Nem vagyok túlművelve Hellerből. Csak A 22-es csapdájá -t olvastam tőle, arról pedig felemás a véleményem. Miközben azon nagyobbakat röhögtem.
De Dávid-sztorija (fizetett Heller jogdíjat Istennek a sztori elcsaklizásáért?) valóban ütős, s ahogy mondja, valóban, még sincsen könyve a Bibliában… Voltaképpen semmi eltérés nincsen a történetben a Bibliától, ezért mondjuk nem is baj ismerni az eredeti szöveget. Az eltérés a színezésekben és a motivációkban van. Nekem néha úgy tűnik, Heller pusztán leírja, megfogalmazza, plasztikussá teszi, amit a bibliai szöveg csak érzékeltet.
Heller Dávidja hihetetlenül mai figura. Vagy csak nagyon ember? (Vagy csak magamra ismertem a történetben itt-ott?) A szövegelése, a mesélése, a vulgaritása, a szexualitása, a szerelme, a gyerekei szeretete inkább teszik valamiféle józan paraszti ésszel bíró kelet-európai hősnek, mint bibliai példaszemélynek. Mert Dávid élete nem példaértékű. Heller történetéből is az jön le, hogy van szíve, de uralkodóként pragmatikus, így sokszor kőkemény döntéseket kell hoznia. S ha már belejött, akkor megteszi önnön érdekében is, kül- és belpolitikai érdekből, meg bizony a farka érdekében is. Na, jó, a szeméében is.
Dávid mesél, néha, ahogyan az öregek, ismétli magát, elmeséli az életét, elmeséli az Istennel való kapcsolattalanságát (jaj, de nagyon maiul tudja ezt tenni), elmeséli a Bethsabé iránti szerelmét (s ez is milyen szép: hiába sertepertél körülötte, bármire készen egy feszes szexszimbólum nagytini-csaj, ő még mindig a megvastagodott, megereszkedett Bethsabét kívánja egyedül!), s azt, hogy voltaképpen nem volt soha hős, csupán használta adott helyzetekben az eszét. S úgy mesél, hogy röhögni kell, hogy együttérezni kell, hogy izgulni kell, hogy empatikusnak kell lenni.
Viszont tény, ezt a könyvet csak olyan írhatta, aki maga is Dávid törzsökéből származik, különben másodpercek alatt antiszemita indexen lenne. :-)
5/5
(2013)