Hiánypótlás 1.

Ez az első olyan értékelés, amit aminek alanyát kimondottan azért olvastam el, mert könyv a meghatározó olvasmányélmények közé tartozik, de nem akartam róla harminc-negyvenéves emlékek alapján értékelést írni.

Ez a kötet ott volt Pipi becenevű barátom polcán is. MIndkettőnknek egyik kamaszkori olvasmányélménye volt. Mindig a kedvenceink közé soroltuk. Pipi fogalmam sincsen, miért. A nagyobb baj, hogy amikor belegondoltam, a magam oldaláról sem tudtam. Jóformám semmire sem elékeztem a könyvből. A kedvenc-mivolt ezért nem volt több, mint nosztalgia, mint egy feeling. 

Vagyim Sefner orosz író. Szovjet-orosz. Mindkettő nagyon fontos. Mert mindkettő hordoz magában valami sajátos ízt, eredeti, mégis jellemző stílust. Ráadásul Sefner azt mondja, alig nehezen elhihető történeteket, meséket ír. A mese, meseterápiás tanfolyamot végzett szerelmetesfeleségtársam szerint, felnőtteknek szóló terápiás történet, amelyben minden szereplő a hallgató, s minden vele történik, hogy felismerhesse önnön helyzetét, és meglelhesse önmagát és élete kulcshelyzetének a problémáit. Safner ráadásul sci-fi meséket ír. Vagyis amit olvasunk az kelet-európai sci-fi mese. Láttunk, olvastunk már ilyet, itt van azonnal a legalapvetőbb mű ebben a műfajban, Stanislaw Lem Kiberiáda című zseniális ciklusa. De bár ugyanez, mégis gyökeresen más. Egyfelől mert Lem hősei robotok. Másfelől mert az ő történetei egyértelműen groteszk fricskák. Vaskos túlzással, mintha Méhes György Szikra Ferkó-ját vetném össze Czakó Gábor hetvenvalahány meséjével. Nem jobb vagy rosszabb egyik vagy a másik, hanem egyértelműen más, ezért másképpen is kell olvasni. 

Sefnernek vannak természetes irodalmi rokonai: eszembe jut róla Bulgakov, a Kutyaszív-vel, Beljajev a kétéltű meg a repülő emberrel, de kézenfekvő rokonság még a Sztrugackij-tesók munkássága is. A hasonlóság abban is tettenérhető, hogy bár a rendre szrepelnek a történetekben értelmes, idegen létformák, a lényük nem kap központi szerepet, legalábbis a hangsúly nem az idegenségükön van, semmi súlya nincsen a harmadik típusú találkozásnak. Az idegenek jelenlétének csak egy célja van: rámutat az emberi mivolt fontosságára, mibenlétére. 

Sefner történetei a szocialista miliőben zajlanak. A főhősök kisemberek, nincs társadalmi súlyuk, nem központi figurák, illetve nem önmagukban hordják fontosságukat. Jobbára intelligens békatábori lúzerek. (Bár a Torente-filmek megnézése után megállapítottuk szerelmetesfeleségtársammal, hogy nincs kivétel, mindenki lúzer, csak mindenki máshogyan, másmiben.) Intelligensek, de nem a néha kivételes intelligenciájuk által érvényesülnek, hanem sokkal inkább, fura ehhez a mese-sci-fihez, de érzelmi intelligenciájuk alapján. Jobbára azáltal, ami miatt a mindennapi életben lúzerré válnak.  

