit. Harrison Ford, aki Han Solo volt, no, ő igen. Érdekes, de emlékszem arra is, hogy nem ütött nagyot a film, és valószínűleg…

Tovább

Luigi Menghini: Láncreakció - A ​felhőbirodalom

Gelbelex 1–2.

A Láncreakció kamaszkorom egyik kedvenc könyve volt. Többször olvastam. Viszont abba a különös helyzetbe kerültem, hogy magán a blikken kívül, hogy csuda jó volt, semmire, de semmire nem emlékszem belőle. Olyannyira nem, hogy amikor a múlt héten olvasott Ogg második bolygója című Lengyel Péter művet…

Tovább

Lengyel Péter: Ogg második bolygója

Kozmosz Fantasztikus Könyvek

Lengyel Péter egy magyarított név, a szerzőt eredetileg Merényi Péternek* hívták. Írt sok mindent, még Kossuth-díjat is kapott, a többi sok más díj mellett, és írt ugye, egy azaz egy darab sci-fi regényt. Ezt, amiről beszélgetünk. Meg két sci-fi novellát, aztán ezzel az oldalággal nem is…

Tovább

Clark Darlton: A titokzatos bolygó (Delfin Könyvek)

A titokzatos bolygó 1964-ben jelent meg a Delfin Könyvek sorozatban. A Delfin Könyvek ifjúsági sorozat volt, amely az idő előrehaladtával szép lassan inkább gyerekkönyv-sorozattá változott. De a sorozat indulásakor még egészen komoly könyvek jelentek meg a sorozatban. No, jó, a komoly szón lehet…

Tovább

Ganszovszkij: Három nap egy esztendő

Hiánypótlás 2. A „Hiánypótlás”-sorozat a blogomon azoknak a könyveknek az értékeléseit sorolja, amelyeket réges-régen olvastam, meghatározó olvasmányélménnyé lettek, de túl széles út és illetlenség lenne harminc-negyvenéves emlékek alapján értékelést írni róluk, ezért a sorozat elemei újraolvasások…

Tovább

Vagyim Sefner: A szerény zseni

Hiánypótlás 1. Ez az első olyan értékelés, amit aminek alanyát kimondottan azért olvastam el, mert könyv a meghatározó olvasmányélmények közé tartozik, de nem akartam róla harminc-negyvenéves emlékek alapján értékelést írni.Ez a kötet ott volt Pipi becenevű barátom polcán is. MIndkettőnknek egyik…

Tovább

Fredric Brown: Marslakók, mars haza

A dolog ott kezdődik, hogy mind a könyv címe, mind a borítója valami veszélyesen gagyi. Az utóbbi akkor is az, ha maguk a rajzok (mert hogy illusztrált könyvről van szó) viszont nagyon jók! Gyorsan jegyezzük meg Zelenyiánszky Zoltán nevét! A borító hozni akarja az ötvenes-hatvanas évek amerikai…

Tovább

Isaac Asimov: A Hajnal bolygó robotjai

Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum; Robotregények 3.

A harmadik robot-krimi. Baley jön, lát, fóbiázik, gondolkodik, beszélget, beszélget, beszélget, beszélget, majd kicsit szerelmeskedik, de mindvégig nagyon gondolkodik, és a végén mégsem buktatja le a tettest, csak beszélget vele, miközben a gonosz, na jó, a téves galaxis-politikai indíttatású…

Tovább

Isaac Asimov: A mezítelen nap

Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum; Robotregények 2.

Az a helyzet, hogy kegyetlen vagyok és vérszomjas: ha egy könyv nem tetszik, teljesen simán félbehagyom, de ha valamiért mégis eljutok a végéig, és mégsem tetszik, ugyanilyen természetesen pontozom le, akár a pincéig. (Empatikus nem vagyok, rendre értetlenül állok az olyan értékelések előtt, amelyek…

Tovább

Isaac Asimov: Gyilkosság az űrvárosban

Alapítvány-Birodalom-Robot univerzum; Robotregények 1.

Az alapmetódus szinte már szokásos: az egyik óbudai könyvmegállóban találtam rá a könyvre. Eleddig elriasztott a hihetetlenül gagyi címe, de most ellenálltam, jött velem. Amikor olvasni kezdtem, volt valami deja vu-érzésem, de még nem kapcsoltam. Csak a nyominger neve, Baley volt marha ismerős.…

Tovább

Vladimír Páral: Kísértések Á-tól cettig

Vannak sci-fik, amik úgy sci-fik, hogy ha annak akarjuk kezelni őket, akkor emlékeztetni kell rá magunkat, hogy sci-fit olvasunk. Ilyen Vercors pompás regénye az ember szó meghatározásáról (Tropi komédia), vagy Merle disztópiája, a Malevil, de ilyen tulajdonképpen a szintén Merle tolla alól…

Tovább
süti beállítások módosítása