Amennyire A Toynbee-átalakító feldobott, ez annyira nem. Kb. egy hete fejeztem be, csak nem volt időm értekelést írni róla, de már gondolkodnom kell, milyen elbeszélések is voltak benne.
Semmi baj nincsen a stílussal: vastagon Bradbury. Semmi baj nincsen az ötletekkel: Bradbury-ötletek. Csak valahogy nem fektetett két vállra, nem tett magáévá, nem taglózott és nem is gondolkodtatott el nagyon.
Három elbeszélést kivéve.
Az egyik A csodálatos fagylaltszínű öltöny (milyen fagylalt, ami hófehér? Citrom? De akkor miért fagylalt?) Olyan érzésem volt, hogy Márquez és Bradbury összedolgoztak és Márqbury született belőle, a plágium gyanúja nélkül.
A másik, a legkedvesebb, bájos: A búcsú napja, amelyben… De nem lövöm el a poént! Amikor elmeséltem Szerelmetesfeleségtársamnak a történetét, széleset mosolygott azzal a gyönyörű, megunhatatlan mosolyával, és azt kérdezte: „Csak nem mi jutottunk eszedbe róla?” Mert bizony, de!
A harmadik az Itt tigrisek élnek. Ezt olvastam valamikor, valamelyik másik kötetben, azt hittem, az Európa Kiadós Marsbéli-ben, de nem ott. A bolygó, ami szereti, kiszolgálja, aki szereti őt. Hallatlanul szellemes metafora az emberi kapcsolatokról!
Hm. Mégis csak jó kötet ez!
3,5/5
(2014)