Persze, hogy megint könyvtár, és megint a véletlen (amiben, mint azt tudjuk nagyon jól, nem hiszek). Ezúttal két nem szuperhősös, ráadásul magyar kötetet gyűjtöttem be. A másik Korcsmáros Pál életmű-sorozatának az első része. Ebbe csak belelapoztam és azonnal jött is velem. Győzködnöm sem kellett.
Pedig fogalmam sem volt, mi ez a kötet. Valamiért a „tere” szót észre sem vettem, csak a „hősökre” összpontosítottam. Tudod, a gorilla-effektus.
Így a cím már azt mondja, nagyjából, amiről a könyv szól: best of magyar történelem.
De a két Hősök tere, a valós szoborcsoport és ez a képregény-kötet nem fedi teljesen egymást. Mármint a felsorakoztatott hősökben.
HŐSÖK TEREI
Egyébként a budapesti szoborcsoport hősei változtak az évek során. Az eredeti kórusban, amelynek felállításáról 1895-ben született meg a döntés, és 1911-re készült el az egész kompozíció, benne volt néhány Habsburg uralkodó, I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót és Ferenc József szobra is. Ezeket a szobrokat a Rákosi-korszakban cseréltek le: I. Ferdinándot Bocskai István, III. Károlyt Bethlen Gábor, Mária Teréziát Thököly Imre, II. Lipótot II. Rákóczi Ferenc, Ferenc Józsefet Kossuth Lajos váltotta a talapzaton.
Na most, a könyv hősei, mondom, nem felelnek meg a tér bármikori hőseinek. De kétségtelen, hogy a tér mai állapotában van a térrel a legnagyobb átfedésben. Ahogyan az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a tér alakjai között vannak szimbolikus alakok (Munka és Jólét, a Háború, a Béke, a Tudás és a Dicsőség szobra) és egy szoborcsoport is a hét vezérről/rel.
A könyv kétszáznegyven oldalas. Nem egy történetet tartalmaz. Ez a fentiekből egyértelműen kiderül. S mivel a könyv kétszáznegyven oldal, s ennyi oldalon osztozik tehát tizennégy magyar hős így-úgy megfogott története, könnyen kiszámítható, hogy egyre maximum tizenhét oldal juthat.
De ennyi sem jut ám, mert minden képregény előtt van két és fél oldal szöveges, képes történelmi összefoglalás Katona Csaba billentyűzetéből, arról, hogy amiről szó lesz, annak mi a történelmi háttere. Ez egyébként nagyon jó ötlet. Hamarosan mondom, miért.
Seninimo – Levi: Imre herceg )KIrlyok és keresztek)
Van még minden történet előtt harmad oldal, ami a képregények alkotóit mutatja be. Szóval minden egyes képes-séget megelőz három oldal. Ami a tizennégy történetre vetítve negyvenkét oldal.
Így egy-egy képregény maximum tizennégy oldalt tesz ki. De annyit sem, mert ugye szennycímlap, címlap, kolofon, miegymás: az is hat oldal.
Sejthető tehát, hogy nem képes elmerülni egyik történet sem a saját témájában, a főszereplőnek választott történelmi személy tetteiben, emberi mivoltában, a történtekben. Ha nem így lenne, a kötet kezelhetetlen méretűvé vált volna. Vagy több kötetessé. (Az előszóban a két szerkesztő többek között azt is elmondja, hogy a maguk részéről nagyon nem zárkóznak el a folytatástól.) De mert nem így dolgoztak a szerkesztők és az alkotók, a Hősök tere egykötetes (eddig). S ennek megfelelően: felületes, szemelvényszerű.
Kérdés, hogy ezzel veszítünk vagy nyerünk? Fontos a kérdés!
Sinonimo – Pásztor Tibor: Farkasnak foga közt (IV. Béla)
TÖRTÉNELEMI ÉS KULTÚRÁLIS ISMERETTERJESZTÉS
Majdnem egyértelműen megválaszolható a fenti kérdés.
A vállalkozás ötlete és kivitelezése mindenképpen üdvözölendő.
Egyfelől, mert a magyar történelem nagy alakjairól szól. S teszi ezt roppant impozáns és korszerű módon.
Másfelől, mert a könyv kivitelezése gyönyörű, kemény fedlapos, minőségi papíron, szép tördeléssel, minőségi nyomattal, technikailag minden szempontból kifogásolhatatlanul.
Örvendetes az is, hogy több magyar képregény-grafikust is megismerhet belőle, aki nem rendelkezik a kulturális szegmens fanjainak a tájékozottságával. Külön öröm az is, hogy nem csupán a rajzok alapján zajlik az ismerkedés: a történetek előtt röviden bemutatja a kötet az alkotók előéletét is. Szembesülhetünk azzal, hogy a Hősök tere nem egy alkotója már nemzetközi ismertséggel rendelkezett, esetleg több kötete is megjelent, mire ebbe a válogatásba bekerült.
Bíró Szabolcs – Várai Artúr: I. Károly (Károly Róbert)
Vagyis a vállalkozás történelmi ismeretterjesztésre és a kortárs kultúra egy szeletének a népszerűsítésére, bemutatására is alkalmas.
Idáig egyértelmű, hogy nyertünk a megjelenésével.
A VESZTESÉGEKRŐL
Mert ilyenünk is van.
Az egyes szerzők rendelkezésére álló oldalak száma némi óvatosságra késztet. Mi fér bele, mennyi cselekmény, mennyi képi, történelmi, dramaturgiai információ átlag tizenhét oldalba? Az a tény, amit nem hallgat el a könyv sem, hogy bizony egyes történeteknél csak részleteit, szemelvényét látjuk egész alkotásnak, árulkodó.