A kötet három elbeszélés és egy kisregény gyűjteménye. Ha kategorizálni akarok, akkor mindegyik mese sci-fi. Leginkább a kisregény, Az ember, aki maga az öt NEM, avagy egy jámbor férfiú vallomásai. Már a cím mesés, ugye? Mintha egyértelmű lenne, mi az az öt nem, ami azonnal semmivé degradálja a főszereplőt (mert hősről erős túzás lenne beszélni). Az öt nem, amivel az atyja bélyegzi meg, s ezzel mintegy gyökerénél megfojtja a gyermeke intellektuális, érelmi fejlődését: nem értelmes, nem szép, nem szerencsés, nem ügyes, nem kiváló. Sztyefan abban a tudatban bolyongja végig az életét, hogy semmire sem méltó, mert ő az öt nem. A bolyongásainak a fő állomásai jobbára találkozások feltalálókkal, és a találmányaik saját bőrén való kipróbálása. Van itt ruhaként funkcionáló, gyorsan növő zöld szőrbunda, van ital, amit lenyelve bárhonnan leugorhat, semmi baja nem lesz, van egy varáspaláck, amit csak meg kell tölteni vízzel, és a legfinomabb borok teremnek benne a semmiből, van egy krém, amitől az ember magától kezd zengeni, és olyan zenét zeng, amilyen a lelke*. S persze van jótetthelyébejótvárj, mert az iskolában ő az, aki odaáll egy furcsa osztálytársuk, Marsi Jancsi mellé. Aki cserébe teljesíti egy kívánságát, ha majd egyszer Sztyefán bajba kerül. S mert persze kiállja a próbákat, antihősünk egyfelől elnyeri a maga királynéjának a kezét, másfelől befejeződik a bolyongása. A történetet groteszksége több ponton tetten érhető. Egyfelől amíg az önmagukban akár hasznosnak is tekinthető, bár voltaképpen fura találmányok rendre megbuknak az élet vizsgáján, feltalálóik semmit el nem érnek elméjük szüleményeivel, addig Sztyefán pédaképként állított, a szüleit jódarabig gátlástalanul pumpoló, önmelldöngető testvérbátyja meredek ívben halad felfelé a szamárlétrán. (Becsületére legyen mondva, ha önmelldögetve is, de amint teheti, ő támogatja az öreg szüléket.) Tipikus coclista káder, coclista környezetben, coclista értékkkel, mulatságos lózungokkal.
A történet vége fricska: Sztyefán lenyugodva, a holdas, csillagos estéken nosztalgiát érez a bolyongós élete után. 

A címadó novella, A szerény zseni középpontja egy feltaláló. Itt ő a főhős. Vagy a pechhős. A találmányait senki nem becsüli, lenézik és értetlenül állnak vele szemben, sehová nem jut az életben. Amíg aztán szembe nem jön vele az élet, és ő fittyet hányva minden másra feltalálja, hogyan legyen boldog. 

A gömbölyű titok a legsci-fibb novella. Egy titokzatos, elpusztíthatatlan, levakarhatatlan gömb kiválaszt magának valakit, és tűzön-vizen kitart mellette, védelmezi, eltartja, az őrületbe kergeti kiszemeltjét. Sefner ebben az írásában ugyancsak ide-oda billeg a szocialista tanmese és az irodalom között, de böcsületére legyen mondva, marad az irodalom oldalán, és a fogunkat sem szívjuk egy pillanatra sem. 

Az elkésett lövész avagy egy tahó szárnyai a legegyértelműbb novella. Az elkésettségről szól. Nem a meg nem értettségről, hanem arról, hogy van teljesítmény, ami teljesítmény, csak rosszkor, rossz helyen, rossz időben. De mese ez is, mert az idő a novella szintén antihősét, a szerelme végett a világ végén maradt zseniális postatisztviselő-feltalálót igazolja az élet, találmánya más térben, időben és helyen a legmegbecsültebb értékké válik. De ő marad a világvégén postás. A találmánya körül hercehurca a szocialista hivatalnokok, a bürokratikus rendszer, módszerek nyílt gúnyolása. A gúnyt talán a dolgozó ember, a feltaláló kiállása tompítja, miközben cseppet sem lesz didaktuksan hányingerkeltő a kiállása. Talán mert a kiállás közben is kívülálló marad. 

