Hiánypótlás 2.
A „Hiánypótlás”-sorozat a blogomon azoknak a könyveknek az értékeléseit sorolja, amelyeket réges-régen olvastam, meghatározó olvasmányélménnyé lettek, de túl széles út és illetlenség lenne harminc-negyvenéves emlékek alapján értékelést írni róluk, ezért a sorozat elemei újraolvasások következményei.
Ganszovszkij-ról mintegy semmi sincsen a Gugli-találatok között. Annyit tudunk meg róla, hogy szovjet-ukrán szerző, és a jelen könyvén kívül magyarul mindössze néhány novellája jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat Ötvenedik című antológiájában, illetve a Galaktika folyóirat négy számában. Fotót is mindössze egyetlen egyet leltem róla.
Mondjuk tény, hogy amióta elolvastam ezt a könyvét (ami azonnal az egyik kedvencemmé lett, s ez történt úgy kábé tizennégy-tizenhárom éves koromban), azóta sem, nem és nem tudtam megjegyezni a szerző nevét. Most is minduntalan rá-rápillantok a könyv borítójára, ha le kell írnom. Viszont valahogy soha nem is hiányzott ez a tudás. Akkor sem, ha más könyvek információi, ha nem akartam is beragadtak az agyamba.
Ganszovszkij stílusában is szovjet. Majdnem oroszt mondtam, de ugye a kettő nagyon nem ugyanaz. Pedig jobban szájra állna. Mert a könyv hangnemében ott vanak azok az elemek, amelyek valamilyen különös módon Gogoltól Dosztojevszkijen át Bulgakovig, Szrugackijéktól Bulicsovig, Lukjanyenkón át Pelevinig eltéveszthetetlenül sajátossá teszik az író nációjának, de legalábbis földrajzi hovahelyezésének nagyságrendileg pontos belövését. Közvetlenség, tajgaszéles, de nem patetikus érzések, a főhős nem hős, csak egy nagyon szerethető főszereplő, kell egy lumpen elem, minden dolgok ellensúlyozására, és a nem mindennapi, csodás, fantasztikus dolgok úgy esnek meg, mintha a világ legtermészetesebb dolgai lennének. S jobbára úgy fantasztikus, hogy az idegenek ha egyáltalán, akkor is alig vannak jelen. Ugye hogy máris szeretjük? És nagyon nem csak ezért.
Itt van tehát ez az öszvér formában (ha száznyolcvan fokot fordítunk a könyvön, lám, ott van a vele érthetetlen okokból társított másik regény, Gromova Fénykörben című műve, ami számomra mindig az érdektelenségbe fulladt) megjelent, alig százoldalas kisregény, amely voltaképpen még csak nem is egy hihetetlenül átgondolt cselekményű. tömör, súlyos mondanivalójú, sci-fi témájú történet, hanem volta- és tulajdonképpen egy gondolatkísérlet arról, hogy mi lenne, ha hirtelen a háromszázszorosára gyorsulna fel az életünk? Nem abban az értelemben, ahogyan már ma is túl gyors minden, a rendelkezésünkre álló időbe próbálunk sokkal több mindent beleszuszakolni, kapkodunk, rohanunk, képtelenek vagyunk lassítani, megállni, hanem úgy, hogy ami nekünk egy-két perc, az a környezetünknek öt óra. Egy pohár csapvíz kiengedése például tíz perc. A tárgyak a mozgás sebessége végett szétmállanak a főszereplő kezében, a pizsamáját nem tudja lecserélni, amiben ébredt, mert cafrangokba szakad rajta, ahogy hozzáér. A sebessége miatt természetesen a többi ember nem látja, nem hallja őt, csak ha hosszú-hosszú negyedórákra mozdulatlanságba dermed. S a főszereplő rájön, hogy a magány az emberi viszontreakciók hiánya.
Ganszovszkij nem terheli annak okaival olvasóit, hogyan, miért történt mindez a főszereplővel, ahogyan annak taglalásával sem fáraszt, hogy [[SPOILER: majdnem az utolsó pillanatban miképpen és mi okból ér véget a megpróbáltatása]], de tegyük a kezünket a szívünkre, ha jól belegondolunk, hiányzik egy fikarcnyit is mindez? Bizony, nem. Olvasunk egy érdekfeszítő történetet, csudálkozunk, izgulunk, meglepődünk, miénk az erkölcsi fölény, hogy igen, ahogyan a főszereplő, úgy minden bizonnyal mi sem élnénk vissza a kiváltságos helyzetünkkel, hogy bármit el tudunk venni, anélkül, hogy megakadályozhatnának bennünket. Akár a pénztáros keze alól is kényelmesen kipakolhatjuk a kasszát, az semmit nem képes tenni ellenünk. De voltaképpen miért is tennénk ilyet? 
Ez a szovjet sci-fi roppant szórakoztató. Ganszovszkij még azért sem különösebben törte magát, hogy valami árnyalatnyi szocialista erkölcsöt belecsempésszen az események gyors folyásába. Egyszerűen, lebilincselőn csak elmesél egy sztorit. Ami a maga egyszerűségében lefegyverező. Ezért lett kedvenc akkor, amikr olvastam, ezért az most is, és valószínűleg ezért marad az mindig.
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1973, Fordította: Székely Sándor
5/5
(2018)