Ez első alkalommal a Könyves Kálmánról szóló résznél tűnt fel. Amit Zórád Ernő rajzolt. S amit történetesen előzőleg is ismertem már. Ezért vált hamar világossá, hogy jelenleg egy erősen csonkított verziót nézegetek. Az eredeti képregénynek mintegy a harmadát tartalmazza a Hősök tere.
Ilyen a kötet Végvári hősök című darabjai is. Ami egyébként az Egri csillagok képregényesítésének a szabott változata. A zanza zanzája. Ami egyébként magától értetődőn Korcsmáros Pált dicséri.
Aztán kiderül, hogy nem csupán ez a két alkotás szenvedett aktuális helyre-szabást.
Végső soron olyasféle lett ez a kötet, amilyen az Aranybulla című fél-dokumentumfilm, fél-játékfilm sorozat. (Aminek egyik alkotója alkotója ennek a összeállításnak is.) Nekem egyébként semmi bajom az Aranybullával. Mert ez is félig történelemkönyv, félig egyfajta képregény-szerű film. A Hősök tere csak annyival fejelte meg az Aranybullát, hogy a játékfilm-betétek ott egytől-egyig frissen leforgatott jelenetek voltak. Míg emitt, ugye van bőven hozott anyag is.
Bán Mór – Levi: Fehér sziklák (Hunyadi János)
Ám lényeges különbség, hogy az Aranybulla egy sorozat egy témáról. Vagyis egy adott korszakról történelmi helyzetről, királyról részletes képet ad. Míg emitt adott a felületesség, a permanens kiragadottság. Mármint egy-egy történelmi személy életéből való kiragadottságé. S nagyjából egyik történelmi alak esetében sem érthető, miért pont azt a részt ragadták ki, amit kiragadtak? S mert kiragadásról van szó: se eleje, se vége a történeteknek.
Teljesnek a magam részéről egyik darabot sem éreztem. Egyszerűen nem volt időm beleélni magamat egyik történetbe sem. Ezért ebből a szempontból egyenértékű az összes képes történelemrészlet.
Arról nem beszélve, hogy voltak olyanok, amiknek a rajzaival is nagyon komoly fenntartásaim vannak, lettek. Esetlegesség, suta mozdulatok, kompozíciónélküliség mind a képkockák, mind az oldal egészét illetőn. Mintha a Klasszikusok képregényben című sorozatot nézegetném. Nem rosszak ezek a darabok sem. Csak semmilyenek.
De ezeket most csak azért sem nevezem meg.
TAPSOT KAPNAK A KÖVETKEZŐK...
Viszont kiemelném azokat, amelyekre elismerőn bólogattam. Az elismerés szól az egyes rajzkockáknak, szól az oldalak szerkezetének is. Ezek igazán képregények, igazán tetszettek. Van bennük invenció, eredetiség, csábítanak az újranézegetésre. (Ha már a csonka történetek miatt nem is annyira...)
Ebbe a listába a két említett klasszikust nem veszem bele. Ők alanyi jogon, az egyértelműség jogán szereplői. Ahogyan nem számítom most ide Fazekas Attila illusztrációit sem Arany Rege a csodaszarvasról című verséhez. Azért sem, mert mára Fazekas is vitathatatlan klasszikusa a magyar képregénynek. Meg azért sem, mert ez nem is képregény, hanem versillusztráció.
Szóval itt a tapost kapottak listája. A sorrendiség nem minőségi, hanem a könyvbeli megjelenést követi.
- Levi: Imre herceg
- Pásztor Tibor & Várai Artúr: IV. Béla
- Várai Artúr: I. Károly
- Levi: Hunyadi János
- Cserkúti Dávid: I. Mátyás
- Futaki Attila: Kossuth Lajos
Egyértelműen az utolsó kettő lett a kedvencem.
Benkő László – Csekúrti Dávid: A név árnyékában (Hunyadi Mátyás)
Somogyi Görgy – Kun Béres Anikó – Futaki Attia: A magyar forgószél (Kossiuth Lajos)
Libub Group, Budapest, 2023, 240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158152792
7/10
2023 november, eleje, fizetés nap, szombat reggel, délelőtt. Mire feltettem az ebédet (rabló hús tepsiben, borókabogyóval, mustárral, mézzel, szójaszósszal, kakukkfűvel, csirke és marhahúsból (meglátjuk mi lesz belőle), addigra kicsit berúgtam a maradék pálinkámtól és a frissen bontott, anyóstól kapott whiskytől. De még tudok írni.. Azt hiszem...
Semmilyen hét megint, mg unokázni sem jutottam el, egy kolléganőm búcsúbulija miatt. Ég veled, Anikó! Kedveltem őt, bár nem az első pillantásra, de hosszú távon nagyon. Úgy bácsázott el, hogy akkor majd telefonon, Messengeren... De tudom, ebből úgysem lesz semmi. Pedig tényleg kedveltem őt.
Szállnak a napok, a hetek, a hónapok, bakker, már ötvenhat vagyok, kétszer annyit éltem, mint Anyu, tíz évvel többet mint Apu... Qva rövid életük volt... De szomorú!
Én meg csak nyávogok itt, hogy a pénz, hogy nem történik semmi, hogy így, meg úgy, de bakker, én legalább élek!
Csemetét nem láttuk a héten, a fiamat vagy fél éve, de legalább a lányomhoz és az uncsimhoz sem jutottam el. Olvasni meg volt kedvem, de valahogy semmire sem haraptam rá igazán...
Vagyis szép az élet, a szomszédban gyilkolják egymást az ukránok és az oroszok, Orbán szidva vagyon minden oldalról, csak a Mandiner dicséri, meg a Megafon által kiképzett, ügyes influenszerek. Toroczkait a parlamentbe...! Ja, már ott van...