*

Sefner roppant élvezetesen ír. Mesél. Gördülékeny, egy pillanatig sem unalmas. Szovjet szocialista író, és ebben benne van minden, ami bármelyik kijelentésből pozitív tartalom lehet. Kalandos, groteszk, gúnyos. És mesés. 
Már értem, miért került az alapművek közé már kamaszkorom idusán. 
Sajnos önálló sci-fi kötete több nem jelent meg, de a Wikipédia szerint itt még olvasható: 

• A négylábú tyúk. Mai szovjet szatírák (A négylábú tyúk, ford. Radnóczi Éva); vál., utószó Bratka László; Szépirodalmi, Bp., 1984 (Olcsó Könyvtár)
• Ház kísértettel (Elkésett mesterlövész avagy egy vidéki feltaláló szárnyai, ford. Földeák Iván); World SF Magyar Tagozata, Bp., 1988 (Science fiction történetek)

Nem sci-fi kategóriában is alkotott, magyarra fordítva: 

• A bánat nővére; ford. Pór György; Bp., Magvető, 1973
• Égtájak 1987 (A gyűjtő halála, ford. Enyedy György); Európa, Bp., 1987 (Öt világrész elbeszélései)
• A gránát szíve. Antifasiszta lírai antológia (A tükör, ford. Tandori Dezső); Európa, Bp., 1982 (A győzelem könyvtára)

* Igen, Sefner olvashatta Babits örökbecsűjét: 

„Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”

BEJELENTÉS

Pjotr Prohorovies polgártársnak 
Marija Vlagyimirovna polgártársnőnek

Alulirott ezennel bejelentem és megerősitem tiszteletemet tisztelt szüleim felé, s tudomásukra hozom azon közlésemet, miszerint szerencsésen szándékomban áll energetikus fölaboránsként elhelyezkedni a Fiziológiai és Filológiai Tudományos Intézetben, ahol is szándékomban áll meredeken emelkedni a tudományos ranglétrán, s ahol közreműködésemmel tetemesen haladni és fejlődni fog a tudományos munka. 
Bejelentésem második felében szeretnem kijelenteni, hogyaz urbanizáció és polimerizáció körülménvei között a hibridizáció és szinkronizáció megköveteli amoralizációt és a meliorizációt, mivel kapcsolatban kérek sürgősen reagálni 50 (ötven) rubel elküldésével a 86, sz, postahivatalba, poste restante.

Az önök tehetsèges fia 
Viktor

(35. o.)

 

Nem sokkal ezután atyám közölte, hogy Perspektíva Sztyepanovna egy jól fejlett ikerpárral, egy fiúval és egy lánnyal ajándékozta meg tehetséges bátyámat. Viktor személyesen jegyeztette be öket az anyakönyvi hivatalban, tudományosan megalapozva nevüket. A fiú BÜKK! lett (Bükk! Viktorovics!) a lány pedig PLATÁN! (Platán! Viktorovna!) Az elnevezéseknek az atya magas fokú öntudatáról kellett volna vallaniuk, a továbbiakban pedig a gyerekek segitségére lenni tekintélyük növelésében a hétköznapok során, valamint a tanulásban. […] A BÜKK! nem egyszerűen bükk, hanem egy jelszó rövidítése:Betont Ügyesen Keményre Keverj! A PLATÁN! pedig nem egyszerűen valami fa, amely vadon nő az erdőben, hanem szintén jelszó: Pázsitot, Lapályt Agrár Tudománnyal Állhatatosan Nevelj! Ily módon unokaöcsém és unokahúgom, BÜKK! és PLATÁN!, ha külön-külön veszem őket, az ipart és a mezőgazdaságot képviselik. Együtt pedig a város és a falu egységét jelképezik.

(90–91. o.)

 

A dolgozószobájában is változás következett be: hajdan Viktornak egyetlen képe lógott a falon, s híres tudósok és feltalálók fogták körbe, most pedig csakis Viktor ábrázatát lehetett látni mindenütt, különböző pózokban és variációkban. A többi tudóst kiiktatták. Már csupán ebből az egyetlen tényből is kitaláltam, mennyire megnőtt bátyám szerepe a tudományban.

(101. o.)