Amikor még az ősidőkben létezett a Sajtóklub című műsor, Bayer Zsolt miatt néztem bele. Bayer szépirodalmi művei motiváltak erre. Mellette Bencsik András, Tóth Gy. László, Molnár Tamás és Lovas István voltak a beszélgetések résztvevői. 

Mindegyiküknek meg volt a maga vonzereje, de Lovas kiemelkedett a higgadtságával és a tájékozottságával. Néhány adás után már kerestem a cikkeit.

A jelen könyvet 2000-ben adta ki a kiadó. Én a harmadik kiadást olvastam. (Az előzmény. a Jobbegyenes hat kiadást ért meg, ha jól tudom.)

A könyv: cikkgyűjtemény. Egyfelől: nincsen benne logikai szál, ami vörös fonálként összekötné az egyes cikkeket. Másfelől, dehogyis nincsen: a sajtó és a politika hihetetlen kétkulacsossága, kettős mércéje, ennek bemutatása és művelt, tájékozott, logikus cáfolata.

Szó van az azóta nagy valószínűséggel meggyilkolt Heiderpolt-ről, akit Európa és az USA egyaránt fasisztázott, miközben semmi konkrét vád nem volt ellene. Lovas párhuzamba állítja Ausztria és Izrael nemzetközileg értékelt emberjogi állapotát; az utóbbiról hiába tudja az egész világ, hogy rasszista, tömeggyilkos állam, büntetlenül teheti, amit tehet, minden ENSZ-határozat ellenére.

Szó van a vallási, nemzeti, vallási jelképeink megcsúfolásáról, miközben a megcsúfolás egyoldalú, lenéző, lesajnáló.

Szó van arról, hogy voltaképpen az elmúlt rendszer (amelynek mintegy száz millió áldozata volt világszerte) fenntartói közöttünk élnek, büntetlenül, következmények nélkül, miközben az ellenpólus-diktatúrának még a neve is szitokszó, s ha bárki bármi jót merészel mondani róla, azonnal elvágta magát, minden vonalon.

Szó van arról, hogy szenvedés csak egyfajta létezik, népirtás csak egyetlen volt, aminek máig ható következményei vannak, s ha bárki eltér a kánontól, annak jaj! (Akkor még, 2000 környékén visszautasította az AB a holokauszt-tagadásról szóló törvényt, azóta bármely momentumának nyilvános taglalása, nyilvános megvizsgálása bűntett lett, ha eltér a kánontól.) Szó van erről is, hogy repedezik a köré épült ipar, s éppen sorstársak (pl. Finkelstein) repesztik leginkább.

Szó van az álszent demokráciákról, különösen a világ legdemokratikusabb államáról, aki kiirtott egy fajt, hogy helyet csináljon egy másiknak, akit egy földrésszel odábbról hurcolt be rabszolgának, és a mai napig testvéri kapcsolatot tart fent olyan államokkal, amelyek az emberi jogokat, a demokráciát hírből sem ismerik (Szaúd-Arábia, Izrael), de ha gazdasági érdeke kívánja azonnal fegyveresen lecsap a „demokrácia ellenségeire”.

Szó van a magyar közélet tematizálásáról is, a magyar irodalmi életről, arról, hogy egy Magyarország a többiek mellett egy magát nyíltan nem magyarnak valló és a magyarokat gyűlölő írót küldött ki a frankfurti könyvvásárra, s hogy a kiküldött írók kivétel nélkül egy szellemi akolból származtak.

Szó van arról, hogy a jobboldali kormány tehet bármit, antiszemita és rasszista, még akkor is, ha a Dohány utcai zsinagóga felújítására 350 millió forintot adott a hitközségnek, meg ingyen telket a hitsorsosok iskolájának az egyik legdrágább budai negyedben.

S szó van sok minden másról.

Lovas stílusában az a legzseniálisabb, hogy az érveket visszafordítja a feladókra (legpoénosabb, amikor Popper Péter a szerző szemére veti, hogy határozza már meg, hogyan is néz ki egy zsidó; Lovas fogja magát, és elmondja, hogy ezen még nem gondolkodott, de hiteles forrásból merít: és becitál egy képet, ami egy zsidó kongresszus programfüzetén szerepelt; a kép nagyjából Popper Pétert ábrázolja), nem trágár, csak adott esetben azok trágárságát használja fel, idézetként, akikről ír. No meg az a zseniális benne, hogy nem lehet bevinni az erdőbe, mert tájékozott és művelt ember.

Utálják is sokan.

Jó ez a könyv, még majd' tizenöt év távlatából is. Vélem, a politikai, szellemi ellenfeleknek fájdalmas. Mondjuk, rájuk fér.

A baj csak az, hogy hiába! Hiába telt el tizenöt év, hiába az igazságra, a kétkulacsosságra, a kettős mércére való rámutatás, hiába a hazugságok leleplezése, hiába a csúsztatásokra, ferdítésekre való figyelemfelhívás, a kutya ugat, a karaván halad, a pénz beszél, a világ omlik.

Kedves István, a magam részéről köszönöm a könyvét! Nagyon!

5/5

(2014)