Nem is tudom…
Azt biztos, ahogy többen is megfogalmazták már: ez nem regény. Sokkal közelebb áll a lelki irodalom olyan darabjaihoz, mint Bunyan Zarándok-ja vagy Comenius A szív útvesztője. Még eszembe jutott a Livingston, a sirály is. Talán nem véletlen, hogy A viskó-t a könyvtárban nem a keresztény, hanem az ezoterikus könyvek között találtam meg.
Vágjunk egyből a közepébe! Olyan cefet némely helyen könyv stilisztikája, hogy szinte fájt olvasni: mintha nyersfordítás lenne, és még nem látta volna egyetlen nyelvi lektor sem a szöveget! Ez a kiadó mélységes szégyene.
Magával a tartalommal van is bajom, meg nincs is. Attól függ, hogyan olvasom.
A sztori nem sztori. A főhős kimegy a várósból, bevonul egy kunyhóba helyretenni a lelkét. A viskóban találkozik Istennel, akivel aktív párbeszédbe fognak. Azt semmiképpen nem mondhatni, hogy Isten valami unalmas, megszokott formában jelenne meg neki és folytatná vele a társalgást! Nem bizony!
Isten az egész könyvet végig kuncogja, neveti, röhögi, rötyögi. Engem ez nagyon zavart. Nem csupán azért, mert nehezen tudom elképzelni Istent, amikor röhög, hanem azért mert ennek nem volt semmi dramaturgiai szerepe. Csupán azért rityeg-röhög Young istene, hogy közelebb hozza őt az olvasókhoz. Még jó, hogy adott pillanatban nem sodort egy jointot a Johnny Walker mellé.A szerző azt bizonyítja a kuncogással, nevetéssel, stb, hogy Ő nem egy komor, fellegeken tanyázó, odasújtokavillámaimmal-bíró, hanem egy teljesen félreértett, félremagyarázott transzcendens figura. Háááát...
Teológiai szempontból is nagyon komoly fenntartásaim vannak a könyvvel szemben. A meghalt Missyvel való találkozás teljesen ellene mond a bibliai antropológiának, és az eseményeket a spiritizmus árújává zülleszti. Simán és töményen. A Biblia szerint ugyanis nincs a testtől függetlenül csámborgó, anyagtalan, de öntudatos lélek. Nincs.
Meglepő, szokatlan, de feltétlenül ellenszenves, bár szokatlan a három isteni személy női megformázása, és van jó néhány nagyon eltalált „aha”-érzésű mondat a könyvben. Amik miatt szerintem, minden stilisztikai, történetvezetési, szerkezeti, teológiai hibája ellenére egyszer érdemes elolvasni. Már csak azért is, mert azokhoz, akiknek nincs biblikus ismeretük, illetve akiknek téves istenképük van, mindennel együtt némileg kitisztázhatja a helyes, valódi képet a Teremtőröl. Ez is valami.
De újra megfogalmazódott bennem, ami már réges-régen: ami keresztény, az nagyon ritkán igazán művészet manapság, és ami művészet, az nagyon ritkán keresztény. A viskó-t sem tartom művészetnek, csupán egy elvetélt ezoterikus, de kereszténynek álcázott tömény didaktikának. Ha bárhol áldás van rajta, hát ámen, de szerintem az csak a véletlen esete lehet.
3/5
(2012)
